A Plymouth Fury történetéről szóló cikksorozat előző három részében Christine őseiről, a Cranbrookról és a Belvederről olvashattál. Röviden összefoglalva:

A sort az ’51-ben gyártásba állított Cranbrook kezdte, melynek legjobban felszerelt, kétajtós, B-oszlop nélküli változatai a Cranbrook Belvedere jelölést kapták. ’54-ben a Belvedere önálló típussá vált, és ő lett a Plymouth választékának legerőteljesebb, legvagányabb modellje. A „Fury” jelölés elsőként, mint a Belvedere sportos, B-oszlop nélküli kétajtós „hardtop” változatának megnevezése volt, majd ’59-től, mint önálló típus szerepelt a Plymouth palettáján. Lássuk is a korai Fury modelleket!

Plymouth Fury és Sport Fury, 1959

Az ’59-es modellévre a Plymouth-okat ismét áttervezték. Új lökhárítókat, uszonyokat kaptak, ráadásul duplacsuklyás ikerlámpákkal látták el őket. A Fury megjelenése különösen jót tett a cégnek, mivel a Chevrolet ’58-ban mutatta be az Impala sportmodellt, ráadásul vele egy időben jelent meg a Pontiac Catalina is.

A Fury és a Sport Fury a Belvedere-t a harmadik helyre szorították vissza. Az erőteljesebb sportos Fury kupékat ötféle motor és váltókombinációval lehetett rendelni. Ebből négyet az 5.205 köbcentis V8-assal, egyet pedig a 305 lovas, 5.913 köbcentis Golden Commando motorral szereltek, amit a MOPAR-ok 3 sebességes Torqueflite nyomógombos automata váltójával párosítottak.

Az „Arany Kommandós” modellek csúcssebessége 198 km/h volt és 8,2 mp alatt gyorsultak 100-ra – ez akkor jó eredménynek számított! A nagy teljesítményhez nagy fogyasztás társult: ez a több mint 1,7 tonnás sportverda átlagosan kb. 22,9 liter benzint is elszürcsölt 100-on.

Dodge Viscount, 1959

Bár a lista következő tagja Dodge, nem pedig Plymouth, fontosnak éreztem, hogy ejtsek róla pár szót. A múlt század közepén az USA gyártói gyakran forgalmaztak olyan exportmodelleket, amik a hazai típusok „öszvér” változatai voltak.

Ilyen például ez az ’59-es Dodge Viscount is, ami a Fury kanadai piacra szánt változata. Megfigyelheted, hogy a géptest orrszerkezete egyezik az ’59-es hazai piacos Dodge-okéval, míg hátsó részét és uszonyait már a kortárs USA-modell Plymouth-októl örökölte.

A fentebbi képekre kattintva közelebbről is megnézheted ezt a különleges kanadai „Dodge Fury-t”. A jobb oldali képen egy amerikai piacra szánt ’59-es Dodge Custom Royal Supert látsz. Megfigyelheted, hogy az északabbra fekvő országba szánt autó fara nagyon is eltér a jenkik változataiétól: A Viscount amerikai Plymouth uszonyokat, a Custom Royal pedig hagyományos amerikai, un. „rúzslámpákat” kapott.

Plymouth Sport Suburban, 1959

1956-ban a Plymouth kombijai önálló típusokká váltak. Az ’59-es Suburban-széria csúcsmodellje a Sport Suburban volt, ami valójában a Fury kombi kivitele volt.

A DeLuxe és Custom Suburban feletti modellt kilencféle motor- és váltókombinációval lehetett rendelni. A legerőtlenebb változat egy 5.205 köbcentis, 230 lovas V8-ast kapott. Legnagyobb sebessége 175 km/h volt, átlagfogyasztása megközelítőleg 19,5 liter körül lehetett.

A legfürgébb Sport kombik akár 191 km/h-val is száguldhattak, állóhelyből 8,9 mp alatt gyorsultak 100-ra. Ezeket az 5,9 literes Golden Commando motorral szerelték, amit a 3 fokozatú Torqueflite nyomógombos automataváltóval párosítottak.

Mit gondolsz, a Fury, Sport Fury, Sport Suburban és Viscount közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Christine és a kuzinok: A Plymouth Fury története, 4. rész: A Fury 1959-es változatai | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A Christine tipikusan egy olyan autós film, amit minden veterán-rajongó ismer. Mi több, ennek a mozgófilmnek köszönheti a Plymouth Fury is, hogy az amerikai pop populáris kultúra részesévé vált.

Christine miatt már szinte mindenki ismeri az ’57 és ’59 között gyártott Plymouth-okat, na de mi a helyzet az őseivel? A Fury-k típustörténetének harmadik részében Christine generációjával, az ’57 és ’59 között gyártott Belvedere-ekkel ismerkedhetsz meg!

Plymouth Belvedere & Belvedere Fury, 1957

Az előzmények röviden: A Belvedere jelölés az ’51-ben jelent meg elsőként, mint a csúcsmodell Cranbrookok B-oszlop nélküli kupé kivitele. 1954-ben vált önálló típussá, a Fury megjelenésééig a Plymouth legjobban felszerelt modellje volt.

Az ’57-es modellévre a MOPAR-okat, beleértve a Plymouth-okat is teljesen áttervezték. Külön érdekesség, hogy a reklámok a „Suddenly it’s 1960” szlogent használták, ami egyrészt ütős volt, mivel a háború után az emberek kaptak a mai értelemben vett klisé szövegekre, pl. új, legújabb, legfejlettebb, eddigi legjobb, stb.

Másrészt azért is találó volt, mert a Chrysler márkái meg akarták tartani század közepi design fölényüket, így pl. a Plymouth a ’60-as modellév formatervét 3 évvel korábban, ’57-re kezdte gyártani.  A csúcsmodell továbbra is a Belvedere maradt, amit két- és négyajtós hardtop kivitelben is lehetett rendelni.

A Fury továbbra is a Belvedere különleges kiadású sportmodellje volt, amit kizárólag fehér színben, arany díszlécekkel lehetett rendelni. Az ’57-es Belvedere Fury-t kizárólag egy 5.205 köbcentis, 290 lovas V8-assal lehetett rendelni, ami a manuális 3 fokozatú váltó esetén 8,4 mp alatt gyorsult 100-ra és a 203 km/h-s sebességet is elérhette.

A 3 sebességes Torqueflite automatával ellátott változatok kicsivel lomhábbak voltak. Ezek csúcssebessége 199 km/h volt és 9,0 mp alatt érték el a 100-as tempót. A manuális változatok átlagfogyasztása 22,1 liter, az automatáké 22,8 liter körül volt.

Plymouth Belvedere Fury, 1958

Az ’58-as modellévre a Plymouth-okat csak minimálisan tervezték át. A hűtőrács alsó szegmense új megjelenést kapott, illetve az első lökhárítók széles felfelé ágaskodtak – ettől a géptest szélesebbnek tűnt.

A Belvedere Fury-kat még ’58-ban is csak fehér színben, arany díszlécekkel lehetett kapni. Igaz, a Christine c. filmben az autó vörös volt, festésének színe a gonoszt volt hivatott jelképezni. Továbbá a film elején bemutatott gyártósoron az össze többi Fury a valóságnak megfelelő színkombinációt kapta.

A keveredést az is okozhatta, hogy a az amerikaiak hajlamosak voltak arra, hogy a legdrágább modelljeik legjobban felszerelt változataira kizárólag a felszereltségi csomag jelölését, ebben az esetlen a „Fury” feliratot illesszék rá.

Az ’58-as modellév Belvedere Fury-ait az előző év motor- és váltóopcióival lehetett rendelni. A teljesítmény érdemlegesen nem változott, a különbségek többnyire az autó formatervében ki is merültek.

Az ’59-es modellévben a Fury végre önálló típussá vegyben a Plymouth legsportosabb modelljévé vált, a Belvedere pedig lecsúszott a második helyre. A géptestet végre érdemlegesen is áttervezték, többféle kivitelben és színben is lehetett rendelni.

A Plymouth Fury történetéről a következő részben olvashatsz. Addig is, írd meg Nekünk, hogy Neked melyik a kedvenc Plymouth-od? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Christine és a kuzinok: A Plymouth Fury ősei, 3. rész: Plymouth Belvedere | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A Christine tipikusan egy olyan autós film, amit minden veterán-rajongó ismer. Mi több, ennek a mozgófilmnek köszönheti a Plymouth Fury is, hogy az amerikai pop populáris kultúra részesévé vált.

Christine miatt már szinte mindenki ismeri az ’57 és ’59 között gyártott Plymouth-okat, na de mi a helyzet az őseivel? A Fury-k típustörténetének második részében Christine elődeivel, az ’54 és ’56 között gyártott Belvedere-ekkel ismerkedhetsz meg!

Plymouth Belvedere, 1954

Az ’53-as modellévhez képest a következő évi Plymouth-ok formaterve csak minimálisan változott. A csúcsmodell továbbra is a Belvedere maradt, amit limuzin, kabrió, kétajtós B-oszlop nélküli „hardtop”, de még háromajtós Belvedere Suburban kombi kivitelben is lehetett rendelni.

Erőforrás- és váltókombináció terén 7 lehetőség létezett.  Az erőteljesebb változatok egy 3.772 köbcentis V8-ast kaptak, amit egy 3 sebességes kézi kormányváltóval párosítottak. A 110 lóerő és 258 Nm-nyi nyomaték 19,2 mp alatt gyorsította 100-ra a közel 1,5 tonnás géptestet, legnagyobb sebessége 135 km/h volt. Átlagfogyasztása 15,7 liter körül lehetett.

Plymouth Belvedere, 1955

1955-re az összes MOPAR-t teljesen áttervezték, s ezzel együtt az ’50-es évek un. „Uszony háborúja” is kezdetét vette. A Virgil Exner tervezte Chrysler-márkás autók elnyújtott, lapos, hosszú és széles megjelenést kaptak, színviláguk élénk volt, akár háromtónusú festéssel is rendelhetőek voltak.

A csúcsmodell Belvedere-t továbbra is az előző évi kivitelekben lehetett rendelni. A fenti képen például egy akkoriban nagyon menőnek számító „hardtop” kivitelt látsz, melynek lényege a kabriózás illúziójának keltése volt. A tető fémből készült, nem is levehető, de a géptest színvilágától eltérő színe és formája távolról egy lehúzható tető látszatát keltette.

Ebben az évben már 12 motor- és váltókombináció közül lehetett választani. A legerősebb a 4.248 köbcentis változat volt, amit egy 4 sebességes kézi kormányváltóval szereltek. A 177 lovas és 313 newtonos V8-as 12,6 mp alatt gyorsította a kétajtós hardtop sportmodelleket állóhelyből 100-ra. Legnagyobb sebessége 165 km/h volt, átlagosan 14,5 litert szürcsölt el százon.

Virgil Exner és a Forward Look formatervezői irányzat, illetve az autók teljesítményének növelése hatalmas sikert aratott. Az ’55-ös és ’56-os modellévben a Belvedere-ek kenterbe verték a Chevrolet Bel Aireket, ám a konkurens GM-márka csak ’58-ban, az Impala önálló típussá emelésével tudott visszavágni.

Plymouth Belvedere, 1956

Az ’56-os évre a Plymouth-ok csak apróbb ráncfelvarrásokon estek át. A hűtőrács kissé megváltozott, viszont az uszonyok nagyobbá és karcsúbbá váltak. Emellett ebben az évben bukkant fel elsőként a „Fury” jelző, mint a Belvedere sportkupék különleges kiadása.

Ekkor a Fury még nem önálló típus volt, kizárólag a Belvedere-ek nagyteljesítményű hardtop változatait nevezték így. Kizárólag fehér színben lehetett őket rendelni, melyhez aranyszínű díszlécek társultak.

Az ’56-os Belvedere Fury-kat csakis egy 4.677 köbcentis benzinmotorral lehetett rendelni, viszont háromféle váltóból lehetett válogatni: ezek a kétsebességes Powerflite automata, egy 3 és 4 sebességes kézi kormányváltó voltak. Ez utóbbi legmagasabb fokozata szabadonfutó volt.

A leggyorsabb változatok a 4 fokozatú váltóval szereltek voltak, amik akár 192 km/h-val is száguldhattak. 9,1 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ami egy nagyon jó érték, mivel akkoriban minden autó, ami 10-11 mp alatt érte el a 100-as tempót, vérbeli izomautónak számított.

A következő modellévre a Plymouth-kat teljesen áttervezték, beleérte a Belvedere és Belvedere Fury-kat is. Ezekről a típusokban a folytatásban olvashatsz. Addig is, írd meg Nekünk, hogy neked melyik a kedvenc Plymouth-od!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Christine és a kuzinok: A Plymouth Fury ősei, 2. rész: Plymouth Belvedere | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Ha amerikai autókról van szó, én nagyon is MOPAR párti vagyok, főleg ha az ’50-es évek modelljeiről van szó. Ebben az évtizedben a Chrysler márkái voltak az USA legdesignosabb közúti rakétái, közülük is az ’57-es példányok a legkülönlegesebb darabok – szerintem. Lássuk is őket!

Előszó

Miután a Chrysler-konszern felkérte a korszak egyik sztár formatervezőjét, Virgil Exnert, hogy tervezze át az 5 márka minden modelljét, az 1955-ös modellévben a MOPAR-ok hatalmas sikert arattak. A Plymouth, Dodge, DeSoto, Chrysler és Imperial választékában szerepeltek a legfrissebb vonalvezetésű járgányok, amiket rövidesen a többi gyártó „koppintani” kezdett. Az ’57-es modellév is hasonló sikereket ért el!

Plymouth Belvedere

Kezdjük is a Chrysler legolcsóbb márkájával, a Plymouth-szal, és annak csúcsmodelljével, a Belvederrel. A „Belvedere” jelölés elsőként, mint a Cranbrookok kétajtós hardtop változatának megnevezése bukkant fel. 1955-ben önálló típussá vált, a Fury megjelenéséig a gyártó legjobban felszerelt modelljei voltak.

Akárcsak a többi ’57-es Plymouth, a Belvedere-ek is hatalmas sikert arattak. Ennek oka a nagyszerű reklámkampány, melyben a legmegfizethetőbb MOPAR-márka a „Suddenly it’s 1960”, vagyis a „Hirtelen 1960-at írunk” szlogenre épített.

Azon túl, hogy ez nagyon hangzatos volt, de ha úgy vesszük igaz is volt: A Plymouth meg akarta tartani az alsó árkategóriában elnyert vezető design-szerepét, így ’57-ben az 1960-as modellévre szánt formatervet kezdte gyártani.

Az ’56-os modellév autóitól a következő évi modellek már jelentősen eltértek, ami magába foglalta a teljes géptest designjának áttervezését. Az ’57-es Belvedere-eket hagyományos és B-oszlop nélküli kupé, limuzin, kabrió és kombi kivitelekben lehetett rendelni.

Erőforrás tekintetében többféle sor-6-os és V8-as motor közül lehetett választani, amit kézi és automata kormányváltóval is párosítottak. A legjobban felszerelt modelleket a „Fury” csomaggal látták el, melyek 4,9 literes motorja 235 lóerő és 414 Nm-nyi nyomaték leadására voltak képesek.

Dodge Custom Royal Lancer

Akárcsak a Plymouth-okat, az ’57-es modellévre a Dodge-okat is teljesen áttervezték. Megjelenésük sokkal alacsonyabb, szélesebb és elnyújtottabbá vált, ráadásul nagyon jól megfigyelhető rajtuk a kibontakozó űrkorszak króm- és uszonymániája.

Ebben az évben a Dodge csúcsmodelljei a Custom Royal Lancerek voltak, amiket a kombi kivételével az előbbi Plymouth Bevedere-ekkel megegyező kivitelben lehetett rendelni. Az alapmodellek a Super Red Ram V8-ast és egy 3 fokozatú kézi váltót kaptak. A Custom Royal Lancerek az erősebb D-500-as motorral is rendelhetőek voltak, amiket 3 sebességes kézi, illetve 2 és 3 fokozatú nyomógombos automatával is lehetett rendelni.

A legerőteljesebb változatok 310 lóerő és 475 Nm-nyi nyomaték leadását tették lehetővé. Az 5,3 literes V8-as 9,5 mp alatt gyorsította a közel 1,8 tonnás géptestet állóhelyből 100 km/h-ra. Átlagfogyasztása 23,4 liter körül lehetett, csúcssebessége 198 km/h volt.

DeSoto Adventurer

Akárcsak az előző két márka, az ’57-es modellévre a DeSotókat is teljesen áttervezték. A csúcsmodell Adventurert. A kétajtós B-oszlop nélküli hardtop kupé változaton túl már kabrió kivitelben is elérhetővé vált, viszont továbbra is csak a megszokott fekete-fehér-arany színkombinációban volt rendelhető.

Mind a kupé, mind a kabrió „Kalandort” kizárólag egy 5.650 köbcentis V8-as motorral és a Chrysler 3 sebességes TorqueFlite nyomógombos automata váltójával lehetett rendelni. Mindez 345 lóerő és 529 newton nyomaték leadására volt elegendő, ami egy nagyon jó érték, hiszen 8,6 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ráadásul csúcssebessége is meghaladta a 200 km/h-t! A hatalmas motorhoz és teljesítményhez természetesen hatalmas fogyasztás társult, kb. 24,1 litert szürcsölt el 100 km-en.

Chrysler 300C

A Chrysler 1955-ben vágott bele sportosabb modelljeinek formatervi megkülönböztetéséhez, ami a 300-as „betűszéria” megszületéséhez vezetett. 1957-re ért el a „C” modellhez, ami megjelenésében és teljesítményében bőven eltért az előző évi 300B modelltől.

A 300C-t kizárólag kétajtós hardtop kivitelben lehetett rendelni. Motor terén is csak egy lehetőség létezett, ami egy 6.435 köbcentis V8 volt, amit 375 és 390 lóerős változatokban forgalmaztak. Váltó terén is csak egy opció volt, ami egy 3 sebességes automata volt.

A 6,4 literes erőforrás 8,2 mp alatt gyorsította az 1,9 tonnás géptestet 100 km/h-ra, legnagyobb sebessége 216 km/h volt – ezek nagyon jó értékeknek számítanak! Fogyasztás terén bőven nem szerénykedett, átlagfogyasztása 26 és 27 liter között lehetett.

Imperial LeBaron & Crown Imperial

Elérkeztünk a legdrágább MOPAR-okhoz, az ’55-től önálló luxusgyártóként működő Imperialhoz. A cég termelésének első két évében az Imperial modelljei áttervezett, feltupírozott Chryslerek voltak, ám ’57-re végre teljes új, saját formatervet kaptak.

Az Imperial legmegfizethetőbb luxusautója a Custom volt, amit a Crown követett. A tömegtermelt fényűzés csúcsát a Le Baronok jelentették, ám felettük is létezett egy magasabb kategória. Ha az ügyfél nem volt elégedett a csúcsmodellel, az egyéni igényei szerint összeállított Crown Imperialt is rendelhetett. Ez annyit jelentett, hogy a Chrysler egy „alap” LeBaront Olaszországba szállított, amit a Ghia dolgozói szétvágtak, meghosszabbították, illetve több olyan extrát is szereltek bele, ami még a LeBaronokon sem volt fellelhető. Ilyen például a C-oszlop és hátsórész vinyl borítása.

Az ’57-es LeBaronokat egy 6.345 köbcentis V8-as motorral szerelték, melyhez egy 3 sebességes nyomógombos automata váltót csatlakoztattak. Közös munkájuk 325 lóerő és egy elképesztő 583 newtonos nyomaték leadását tette lehetővé, ami 10,3 mp alatt gyorsította 100-ra a 2,2 tonnás gépet. Csúcssebessége 192 km/h volt, átlagfogyasztása 23,7 liter körül lehetett – A Crown Imperialok esetén ezek az értékek eltértek.

Mit gondolsz, Virgil Exner és a Forward Look formatervi irányzat 1957-es példái közül Neked melyik az eseted? Inkább a sportos Plymouth-ok és Dodge-ok, vagy az amerikai-olasz luxus limuzinok az eseteid? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 5 MOPAR, avagy az 5 legvadabb uszonyos 1957-ből, amerikai sorozat 5. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A Christine tipikusan egy olyan autós film, amit minden veterán-rajongó ismer. Mi több, ennek a mozgófilmnek köszönheti a Plymouth Fury is, hogy az amerikai pop populáris kultúra részesévé vált.

Christine miatt már szinte mindenki ismeri az ’57 és ’59 között gyártott Plymouth-okat, na de mi a helyzet az őseivel? A Fury-k típustörténetének mai részében Christine nagyapjával, a Cranbrookkal ismerkedhetsz meg!

Plymouth Special Deluxe, 1946 – 1950

Ha már más miatt nem is, legalább a részletesség kedvéért ejtsünk pár szót a Cranbrook elődjéről, mondhatjuk, Christine dédapjáról, a Special Deluxe-ról is. A Chrysler legmegfizethetőbb márkája elsőként 1933 és 1942 között gyártotta, majd a háború bejezése után 1946-tól 1950-ig szerepelt a Plymouth kínálatában. A széria második sorozatgyártásba állításával már kétség kívül az alacsony árkategóriás gyártó legjobban felszerelt modellje volt.

A ’46 és ’50 között gyártott Special Deluxe-okat eredetileg egy 3,6 literes erőforrással szerelték, ami 95 lóerő (71 kW) leadását tette lehetővé. A motort ’49-re kissé átdolgozták, a széria utolsó két évében szerelt modellek már 97 lovasak voltak.

Kivitel szempontjából több lehetőség is létezett. A két- és négyajtós limuzinokon túl kombi és kabrió kivitelben is lehetett rendelni. A háború után töretlenül népszerű „Club Coupe” kivitel továbbra is szerepelt a kivitelek listáján. Ez utóbbi kasztni abban különbözik a hagyományos és későbbi 2+2 kupékból, hogy a „club” esetén a hátul ülő utasok is teljes értékű ülést, lábteret és fejmagasságot kaptak. A fenti képen egy 1950-es, utolsó szériás példányt látsz.

Plymouth Cranbrook, 1951 – 1953

A háború lezárását követően az amerikai gyártók igyekeztek a lehető legrövidebb időn belül valami újat, újszerűt, jövőbe mutatót bemutatni. Az ’51-es modellévre a Plymouth átdolgozta kínálatát, illetve típusai is új jelölést kaptak. Így született meg 1951-ben a Special Deluxe utódja, a Cranbrook!

A Cranbrookokat ’51 és ’53 között gyártották, a Plymouth palettájának legjobban felszerelt típusa volt. A modellévenkénti ráncfelvarrások miatt formaterve és megjelenésének főbb elemeiben szinte egyezett az olcsóbb Concord és Cambridge modellekkel, ám azoknál jóval különlegesebb felszereltséget kapott.

Az ’51-es és ’52-es modellév Cranbrookjai csak minimálisan tértek el egymástól, viszont az ’53-as változatok már jóval alacsonyabbak és elnyújtottabbak voltak, ráadásul már megjelenésük is a korszak formatervezői eszméit tükrözte.

Az ’50-es évek elején az amerikaiak, főképp a fizetőképes fiatalok egyre nagyobb rajongást mutattak a kabriózás iránt. Azon túl, hogy a puhatetős változatok nagyon drágák voltak, ráadásul a tető fel-le hajtása körülményes volt, azok megbízhatóságáról már nem is beszélve, a jenki tervezők előálltak a „hardtop” kivitellel, mint „kabrió kompromisszum”. A Cranbrook csúcsmodell, hardtop változatai a Cranbrook Belvedere jelölést kapták.

A hardtop lényege, hogy a tető vonala egy kabrióét utánozza, jobb esetben el is tér a géptest színétől. A B oszlopot elhagyták, így az autó távolról kabriónak tűnik, míg az utasokban azt az érzést kelti, hogy a sofőr egyszerűen csak nem nyitotta le a ponyvát. Ez a kivitel a Cranbrook mind a három évében elérhető extra volt, a fentebbi képen egy ’51-es, az alábbin egy ’53-as Cranbrook Belvedere-t látsz.

De hogyan is kapcsolódik a Cranbrook a Fury-hez? A következő modellévre a Belvedere önálló típussá vált, a Fury megjelenésééig a Plymouth legmenőbb típusa volt. Erről részletesebben a folytatásban olvashatsz!

Neked a Special Deluxe vagy a Cranbrook Belvedere jön be jobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Christine és a kuzinok: A Plymouth Fury ősei, 1. rész: Plymouth Cranbrook | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.