A versenysorozat több alkategóriából állt, a szabályokat azonban nagyon könnyű volt megjegyezni: legyen minimum egy 1.6-os motor a versenyautóban, és külsőleg maradjon némi hasonlóság az eredeti megjelenéssel összehasonlítva. Előbbit könnyű volt betartani, utóbbi viszont rövid idő alatt teljesen megborult, így történhetett az, hogy mindenféle felismerhetetlenné „nyomorgatott” Bogár, Jaguar és még egy sor teljesen képtelen kreálmány született, amik persze aztán évről-évre combosabb változatban szántották fel a pályákat. Voltak itt még Chevrolet-k, Fordok, Vauxhallok…és a Škoda, amiről csak az Isten tudja, hogy hány százalékban volt ténylegesen az.

Az alapot adó 110 R nem sokáig maradt meg eredeti valójában, amit csak lehetett rajta, azt átépítették, vagy módosították. Az atomjaira bontott autó vázát megerősítették, elöl meghagytak egy ülést, mögötte már csak a technika dühöngött. Az abroncsokat elöl 12 inch (30,5 cm), hátul 18 inch (45,7 cm) méretűekre cserélték, a karosszériamódosítások pedig a megfelelő légellenállási értékek miatt voltak lényegesek – később már az üvegszálas elemek is engedélyezve lettek. A futóművet, a kormányművet, a váltót mind-mind korabeli formaautókból örökítették tovább, utóbbi például egy Hewland DG300 volt, mely a Tyrrell F1-es és a Lola versenyautóiban is megfordult ezekben az években, Ford-Cosworth DFV erőforrással párosítva.

Mivel a szabályzat meghagyta azt a lehetőséget, hogy farmotoros autóból középmotorosat faragjanak, ezért aztán nem is lehetett kérdés, hogy egy brutál erőforrást pakolnak a Škodába, így a hátsó ülés szerepét egy V8-as Chevrolet motor vette át. Képzeljük el, ahogy ez a nagyjából ezer kilós jármű megindul a 425 (bizonyos adattáblák szerint 470) lóerejével, 3.8 másodperc alatt eléri a százas tempót és valahol 280-nál fejezi be az ámokfutást.

Nem meglepő módon szépen hozta is a sikereket, több futamgyőzelmet is bezsebeltek vele, így aztán 1975-től már az importőr és egy Škoda alkatrészek értékesítésével foglalkozó cég is beszállt a mókába.

Ez egyébként többeket inspirált arra, hogy Škodákkal álljanak fel a rajtrácsra. Kategóriáktól függően számos Cosworth motoros variáns is feltűnt a színen. A versenygépeket persze szétkapták, a fődarabok tovább vándoroltak, ám a Super Saloons széria sokáig legalább olyan üde színfoltnak számított a szigetországban, akár a rali világában a B-Csoport.

A British Pahté csatornának hála egy – sajnos hang nélküli, de – remek minőségű videóanyag is fennmaradt erről a korszakról:

The post Škoda Super Saloon – az a szabály, hogy nincs szabály appeared first on Retrovasak.hu.