Chrysler Royal (AP2), 1958-1959

A Chrysler az 1930-as években mutatta be a Royal, vagyis „királyi/ fenséges” modelleket, amiket 1951-ben a Windsorok váltottak fel, mint a választék legolcsóbb típusa. A következő évtizedekben a jelölést már csak, mint felszereltségi szint használták, újabb Chrysler Royalok nem bukkantak fel a hazai piacon.

Igaz, a Royal típusjelölés az USA-ban ’51-től nem szerepelt a katalógusokban, az évtized második felében az ausztrál leányvállalat az AP-széria esetén, 1957-től 1963-ig alkalmazta. Összesen három változata jelent meg, a köztes AP2-eseket két éven át, 1958 őszétől 1959 végéig szerelték.

Akárcsak a többi amerikai gyártó, a Chrysler is ki akarta kerülni a hatalmas importvámokat. Kanadában például Dodge orrot rakott a Plymouth-okra és franciás nevet adott nekik, míg Ausztráliában ezt egy lépéssel tovább vitte: A Royal AP-széria több amerikai MOPAR vonalvezetői megoldásait is magán hordozta.

A fentebbi képeken megfigyelheted, hogy a B oszlopos limuzin orra és színe az ’55 és ’56 közötti hazai piacos Plymouth-okra hasonlít, mi több, a Plymouth uszonyokra Dodge uszonyokat illesztettek. Az autó gyakorlatilag „dupla uszonyos”, ami még az USA-ban is meghökkentő lett volna.

Az AP2-es Royalokat a sorhatos erőforrások mellett többféle V8-as motorral is kínálták. Erre a hűtőrácson és az autó oldalán látható „V8” emblémák hívják fel a figyelmet.

Mercury Marquis, 1967-1968

A Ford Lincoln-Mercury divíziója az 1967-es modellévben vágott bele a Park Lane Brougham és Marquis termelésébe, amik a hagyományos Park Lane-eknél magasabb kategóriát képviseltek. Célja az volt, hogy a Ford LTD-hez hasonló, ám annál nagyobb presztízsű luxusautókat forgalmazzon. A Park Lane Broughamokat limuzin, a Marquis-kat vinyllel behúzott hardtop kupé kivitelben lehetett rendelni.

A herceg és gróf közti nemesi címről, a „marquis”, vagyis őrgrófról elnevezett izomautó első generációját két modelléven át gyártották. Háromféle V8-as motorral volt rendelhető: A legerőteljesebb erőforrás a 345 lovas, 626 Nm-es Super Maraduer volt, amit ’67-ben egy négyfokozatú kézi vagy 3 sebességes Merc-O-Matic automatával lehetett rendelni. A következő évben a manuális váltót elhagyták, helyette kétféle 3 fokozatú automata közül lehetett választani.

Imperial LeBaron, 1964-1968

Miután Walter Chrysler 1925-ben felvárásolta a csődbement Maxwell Motor Company-t, nekilátott az első Chryslerek tervezésének. Három évvel később megalapította a Plymouth-t és DeSotót, amik az alacsonyabb árkategóriát képviselték. A Dodge csatlakozásával már négytagúra bővült a konszern, majd 1955-ben mutatkozott be az Imperial, mint önálló márka, ami 1955 és 1975 között a Cadillac-kel és Lincolnnal versengett a legelismertebb amerikai luxusgyártó címéért.

Az 1964 és 1968 közötti Imperialok évente estek át ráncfelvarráson. A fapados luxust a Custom képviselte, felette a Crown, majd a választék tetején a LeBaron, a „báró”helyezkedett el. Ha egybeolvassuk a márka és típus nevét, „birodalmi bárót” kapunk, aminél stílusosabb, nemesi címmel jelölt autót nem gyártottak.

Az öt éves termelés során a LeBaronok műszaki jellemzői csak kicsit változtak. A ’65-ösök például kizárólag egy 6.771 köbcentis V8-assal lehetett rendelni, amit egy háromfokozatú automata kormányváltóval párosítottak.

A motor és váltó együttes munkája 340 lóerő és 637 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. Csúcssebessége 195 km/h volt és 8,8 mp alatt érte a 100-as tempót. Ez akkoriban nagyon jó értéknek számított, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a limuzin öntömege közel 2,3 tonna volt! Ezek után nem is meglepő, hogy átlagfogyasztása 24,5 és 25,0 liter között lehetett.

Ha a fenti képeken látható ’65-ös báró a kortárs Lincoln Continentalra emlékeztet, jó a megérzésed. Mind a két autót Elwood Engel tervezte: Miután a Chrysler elcsábította a Fordtól, a korábbi projektjeihez, pl. Continental és T-birdhöz hasonló MOPAR-okat tervezett.

Mit gondolsz, a fenti három V8-as nemes közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 királyi fogat, avagy 3 klasszikus, amit nemesi címekről neveztek el | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1960-as években Új-Zéland járműhiányban szenvedett. A vezetők tudták, hogy szükség lenne egy olyan autóra / járműre, amit akár mezőgazdasági célokra is lehetne használni, ám az importvámok miatt a külföldi modellek behozatala túlságosan is drága lett volna.

A megoldással a csehszlovák Škoda állt elő: kifejlesztett egy, kifejezetten az új-zélandi igényeknek megfelelő terepjárót, ami szétszerelve érkezett az országba. Az autókat a kaweraui gyártósoron szerelték össze, az első példány 1966. december másodikán, ünnepélyes keretek között gurult le a szalagról. Az eseményen a kereskedelmi miniszter is részt vett, aki beszédében megemlítette, hogy a TREKKA az első Új-Zélandon kifejlesztett és nagyrészt helyben gyártott jármű.

Ahogy fentebb is írtam, a cél egy olyan jármű forgalmazása volt, amit személyszállításon túl mezőgazdasági szolgálatba is be lehet fogni. A TREKKA Land Roverekre emlékeztető felépítményét a kortárs Octaviák alvázára építették, illetve azok műszaki megoldásaival látták el. Ha közelebbről is megnézheted a fenti képet, láthatod, hogy a gyártó első SUV-je még a kormánykerekét is a „Nyolcadik gyermektől” örökölte. A korai modellek tetejét vászontetővel vonták be, ám rövidesen leszerelhető alumíniumtetővel is elérhetővé vált.

A TREKKA-kat egy 1,1 és 1,2 literes, soros 4 hengeres erőforrással látták el, a váltásért egy 4 sebességes kézi padlóváltó felelt. Az orrmotorhoz hátsókerék-hajtás párosult, az erőteljesebb változatok 47 ló erejével dolgoztak.

A TREKKA 899 fontos áránál egyedül a Ford Anglia és Austin Mini voltak olcsóbbak, ám ezek jóval kisebbek voltak, ráadásul a Mini nem is tudott mezőgazdasági feladatokat ellátni. Az alacsony árhoz persze az is hozzá tartozott, hogy a csehszlovákok számára a profit egy „idegen fogalom” volt, így az új-zélandi profitorientált üzem jó áron jutott hozzá az Octaviák alvázaihoz és alkatrészekhez.

A TREKKA egy sikeres terepjáró volt, ami Új-Zéland egyik jelképévé vált. Ennek ellenére sajnos nem tudott lépést tartani az időközben az országba szivárgó japán típusokkal, így a gyártást közel 3.000 példány legyártását követően, 1973-ban le is állították. Ennek ellenére nem mondható kudarcnak, hiszen ezt a modellt tekinthetjük minden mai Škoda SUV ősének, ráadásul licensz alapján Pakisztánban és Vietnámban is gyártották.

Mit gondolsz, Neked bejön ez a különleges Škoda terepjáró? Oszd meg Velünk véleményed! További képekért keresd fel a ŠKODA Storyboard oldalát!

Cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Csehszlovák Land Rover vagy Octavia SUV? – Škoda TREKKA | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.