Ford Pinto, 1970 – 1980

Biztos vagyok benne, hogy az egyik első autó, amire a cím hallatán gondoltál a Mustang volt. Nem véletlen, hiszen a Ford izomautója a legismertebb sportautók egyike. Pont emiatt a mai listából kihagyom, és helyette tragikus sorsú kistestvérét, a Pintót mutatom be helyette.

A pintó egy spanyol eredetű miniló, amit szőrzetének színéért tenyésztenek. Az Új Világba érkezve az indiánok évszázadokon át harci célokra használták, 1956 óta pedig törzskönyvezik is őket.

A Ford törpelova 1970-ben, az olajválság miatt született meg, mint a Chevrolet Corvair és Vega, a Bogár, több japán kisautó és a Plymouth/ Dodge Valiant. A kezdeti sikereket hamar beárnyékolta, hogy ha egy karambol esetén az autót hátul találat érte, a géptest fenekébe tervezett benzintank kigyulladt.

Rengeteg utas vesztette életét, ráadásul egyes állítások szerint a Ford tudod a tervezői hibáról, ám olcsóbb volt a perköltségeket fizetni, mint az autót áttervezni. A Pinto számos meme és filmes humor forrását képezi, és mint egy autóipari baklövés tartják számon.

A kétajtós hatchback kivitelen túl furdon, illetve „Pinto Squire” kombik is készültek. A New Jersey-ben, Kaliforniában és Ontarióban szerelt kompakt kisautót háromféle sornégyes és egy 2,8 literes V6-tal is lehetett rendelni. Az alapmodellek egy négyfokozatú manuális váltót kaptak, de háromsebességes automata és Selectshift Cruise-O-Matic-kal is elérhető volt.

Ford Bronco, 1965 – 1977

A bronco kifejezés a „bucking horse”, magyarul „bakugró ló” kifejezésből ered, amit a Ford az 1965 és 1977 között gyártott, első generációs Bronco SUV-ok esetén használt először, ’96-ig öt generációja jelent meg. Az 1. széria hatalmas sikert aratott, vetélytársai között a CJ-5-ös Jeep és az International Harvester Scout is szerepelt.

Az első generációs Broncókat háromajtós kompakt SUV (akkor még „Multi Purpose Vehicle”, röviden MPV), pickup, illetve ajtós és tetőnélküli szabadidő-autó kivitelben lehetett rendelni. A 2,8 és 3,3 literes sorhatos mellett egy 4,7 és 4,9 literes V8-as is szerepelt a palettán, míg váltóból csak két lehetőség volt elérhető. Az alapmodellek egy háromfokozatú kézi váltót kaptak, viszont az extrák között egy háromsebességes automata is szerepelt.

Dodge Charger, 1966 – 1967

Ha már két Fordról szót ejtettünk, a lista utolsó tagjaként emlékezzünk meg a valaha gyártott egyik legsikeresebb MOPAR-ról, a Dodge Charger első generációjáról is. Annak ellenére, hogy a mai köznyelvben a „charger” kifejezést szinte kivétel nélkül a telefon- és egyéb elektronikai cikkek töltőiként azonosítjuk, korábbi értelmezése szerint angolszász területeken a középkori csatalovakra is ezt a szót használták/ -ják.

A Dodge harci paripájának első generációja 1966-ban vált elérhetővé, amit a következő modellév végéig, csak minimális ráncfelvarrással gyártottak. 1967 őszétől már a következő generációt reklámozták, ami már évente új megjelenést kapott.

A ’66-os és ’67-es változatokat a Chrysler B platformjára építették, műszakilag sokban hasonlított a kortárs Coronetekre. Kilencféle motor- és váltókombinációval volt elérhető, melyek közül a legkisebb a 230 lovas, 5.210 köbcentis V8 volt, amit egy háromfokozatú kézi váltóval párosítottak.

A legerőteljesebb 425 lovas, 6.974 köbcentis HEMI V8 volt, amit egy négysebességes manuális váltóval szereltek. Csúcssebessége 236 km/h volt és 5,6 mp alatt érte el a 100-as tempót. A nagy motorhoz és teljesítményhez hatalmas fogyasztás társult, akár 27,7 litert is elpusztíthatott 100 km-en.

Ugyanez a 7,0 literes HEMI háromsebességes Torquflite automatával is rendelhető volt, ami a csúcssebességesn 3 km/h-t, a 100-as gyorsuláson pedig 0,9 mp-et rontott. Fogyasztása is nagyobb volt, átlagfogyasztása 31,3 liter is lehetett. A fenti képeken egy ’66-os és piros ’67-es példányt látsz.

Mit gondolsz, a fenti három vasparipa közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines paripa, avagy 3 klasszikus autó, amiket lovakról neveztek el – 6. rész |Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az állatokról elnevezett cikksorozat első három részében madarakról, az előzőben pedig halakról és vízi állatokról elnevezett klasszikusokról olvashattál. Ma ismét három olyan autót mutatok Neked, melyek nevét a vízi világ ihlette.

Plymouth Barracuda, 1964-1966

A Studebaker Avanti és Pontiac GTO megkezdődött az amerikai izomautók korszaka, amiből a legtöbb gyártó ki akarta venni a részét. Közéjük tartoztak a MOPAR-ok, a Chrysler-konszern 1964-ben mutatta be a sportos Plymouth Barracuda első generációt, amit 3 éven át gyártottak. A széria nagy sikert aratott, az 1973-as olajválságig három generációja, az évenkénti ráncfelvarrás miatt pedig számtalan formaterve jelent meg.

Az első generációs Barracudákat a Virgil Exnert és a Forward Lookot leváltó, a korábbinál szögletesebb vonalvezetést preferáló Elwood Engel és Milton Antonick vázolta fel. Érdekesség, hogy a Chrysler Engelt a Fordtól csábította el, ő tervezte a Lincoln Continentalok negyedik generációját.

Az 1964 és 1966 között gyártott Barracudákat az A platformra építették, amin a kompakt Valianttal osztozott. Ebben a három évben a tengeri ragadozóról elnevezett típust 2,8 és 3,7 literes sorhatossal és 4,5 literes V8-assal is lehetett rendelni.

Az autó teljesítménye mellett a tervezők a részletekre is nagy figyelmet fordítottak. A Chrysler a Pittsburgh Plate Glass közreműködésével fejlesztette ki a termetes hátsó, hajlított szélvédőt. Az 1,34 m² –es üvegfelület nagy durranásnak számított, ez volt az első sorozatgyártású autó, amit ilyen nagy hátsó üveglappal szereltek.

Chevrolet Nova, 1967-1974

A „Nova” jelölés elsőként 1962-ben a Chevrolet Chevy II-eseken jelent meg, mint a széria legsportosabb modellje. 1967-re a Nova önálló típussá vált, a harmadik generáció tagjait kupé, hatchback és limuzin kivitelben is lehetett rendelni.

’67 és ’74 között a Novákat rengeteg motorral és váltóval lehetett rendelni. A legkisebb a 2,5 literes sornégyes volt, amit a 3,1, 3,8 és 4,1 literes sorhatos követett. Persze V8-as erőforrással is rendelhető volt, a legkisebb lökettérfogatú az 5,0 literes volt, de 5,4L, 5,7L, 5,7L, 6,5L és 6,6 literes változatban is elérhető volt.

Váltók közül is bőven lehetett válogatni. Kétféle kettő és háromsebességes automata és egyféle 3 fokozatú és négyféle 4 sebességes kézi váltó szerepelt a palettán.

Miért került a Nova a listára? Annak ellenére, hogy neve sokakat a szupernóvákra emlékeztet, más jelentéssel is bír. A „nova” angolul egy lazacfélének a neve, ami többnyire Kanadában őshonos. Valószínű, hogy a marketingesek az állatról nevezték el a modellt, mivel a ’60-as évek óta trendivé vált gyors, erőteljes állatokról elnevezni az új sportautókat.

Bertone Pirana, 1967

A Bertone Pirana egy tanulmányautó volt, amit az olasz tervezők az 1967-es Londoni Autószalonon mutattak be. A GT a Jaguar E-type kasztniját és hajtásláncát örökölte, amit kissé átterveztek – emiatt Jaguar Piranának is szokták nevezni.

A frontmotoros, hátsókerekes sportautót a Jaguar 4,2 literes XK sorhatos erőforrásával látták el. Az angol kiállításon olyan sikeres volt, hogy a New York-i és Montreali Autószalonon is bemutatták. Később 2+2-es kupévá alakították, viszont sosem került sorozatgyártásba.

Mit gondolsz, a fenti három közúti kopoltyús közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 közúti kopoltyús, avagy 3 klasszikus, amit halakról neveztek el – 5. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az állatokról elnevezett cikksorozat előző három részében olyan modellekről olvashattál, amiket különféle madarakról neveztek el. Persze ennél jóval több típus nevét ihlették szárnyasok. Róluk majd a folytatásban olvashatsz, ma a vízi világ ihletadói közül mutatok be Neked hármat.

Opel Manta A, 1970 – 1975

A Manta első szériája 1970-ben jelent meg, nevét az atlanti ördögrájáról kapta. Mivel a múlt század második felében a nyugatnémet gyártó még a General Motors tulajdonában állt, így talán nem is meglepő, hogy több amerikaias formatervi jellegzetességgel bír, ráadásul nevét is az 1961-es Manta Ray tanulmányautóról kapta. A szériát az Egyesült Királyságban Vauxhall emblémával, az USA-ban pedig Buick kereskedésekben forgalmazták.

Az első szériás Mantát öt erőforrással lehetett rendelni. A legerőtlenebb a 60 lovas 1.2S volt, amit a 68, 75 és 90 LE-sek követtek. A legerősebb 105 lovas 1.9E volt. Váltó terén két lehetőség létezett, ami egy 3 fokozatú automata és 4 sebességes kézi váltó volt.

Chevrolet Corvette C2 Sting Ray, 1963-1967

Az első generációs Corvette-tel ellentétben a C2-esek már újfajta sportos megjelenést kapta. A motort az utasok mögé tervezték, a géptestben felhasznált fém tömegét szénszálas panelekkel kompenzálták. A Sting Ray-t, magyarul „ráját”, A korszak egyik legelismertebb tervezője, Harley Earl vázolta fel, ráadásul ez volt az első Corvette, amit szélcsatornában teszteltek.

A C2-eseket modellévente tervezték át, motorválasztéka is folyamatosan bővült. Természetesen rengeteg V8-as változata volt, 5,4 literestől 7,0 literesig lehetett választani. Váltóból három lehetőség volt elérhető: a kétsebességes Powerglide automata mellett 3 é 4 fokozatú manuális váltóval is rendelhető volt.

Az 1967-es csúcsmodellek már 435 lovasak voltak, 5,0 mp alatt gyorsultak állóhelyből 100 lm/h-ra. Legnagyobb sebessége 211 km/h volt.

AMC (/ Rambler) Marlin, 1965-1967

A Ramler a Hudson és Nash egyesülésével jött létre az 1950-es évek második felében. Az új cég az 1906-as évekig használta az új jelölést, majd AMC-re, vagyis American Motors Corporationre változtatta. Így lehetséges, hogy a kardhalféléről elnevezett sportmodell eleinte Rambler, később AMC emblémával került az utakra.

A megfizethető izomautót négyféle motorral és ötféle váltóval kínálták. A leggyengébb erőforrás egy 3,8 literes V8-as volt, ami 155 ló erejével dolgozott. A legerőteljesebb az 5,6 literes, szintén V8-as, 280 lovas változat volt. A MotorTrend ’67-es értékelése szerint a Marlinban és a Dodge Chargerben az volt a közös, hogy az autók a tervezés folyamán félúton megrekedtek. A Marlin nem volt elég kompakt, mint például a Mustang és Camaro, ráadásul közel sem nyújtott akkora luxust, mint mondjuk egy Cadillac Eldorado vagy Buick Riviera.

Mit gondolsz, a fenti három közúti kopoltyús közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 közúti kopoltyús, avagy 3 klasszikus, amit halakról neveztek el – 4. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A „madarakról elnevezett veterán autók” cikksorozat előző két részében eddig 7 olyan klasszikusról olvashattál, melyek típusjelölése valamilyen madárra utalt. Természetesen a lista nem volt teljes, így arra jutottam, hogy megírom a folytatást, amiben további 3 olyan klasszikust mutatok be Neked, amiket madarakról neveztek el. Lássuk is őket!

Packard Hawk, 1958

A Packard egy, a konzervatív luxust megtestesítő önálló márka volt, ami az ’50-es évekre már nem tudott lépést tartani a több gyártót magukba foglaló konszernekkel. A Studebakerrel történő egyesülés sem hozott sok szerencsét, mivel az utolsó Packardok már kissé átdolgozott, gyakorlatilag átcímkézett Studebakerek voltak.

A márka megszűnésének évében mutatkozott be a gyártó egyik legbizarrabb GT-je, ami a kortárs Packard limuzinokhoz és kombikhoz hasonlóan szintén egy átdolgozott Studebaker volt. Ez pedig nem más, mint a Packard Hawk.

Azon túl, hogy ez a Packard többnyire egy áttervezett Studebaker volt, még neve is a korabeli Studebaker GT-inek megnevezését követi: az ’50-es évek második felében a Study több sportos modellje is a Hawk, vagyis sólyom nevet viselte, pl. Silver Hawk, Golden Hawk, Sky Hawk, Power Hawk, stb.

Bár a fentebbiek sok jóra nem utalnak, a Packard Hawk mégis egy drága, kifejezetten erős, sportos autó volt. Ezt az egy modelléves típust kizárólag egy 4.737 köbcentis V8-assal lehetett rendelni, míg váltó terén egy 4 sebességes kézi és egy 3 sebességes Flight-O-Matic automata közül lehetett választani.

Mindez 275 lóerő és 452 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. A manuális változatok 7,5 mp, az automaták 8,9 mp alatt gyorsultak 100 km/h-ra. Csúcssebességük 204 és 212 km/h volt. Lehet, hogy mai szemmel ezek nem tűnnek nagy számoknak, ám akkoriban ezek nagyon jó értékeknek számítottak!

Ford Thunderbird, 1955

Miután a Chevrolet bemutatta az 1. generációs Corvette-et, a Ford is meg akarta építeni saját változatát. Ez sikerült is, ám az utóbbi valójában egy új piaci szegmens megszületéséhez vezetett.

A Thunderbird magyarul annyit tesz: Mennydörgésmadár. Az amerikai őslakosok mitológiája szerint létezik egy hatalmas, sasszerű madár, ami mind termetében, mind erejében felülmúlja a halandó lényeket. A mítoszok szerint szemével képes villámokat szórni, míg szárnyaival hatalmas szélvihart tud felkavarni.

Az 1. generációs T-birdöket 1955 és 1957 között gyártották, és mind a 3 modellévben történtek ráncfelvarrások, apróbb módosítások. Az ’55-ös változatokat egy 4.778 köbcentis V8-assal látták el, melyhez 3 féle váltó közül lehetett válogatni.

Az ’55-ös modellév legerőteljesebb változatai egy 3 sebességes Ford-O-Matic váltót kaptak, amik 198 lóerővel dolgoztak és maximálisan 386 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Csúcssebességük 175 km/h volt és 10,2 mp alatt gyorsult 100-ra. Nála kicsivel jobb eredményt értek el a 193 lovas, 4 sebességes manuális változatok, amik 179-cel is száguldhattak és 9,4 mp alatt érték el a 100-as tempót!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines szárnyas, avagy 3 veterán autó, amiket madarakról neveztek el – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A „madarakról elnevezett veterán autók” cikksorozat előző részében a Csajkáról, Humber Super Snipe-ról, Pontiac Firebirdről és Buick Roadmaster Skylarkról esett szó. Természetesen a lista nem volt teljes, így arra jutottam, hogy megírom a folytatást, amiben további 3 olyan klasszikust mutatok be Neked, amiket madarakról neveztek el. Lássuk is őket!

Plymouth Superbird, 1970

A Verdák c. animációs film szereposztásában több olyan klasszikus is szerepel, melyek szorosan kötődnek a NASCAR és a motorsport világához. Ilyen volt például a Hudson Hornet és King, a Plymouth Superbird is, melyet a Chrysler konszern kifejezetten a NASCAR versenyeire fejlesztett ki.

A „Szupermadár” 1970-ben a Dodge Charger Daytona és a Plymouth Road Runner közös gyermekeként született meg. Mivel a NASCAR szabályai szerint a pályán csak olyan modellek versenyezhetnek, amiket a cégek sorozatgyártásba is állítottak, ezért a Plymouth közel 3.000 példányt gyártott le.

Sajnos a vásárlók nem igazán kaptak az alkalmon, pedig ha belegondolsz, mennyire menő lehetett, hogy hétfőn megvehetted annak a versenyautónak a mását, ami a hétvégén a pályán száguldott! Ezt a különleges Plymouth-t kizárólag az 1970-es modellévben szerelték, ráadásul a NASCAR új szabályokkal állt elő, ami ellehetetlenítette az ilyen mértékben áramvonalas autók nyerési esélyeit.

Az utcai változatokat háromféle V8-as motorral, illetve vagy egy 3 sebességes Torqueflite automata vagy egy 4 sebességes kézi váltóval lehetett rendelni. A legerőtlenebb erőforrás 7,0 literes volt, ami 425 lóerő leadását tette lehetővé és 5,5 másodperc alatt gyorsult 100-ra.

Plymouth Road Runner, 1968 – 1970

Ha már szó esett a NASCAR-bajnok Superbirdről, említsük meg azt a Plymouth-t is, amiből kifejlesztették. Ez pedig nem más, mint a GTX olcsóbb alternatívája, az első generációs Road Runner. A Chysler legmegfizethetőbb divíziója 1968 és 1976 között három generáción át gyártotta, majd 1980-ig már csak, mint felszereltségi szint szerepelt a palettán.

Az 1. generációs modelleket kupé, kétajtós (B oszlop nélküli) hardtop-kupé és kabrió kivitelben lehetett rendelni. Erőforrás tekintetében 3 lehetőség létezett: egy 6,3 literes 335 lóerős V8, illetve egy 7,0 és 7,2 literes HEMI V8, melyekhez vagy egy 3 sebességes automata vagy egy 4 sebességes kézi váltót lehetett csatlakoztatni.

De hogyan került fel ez a Plymouth a listára? A Road Runner magyarul kaliforniai földikakukkot jelent, amit nagy futókakukk és gyalogkakukk néven is szoktak emlegetni. Ez utóbbi nevén vált ismertté a Warner Bros Kengyelfutó gyalogkakukk c. mesebeli karaktere is, mely hangjának használati jogait a Plymouth megvásárolta, és, mint a Road Runner dudájának hangja hasznosította – szerintem ez egy elég menő kiegészítő, kár, hogy a mai autók ilyesfajta részletekkel már nem bírnak.

Studebaker Lark, 1959 – 1961

A Studebaker egy méltatlanul elfeledett márka, ami a háború után elsőként mutatott be teljesen új formatervet. Mivel önálló gyártó volt, az ’50-es években már nem tudta felvenni a versenyt a Chrysler-GM-Ford triójával, így egyesült a szintén önálló, luxusautókat gyártó Packarddal. Sajnos az együttműködés nem járt sikerrel, a Packard még 1960 előtt, a Studebaker 1966-ban húzta le a rolót.

Az 1960-as években mind az olaj drágulása, mint a kistermetű import modellek miatt az USA gyártói kénytelenek voltak kisebb termetű, olcsóbban fenntartható, kis(ebb) fogyasztású autókat piacra dobni. Így született meg az ’59 és ’61 között gyártott 1. generációs kompakt Lark is, melynek 2 és 4 ajtós limuzin, kupé, kabrió, illetve 3 és 5 ajtós kombi változata is rendelhető volt.

Természetesen ezek a kompaktok jóvalta nagyobbak voltak, mint az azonos kategóriába eső európai változatok. Ez erőforrásukon is megfigyelhető, mivel a motorválaszték kétféle 2,8 literes sorhatosból, egy 4,2 és egy 4,7 literes OHV V8-asból állt. A Larkot, magyarul pacsirtát, a Studebaker 1966-os megszűnéséig 3 generációban gyártották, igaz, ’64-től már csak Kanadában!

Mit gondolsz, a fenti 3 modell közül melyiknek van a legvagányabb neve? Melyiket vinnéd haza a saját kalitkádba? Oszd meg velünk a véleményed! További madarakról elnevezett autókról a folytatásban olvashatsz!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines szárnyas, avagy 3 veterán autó, amiket madarakról neveztek el – 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Természetesen állatokról is rengeteg modellt neveztek el, mint például a Mercury Cougart, a Dodge Vipert és a Plymouth Superbirdöt is. Ma ez utóbbi kategóriából, a madrakról elnevezett autók listájából mutatok be párat!

GAZ – 13 „Csajka”

Kezdjük is egy olyan modellel, amit a volt KGST országokban szinte biztos, hogy mindenki ismer. Ez pedig nem más, mint a Gorkij autógyár 13-as számú modellje, a Csajka!

Az 1950-es évekre a GAZ 12-es „ZIM” formaterve már bőven elavulttá vált, így a szovjet pártvezetés utasítást adott a GAZ gyárnak, hogy álljanak elő egy új, naprakészebb megjelenésű modellel, ami átvenné a ’40-es évek végi Buickokról másolt modellek helyét.

Az új luxus limuzin a „Csajka” jelölést kapta, ami magyarul annyit tesz: sirály. Talán nem is meglepő, de a GAZ-13 formaterve is amerikai koppintás. Az ’59-től gyártott szovjet limuzinokat az ’55 és ’56 között szerelt Packardokról másolták, melyek egyrészt a visszafogott, konzervatív luxus megtestesítői voltak, másrészt az elvtársak már jól ismerték a Packardok felhozatalát: Sztálin rajongott a Packardokért, ám mégsem járkálhatott „imperialista hulladékkal”. ’53-as haláláig több ZISZ-t és ZIL-t mintáztak Packardokról, s az orosz tervezők ezt a trendet halála után is követték.

Humber Super Snipe Mark I & II

Ha már szóba jött az amerikai trendekről másolt design, folytassuk egy előkelő angol limuzinnal, amit állítólag az 1955-ös Chevrolet-król mintáztak – gondolok például a hűtőrácsra és első lámpákra. A Humber egy brit márka volt, ami 1938 és 1967 között Super Snipe, vagyis „Szuper Szalonka” néven gyártott luxus limuzinokat, kombikat és kabriókat.

Az első négy szériát a „Mark” jelöléssel látták el, majd a típus ’58-as újrabemutatása alkalmával már a „Series” jelölést kapták. A Series I és II-es modellek megjelenése csak némileg tért el egymástól, ám a Series III-as modelleket már egy jelentősen átdolgozott külsővel árulták.

A fenti képen látható „Szuper Szalonka” egy 1960-as Series II limuzin, melynek 2.965 köbcentis motorját vagy egy 3 sebességes kézi vagy automata, vagy egy 4 sebességes kézi váltóval lehetett rendelni, melynek legmagasabb fokozata szabadonfutó volt.

Pontiac Firebird

Két limuzin után ideje szót ejtenünk egy sportosabb modellről is. Miután az amerikai tervezők ráuntak az uszonyos batárokra, elkezdtek sportosabb megjelenésű autókat is tervezni.

Az 1960-as évek az izomautók korszaka volt, a legtöbb amerikai gyártó palettáján legalább egy ilyen típus szerepelt. Közéjük tartozott a Pontiac is, aki a bevált Tempest és GTO sikerét követően mutatta be a Firebird modelleket.

A General Motors márkája a „Tűz-/ Lángmadarat” 1967-től egészen 2002-ig gyártotta, s ez idő alatt 4 generációja jelent meg. Annak ellenére, hogy a gyártási időhöz képest ez nem tűnhet soknak, ne felejtsd el, hogy az amerikaiak imádták az autóikat modellévente átdolgozni, így megjelenés terén elég sok változatuk jelent meg –a fenti képen például egy 1967-es változatot látsz.

De mi is az a „Tűz-/ Lángmadár”? A szláv mitológia szerint egy hatalmas, rengeteg színben pompázó madár, ami több mondában és mesében is felbukkan. A történetek kiindulópontja, hogy a király vagy édesapa megbízza a fiát, hogy szerezze meg a madár tollát vagy magát a madarat fogja el.

Azt viszont, hogy az amerikai tervezők hogyan álltak elő egy szláv mitológiai madár megnevezésével, mint típusjelölés, nem tudom. Egyedül arra tudok gondolni, hogy nevét a Ford T-bird ihlette, ami szintén egy sportos modell volt, ráadásul a „Mennydörgésmadár” szintén egy nagy erejű mitológiai lény.

Buick Roadmaster Skylark

Akárcsak a Humber szalonkája, a Buick e század közepi kabriója is megtévesztő lehet: egy termetes, erőteljes autót egy kistermetű madárról neveztek el. A General Motors 1953-ban ünnepelte az 50. évfordulóját, s ez alkalmából mind az 5 márka valamilyen meghökkentően újszerű modellt mutatott be. Ekkor vált önálló típussá a Bel Air, illetve mutatkozott be az Oldsmobile 98 Fiesta és a Cadillac Eldorado is.

A konzervatív luxust megtestesítő divízió ekkor mutatta be a választék csúcsát jelentő Roadmaster kabrió mégelitebb változatát, a Skylarkot. Míg a hagyományos Roadmaster kabrió nagyjából 3.200 dollárba került, a „Pacsirtáért” ennél jóval többet, 5.000-t kértek.

A presztízsmodellt egyedül egy 5.272 köbcentis V8-assal lehetett rendelni, amit egy 2 sebességes Dynaflow automata váltóval párosítottak. Mindez 188 lóerő és 407 Nm-nyi nyomaték leadására volt elegendő. Csúcssebessége 166 km/h volt és 14,4 másodperc alatt gyorsult 100-ra.

Ahogy ez akkoriban természetesnek számított, a következő modellévre a Roadmaster Skylarkokat is áttervezték. Az ’54-es modelleket továbbra is az előző évi motorral és váltóval szerelték, ám ezek már 200 lóerősek voltak és 419 Nm-nyi nyomatékot adtak le.

A Buick „Pacsirta” jelölését legközelebb 1961-ben a Specialökön használták, ám 3 év használat után ismét eltűnt. Legközelebb ’64-ben bukkant fel, ám ez alkalommal, mint önálló Buick típus.

Mit gondolsz, a fenti 4 modell közül melyiknek van a legvagányabb neve? Melyiket vinnéd haza a saját kalitkádba? Oszd meg velünk a véleményed! További madarakról elnevezett autókról a folytatásban olvashatsz!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3+1 benzines pulyka, avagy 4 veterán autó, amit madarakról neveztek el – 1. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.