Gergely életében 2023 tavasza hozott megint egy ilyen fordulópontot.
Megint ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán ideje modernebb autót választani. Kényelmesebbet. Fiatalabbat. Olyat, amivel kevesebb a gond. Ez az érzés nála sosem belülről indul igazán – inkább külső hatásokból. Beszélgetésekből, példákból, abból a csendes nyomásból, amit minden autós ismer: „nem kéne már valami újabb?”

Így került sor a 280-as eladására.
És ahogy nála már szinte hagyomány, ebből is barátság született. Ahogy korábban a C240 eladásából is – csak azt akkor valahogy elfelejtette megemlíteni. Nála az autók nem egyszerű tulajdoncserék. Inkább találkozások. Történetek. Kapcsolatok kezdetei.

A 280-as után egy W203 C200 Kompressor érkezett.
Papíron tökéletes döntés. Modernebb, kulturált, gyors, kényelmes. Egy ideig élvezte is. De ahogy teltek a hetek, egyre inkább előjött az a nehezen megfogalmazható hiányérzet. Nem volt vele semmi konkrét baj. Egyszerűen csak… nem volt az igazi.

A Mercedes-érzés nem mindig műszaki adat.
Sokszor inkább hangulat. Szag. Motorrezgés. Egy bizonyos nyugalom, amit nem lehet katalógusból kiválasztani.

Nem húzta sokáig. Egy barátjához került az autó – még a régi W202-es javítós időkből ismerték egymást. Így újabb autó ment tovább, és újabb barátság maradt utána.

És Gergely ismét ott találta magát, ahol már annyiszor:

W202-et keresett.

De akkoriban hathengerest találni már nem volt egyszerű. Ami felbukkant, az vagy árban volt irreális, vagy állapotban. Így született egy kompromisszum: egy gyönyörű állapotú W202 220 CDI került hozzá.

Szép autó volt. Megkímélt. Megbízható.
Annyira megszerette, hogy még egy bemutató videót is készített róla. Egy kis tisztelgés a típus előtt.

De mélyen legbelül még mindig ott volt a V6 utáni vágy.

2023 őszén aztán jött egy lehetőség.
Egy C240.

Az ilyen döntések nála ritkán racionálisak. Inkább ösztönösek. És általában utólag derül ki, hogy jól döntött-e.

Így lett egyszerre két W202-e.
És bármennyire is szerette mindkettőt, kettő már sok. A dízelnek mennie kellett volna.

Csakhogy az eladás nem ment. Jöttek érdeklődők, hibát kerestek, gyanakodtak. Amikor pedig nem találtak semmit, jöttek a felesleges viták, okoskodások. Gergely ezt nem szereti. Inkább levette a hirdetést.

Aztán pár hét múlva dönteni kellett.
És végül a V6-os C240 talált gazdára néhány nap alatt. Több Mercedes mellé került, hobbiautónak. Jó helyre ment – ez volt a legfontosabb.

A CDI maradt. És tette a dolgát. Szépen.

Egészen addig, amíg újra be nem csúszott egy „okos” döntés.
Egy W204 CDI.

Fiatalabb. Modernebb. Elvileg gondtalanabb.
Egy 12 éves autónál az ember már nem feltétlenül számít rozsdára vagy komoly problémákra.

A valóság persze mindig szeret meglepetést okozni.

Néhány hét után Gergely már érezte:
„Nem kellett volna.”

És közben már késő volt. A W202 CDI gyorsan gazdára talált – ebből is barátság lett. A W204 viszont elkezdte dobálni a hibákat. Szépen sorban.

Nem szereti húzni az időt.
Őszintén meghirdette. Minden hibájával. Ár alatt, némi bukóval eladta. Nála ez alapelv: másra nem hagy problémát.

És ekkor jött az igazi üresség.

Lesz még egyáltalán W202?

A piac addigra szinte kiürült. Ami maradt, az legtöbbször lelakott, elhanyagolt, reménytelen állapotú autó volt. Csoportokba írt, érdeklődött, keresett. Leginkább hathengerest.

Volt egy benzines példány is, nyolc éve állt. Trélerrel kellett volna elhozni. Mire a segítség összeállt volna… elvitték. Utólag nem bánta. Valószínűleg túl nagy falat lett volna.

Nyolc nap telt el így.
Reménykedéssel. Telefonokkal. Üzenetekkel.

Aztán jött egy üzenet.

Attól a sráctól, akinek korábban eladta azt a bizonyos C240-est. A család napokig gondolkodott rajta. Végül úgy döntöttek:

Ha Gergelynek kell… visszaadják.
Pont annyiért, amennyiért megvette.

Nem sok gondolkodás kellett.
Másnap ment érte.

Így került vissza hozzá a kék V6-os W202. Másodszor.

Van valami különös az ilyen visszatérésekben.
Mintha egy kör bezárulna. Mintha az autó is tudná, hova tartozik.

Az autó története önmagában is különleges.
2000-ben hozták be Svájcból. Az akkori tulajdonos mindent megőrzött: számlákat, dokumentumokat, sőt még azt a fekete-fehér újsághirdetést is, amely alapján kiválasztotta. Ritka kincs az ilyen múlt.

Az idős tulajdonos később, 83 éves korára már demencia jeleit mutatta. A család inkább megvált az autótól, nehogy baj történjen. Csendes, méltóságteljes búcsú volt.

Gergelynél viszont új élet kezdődött.

És közben egy másik szenvedély is egyre erősebb lett: a hobbi karosszériázás és fényezés. Először saját autókon. Aztán barátokén. Nem üzletként – inkább szívből.

Így több, már-már elveszett retró autó kapott új esélyt.
Új fényt. Új történetet.

Talán ez az egész történet lényege.

Nem a legújabb autó a legjobb.
Nem a legerősebb. Nem a legdrágább.

Hanem az, amelyikhez emlék köt.
Amelyikhez történet köt.
Amelyikhez ember köt.

És néha az, amelyiket megmentünk.

👉 A csillag pedig továbbra is ott van az orron.
Nem hangosan. Nem hivalkodva.
Csak csendben mutatja az utat.
És aki egyszer hallgat rá… az általában mindig visszatér. ⭐🚗

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Az utak változnak, a csillag marad appeared first on Retrovasak.hu.

Ez nem egy vitrinben tartott veterán. Ez egy élő emlék.

1975 – amikor minden elkezdődött

Az autó 1975 júniusában gördült le a gyártósorról. Akkor, amikor még természetes volt, hogy az utak zöme keskenyebb, a tempó lassabb, az utazás pedig esemény volt, nem rutinfeladat.

1978 májusában került Ferenc nagyapjához, Papához. Egy Lada 2101 birtoklása akkoriban nem csupán közlekedési eszközt jelentett. Várakozást, büszkeséget, státuszt – és rengeteg gondoskodást. Az autót becsülték, vigyáztak rá, de nem féltették a használattól. Dolga volt.

Egy gyerekkor négy keréken

Ferenc 1980-ban született, így szó szerint ebben az autóban nőtt fel. A Zsiguli hátsó ülésén telt el a gyerekkora egy része:

• hosszú nyári utak a nagyszülőkkel,

• közös nyaralások,

• beszélgetések, amelyek az út végére sem értek véget.

Volt ugyan a családban Trabant is – az Apu Trabija –, de a gyermeki szemnek a Zsiguli volt az igazi. A „nagy autó”. A biztos, a kényelmes, az álom.

És eljött az a pillanat is, amikor ezen tanult meg vezetni. Az első kuplungolások, az első lefulladások, az első sikeres indulások – mind-mind ehhez az autóhoz kötődnek.

Az idő múlik, az emlékek maradnak

A Zsiguli sosem lett múzeumi darab. Nem állt ponyva alatt, nem csak hétvégi napsütésben mozdult meg. Használták. Éltek vele. És ahogy az lenni szokott, az idő nyomot hagyott rajta – nemcsak a karosszérián, hanem a történetében is.

2018-ban Papa már nem vezetett. Akkor érezte elérkezettnek az időt, hogy az autó jó kezekbe kerüljön. A család férfitagjai egyetértettek: Ferenc kapja meg.

Egy gyermekkori álom vált valóra.

Sajnos nem sokkal később Papa elhunyt. Az autó azonban itt maradt – mint egy darabka belőle. Egy illat, egy hang, egy régi mozdulat minden indításnál.

Új szín, régi tisztelet

A használatnak ára van. A karosszéria javításra szorult, az eredeti fényezés már sehol sem volt meg. Eljött a döntés pillanata: mit kezdjenek vele?

Ferenc és párja nem a katalógusok világából választott. Katonai zöld szín mellett döntöttek – tisztelegve a nagyszülők előtt, akik mindketten katonatisztek voltak. Ez a szín nem divatból született, hanem emlékezésből.

A felújítás igazi közös munka lett. Nem csupán szerelés és javítás, hanem beszélgetések, tervek, kompromisszumok – ahogy egy családi örökséghez illik.

A történet tovább él

A Zsiguli Ferenc saját családjának életében is fontos szerepet kapott.

• Három gyermekükkel nyaralni is mentek vele.

• Ma már esőben ritkán kerül elő – inkább megbecsülve, óvva él.

• És ami talán a legszebb: a fia is szívesen vezeti.

Így válik teljessé a kör. Nagypapától unokáig. Gyerekkortól gyerekkorig.

51 év – és még messze a vége

Idén 51 éves az autó. Egy fél évszázados Zsiguli, amelyben több van, mint vas, csavar és benzin. Ebben az autóban idő utazik.

És amíg van, aki indítja, aki vezeti, aki mesél róla, addig nem öregszik meg igazán.

Köszönjük Tóth Ferencnek ezt a történetet. Mert a retrovasak.hu nem csak autókról szól – hanem az emberekről, akik szeretik őket.

Retrovasak.hu

The post Egy Zsiguli, amelyben nemcsak emberek, hanem emlékek is utaztak appeared first on Retrovasak.hu.

Egy ilyen pillanat volt az is. Egy rossz mozdulat, egy kicsit több gáz, egy kicsit kevesebb ész – a bal eleje bánta. Megjavítottuk, mert az autót nem hagyjuk cserben, főleg nem azt, amelyik addig annyi mindent adott. Fényezésre viszont már nem futotta. Akkoriban a munkahelyemen egyre nőttek az elvárások, a fizetés meg csak csökkent. Volt olyan hónap, amikor egy métert sem volt pénzem menni vele, mégis ott állt a ház előtt. Minden reggel ránéztem, és tudtam: nem a pénz hiányzik igazán, hanem az út.

A család persze aggódott.
– Miért nem veszel egy normális kis dízelt? – hangzott el egyre gyakrabban.
Én meg csak hallgattam. Mit lehet erre mondani? Hogy ez nem közlekedési eszköz? Hogy ez már több annál? A csillagot néztem az orrán, és próbáltam hinni, hogy majd jobb lesz.

2009 őszén aztán elfáradtam.
Nem egyik napról a másikra. Szépen, lassan. Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem vitatkozik. Csak bólint. Elcseréltem egy 9 éves, Opel-motoros dízel Astrára. Papíron logikus döntés volt. A valóságban viszont rideg. Öt hónap alatt 600 ezer forintot nyelt el, én pedig egyre mélyebbre süllyedtem. Amikor végül kimondtam, hogy vigye innen valaki, nem érdekel mennyiért, valójában nem az Astrától akartam megszabadulni, hanem attól az érzéstől, hogy rossz helyen vagyok.

A hirdetéseket böngészve akkor 230 ezer forintért volt a legolcsóbb W123-as. Az lett a cél. Egy kapaszkodó. Az Opel végül 310 ezret hozott, és közben felbukkant egy bordó W201 200D automata. Nem volt szerelem első látásra, inkább olyan csendes igen. Megnéztem egy másikat is… az rom volt. Így maradt a bordó.

És maradt öt évig.

Ma már tudom: ritka az ilyen kapcsolat. Nem volt izgalmas, nem volt hangos, nem volt gyors. De mindig indult. Mindig hazahozott. Hűségesebb autóm soha nem volt. A mai napig sajnálom, hogy nem maradhatott velem. Megérdemelt volna egy nyugodt, békés nyugdíjas kort.

2015-ben újra megmozdult bennem valami.
Hiányzott a 124-es érzés. Az az utazás, az a nyugalom, az a „megérkeztem” érzés. Pénz nem volt egy jóra, így lett egy „egész jónak hitt borzalom” egy ismerőstől. Ők sem ismerték igazán, alfások voltak, más világ. Én pedig megint hittem.
A K-Jetronik katasztrófa volt. Az egész autó egy tákolt túlélő. De az akarat erősebb volt, mint a józan ész.

Még abban az évben eladtam. Bukóval.
Plusz melókat vállaltam, és épp annyi összejött, hogy megvehessek egy W210 250 TD-t. A kínálat alsó feléből való volt, de összességében nem rossz. Csak azt a fagyállót kellett gyanúsan gyakran utántölteni. 2016 januárjában aztán eljött a vég. Hengerfejes lett. Nagyon.

Egyetlen hétvégém volt megoldani.
Vettem egy 200 ezer kilométeres motort egy jóbaráttól. És ment tovább. Egy ideig. Egészen 2017-ig, amikor az infra rendszer döntött úgy, hogy elég volt. Nem vette el a kulcsot. A ház előtt ragadtam, félig kitekerve a kormányt.

Egy miskolci öreg mester azt mondta:
– Megcsináljuk.

Tréler, szétszedés, új E.Z.S., új kulcs. Öröm. Remény.
Egy hónap múlva újra ugyanaz.
– Adatvesztés. Erre nincs garancia.

Addigra viszont már túl sok mindent éltem át vele. Olvastam, tanultam, kérdeztem. Az öreg mester felvilágosított, én pedig eldöntöttem: megoldom én.
Hónapokig kerestem a megfelelő indítószettet. Utolsó esély. Ha nincs, eladom alkatrésznek.

Aztán írt egy srác. Automata váltós szett.
Nem érdekelt. Megvettem. Beszereltem. Indult!
Elindultam… max fordulat 1200. 😀

Aztán egy véletlen kuplungcsúsztatás. Egy pillanatra felpörgött.
Ez már remény volt.

Végül megfejtettem. Automata szett manuálisba. És vissza.
Ennek híre ment. A telefonszámomé is.
Naponta csörgött a telefon. Idegenek hívtak. Kérdeztek. Segítséget kértek.

És segítettem.
Mert tudtam, milyen érzés ott állni egy autó mellett, tanácstalanul.

Mire minden működött, furcsa üresség maradt bennem.
Mint egy rossz házasság után, amikor már nincs harag, csak csend.
Eladtam.

De az eladásból barátság született.
Nem az első… és nem is az utolsó.

👉 Hamarosan jön a 3. rész – érdekes fordulatokkal, új utakkal és új csillagokkal. ⭐

Roskó Gergely története folytatódik…

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Törések, hűség és a visszaút keresése appeared first on Retrovasak.hu.

Gergő számára az autók világa nem volt ismeretlen. Édesapja autószerelő volt, így a műhely levegője már gyerekkorában, 5-6 éves korában körülvette. De az első igazi „saját megmozdulásom” – ahogy ő fogalmaz – 1998-ra tehető, amikor a 14 éves fiú egy nyári szünetben egy merész döntést hozott.

A családi garázsban már egy éve porosodott a háromhengeres Wartburg, lejárt műszakival, itt-ott rügyező rozsdával, lógó alkatrészekkel. A gimi csak szeptemberben kezdődött, a suli vége pedig már megtörtént. Gergő egyszerűen azt gondolta: „Előszedem a 3 hengerest és kezdek vele valamit.”

Nem volt nagy terv, csak egy kamasz és egy autó. De ami következett, az egy életre szóló tanulságot adott. Gittet, festéket vásárolt, és amit szükségesnek tartott, megvette az autósboltban a haveroknál. Aztán kezdetét vette a munka: hegesztés, gittezés, csiszolás, festés, futóműjavítás – mindez egy 14 éves fiú kezei által.

De nem volt egyedül. Édesapja minden este átnézte a munkát, ellenőrizte, hogy jól meghúzta-e a csavarokat. Ez volt az igazi iskola – nem tankönyvekből, hanem gyakorlatból, egy mester mellett.

Augusztusra a családi „Varnyú” újjászületett. Miskolcon az autóklubban csont nélkül vizsgázott le. De a legszebb pillanat az volt, amikor a vizsga után Gergő apja elmondta a vizsgabiztosaknak: „Nem én csináltam az autót, hanem a fiam!” Még a vezető is lejött megnézni, ki ez a kölyök. 🙂
A W115-ös: Az első igazi szerelem

A Wartburg után azonban valami megváltozott. A gimnáziumi évek alatt egy ismerős révén került a képbe egy történet, amely örökre meghatározta Gergő autós jövőjét.

Az egyik régi haverjuk ide kezdett udvarolni egy lánynak, akinek az édesapja egy ismert és elismert autószerelő volt – egy szuper kis műhellyel. A srácnak volt egy Renault 5-öse, amit elcserélt egy nagyon romos W115-ös 200 D Mercire. Gergő elment megnézni az autót, és bár lepusztult állapotban volt, valami megcsapta a szívét.

„Éreztem, hogy ez valami más, mint a többi autó, ami addig körülöttem volt” – emlékszik vissza. Azonnal eldöntötte: segít helyreállítani.

Suli után mindig rohantam a műhelybe. A srác éjszaka melózott, így délelőtt aludt, Gergő suliban volt, de délutánonként és este készült a vas. Motort újítottak fel, karosszériát, belteret – majd teljesen fekete lett az autó, iszonyatosan fényesen lelakkozva. Teli króm dísztárcsái voltak, és ragyogott a napon.

„Amikor mentünk vele, én nem tudom leírni mit éreztem – talán a büszkeségen túl azt, hogy mi vagyunk a legnagyobb királyok a világon!”

Aztán jöttek még W123-asok, részleges felújításokra, és Gergő imádta mindegyiket. De a W115 maradt a közös büszkeség, az etalon, amelyhez minden más mérődött.
Tragédia és új kalandok

A sors azonban néha kegyetlen. A szeretett 115-ös összetört. Jött helyette a srácnak egy W201-ese, szuper kis autó 1988-ból, 200-as benzinmotorral. De az igazi csoda egy este történt, amikor Gergő és a testvére – a Bratyes – Nagymamájéknál sétáltak le.

Mellénk gurult egy csoda: egy W124-es, de nem a szokásos 200D kerregésével. Laci haveruk volt az új szerzeményével – egy 300-as, 24 szelepes, fordított váltós. „Mentünk kipróbálni” – mondja Gergő. A csend a dízelek után, majd az első padlógáz bekövetkeztekor érzett gyorsulás rabul ejtette.

Sajnos néhány hónappal később egy figyelmetlen furgonos oldalról, pont a B-oszlopnál telibe bombázta. Kifli lett szegény, de Laci egy karcolás nélkül szállt ki – a Mercedes biztonságának dicséretére.
Az első saját csillagok

2001 év végén Gergő és a Bratyes megvették az első saját W123-as 200D-jüket. Egy eredetileg 280-as autóba tették be a motort, tehát az „extra döglött kategória” volt szegény! 😀 Nagyon büszkén feszített benne, pedig egy 140 ezer forintos, nem túl szép példány volt.

Aztán jött egy ismerős 300 D-je hosszabb kölcsönben – na az már nem ment rosszul! 🙂 De ekkor még nem volt jogsija Gergőnek, így sajnos nem vezethetett (hivatalosan). 😀
Az átmeneti évek: Trabik, Ladák és versenyautók

Körülbelül 2003-ban a Mercedesezés egy időre megszakadt. Jöttek az olcsóbb időszakok: Trabizás, majd Lada. De a Ladából lett drága játék – versenyautókat kezdtek építeni. Közben a Mercedeseken felbuzdulva Gergő apja vett egy nagyon elrohadt D-Kadettet, amit szintén abban a műhelyben raktak rendbe egy nyár alatt – ahol a Mercizés egykor kezdődött.

A visszatérés: A W124-es Sportline

2007-ben Gergő egy elég jól fizető állást kapott, amihez szükségessé vált egy használható autó, amellyel az országot járhatja. A Lada eladó lett, és Gergő elhatározta, hogy igaz némi hitel mellett, de veszek egy W124-est.

Akkor lett az első Sportline-ja, de csak egy 260-as, viszont kevés kilométerrel, szép állapotban. De ez már egy másik fejezet kezdete…

Tartsatok velünk a következő részben, ahol folytatjuk Gergő kalandjait a W124-es Sportline-ok és a modernkori klasszikusok világában!

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Egy élethosszig tartó autós szerelem krónikája appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1993-as évjáratú, 2.0 literes benzines, négyfokozatú automata váltóval szerelt Omega igazi nagybetűs utazóautó. A benne lévő 175 000 kilométer nem fáradtságot, hanem történeteket jelent: hosszú utak, kényelmes utazások, amikor még nem sietett minden kilométer.

A felszereltség a maga idejében kifejezetten erősnek számított:
két elektromos ablak, elektromos tükrök, elektromos napfénytető, fedélzeti computer, valamint a gyári rádiós magnó, amely azonnal visszahozza a kazettás, rádiókeresős kilencvenes éveket.

Az autó különleges értékét az adja, hogy mindössze a második tulajdonosánál van, ami önmagában is ritkaság ennél a korosztálynál. Látszik rajta a folyamatos odafigyelés és tisztelet – és itt nemcsak a jelenlegi gazdát illeti elismerés.
👏 Gratuláció jár az előző tulajdonosnak is, aki ilyen állapotban tudta megőrizni ezt az Omegát, és hozzájárult ahhoz, hogy ma is hiteles képet mutasson a korszakról.

📸 A fotókat és magát az autót is Mozsár Péternek köszönhetjük, aki jelenlegi tulajdonosként méltó módon viszi tovább ezt az örökséget.

Ez az Omega nem akar modern lenni.
Nem akar többnek látszani.
Egyszerűen csak megmutatja, milyen volt az autózás akkor, amikor az autók még karakterek voltak – és ezért szeretjük őket ma is a Retrovasakon. 🚗✨

The post „Amikor az Opel még utazóautót épített” – egy szinte új állapotú, 1993-as Omega története 🚗✨ appeared first on Retrovasak.hu.

Az autó különlegessége nemcsak a makulátlan állapota, hanem az első tulajdonosa, a néhai Dr. Garzon Valdes professzor. A neves jogfilozófus az argentin diktatúra elől menekült Németországba, ahol diplomáciai karrierje után egyetemi katedrát kapott. Jelenlegi gazdája, Farkas Ferenc elmesélte, hogy a professzorral még telefonon is beszélt: az idős úr minden nap öltönyben, nagy becsben tartva vezette a csillagos autót.

A 37 éves Mercedes karosszériája és alja teljesen eredeti, lakatosmunka sosem érte. A 105 lóerős, napfénytetős klasszikusban mindössze 274 ezer kilométer van, az autó állapota önmagáért beszél. Ritka az ilyen transzparens előéletű, dokumentáltan híres tulajdonostól származó youngtimer a piacon!

Retrovasak.hu

The post Professzori Mercedes: egy száműzött jogfilozófus hagyatéka appeared first on Retrovasak.hu.

A lényeg: nem számít, hogy milyen típusú a veterán. Személyautó, teherautó, busz vagy akár a 3,5 tonnánál nehezebb klasszikus járművek — ha oldtimer/minősített muzeális jármű, akkor mentesülhet az útdíj alól.
De intézni kell!

A kedvezmény nem automatikus, kérelmet kell benyújtani. Ez megtehető a Miniszterelnöki Kabinetiroda Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztályánál (1106 Budapest, Tárna utca 1–3.), illetve a kormányablakoknál/kormányhivataloknál.

E-mail: kozlekedesi.nyilvantarto@mk.gov.hu

Az igényléshez általában szükséges a jármű rendszáma, a mentesség jogalapjának megjelölése és a muzeális jelleg igazolása.
Egy évig érvényes

A mentesség 2027. január 31-ig érvényes, ezt követően gondoskodni kell a meghosszabbításáról.

Röviden: érdemes lépni, mert az oldtimeres használatnál ez kézzelfogható megtakarítást jelenthet.

Forrás: MAVAMSZ

The post Jó hír az oldtimereseknek appeared first on Retrovasak.hu.

A rendezvényre nagyjából 220 autó érkezett. A keleti blokk autói mellett sok-sok „nyugati kocsi” is részt vett a találkozón. Pontiac Firebird, ismertebb nevén K.I.T.T. még beszélt is, eredeti hangon, de magyarul. Látható volt Peugeot 205 Roland Gaross cabrió, és számos ismert márka: BMW-k, Mercedesek, Volkswagenek, Opelek és az elmaradhatatlan Ford Mustangok.

A szocialista időkből a Wartburgok, Trabantok és a 125-ös „Nagy Polski”-t emelnénk ki. De mellette számos márka és a Suzukik, a mi autónk is nagyon sok féle és fajta gépkocsival jelent meg. A Marutit is meg kell említenünk, mint Suzukihoz tartozó márkát.

A Sződy fivérek ismét részt vettek Opel Tigrájukkal itt is:

„A májusi találkozó nagyon tetszett, és július közepén kaptuk a hírt, hogy ősszel is lesz. Örültünk, beírtuk a naptárba és itt vagyunk. Kevesebb autóval ugyan, de nagyon jó hangulatban telik ez a nap is. Kihoztunk a Tigrát, egy pavilonsátrat is, és mint egy kis stand állítottuk ki versenyautónkat. Körbejártuk a területet sok szépet és jó láttunk. Vannak új és már ismert autók a körből.” – mondták a testvérek, Szabolcs és Zsolt.

A közúton csuklós autóbusz is vitte az utasokat, ami természetesen nem menetrend szerinti járat volt, hanem a találkozóhoz tartozó járat. Chili evő és felni kitartó verseny is volt. Retro tárgyak vására, makettek és autós dísztárgyak bolhapiaca és tombola:

  „Vettük néhány tombolát. Sikerült is nyernünk velük. Összességében ismét egy jó szervezésű, hangulatos, múltat idéző környezetben lehettünk és ez úton köszönjük megint a meghívást erre a retro autós rendezvényre.” – köszönte meg Szabolcs és Zsolt.

Találkozunk ismét tavasszal.

Fotók: Track Racing

The post Őszi retro autós találkozó – Budakeszi appeared first on Retrovasak.hu.

Gergő:
A Ladát 2018-ban vásároltam egy idős nénitől, aki azért adta el, mert már nem bírta vezetni, ugye semmilyen szervo nincs benne, így ez okozott esősorban nehézséget neki. Az akkor 35 éves autónak ő volt az egyetlen tulajdonosa. Látszott a nénin, hogy nehéz szívvel engedi el az autót, de azóta is jelentkezem nála, hogy pl. levizsgáztattam az autót, vagy most ezt a nagy utat is megírtam neki. Mindig örömmel fogadja és örül neki, hogy máig rója az utakat szeretett autója. A mostani úttal kapcsolatban mikor írtam a néninek, azt hitte, hogy modernizáltam a kocsit, légkondi stb. Nagyon meglepődött, amikor visszaírtam neki, hogy semmi nincs rajta alakítva, minden az eredeti.

Az olaszországi út pedig egy spontán, igazából nem tervezett út volt. Amikor családom elutazott nyaralni a Balatonhoz, mindig lementem hozzájuk egy napra, reggel mentem a Ladával, este pedig jöttem. De most Olaszországba mentek. Jött egy kósza gondolat, milyen meglepetés lenne, ha egyszer csak beállítanék. Kedden lefoglaltam egy kempinghelyet, mondom ha nem megyek, maximum ennek az ára veszik el, de ha mégis elindulok, akkor lesz hol aludnom. Sikerült elcserélnem a munkahelyemen a pénteki műszakomat, így a szerda esti meló után fél 12 körül indultam útnak.

Autópályán eddig is mentem a kocsival, sőt Szlovákiába és Ausztriába is kimentem vele, de azért 1100 km az nem kevés. Így nem hajtottam nagyon a jószágot, 90-100 közötti tempót mentem vele sík úton. Persze emelkedőn visszalassult, lejtőn akár belendült 110-re is, de gyönyörűen haladtunk az úti cél felé. Gyönyörű tájakon át vezetett az út, Szlovénián át mentem Olaszországba.

Aztán a szlovén-olasz határon megijedtem. A határon félreállítottak és odajött két illetékes. Kérték a vezetői engedélyem, kérdezték hová megyek, majd megdicsérték a kocsit: „very nice car”. Aztán jó utat kívántak. Megnyugodva folytattam tovább utamat immáron az olasz autópályákon. A hőmérséklet egyre emelkedett, aminek a kocsi annyira nem örült a hosszú emelkedőknél, de ezt az akadályt is sikeresen vette.

Mivel nem rohantam, többször azért megálltam egy kicsit mozogni, pihenni, így délután 3 körül érkeztem meg Pisától délre, Marina di Cecinába. Persze a család meglepődött, de örömmel láttak. Persze készítettem egy-két képet a helyszínen is, legyen bizonyíték rá, hogy a kocsi valóban ott járt!

Nem maradtam sokáig, szombat reggel már indultunk. Családom ment át Firenzébe, illetve mellé Pratoba, gondoltam velük tartok és majd éjszaka indulok haza. Így is történt, bár az odaút sem volt egyszerű a kocsinak, helyenként a hegyen 15%-os emelkedőn át vitt a mellékút, ami a melegben azért jelentett kihívást a kocsinak, helyenként 1-es fokozatban kellett menni. Pratoban aztán egy zebránál még egy postás hölgy kis triciklivel nekem is jött. egy pici horpadás lett a az eredménye a csomagtartónál, legalább van szemmel látható emlék is az útról 😆.

Szombat este indultam útnak vissza Magyarországra, gondoltam, ha idáig sem volt semmi probléma, ezután miért lenne, és szerencsére és a kocsinak hála így is történt, minden probléma nélkül vasárnap délután hazaértem Budapestre.

Aztán pár nap múlva megyek a kocsival, és este nézem, mindkét tompított kiégett 🤣 A hosszú út után ezeket kellett kicserélnem, de ennyi.

Nagyon élveztem ezt a pár napot, igaz nagyon fárasztó volt, nem sokat pihentem, hosszú volt az út, de minden pillanatát élveztem. A családommal töltött időt is, meg az utat is a Ladával.

Ja és még annyi, hogy soha nem használtam még semmilyen modern navigációs rendszert. Most is, előre kinéztem az utat, egy papírra leírtam milyen irányba, milyen úton kell menni, és a nagyapámtól örökölt 1982-es papír térképet vittem még magammal az útra. Én is meglepődtem, hogy egy esetben sem mentem rossz irányba, bár néha elbizonytalanodtam, jó úton vagyok-e, de valahogy minden esetben szerencsém is volt, a jó irányba mentem mindig 😃

Ha neked is van hasonlóan izgalmas, nosztalgikus vagy éppen megható történeted a szeretett autódról, ne tartsd magadban – küldd el nekünk az info@retrovasak.hu címre, hogy a Retrovasak közössége is együtt élhesse át veled a pillanatot!

Retrovasak.hu

The post Lada, szerelem, Olaszország – avagy hogyan lett egy spontán ötletből a nagy kaland appeared first on Retrovasak.hu.

Amire büszke vagyok, hogy a karosszéria helyreállítása, a motor, váltó, futómű felújítása, a fényezés, mind udvaron belül készültek. Az autó eredetileg is piros volt, gyári színkód alapján lett kikevertetve a színe, igyekeztem megőrizni az eredeti állapotokat, ez alól kivételt képez az 5 sebességes váltó, illetve a motor enyhe tuningja. Az utastér nagy részét sikerült helyreállítani eredeti állapotára, Skoda 110R ülésgarnitúra került bele, valamint a kalaptartó műbőr bevonata helyett, fényezett lett. Az autó folyamatosan csinosodik, a belső kárpitozás még nincs teljesen kész, de már nagy változtatásokat nem tervezek, csak találkozókra járni vele.

Bánócki Tibor

The post Skoda 100L (1976) / cikk:2016 appeared first on Retrovasak.hu.