Zastava Koral (másnéven Yugo)

A Zastava Koral (másnéven Yugo) egy kisautó volt, amit 1977 és 2008 között gyártott a Zastava Autógyár. Zastava a korábbi modelleket a Fiatról vette át és ez a Koral esetében sem alakult másképp. Ez a gépkocsi az olasz Fiat 127-en alapul, de természetesen némileg modernizálták. Eredetileg Zastava Koral néven árulták, de több típus is létezett: 45, 55, 60, 60efi, 65, 65efi, GV, Cabrio, Ciaco, Tempo és Innocenti Koral (ez csupán Olaszországban létezett és ebből létezett cabrio kivitel is).

A korai kocsik motorjait karburátorral szerelték fel, később a ’80-as években már átváltottak elektronikus üzemanyag-befecskendezőre. Először egy Motronic P3.1 típusú befecskendezőt alkalmaztak, amit később a Bosch-al együtt továbbfejlesztettek. A későbbiekben több új eszközt is használtak az autó fejlesztéséhez: központi zár, fényszóró szabályozó, négy új hangszóró, elektromos ablak, összecsukható és elektromosan állítható tükrök, könnyűfém felni, légkondi. Emellett egy Renault által tervezett háromfokozatú automataváltó is választható volt. Négyfajta négyhengeres motorral lehetett megvásárolni: 0,9 liter, 1 liter, 1,1 liter és 1,3 liter volt választható a motor palettán. Szakemberek szerint és még a munkások szerint a legjobb Yugo-k 1988 és 1991 között készültek. A minőség ellenőrzés szigorú volt, az autók megfelelően voltak összeszerelve. A rozsda védelem is remekül teljesített, aminek köszönhetően ezekből az időszakból rengeteg jármű fennmaradt. Az 1989-es évet tekintették a Koral legjobb évének, ebben az évben közel 200 ezer autót értékesítettek. Azonban 1991-ben derült égből villámcsapásként érte a Zastavát a délszláv háború. Mivel ebben az időszakban a katonaságra fordították a nagy mennyiségű pénzösszeget, a termelés lelassult és az alkatrész szállítást befagyasztották. A ’90-es évek közepén egyre inkább csökkent a termelés, aztán 1996-an lassan elkezdett növekedni. Még akkor is, mikor 1999-ben a NATO lebombázta a gyárat. Az USA-ban is árulták ezt a gépkocsit, méghozzá Malcolm Bricklin vállalata által. Még 1982-ben vetődött fel az ötlet, hogy az USA-ban is árulják ezt a típust. Ez háom évvel később ez megvalósult. A YugoCars sikeresen megalapult Sunvalley-ban (Kalifornia állam). Annak ellenére, hogy igyekeztek az amerikai piacon jól teljesíteni, a bemutató kissé macerássá vált. 1984-ben teszteltek egy kocsit, ami elég csúfosan megbukott. Nagyon sok újratervezésre volt szükség, mire bemutatásra kész volt. Az autóra 10 év garanciát (vagy 100 ezer mérföld), 4500 dolláros vételár és ingyenes szervizt ígértek. Az üzlet alapján az első 500 kocsit csakis Kalifornia államban lehet eladni. A Yugo GV nevet a 903 ccm-es, 45 lóerős kisautó kapta meg. Természetesen az alapváltozat nem igen felelt meg. Új lökhárítót kapott, amit kb 500 helyen terveztek újra. Később az 1100-as motorral is árulták, ehhez később Renault automataváltót is adtak. Ugyan korábban említettem, hogy a ’80-as években üzemanyag befecskendező is volt, ezzel már elkéstek. A korábbi porlasztós megoldás miatt hamar elavulttá vált ez a kocsi. Emellett még a gyatra gyártási minőség is hozzájárult ahhoz, hogy az importot 1992-ben megszüntessék. A legfőbb ok azonban nem ez volt. A ’90-e évek elején az USA több szankciót is kivetett Jugoszláviára és ezzel kényszerítette az árusítás megszűnését. Az 1999-es bombázás után, csak 2000-ben indult újra a gyártás. 2002-ben ismét megpróbálkoztak az árusítással, de nem jártak sikerrel. Összesen 142 ezer kocsit adtak el. A számok ellenére inkább rossz autónak számított. Több ízben megválasztották a XX. század legrosszabb autói, a ’80-as évek legrosszabb autói és mindenidők 50 legrosszabb autói közé.

A filmek világában is megjelent ez a kocsi. Az 1995-ös Die Hard – Az élet mindig drága (főszereplő: Bruce WiIlis), 1995-ös amerikai akció filmben is megjelent. A gyártás 2008-ban szűnt meg és összesen 794 428 kocsit értékesítettek. Ma is még nagyon ok ilyen autó mászkál a szerb utakon. A gyártás megszűnése után a Fiat Punto-n alapuló Zastava 10-et kezdték el gyártani.