A limuzinokra ma úgy tekintünk, mint a háromdobozos elrendezés legismertebb példái. A géptest két üléssorral és négy ajtóval rendelkezik, ami 5, ritkább esetekben 6 személy szállítására alkalmas. Ezt a tervezők a XX. század folyamán sem gondolták másképp, ám néhány módosított változatuk is létezett, amikről ma már csak kevesen tudnak. Ezek közül mutatok be Neked 3 darabot!

A coupé de ville

A lista első, egyben legidősebb tagja a coupé de ville, amit az utókor leginkább, mint Cadillac típus ismer. A kifejezést angolszász területeken „town car” néven is szokták emlegetni, amit pedig a Lincoln sajátított ki.

A kiviteli forma neve a francia „coupé” és „ville”, vagyis „vágás/ vágni” és „város” szavak összevonásából jött létre. Mind a két szó használata helytálló, hiszen a múlt század elején az automobilokat még többnyire csak városi használatra, rövidebb távok megtételére használták. A „coupé” arra vezethető vissza, hogy a sofőrt egy üvegfallal „levágták” a mögötte utazóktól.

Míg a hátul ülőket rögzített tető védte a környezet viszontagságaitól, addig a vezető üléssora fölé vagy semmilyen, vagy elhúzható tetőt szereltek. A vezető részlege oldalt is nyitott volt, csak kevés esetben kapott oldalablakokat. Ez a megoldás nem csak a legdrágább gyártók modelljein volt megfigyelhető, népautókat is építettek ezzel a megoldással. Közéjük tartozik például a fenti képen látható 1924-es Renault Type NN is, melynek géptestét a Labourdette műhely építette.

A phaeton

Akárcsak a Cadillac a coupé de Ville és a Lincoln a Towncar kiviteli formát, a phaeton vonalvezetői megoldást a Volkswagenek kapcsán hallhatjuk a legtöbbet. A kivitelt eredetileg a kabrió limuzinokra használták, egyes területeken „Tourenwagen” néven is szokták emlegetni.

Ez az ősi formaterv egészen az 1930-as évek végéig gyakori kivitelnek számított, ám a háború után népszerűsége csökkent, az 1950-es évekre már szinte teljesen el is tűnt. A tömegtermelt modelleken túl a legdrágább luxusautókat is építették ezzel a kasztnival, közéjük tartozik ez az 1907-es Packard Model 30 és a Ford T-modell is.

A club sedan

A club sedan egy tipikusan amerikai kifejezés, amit az 1950-es évek kétajtós, B oszloppal szerelt limuzinjai esetén használtak. A megnevezés a club coupe újabb megnevezése, ami arra utalt, hogy bár a géptestnek nem voltak hátsó ajtajai, hátul mégis teljes értékű ülésekkel rendelkezett.

A club coupe, későbbi nevén club sedan, a legdrágább luxusautók kivételével minden árkategóriájú autó esetén rendelhető volt. A General Motors a Chevrolet, Pontiac, Olsdmobile és Buick legtöbb típusát lehetett B oszlopos, kétjatós limuzin változatában rendelni. Emellett döntött a fenti képen látható 1954-es Oldsmobile Super 88 első tulajdonosa is.

Mit gondolsz, a fenti három kivitel közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 3 különleges formaterv, amiket már nem, vagy csak kis számban gyártanak – 7. rész, limuzinok | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A „Kihalt kasztnik” cikksorozat előző részében 4 olyan kupé formatervet mutattam be Neked, amiket manapság már nem gyártanak. Ma további 4 olyan kupé kivitelről olvashatsz, amik az utóbbi évtizedekben már nem szerepeltek a gyártók palettáján.

A „Három ablakos kupé”

Annak ellenére, hogy még manapság is megesik, hogy gyártanak az alábbi képen látható 1934-es Ford DeLuxe-hoz hasonló egy üléssoros, a szélvédőn kívül három üvegfelülettel rendelkező kupé kiviteleket, az eredeti nevén „Three-window coupe” formatervet a második világháború kitöréséig használták.

A kivitel neve valójában egy utalás: a géptest a szélvédőn kívül két oldalsó és egy hátsó ablakot (/ szélvédőt) kapott. Sok esetben a csomagtartó egy kinyitható, kétszemélyes üléspadot rejtett, melynek utasait semmi sem védte a menetszéltől és az időjárás viszontagságaitól. Annak ellenére, hogy ezt a század eleji kivitelt már nem gyártják, kifejezetten népszerű a hot rod építők körében.

A „Club Coupe”

A korábbi kivitelekhez képest a Club Coupe már sokkal inkább hasonlít a ma is gyártott sportos változatokra. Az ezzel a formatervvel készített autók 4 személyesek voltak, ám abban térnek el a későbbi 2+2 változatoktól, hogy míg utóbbiak esetén a hátsó utasok helyben szűkölködtek, a „Club” esetén nekik is elég ülőhely, láb- és fejrész jutott.

A „klubbok kupéit” az 1950-es évekig gyártották, és átmenetet képeztek a sportos, fastback szedánok és kupék között. Az ’50-es évek második felében a kivitelt kissé módosították és már inkább a „club sedan” jelzővel illették, míg legmegfelelőbb európai megnevezése a „two-door2, vagy a belőle eredő „tudor” lett volna – ezek a kétajtós limuzinok korabeli megnevezései voltak.

A „Starlight Coupe”

A lista többi tagjával ellentétben a magyarul „Csillagfényes kupé” jelzővel ellátott változatokat kifejezetten egy gyártó használta, s az is csak pár évig. A II. világháborút követően a Chrysler – GM – Ford triója csak nehezen tudott visszaállni az autógyártásra. Ez lehetőséget adott a független gyártóknak, hogy előnyt szerezzenek. Ez a Studebakernek be is jött, ez a cég volt az első, aki 1947-ben egy teljesen új formatervvel állt elő.

Az 1947 és 1952 között a Study két kupé kivitelt kínált. A menőbb, újszerűbb, futurisztikus változat az un. „Starlight Coupe” volt, melynek esetén a B oszlopot megerősítették, a C-ket pedig elhagyták. A hátsó szélvédőt 4 darab hajlított üvegből rakták össze, melyek illesztési pontjait krómozott díszlécekkel fedték el – lásd a fenti ’48-as Commander farát.

Az évek múlása és a modellévenkénti újratervezés miatt 1953-ra az amerikai márkák már képesek voltak nagyobb darab, hajlított első-hátsó szélvédőket előállítani, így ez a megoldás elavulttá vált. Ennek ellenére fontos megemlíteni, hogy ez ’47-ben egy nagyon menő újításnak számított!

A „törpekupé”

Míg a háború után Amerikában a 6 személyes batárok váltak az utcakép meghatározó részeivé, az európai és ázsiai mérnökök igyekeztek minimalizálni a gyártási költségeket. Ekkor kaptak szárnyra a „törpeautók / mikroautók”, melyek között alkategóriát képeznek a buborékautók és mikrokupék is.

A törpekupék ugyanolyan kisteljesítményű, alig pár szár köbcentis modellek voltak, mint a többi mikroautó, ám formatervük jelentősen eltért azokétól – pl. Brütsch vagy Fuldamobil. Ennek persze egy célja volt: a korabeli közönség szerint a törpék ormótlanok voltak, amik még közelről sem hasonlítottak autókra.

Pontosan ezért a tervezők lekicsinyítették a hagyományos autók formaterveik és azokat arányosan, kisebb változatban tervezték meg. Ilyen például az NSZK-s Goggomobil TS250 Coupé és a fenti Mazda R360 is. Ez utóbbi kifejezetten sikeres modellnek számított!

Mit gondolsz, a fenti 4 kupé kivitel közül Neked melyik a kedvenced? Tudsz olyan kupéról, amiről ebben és az előző cikkben nem esett szó? Írd meg nekünk kommentben!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 4 különleges formaterv, amiket már nem gyártanak – 3. rész, kupék | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.