A FIAT 500-asok típustörténetét ismertető cikksorozat előző négy részében megismerhetted a félezres kisautók összes tömegtermelt változatát, beleérte a kis példányszámban gyártott platósokat és a Ghia pickup prototípusát is. Ebben a részben X olyan modellről olvashatsz, melyek egyes részleteikben jelentően eltérnek a megszokott faros Cinquecentóktól. Lássuk őket!

FIAT 500 America, 1957 – 1961

A háború után több európai gyártó is próbálkozott kiskategóriás modelljeik amerikai exportálásával. Ez természetesen nem sikerült, mivel ezek az autók sokkal kisebbek és erőtlenebbek voltak, mint amerikai vetélytársaik. Akárcsak a Renault a Dauphine-t, a FIAT az 500-ast akarta az Újvilágban népszerűsíteni.

Az 500-as USA-export modelljeit az olaszok kissé átdolgozták, hogy megfeleljen a helyi követelményeknek. Azon túl, hogy a sebességmérőt MPH-ra állították, a lökhárítók hatalmas ütközőbabákat kaptak, illetve, hogy a hátsó fényeket áttervezték, az első lámpákat is átdolgozták.

Ez utóbbiak a jenki szabályozás szerint 7 hüvelyk (17,78 cm) átmérőjűek kellettek, hogy legyenek, amik jóval nagyobbak voltak, mint a hazai változatok. Szerintem a nagyobb fényszórók elég furán mutatnak rajta, csiga- vagy gülüszemű megjelenést adnak az orrésznek. Motor terén nem volt változás, ezek is a megszokott kéthengeres, 479 köbcentis variánssal dolgoztak.

 FIAT 500 Jolly, 1958 – 1975

A Ghia egyszerűen nem tudott betelni az 500-as FIAT-okkal. A pickup prototípusán túl egy hobbi változatot is tervezett, melyet viszont már gyártottak. Ezek lettek a Jolly változatok.

A Jolly-k megegyeztek a velük párhuzamosan gyártott változatokkal. Ez nem is csoda, hiszen azokból alakították át őket. A különbség abból áll, hogy az ajtókat leszedték, a tetőt levágták, helyére egy „sátortetőt” illesztettek. A gyári üléseket fonottakra cserélték, a műszaki megoldásokhoz nem nyúltak.

FIAT-Abarth 500 Coupé Zagato, c. 1957

A Ghián kívül több olasz autóipari cég is rajongott az 500-asért, ám ezek nem álltak meg az ajtók leszerelésénél. Az 1957-es Torinói Autószalonon mutatkozott be az 500 Coupé, melynek formatervén a Zagato, műszaki megoldásain az Abarth dolgozott.

Az Ötszázas sportkupé változata nem váltott ki akkora visszhangot, mint az előd 750 GT, viszont így is szép eredményeket ért el. A kávédaráló méretű motort az Abarth-nak sikerült úgy megbütykölnie, hogy az a szériagyártású Nuova 500 15 lóereje helyett 23-t adjon le! Az Abarth-Zagato modellt limitált mennyiségben, utcai- és versenyváltozatként is forgalmazták.

Ferves Ranger, 1966 – 1970

Elérkeztünk a cikk utolsó, egyben az 500-asokra legkevésbé hasonló típushoz. Ha azt hiszed, hogy az alábbi képen egy játékautót látsz, nagyon tévedsz. Furcsa megjelenése ellenére ez a törpe terepjáró szériamodell volt.

A Ferves a Ferrari különleges modelljeit gyártó cég volt. Neve egy mozaikszó, ami a „FERrari VEicoli Speciali” szavak összevágásával jött létre. A Ranger az 1966-os Torinói Autószalonon mutatkozott be, a kortárs kis-FIAT 499 köbcentis kéthengeresével szerelték, de több FIAT 600-as alkatrészt is találhatunk benne.

Ezt a kistermetű offroadert két- és négykerekes változatban is gyártották, összesen 600 példány született. Ezek közül ma 50 fennmaradt darabtól tudunk, melyek az egyes árveréseken csillagászati áron kelnek el.

Mit gondolsz, a fenti 4 kis-FIAT közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A maccheroni 50 árnyalata: A FIAT 500 története, 5. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A XX. század évtizedeiben az autógyártók több olyan típusjelöléssel álltak elő, melyek kifejezetten kreatívak voltak, ráadásul valamilyen különleges jelentéssel is bírtak. Elsőként a szokásos példáimat ismételném, például a DeSoto Firedome, a „Tűz-/ Lángkupola”, a Buick Roadmaster, az „Utak bajnoka/ mestere”, vagy akár a londoni utcakép ikonikus eleme, az AEC Routemaster, az „Útvonalak mestere” – a nagy piros busz.

Természetesen az olaszok is sok olyan autót gyártottak, melyek neve kifejezetten hangzatosra sikerült. Kiemelném közülük a Lanciát, ami több olyan modellt is forgalmazott, amiket ősi római útvonalakról neveztek el. Az igazat megvallva elsőként azt hittem, hogy egyszerűen csak női neveket kaptak, akárcsak a Borgward Isabella, ám itt többről van szó!

A Római Birodalom az ókor egyik legnagyobb területű birodalma volt. Gyakran hallani azt a mondást, hogy „Minden út Rómába vezet”, amit akár szó szerint is vehetünk, hiszen a rómaiak számtalan, hatalmas távokat felölelő útvonalakat alakítottak ki. Ma bemutatok Neked 3 olyan Lanciát, amit római utakról neveztek el!

Lancia Augusta, 1934 – 1936

Az Augusta egy kistermetű Lancia volt, ami az 1932-es Párizsi Autószalonon mutatkozott be, majd 1933-tól 1936-ig gyártották Olaszországban. Nem sokkal a sorozatgyártás beindítása előtt az itáliai vállalat Franciaországban nyitotta meg első külföldi gyárát, ahol 1938-ig Belna néven szerelték.

Az Augustát limuzin és kétajtós kabrió kivitelben is lehetett rendelni, mindkettőt ugyanazzal az 1.196 köbcentis V4-es erőforrással és 4 sebességes kézi váltóval gyártották. A széria kifejezetten sikeresnek bizonyult, a termelés ideje alatt több mint 17.200 darabot adtak el.

Ahogy az a XX. század elején még természetesnek számított, a gyári kivitelek mellett járóképes alvázként is forgalmazták őket, melyre egy karosszériaépítő mester a vásárló igényei szerinti egyedi felépítményt tervezett.

A Via Augusta az ókori Róma egyik legforgalmasabb útja volt, ami az Ibériai-félszigeten haladt át. A nagyjából 1.500 km hosszú utat korábban Via Herculeának nevezték, ám Augustus császár idején felújították, átépítették, illetve új nevet is kapott.

Lancia Aurelia, 1950 – 1958

Az Aurelia egy további különleges, már háború utáni modell, mely az első olyan szériagyártású autók közé tartozott, amik V6-os erőforrást kaptak. A termelés ideje alatt több változata is megjelent, a legkisebb 1,8, a legnagyobb lökettérfogatú a 2,5 literes volt. Egyedül egy váltóval, egy 4 sebességes kézivel lehetett rendelni.

Az Aurelia érdekessége, hogy több karosszériaépítő cég is dolgozott rajta. Kivitel szempontjából limuzin, kupé, kabrió és spider változatok léteztek, ám akárcsak az Augusta esetén, a Lancia járóképes alvázakat is adott el.

A fentebbi GT egy hagyományos gyári változat, míg a zöld kabrió karosszériáját a Vignale tervezte. Rajta kívül a Pininfarina, Zagato és Ghia is tervezett Aurelia kasztnikat. A típusból összesen 18.200 darab készült.

A Via Aurelia az Augustánál egy jóvalta rövidebb út volt. A Róma városának határán elhelyezkedő Porta Aureliától indult, több településen át Pisáig vezetett.

Lancia Flavia, 1961 – 1971

A Flavia az 1960-as Torinói Autószalonon mutatkozott be, akkor még csak a kezdeti 1.500 köbcentis, 4 hengeres alumínium boxermotorral. Idővel egy 1,8 és 2,0 literes boxer erőforrással is elérhetővé vált.

A berlinák (limuzinok) formatervét a Lancia saját formatervezője, Piero Castagnero vázolta fel, míg a kupékat és kabriókat a Pininfarina álmodta meg. A termelés megkezdése után nem sokkal a Vignale is csatlakozott a GT-k és puhatetős változatok tervezéséhez és gyártásához. Kis számban különleges, egyedi Zagato változatok is készültek. A szériát ’71-ben Lancia 2000-ré nevezték át és ’75-ig gyártották.

A Via Flavia Triesztből indult és az isztriai Pulával kötötte össze. Az utat Vespasianus császár uralkodása alatt, valamikor időszámításunk szerint 78 és 79 környékén építették.

Mit gondolsz, a fenti három olasz autóból Neked melyik jön be a legjobban? Ha lesz folytatás, mely modelleket említenéd meg? Oszd meg Velünk véleményed!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ősi római Lanciák, avagy 3 különleges Lancia, amiket római utakról neveztek el | Villám Veterán -Retrovasak.hu appeared first on Retrovasak.hu.