A II. világháború lezárását követően az amerikai gyártók visszatérhettek a személyautók termeléséhez. Annak ellenére, hogy a jellegzetes űrkorszakbeli designelemek csak 1955 után váltak kifejezetten hivalkodóvá, már a ’47-es modelleken, pl. Cadillac, is megfigyelhetőek voltak.

A Buick a konzervatív luxus megtestesítője volt, így esztétikai részletei mindig is visszafogottabbak voltak, mint vetélytársaié. Ez ezen az ’50-es Super kombin is megfigyelhető: a korszak autóihoz képest aránylag kevés krómdíszítést kapott, hűtőrácsa pedig 9 állított krómcsíkból állt – ez már akkori is puritán stílusúnak számított. Egyéni vélemény: ez a hűtőmaszk engem mindig egy hatalmas fogszabályzóra emlékeztet.

A cikk képein bemutatott példánynak két fő különlegessége is van. Az első, hogy ez egy 1950-es Buick Super kombi, hivatalos megnevezése szerint Buick Super Estate. A Super e kombi, egymodelléves formatervéből és kiviteléből összesen csak 2.480 darab készült. Ez nem is meglepő, hiszen újonnan 2.844 dollárba fájt! Viszonyítási alapként egy ’50-es Chevrolet Styleline 1.390, egy „Bel Air hardtop” pedig 1.740 dollárba került – ezek voltak akkor a Chevy legdrágább modelljei.

A másik érdekesség a „woody-kivitel”. Igaz, a faberakás a későbbi évtizedekben is felbukkant, mint különleges díszítőelem, ám a háború utáni nyersanyaghiány miatt a jenki gyártók gyakran használtak fát, mint funkcionális karosszériaelem.

Ezt a példányt a legtöbb olyan extrával felszerelték, amik az ’50-es modellévben elérhetőek voltak. Közéjük tartozik például a kétsebességes Dynaflow automata kormányváltó, az analóg óra és rádió is. További, évtized eleji extraként megemlíteném a vezető oldali tükörbe integrált, un. „coach light”, lámpát, amit a korai automobilok a hintóktól örököltek – nem találtam meg a kifejezés magyar megfelelőjét, a „coach light” angolul hintó fényt/ lámpát jelent.

Erőforrás tekintetében az ’50-es Super Estate-eket kizárólag a Buick 4.065 köbcentis, soros, 8 hengeres Fireball motorjával lehetett rendelni – a V8-asok csak később váltak népszerűvé. Váltó terén viszont két lehetőség is létezett, az egyik a már fentebb is említett kétsebességes Dynaflow automata, a másik egy 3 sebességes kézi kormányváltó volt.

A manuális változatok 124 lóerővel és 298 newton nyomatékkal dolgoztak. Csúcssebességük 133 km/h volt és 19,9 mp alatt értél el a 100 km/h-s tempót. A Dynaflow-s változatok értékei csak minimálisan tértek el: 128 lóerősek voltak és 302 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Legnagyobb sebességük 134 km/h volt és 22,6 mp alatt gyorsultak 100-ra.

Ha jobban megfigyeled a fenti képeket, láthatod, hogy a motorháztetőt a megszokottakkal ellentétben nem elölről hátra, hanem mindkét oldalon, felfelé lehetett nyitni. Ez már akkoriban is régimódi megoldásnak számított – végül ’53-ban a Buick is áttért a megszokott nyitási irányhoz.

Mit gondolsz, ha Te 1950-ben amerikai luxus kombit akartál volna venni, Te a Super Estate-et választottad volna, vagy inkább a Chrysler, DeSoto és Mercury modelljei közül válogattál volna? Oszd meg velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Mindenható fogszabályzó és egy sor-8-as luxus kombi: 1950 Buick Super Estate Wagon | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.