Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik – 3. rész / I.
Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez, az előző „epizód” ott lett elvágva, hogy elkezdtem kacsingatni az MR2-es Toyoták fele. Ha már szóba került a típus, érdemes kicsit elmerengeni rajta. Fiatalos, sportos, van belőle veterán, youngtimer és relative modern, de őszinte 2000-es évekbeli opció is. Szinte bárkinek megfontolandó, aki fogékony a középmotoros, nyitott tetős, érzéki autózásra. Úgy gondolom, ha már autóra gyűjtöttem évekig, mint az egyetem alatti „nulladik” projekt (tehát amíg nem kapnak el igazán a „nagybetűs élet” kiadásai), akkor logikus, hogy egy alapvetően ésszerűen gondolkodó, nem autórajongó ember számára legértelmetlenebb opcióként az első generációs példányokba szeressek bele igazán. Miért választanám a gyakoribb második, vagy az olajfogyasztós motoros, ugyanakkor jóval modernebb és frissebb harmadik generációt, ha lehet hozni egy teljesen irracionális döntést is? Ugye? Nézzék meg például ezt a példányt, még épp eladó sorban van.
Igaz, nem T-top, de azzal már-már túl menő is lenne. Olyat is árultak pár hónapig egyébként itthon, nézegettem is sokat a hirdetést. A típus hátránya, hogy alkatrészek és fenntartás tekintetében még annyi infóm sem volt, mint a 924-esekről. Illetve bár a stílusa hibátlan, túl erősnek sem mondanám, 116 lóerő 1 tonnához nem rossz, de nem acélos számok ezek azért. Nem mintha az 1100-1200 kiló körül mozgó ’24-esek 125 vad musztángja sokkal jobb lenne teljesítmény/súly arányban.
Időközben a kedves barátom által belengetett 924 S-en is forgott persze az agyam, de leginkább csak érdekesség szintjén. Azért biztos, ami biztos, elkezdtem nézegetni az USA verziók lökhárítóit és barátkozni velük. Pár hónap alatt el is jutottam addig, hogy nem is annyira gusztustalanok azok a nagy kiálló fémek és gumik az autón, inkább egyedi, markáns karaktert adnak neki – leginkább elöl. A szélességjelzőkön sokkal tovább tartott túltenni magamat, de azt fel lehet fogni ínyencségnek, nem igaz?
A remény hal meg utoljára, így 2016 februárjában még autó nélkül álmodoztam 924-esekről, MR2-kről és mindenféle alternatíváról (ami éppen a héten bekattant), mikor megcsörrent a telefonom. Igen, tudom, beszéltünk arról a 924 S-ről. Aha, hogy érdemes lenne lecsapnom rá… Elkezdted összerakni? Jó, szívesen megnézem valamikor. Valahogy így indult a történet. Nővérem barátjával el is mentünk megnézni, ő is autórajongó, csak a világ volkswagenebbik felén, szerepelt már a blogomon ex I-es Cabriója is.
Az autó teljesen szétkapott állapotban várt, fényezésre előkészítve. Jobb is, hogy nem apámmal jöttem, ő nem bírja az ilyet, ráadásul ő leginkább egy 3. generációs MR2-esre próbált rábeszélni, ha már hobbiautó. Azt ő is csípné, mindig tetszett neki a típus. Vagy még inkább egy GT86, hmm…de hát az esélytelen, neki kéne olyat venni inkább a családi Corolla helyett!
A készülő S sztorija röviden: egy épp Amerikában élő magyar úriember vásárolta a gépet, majd mikor hazaköltözött a család, rendes tulaj lévén hozták magukkal az autót is. Más se hagyná ott házikedvencét csak azért, mert pár ezer kilométerrel odébb költözik, ez a helyes magatartás. Itthon később találat érte a jobb elejét a kocsinak, egy villamos erősebb volt. Utána jöhetett (tizen)pár év állás, amíg felcsillantak az újjászületés reményei. Hogy hol és mit hegesztettek, cseréltek, az gyakorlatilag láthatatlan maradt a szemünknek, igényes munka. Nem tudom, mi lehetett nagyobb szívás, ez a művelet, vagy az új, szélességjelzős első karosszériaelemek levadászása? Ugyanis van annak kialakított hely, nem csak úgy oda van fúrva utólag, Európából biztos olcsó és egyszerű leszervezni egy ilyen beszerzését vélhetően a tengerentúlról.
Egy szó, mint száz, úgy döntöttem vágjunk bele!
Folytatása következik…
Az előző két rész az alábbi linkeken érhető el:
Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! 2. rész: a 924-es útvesztőjében