Beni még alig járt óvodába, amikor már ámulattal nézegette a régi Mercedeseket a veterán találkozókon, magazinokban és az utcán. Különösen egy típus fogta meg igazán: a Mercedes-Benz 190-es, azaz a W201. Az autó karakteres formája, az elegáns vonalvezetése és az a jellegzetes csillag az orrán örökre beleégett a szívébe.

Ahogy telt az idő, a lelkesedés nem múlt – sőt. Beni minden alkalmat megragadott, hogy tanuljon ezekről az autókról, nézte a videókat, olvasott fórumokat, és már-már megszállottként böngészte a hirdetéseket. De ennél is fontosabb, hogy minden kapott forintot félretett – legyen szó születésnapi ajándékról, karácsonyi pénzről vagy nyári diákmunkából szerzett jövedelemről. Egy cél lebegett a szeme előtt: hogy egyszer saját 190-ese legyen.

És most, hogy hamarosan betölti a 17-et, az álom valóra vált. Beni megvásárolta élete első autóját, egy szép állapotú, 1.8-as benzinmotoros Mercedes-Benz 190-est. Aki ismeri, tudja, mennyire fontos ez neki. Nem egyszerűen autót vett – egy álmot.

Az udvarban ma már nemcsak egy régi Mercedes áll, hanem egy valódi szerelem tárgya. Beni gondosan tisztogatja, javítgatja, apránként csinosítja az autót, hogy mire kézhez kapja a jogosítványát, minden tökéletes legyen. Nem rohan, nem siet – élvezi minden pillanatát annak, hogy saját kezével készíti fel az autót a közös utakra.

Ez a történet nemcsak egy fiúról és egy Mercedeséről szól. Ez egy új generációról is mesél, akik a digitalizált világ közepette is képesek rajongani a klasszikus értékekért, a fém illatáért, az egyszerűség szépségéért. És ha ilyen fiatalok viszik tovább a retróautók szeretetét, akkor biztosak lehetünk benne: az öreg vasaknak van jövőjük.

Retrovasak team

The post Egy fiatal álma: Beni és a Mercedes 190-es története appeared first on Retrovasak.hu.

Igaz, nem T-top, de azzal már-már túl menő is lenne. Olyat is árultak pár hónapig egyébként itthon, nézegettem is sokat a hirdetést. A típus hátránya, hogy alkatrészek és fenntartás tekintetében még annyi infóm sem volt, mint a 924-esekről. Illetve bár a stílusa hibátlan, túl erősnek sem mondanám, 116 lóerő 1 tonnához nem rossz, de nem acélos számok ezek azért. Nem mintha az 1100-1200 kiló körül mozgó ’24-esek 125 vad musztángja sokkal jobb lenne teljesítmény/súly arányban.

Időközben a kedves barátom által belengetett 924 S-en is forgott persze az agyam, de leginkább csak érdekesség szintjén. Azért biztos, ami biztos, elkezdtem nézegetni az USA verziók lökhárítóit és barátkozni velük. Pár hónap alatt el is jutottam addig, hogy nem is annyira gusztustalanok azok a nagy kiálló fémek és gumik az autón, inkább egyedi, markáns karaktert adnak neki – leginkább elöl. A szélességjelzőkön sokkal tovább tartott túltenni magamat, de azt fel lehet fogni ínyencségnek, nem igaz?

A remény hal meg utoljára, így 2016 februárjában még autó nélkül álmodoztam 924-esekről, MR2-kről és mindenféle alternatíváról (ami éppen a héten bekattant), mikor megcsörrent a telefonom. Igen, tudom, beszéltünk arról a 924 S-ről.  Aha, hogy érdemes lenne lecsapnom rá… Elkezdted összerakni? Jó, szívesen megnézem valamikor. Valahogy így indult a történet. Nővérem barátjával el is mentünk megnézni, ő is autórajongó, csak a világ volkswagenebbik felén, szerepelt már a blogomon ex I-es Cabriója is.

Az autó teljesen szétkapott állapotban várt, fényezésre előkészítve. Jobb is, hogy nem apámmal jöttem, ő nem bírja az ilyet, ráadásul ő leginkább egy 3. generációs MR2-esre próbált rábeszélni, ha már hobbiautó. Azt ő is csípné, mindig tetszett neki a típus. Vagy még inkább egy GT86, hmm…de hát az esélytelen, neki kéne olyat venni inkább a családi Corolla helyett!

A készülő S sztorija röviden: egy épp Amerikában élő magyar úriember vásárolta a gépet, majd mikor hazaköltözött a család, rendes tulaj lévén hozták magukkal az autót is. Más se hagyná ott házikedvencét csak azért, mert pár ezer kilométerrel odébb költözik, ez a helyes magatartás. Itthon később találat érte a jobb elejét a kocsinak, egy villamos erősebb volt. Utána jöhetett (tizen)pár év állás, amíg felcsillantak az újjászületés reményei. Hogy hol és mit hegesztettek, cseréltek, az gyakorlatilag láthatatlan maradt a szemünknek, igényes munka. Nem tudom, mi lehetett nagyobb szívás, ez a művelet, vagy az új, szélességjelzős első karosszériaelemek levadászása? Ugyanis van annak kialakított hely, nem csak úgy oda van fúrva utólag, Európából biztos olcsó és egyszerű leszervezni egy ilyen beszerzését vélhetően a tengerentúlról.

Egy szó, mint száz, úgy döntöttem vágjunk bele!

Folytatása következik…

Az előző két rész az alábbi linkeken érhető el:

Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! – 1. rész

Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! 2. rész: a 924-es útvesztőjében

The post Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik – 3. rész / I. appeared first on Retrovasak.hu.

Miért tűnt jó választásnak akkor a típus?

• Ez a legelérhetőbb Porsche és egyben egy elérhető árú klasszikus halandók számára is.
• Egy remek súlyelosztású (50-50), kiegyensúlyozott, jól vezethető sport(os)autó.
• Egyedi megjelenése és stílusa van.
• Sokat gyártottak belőle (121,289 példány + Turbo és S modellek), de még épp nem túl idős a típus, az alkatrészek többségének utánpótlása egyelőre megoldott.
• „VW Porsche”, azaz sok alkatrész Volkswagen konszernes termékekből ismerős, így olcsóbb lehet hozzá.
• Hátsókerék meghajtású.
• A galvanizált karosszériának köszönhetően nem jellemző rá a rozsda, rohadás.

Nem minden arany, ami fénylik, nem minden Porsche tökéletes. Nem mindenáron kell a jelvény. Én nem villogni szerettem volna, csak a hozzám legközelebb álló márka közösségébe belecsöppenni és megtapasztalni az életérzést, élvezni a technika által nyújtott lehetőségeket és jókat autózni. Vannak, akik azért vesznek luxus és sportautót, mert valakik akarnak lenni, itthon egyébként is szinte társadalmi jelentősége van annak, ki milyen autóval jár, pedig ez hülyeség. Ez a része nem érdekelt, én csak egy fanatikus vagyok, aki érthetetlen mód rajong egy márkáért (illetve aki kicsit is fogékony az autókra és ült már Porschéban, talán megérti) és szerette volna megvalósítani az álmát.

Szóval a 924-es hozzáértők szerint sem egy rossz autó, ha rendbe van rakva, nem nagy teljesítményű, de élmény vezetni és ha megfelelően gondját viselik, meghálálja. Megbízható és fenntartható veterán, bár az utóbbival igazából csak hitegettem magam, mert ez a hír járja, de fogalmam sem volt semmilyen várható költségekről a típussal kapcsolatban. De kit izgat ez, mikor dúl a „szerelem”?

Az idő azonban tudtam, hogy nem játszik a kezemre. Alábecsült, lenézett típust választottam, de veterános körökben egyre jobban kezdték felkapni akkoriban a „kisporschét”. Annó lenézték, mert nem 911-es és felrúgja a márka hagyományait, na meg mert a VW-vel közösen lett fejlesztve. Audi-Porsche, zöldséges-Porsche, paraszt-Porsche, hogy említsek pár hangzatos megnevezést. Ugyanakkor értelmes körökben a tekintély úgy éreztem, növekvő pályára állt. Nem rossz ez, én is tudtam, sőt, igyekeztem hirdetni az orrmotoros igét, ahogy a csövön kifért. Mint rendes, veterán-piaci folyamatokat figyelő személy, én is tudtam, számos klasszikus ára az egekbe szökött az utóbbi években, sok típus pedig elég durva értékcsökkenés és stagnálás után szinte rakétaként lőtt ki. Érdemes megnézni például az Oldtimer Markt Preise katalógus utóbbi számait, a nagy népszerű márkáknál szinte kizárólag csak értéknövekedést láthatunk.

Oké, ez nem egy 959-es, ami 2-300.000 euróról 1 millióra ugrik (én éreztem!), nem egy Countach, ami pár év alatt triplázta az árát és nem is egy 550 Maranello, ami induló 15 millióról 1-2 év alatt 30 millióra szökött fel. De Porsche, egyre többen szeretik is, egyre ritkábbak az igényes darabok, tehát minden ellenem játszik. Sejtettem, hogy nem lesz örökké a béka segge alatt a 924 ára, ezért éreztem, hogy bele kell húzni. 3-4 éve még lehetett 1-1,5 millió körül (képről) ígéretes(nek tűnő) példányokat látni, sőt, az utóbbi ár kicsit már soknak is tűnhetett egy huszonnégyesért. Ezt az intervallumot lőttem be én is és elkezdtem kuporgatni a forintokat.

A hazai piac egészen zseniálisan alakult időközben és ijesztően, nagyon bánom már, hogy nem mentettem le a hirdetéseket. Példaként itt egy limitált szériás Birka edition:

A meghirdetett autók fele kb. ezen a szinten, vagy ettől nem sokkal feljebb volt, ami valljuk be, kellemetlen és rémisztő is. Mint már írtam, projekt nem kell, nem értek hozzá és nem most tervezem kitanulni a szerelő mesterséget. A szép 924-es viszont ritka, mint…a normális állapotú, eladó veterán darab itthon. A 6-900.000-es sávban rengeteg kétes példány feltűnt az idők alatt, a Toyota Supra replikától kezdve (igen, jól olvassa mindenki) a 928-as elemekkel ellátott autón át a szimplán rettentően igénytelen, szétbuherált, kendácsolt, fúrott-faragott, kókányolt, émelyítő darabokig. Miért? Miért kellett ezt tenni? Véleményem szerint ez a műfaj is úgy működik, mint sok minden más az életben: el kell dönteni, neked való-e. Ha pedig megvannak az anyagi lehetőségeid és a kedved, vágj bele, csináld rendesen, szívvel-lélekkel és tartsd igényesen az autódat. Ha valamelyik pedig nem stimmel, akkor felejtsd el és nem utolsó sorban ne tedd tönkre azt, amit más lehet, hogy megbecsült volna helyetted.

Néha felbukkant egy-egy szép gép jellemzően piros színben – mondtam már, hogy piros vagy zöld targára vágytam (esetleg kockás ülésekkel, de az már nagyon non plus ultra találat lenne)? Ezek jellemzően el is mentek pár hét vagy hónap alatt, aztán lehet, hogy vackok voltak 1 millióért, de legalább a többivel ellentétben kinéztek valahogy a fotókon. Mindig is patika autóra vágytam, de minimális realitás érzékem van, a lécet lejjebb tolva idáig jutottam elvárásokban: csak viszonylag legyen rendben a váltó, a motor és ne kelljen újrafényezni a következő pár évben, míg kihúzom az egyetemet. Meg nézzen ki azért gusztusosan belülről. Akinek volt már régi autója, az tudja, nem kevés elvárás ez még így sem!

Minden nap a használtautóval indítottam, viccen kívül, rögtön ébredés után. Lehet kicsit elmeháborodott vagyok, de ha figyelni kell a piacot, akkor figyelni kell! Ugyan a hahu-ra nem került fel, de sokáig volt eladó 1-1,2 millióért ha jól emlékszem egy piros (bár eredetileg ezüst) 924 Turbo. Mindig csábított, de elég erős lenne a legköltségesebb 924 altípussal indítani autós karrierem. Figyelgettem egy 924 S-t is, ami a jófogáson tengette életét, egész magas árról indulva. Sok hónap után egyszer csak a tulajdonos levitte 1.200.000-re az összeget. Éreztem, hogy itt az idő, ezt meg kell nézni. 1 millió volt a keret, de ez még beleférhet. Apámmal bedobtuk a kápét a táskába, biztos ami biztos, aztán nekiindultunk családostul megnézni a piros fenevadat egy szakértő barátom segítségével. Fotókról nagyon szépen mutatott és pár lépés távolságból is impozáns volt a látvány! Próbáltam keresni a hibákat, de ilyen pillanatban első autónézéskor, rutintól abszolút mentesen azért ez nem egyszerű. Kedves barátom fel is hívta figyelmem pár dologra, mint például a hullámos fényezés. És tényleg… A minimálisan repedt műszerfal (924/944) a műfajban szinte kötelező, a kicsit ferde első lökhárító is belefért, de végül a fényezés és leginkább 1-2 hang és műszaki apróság, amit csak a szakértő szem és fül szúr ki, eltántorított. Nem vettük meg, ajánlatot sem tettünk, pedig a mai árakat nézve nem is lett volna olyan rossz biznisz. Sebaj, nem bántam meg, de akkor fájt érte a szívem. Azért büszke voltam magamra, a döntés teljesen reális volt: kb. semmilyen technikai hibára nem voltam felkészülve pénzügyileg, saját magamat anyagilag nullázni nem lett volna bölcs egy nem 100% autóval. Persze 90-100%-os gépet nem lehet ennyiért venni, de a remény hal meg utoljára, ez a kis kiruccanás kellett már a lelkemnek.

Az autónézés végén műszaki jobbkezünk még elültetett egy kis bogarat a fülembe. Azt mondta, elkezdett felújítani egy amerikai 924 S-t, esetleg lecsaphatnék arra. Gondolkoztam rajta, de még elég távoli projektnek tűnt, ráadásul ha valamiért, az amerikai 924-944-esekért nem voltam oda. Nagy, buta műanyag toldatos lökhárítók, ráadásul a 924 még idétlen, kerek szélességjelzőket is kapott (a 944-nél legalább már ezt is áttervezték). Külföldi kontaktom nincs, Németországból nem mertem volna megkockáztatni saját belátás szerint egy kétes darabot behozni, ez nem volt nekem opció.

Maradt hát a reménykedés, hogy felbukkan egy élhető állapotú és árú darab itthon. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem kacsingatni másfelé is, így kattant be a Toyota MR2. Elhatároztam már, hogy nekem hátsókerekes autó kell, a Toyota ráadásul középmotoros és az első két generáció bukólámpás. Azon kívül, hogy nem Porsche, hibátlan a konfiguráció! Volt is egy-egy szép példány mindig a neten – hogy MR2 lett-e a projekt vége, 924, vagy más, az a következő részből kiderül!

Bacsa Zoltán

www.kereknyom.blogspot.hu

The post Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! 2. rész: a 924-es útvesztőjében appeared first on Retrovasak.hu.

18-20 éves korára a legtöbb fosszilis energiahordozóval fűtött lelkű egyén arról álmodozik, hogy megveszi első autóját vagy épp motorját, mellyel a járművek iránti elborultsága, akarom mondani szenvedélye kiteljesedhet az adott körülményeket tekintve. Legalábbis akkor, ha megszerzi a jogosítványt, de húszas évei előtt aligha hagyja ki valaki ezt a ziccert, ha megvan rá a lehetősége. Én sem hagytam ki, a vezetni tanulás folyamata alatt pedig végig pörgött az agyam a következő lépésen.

Autó reálisan sajnos nem igazán jött szóba – bár a keret elég lett volna egy-két közepesen leharcolt, idősödő japán megvételére, vagy a legtöbb szoci csoda megvásárlására és a kötelezően javítandó dolgok rendbetételére. A kulcs nagyjából abban rejlett, hogy minimális bevételeim voltak. Az első forgatókönyv alapján elfogyott volna minden pénzem, a második verzióban pedig a váratlan lerohadások, szervizelés, felújítás, stb. emésztették volna fel a rendelkezésre álló büdzsét viszonylag hamar, hisz szerelni nem tudok. Azt pedig mégsem várhatja el az ember normális esetben, hogy szülei tartsák el az autót is teljes körűen, főleg, ha igazából csak „poénból”, hobbiból van rá szüksége. Azaz pontosan nincs szüksége rá, nincs mellette olyan észérv, ami ütné a korábbiakat és átbillentené a mérleget a saját autó vásárlása felé úgy, hogy majdnem mindig van legalább hétvégén rendelkezésre álló kocsi a családi flottából.

18. szülinapomra, kis túlzással jogosítványom előestjén megkaptam életem első járművét, egy S50-es Simsont. Úgy döntöttem, autó még irreális lenne, ellenben kell valami benzinnel működő gépsárkány a fenekem alá, de akkor az legyen most kétkerekű. A motornál ugyanazok az érzések hajtottak: szaladgálni is jól jön majd, de nem céleszköz kell, legyen lelke. Valami klasszikusat szerettem volna, amit szeretni lehet, motor kinézetű és van váltója. Így lett a projektből Szimó, megleptek vele szüleim, apám is hajtott ilyet 40 éve. Imádtam, sőt, még most is imádom, pedig már hazament Németországba, 5 év után fájó szívvel eladtam. De ez csak egy kis kitekintés volt, amiről talán majd később mesélek, folytassuk most az autós vonalat!

Első körben három dolog foglalkoztatott: a Trabant, a Lada és a Porsche. A Trabi azért, mert szinte filléresen olcsón lehetett normálisnak tűnő darabokat fogni belőle 5 évvel ezelőtt és milyen jópofa autó már, Magyarországon szinte mindenki szereti, de legalább mosolyog, ha meglát egyet. Egy már kevésbé vagány, cserébe talán használhatóbb 1.1-es kombihoz lehetett is volna közöm, családunk egyik kedves ismerőse ingyen lepasszolta volna nekem. Akkoriban vehette talán a GT86-ot, illetve volt egy 1-2 éves Tiguanja is, de valamivel be kell szaladgálni a belvárosba alkalomadtán, amit nem kell félteni. Zseniális, nemde?  A Trabant azonban mindig utcán parkolt és habár műszakilag vállalható állapotúnak tűnt, eléggé ráfért már egy alapos külső gatyába rázás. Nem akartam olyan kocsit, amit 1-2 éven belül szét kell kapni, nem kellett projekt, ahhoz se szakértelem, sem idő, sem pénz nem volt. Túl sok meló és soha meg nem térülő költség lett volna, így tisztelettel visszautasítottam a lehetőséget. Akkor kicsit fájt, de egyáltalán nem bánom. 18 évesen vonzott a gondolat, sőt, titkon pályáztam is az öreg 1.1-esre, de  eljutottam odáig, hogy rájöjjek: buli lenne, de első autóként biztosan nem erre vágyom.

A kép illusztráció, hisz ez egy kétütemű – az 1.1-es elődje volt, sok-sok évet töltött ő is az utcán. Egyébként szebb, mint a négyütemű, ha már Trabant, leginkább ilyen kéne.

A Lada, illetve azon belül is a 2101 és a 2103 különösen titkos kedvenc máig is, hátul hajtanak és félmillió alatt is akadt még sok szép példány anno (most már egyre kevesebb). A Porschét meg talán nem kell ecsetelni, nyilvánvalóan irreálisnak hangzik az előző kettő mellett, meg úgy általában is, de hát nem szabad kishitűnek lenni, ugye? A német márka hívői abból a szempontból mindenképp szerencsések (köztük én is), hogy akad(t) a márkánál egy-két olyan alábecsült, de egyébként bitangjó modell, mely lekúszott szépen az elérhető árkategóriába. Ilyen a 924 és a 944 is, illetve az első generációs Boxster, bár az akkor is a 2,5-3 millió közötti és feletti sávban evezett, a magasabb szervizköltség azonban ennél ijesztőbb, szóval azon nem is gondolkodtam. A 924 ugyanakkor mindig ott motoszkált a fejemben, mint a számomra legvonzóbb és talán még épp nem túl elrugaszkodott első autóm álomképe.

The post Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! – 1. rész appeared first on Retrovasak.hu.