Vauxhall Victor – stílusos generációk

A Wyvern utódjaként érkezett, és 1957-től egészen 1978-ig volt gyártásban a Vauxhall Victor, amely közel húsz éves uralkodása alatt a márka meghatározó modelljévé nőtte ki magát. 5 szérián keresztül tartott a pályafutása, melyek alatt igazán érdekes átalakulásokon esett át. Szinte a legjobbkor került a választékba, hiszen a Vauxhall ekkor kezdett meghatározó névvé válni az exportpiacon.

Hatvan évvel ezelőtt, február utolsó napján indult hódító útjára a Victor F néven futó első generáció, mely erősen magában hordozta az USA-stílust, ami nem is csoda, ugyanis a Chevrolet Bel Air dizájnját örökölte. Az 1.5 literes motorral szerelt típus háromsebességes manuális váltót kapott, kombi kivitele, az F Estate 1958-ban került a piacra. Közel 391 ezer darab készült belőle, nagy sikerrel rajtolt tehát, 1961-ben adta át a stafétát az FB-nek.

Az utód már valóban igazi exportmodellként lépett a nyilvánosság elé, az Egyesült Királyság mellett, többek között Ausztráliában, Dániában, és Portugáliában is a szalonokba került. Elődjénél jóval modernebb formavilággal rendelkezett, ráadásul 15 centivel hosszabbként a helykínálata is javuláson ment keresztül. A már négysebességes váltóval szerelt FB 1963-ban 1.6-os motort kapott. Az opciós listáján olyan extrák szerepeltek, mint a ködlámpa, az ablakmosó, vagy éppen a biztonsági öv. Három esztendő alatt 328 ezer darab hagyta el a gyártósort.

A harmadik széria valamivel szögletesebb külsővel érkezett meg, és hivatalosan az FC nevet kapta, de 101-esként is reklámozták, utalva ezzel arra, hogy ennyi ponton javítottak a modellen az előző generációhoz képest, sajnos viszont a fejlesztések ellenére a korrózió meglehetősen nagy problémája volt az FC-nek. Az 1.6-os motor megmaradt, de a 3 és 4 sebességes manuális mellett 1966-tól megjelent a választékban a Chevykből ismert Powerglide automata váltó is. Az alapkivitel mellett a dupla karburátoros, átalakított váltóval és futóművel rendelkező VX 4/90 is elérhetővé vált, de a jó menetteljesítmény ellenére, leginkább az árának köszönhetően nem vált túlzottan népszerűvé, mindösszesen 13.449-et adtak el, míg az alap négyajtósból és kombiból összesen ~220 ezer készült.

1967-ben aztán jött az ikerlámpás FD, mellé természetesen a sportos VX 4/90 is, érdekesség, hogy ennél a generációnál a kezdeti időszakot követően már különválasztották az első üléseket, az 1.6-os motor mellé pedig bekerült a palettára a kétliteres, 89 lovas változat. 1968-ban debütált a Ventora FD, melybe 3.3 literes, hathengeres erőforrás került, 125 lóerős teljesítménnyel. A Powerglide mellé már BorgWarner háromsebességes automatával is megvásárolható volt az FD. Az újító szándék ellenére az eladási számok nem alakultak jól, kétszázezer alá csökkent a legyártott példányok száma.

Ebbe a közegbe kellett megérkeznie 1972-ben a Rekord D-vel közös padlólemezre épülő, szögletes lámpás FE-nek, mely a Victor leghosszabb, 6 éves modellciklusát, és a legtöbb változatot tudhatta magáénak. Hossza már meghaladta a 4.5 métert, viszont történt visszalépés is, csupán 4 sebességes manuális váltóval lehetett megvásárolni.

A már meglévő kivitelek nem hozták meg a kellő sikert, négy év alatt összesen 62 ezret adtak el belőlük (összehasonlításképp: az első generációból egy év alatt több mint dupla ennyi kelt el), ezért bevezették a VX-szériát az utolsó két évre. Az 1.8-as, 77 lóerős változat mellett (VX1800) piacra dobták a 2.3-as, 116 lóerős kivitelt (VX2300), de összesítve ezekből is csupán 25 ezret sikerült értékesíteni.

1978-ban érte utol a vég a Victort, helyére a pedig az a Carlton érkezett, amit mi Rekord E-ként, vagy Omega A-ként ismerhetünk, és amely egészen 1994-ig jelen volt a Vauxhall kínálatában.

Bense Róbert