Az olajválság még a legnagyobb márkákkal is csúnyán elbánt, Malcolm azonban pont ebben az időszakban szerette volna sikerei csúcsára juttatni a sirályszárnyas, bukólámpás jövőautót. 1974-ben, Kanadában kezdődött meg a gyártás, a gyengeségek pedig már az elején egyértelműek voltak. Bár a biztonsági fejlesztésekre nagy hangsúlyt fektettek az SV-1 esetében, az összeszerelés pocsék volt, illetve a műanyag karosszériaelemek tartóssága is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Ennek ellenére az automata ajtók és a bukólámpa meglehetősen látványosnak hatottak, bár az összképet nézve nem feltétlenül volt sikerre ítélve a forma. A több mint másfél tonnás autóba a gyártás első évében 220 lóerős, 5.9 literes, AMC  360 V8-as erőforrás került, 1975-ben pedig 5.8 literes, 175 lóerős Ford Windsor 351 V8-assal szerelték. Az utóbbival elért 166 km/órás végsebesség, és a 19.3 literes gyári átlagfogyasztás sem volt éppen vonzó adat.

Mivel sem az eladások, sem az anyagiak szempontjából nem volt túl rózsás a helyzet, ezért 1975-ben csődöt jelentett a cég, aztán ’76-ban még összeszereltek néhány modellt, majd véget ért az SV-1 története. 35 millió dolláros bukta ide, vagy oda, Bricklint azért nem kell annyira sajnálnunk, továbbra is maradt az autóipar körforgásában, ő volt például az, aki a nyolcvanas években az USA legolcsóbb járgányának kikiáltott Yugót piacra dobta, ami bár szintén nem lett egy sikertörténet, 141 ezer darabot mégis értékesítettek belőle.

Visszatérve az SV-1-hez, manapság természetesen már komoly gyűjtői értéket képviselnek a fennmaradt darabok, álljon itt emlékül egy rövidke felvétel a sirályszárnyas kétajtósról:

Bense Róbert

The post Bricklin SV-1 – bukólámpás bukta appeared first on Retrovasak.hu.