TOP 3 nemesi fogat, avagy 3 klasszikus, amit nemesi címekről neveztek el – 4. rész | Villám Veterán
Te hány olyan veteránt ismersz, amit uralkodói címekről neveztek el?
A nemesi címekről elnevezett autókat ismertető cikksorozat előző három részében kilenc klasszikusról olvashattál, melyek között ritkán említett kanadai és ausztrál belpiacos járművek is szerepeltek. Ebben a cikkben további három olyan autóról lesz szó, melyek típusjelölése uralkodói címekre utal.
Monarch Lucerne, 1954
A sorozat 2. részében már szó esett a Monarch-ról, mint a Ford-konszern kanadai márkája. Mivel az importvámok miatt az amerikai gyártók nem tehették volna, hogy a javasolt fogyasztói árnál közel 25%-kal drágábban adják autóikat, így mindegyikük valamilyen kiskaput keresett, hogy kijátssza a szabályokat.
A Chrysler a Plymouth-ok és Dodge-ok orrszerkezeteit cserélgette, majd franciás néven árulta őket, míg a Ford új márkákat alapított, az egyes típusokat pedig a kanadaiak ízlése szerint áttervezte. A Monarch például a Mercury északi megfelelője volt, ami nevében és díszítettségében tért el az azonos modellévben szerelt amerikai hazai piacos változatoktól.
1954-ben a Lucerne a Monarch a középmezőnyt képviselte, felette a Richelieu helyezkedet el. Akárcsak a kortárs Mercury-kat, az ’54-es Monarch-okat is többféle kivitelben, V8-as motorral gyártották. A Lucerne esetében ez egy OHV változat volt, ami 161 LE leadására volt képes.
A kiviteli lehetőségek szintén egyeztek a testvér Mercury-kéval: A hagyományos négyajtós limuzinok mellett kétajtós, B-oszlop nélküli hardtop kupé és kabriók is készültek. Mi több, A Lucerne az opcionális „Sun Valley” csomaggal is rendelhető volt, ami annyit tett, hogy a tetőt a kupé változatok esetén az első üléspad felett flexivel fedték be. Ahogy már fentebb írtam, a Monarch, illetve a Meteor, a Ford egy másik kanadai márkája, az amerikai trendeknek megfelelően évente estek át ráncfelvarráson, így az ’55-ös modellek már nem is hasonlítottak az ’54-esekre.
Mercury Grand Monarch Ghia, 1975-1976
Ha már szót ejtettünk a Mercury-ról és Monarch-ról, ugorjuk át a ’70-es évek Amerikájába, ahol a Ford belépő szintű luxusmárkája, mint a típusjelölés használta az „Uralkodó” jelzőt. A Mercury Monarch, mint a Granada jobban felszerelt testvére mutatkozott be, ami egészen 1980-ig gyártottak.
A hagyományos modellek mellett a gyártó „Grand” felszereltségi szinttel is árulta őket, amik több részletükben is azonosak voltak a nagypresztízsű Marquis és Grand Marquis szériákkal. A Car & Driver 1976-os kiadása szerint a Grand Monarch annyira jó megítélésű autónak számított, hogy minden ötödik Ford fejes közül három, mi több maga Henry Ford II is ezt a típust használta „boltbajárós” autóként.
A Grand Monarch számos olyan kiegészítőt kapott, ami az 1970-es években a luxus netovábbját jelentette. Ide sorolható például a bőrrel behúzott szervókormány, a vinyl „landau” tető és lámpával ellátott utas oldali piperetükör. A széria termelését ’76-ban felfüggesztették, műszaki és kényelmi megoldásait a Lincoln akkor bemutatkozó kompakt luxusautója, a Versailles örökölte.
Prince Gloria Super 6, 1962-1967
Ha már ebben a részben kanadai és amerikai modellekről esett szó, nem hagyhatjuk szó nélkül a japán autóipar azt a korszakát sem, amiket gyanúsan amerikaias vonalvezetésű típusokat dobott a hazai piacra. Közéjük sorolhatjuk a Prince Gloria második generációját is, amit, legalábbis szerintem, a pár évvel korábban kiadott Imperialok, Buickok és talán Pontiac-ok ihlettek.
A „herceg” Super 6 változat egy soros, hathengeres SOHC motort kapott, ami 5.400-as fordulaton 106 LE leadására volt képes. A megszokott négyajtós limuzinok mellett kombik is készültek, plusz a sorhatos motorokon túl egy kisebb, 94 lovas, négyhengeres erőforrással is elérhető volt.
Mit gondolsz, a fenti három luxusautó közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!
cikk/fotók: Tarsoly Bálnt