Mitsubishi Sigma (1995) – a teljes teszt ide kattintva érhető el

„Cikáztak a gondolatok és a kérdőjelek a fejemben, mikor megtudtam, hogy egy Sigmát fogok tesztelni. Kissrác koromban a Lancert választottam a Colin McRae Rally 2-ben, az ablakon kinézve pedig galambok helyett inkább a Galantokat fürkésztem, egyszerűen nem tudtam betelni a kilencvenes évek Mitsubishieinek formavilágával, robusztus megjelenésükkel. Éppen ezért roppant módon bánt, hogy már csak nagyon kevés szép példányt látni, a korszak Mitsujainak többségét ugyanis szétbohóckodták, vagy addig használták, amíg már csak horror összegekből lehetett volna talpra állítani.”

Toyota Carina (1992) – a teljes teszt ide kattintva érhető el

„Ha van olyan autó, amiről tényleg elhiszem, hogy kimegy a világból, és még vissza is jön, akkor ez az! Elmondhatatlanul vártam a teszthetet, közben pedig folyamatosan azt éreztem, hogy minden megvan a Carinában, amire csak szükségem lehet, és még a stílusa is magával ragadó. ’92-ben maga lehetett a megtestesült álom egy ilyen Toyota, és az egészben az a legmeglepőbb, hogy 25 évvel később is meg lehet élni ezeket a pillanatokat. Egy féltve őrzött, garázsban élő darabbal volt dolgom, ami a mára letűnt, illetve átalakult „japánautó”-korszak egyik jelképe is lehetne, már ami a kategóriáját illeti.”

Nissan Sunny B Coupé (1984) – a teljes teszt ide kattintva érhető el

„A nyolcvanas évek dereka előtt gyártott japán autók hazánkban ritkaságszámba mennek, a már eleve többéves késéssel hozzánk érkező szögletes – de bizonyos pontjait nézve még mai szemmel nézve is modernnek ható – csodák nagyobbik hányadát ugyanis kegyetlenül felzabálta a rozsda, használható darabjaik pedig szétkapva várták, hogy beépüljenek a még életben lévő társaikba.

Jómagam egy 1983-as, Mazda 323 GT emlékeit őrizgetem, mely sajnos az előbb említett sorsra jutott, de pont ezért is az átlagnál sokkal nagyobb lelkesedés lesz úrrá rajtam, ha meglátok egy szépen fennmaradt japán járgányt ebből a rég letűnt korból. Ezt szorozzuk most meg kettővel, hiszen be is ülhettem, és ki is próbálhattam a képeken látható Sunny-t, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen kívülről is érdemes vetni rá néhány pillantást, mindezek előtt viszont néhány szót megérdemel a modell története is.”

Bense Róbert

The post Tesztkörkép, III. rész – penge japán vasak appeared first on Retrovasak.hu.

De nem az, hiszen a Carina E-ből még nem lett kultjárgány, ami első hallásra furcsa, másodikra viszont teljességgel érthető. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy tényleg sokat kibír, épp emiatt még van belőle bőven, másrészt pedig pátyolgatnivaló csodabogár helyett mindennapi használósként tekintenek rá. Nem is kérdés, hogy pont az utóbbi miatt kevés az ilyen szép állapotban megőrzött darab, és ha van is, 500 ezer alatt nem is igen találunk belőle, vagy ha mégis, akkor az több, mint gyanús (jelen esetben amúgy erősítette a kivétel a szabályt). Tesztalanyunk még Japánból érkezett, 1992-ben gördült le a gyártósorról, ez volt egyébként a négy évig piacon lévő hatodik széria debütáló esztendeje, a hetedik generáció 1996-ban váltotta. Hazugság lenne azt állítani, hogy a Carinának korszakalkotó megjelenése van, de azért aki igazi autóimádó, annak a lapos nézéstől és a helyes kis hátsó szárnyacskától megdobban egy pillanatra a szíve. Két és fél évtized távlatából nézve tesztünk főhőse néhány polírral eltűntethető mikrokarctól, és a hátsó lökhárító fekete elemének kopásától eltekintve hibátlannak mondható. Ami a legfontosabb, hogy a rozsdának nyoma sincs, a Toyota korrózióvédelme ellenére is veszélyeztetettnek számító hátsó kerékjárati ívek is szép állapotban vannak. Némi modernizálás a lámpatestek környékén történt, az izzókat lecserélték, így már masszívabb fényt tol maga előtt az utakon.

Bár a csomagtér praktikuma a ritkább ötajtósok esetén adja ki igazán, itt sem lehet panaszunk a poggyászteret nézve, valamivel több, mint fél köbméterrel gazdálkodhatunk. Már ennél a pontnál feltűnt, hogy mennyire szépek maradtak a kárpitok, de az igazi döbbenet az utastérben ért. Ahogy felpattintottam a központi zárat, és kinyitottam az ajtót, megkezdődött a valódi időutazás. Egy megveszekedett bolyhosodás sem volt, nemhogy az ajtóbelsőkön, az üléseken sem. Talán az egyetlen modern részlet a nem eredeti CD-s rádió, de ebből meg az egyik esti hazaút alatt „lágy” DJ BoBo szólt, ’94 tájékáról (tessék szépen a linkekre kattintani, és átélni a dolgot), szóval maximálisan hozta a retró életérzést még ez is!

A négy elektromos ablakot a vezetőoldalról is működésre bírhatjuk, a visszapillantók viszont csak manuálisan állíthatóak (a szintén 1992-es Celicámban pont fordítva van, az ablakok kurblisak, a visszapillantók pedig elektromosak). A helykínálat minden téren királyi, magam mögött is nevetve elfértem, mégis talán a vezetőnek van a legjobb dolga, lévén még arra is figyeltek a tervezésnél, hogy a középkonzol, és a műszerfal is a sofőr felé forduljon, mondjuk a könyöklőt egy hangyányival magasabbra is álmodhatták volna.

Az üresen mindössze 1.1 tonnás Carina E bőséges motorpalettával volt jelen a maga idejében, a trónon a 2.0 GTi foglalt helyet, de a híresen megbízható, 4A-FE kódjelű, 1.6-os az XLi-re sem lehetett panasz, ez utóbbit már én is megerősíthetem. Az 116 lóerős, benzines blokk 11.3 másodperces százas sprintet, és papíron 195 km/órás végsebességet biztosít, élesben pedig úgy és ott húz, ahogy és ahol kell, ráadásképp 7 literrel megelégszik, közben pedig még a hangja is kellően fickós! Vezetni nem kizárólag emiatt jó, összességében is élvezetes, a szervo miatt könnyed és pontos kormányozhatóságával, valamint a kényelmes, ám stabil futóművével együtt. Utóbbihoz hozzátartozik, hogy rosszabb utakon elölről azért hallatszódik némi fáradás, illetve a kuplung rezonanciája is egy közeli cserét irányvonalaz, de ettől még igazán nem kell megijedni, lévén az alkatrészellátottság még mindig megfelelő, és a horrorárak miatt sem lesznek álmatlan éjszakáink. Az ötgangos váltónál viszonylag közel vannak egymáshoz a fokozatok, ám a hangolás megfelelő, egyedül a külön életet élő, időnként félfordulatokkal lázadó váltógomb okozott eleinte pillanatnyi zavarokat az erőben, de 227 ezer kilométer után ezen nem akadunk fenn.

Ami teljesen egyértelművé vált, hogy a Carina E annak ellenére is igényli és meghálálja a törődést, hogy minden porcikájából süt az örök élet plusz egy nap elv. Mivel sokan ezt annak idején kissé másképp értelmezték, ezért vásárlásnál nagyon résen kell lenni, mert akadnak bőven elhanyagolt példányok. Ez épp nem az, sőt, ha tippelnem kéne, a 25 után még az 50-et is megéli, ha továbbra is gondját viselik.

Bense Róbert

The post Toyota Carina E teszt – félúton az öröklét felé appeared first on Retrovasak.hu.