TOP 3 benzines törpe, avagy 3 különleges mikroautó – 1. rész, NSZK
A BMW Isetta az NSZK leghíresebb törpeautója, ám sok más gyártmány is rótta Nyugat-Németország útjait. Ezek közül mutatok Neked hármat!
A II. világháború lezárását követően Németország két részre szakadt. A helyzet a nyugati országrészben sem volt felhőtlen, az NSZK lakosságának nem volt pénze új autó vásárlására. Ennek ellenére a gyártók mégis találtak egy szegmenst, amivel az ’50-es évek folyamán megmenekültek a csődtől.
Ekkor született meg a törpeautó vagy mikroautó fogalma, ami lényegében átmenetet képzett a személyautók és a motorok között. Ezek a járművek egy alig pár száz köbcentis, gyakran egyhengeres motort kaptak, amit egy kisteremtű, kétszemélyes géptestbe illesztettek. A kivitelt többnyire a háborús harci gépek gyártói alkalmazták, akik valamilyen alternatívát kellett, hogy találjanak, mivel a győztes hatalmak megtiltották a repülők szerelését.
Messerschmitt KR175, 1953 – 1955
Igen, jól olvastad, ezt a háromkerekű kisautót a hajdani vadászgépgyártó, a Messerschmitt forgalmazta. Egyes legendák és mendemondák szerint a kasztnit el nem készült repülők fülkéiből alakították át, ám erre érdemleges bizonyítékot nem találtam. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy „hozott anyagból”, értsd, formatervből dolgoztak.
A KR175-ös egy léghűtéses, kétütemű, egyhengeres Sachs motort kapott. Csúcssebessége 80 km/h volt, amit nagyjából 30 mp alatt ért el. Mivel az autó mindössze 220 kiló, ráadásul a géptest is kicsi és kb. fél méterrel az út felett ülsz, a sebesség jóval nagyobbnak érződik, mint amennyi valójában – tapasztalat. A németek emiatt egyszerűen csak, mint „Hófehérke koporsója” utaltak rá. Az egyajtó kupé ajtaját felfelé lehetett nyitni, az utas a sofőr mögött foglalhatott helyet.
Érdekesség, hogy a megszokott kerek kormány helyett a motorok botkormányhoz hasonló kormányt kapott, amin a gázt a bal kéz felé helyezték. A váltó 4 előremeneti fokozatot kapott, rüki nem volt rajta. A hátramenethez a motort fordítva kellett elindítani, így mondhatjuk, hogy 4 hátrameneti sebessége volt! A széria egész sikeresnek bizonyult, ’55 után jelent meg a KR201-es változat. Olaszországban licensz alapján gyártották, a franciák egyszerűen lekoppintották és Inter Berline néven árulták.
Brütsch Mopetta, 1956 – 1958
Ez a stuttgarti törpeautó viseli a valaha gyártott, legkisebb példányszámban termelt mikroautók címét, mivel három év alatt összesen csak 14 darab készült el – igaz, az elmúlt évtizedekben számos replikája született.
Ez az egyszemélyes törperoadster egy 50 köbcentis motort kapott, ami egy 35 km/h-s csúcssebességet tett lehetővé. Akárcsak az előbbi Messerschmitt, ez is egy kétütemű, egyhengeres erőforrást kapott. A kis lökettérfogatnak köszönhetően fogyasztása elég kedvező volt, nagyjából 2,5 liter szürcsölt el 100-on.
Zündapp Janus, 1957 – 1958
A Zündapp egy 1917-ben alapított cég volt, ami az első világháború idején fegyveralkatrészeket, majd később robogókat és motorokat is gyártott. Az 1950-es években a vezetőség úgy döntött, hogy az újonnan népszerű mikroautók piacát ők is ki akarják alknázni, így előálltak a Janus-szal, ami a kétarcú istenhez hasonlóan két orr résszel rendelkezett.
A Janus-t egy 245 köbcentis, kétütemű, egyhengeres motorral látták el, ami 14 lóerő leadására volt képes. Kistermetű erőforrása miatt csúcssebessége nem érte el a 100 km/h-t, állítólag maximum 80 km/h-val száguldani. Az autó orr és farrésze azonos megjelenésű volt, így valós gondot okozhatott eldönteni, hogy jön vagy megy.
A két üléssort egymásnak háttal illesztették a gépestbe, így a hátul ülők menetiránnyal ellentétes utaztak. Mi több, a korabeli prospektusok kiemelték, hogy a padok ággyá alakíthatóak.
A gyártás két évében nagyjából 8,6 ezer példány készült, ám csak kevés maradt fent, így igazi gyűjtői daraboknak számítanak. Ha úgy érzed, ismerős az autó, az nem véletlen. A Pixar Verdák 2 c. meséjében egy ilyen törpe alakította Zündapp professzor karakterét.
Mit gondolsz, a fenti három mikroautó közül Neked melyik jön be a leginkább? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!
cikk/fotók: Tarsoly Bálint