Kétkerekűek
-
Zschopau Túra „MZ”
Három MZ motorkerékpár, egy tulajdonos, sok tervezett kilométer, majd egy célállomás. Mennyünk ki az emzék hazájába, szülővárosába mert az olyan…
Tovább » -
Szemben a Nappal – A harmadik kör
Szoktuk mondani, hogy minden kezdet nehéz, én is ebből indultam ki. Arra gondoltam, hogy idén harmadik alkalommal indulunk neki közösen…
Tovább » -
Amit a motorkerékpárosoknak tudni kell
Egy újabb oktatófilm, ezúttal az NDK-ból, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács gondozásában. A kisfilm a motorozás fontosabb tudnivalóira és veszélyeire hívja…
Tovább » -
Simson prospektusfotók – galéria
Egész változatosan, kreatív módon hirdették a Simsonokat, a legfontosabb motívum persze azért a szabadidő eltöltése volt a prospektusok reklámfotóin, melyeket…
Tovább » -
Metál az ész – épített MZ ETZ „502”
Freienbessingenben valakinek elgurult a gyógyszere, a videó leírása szerint 2013-ban építették ezt a kéthengeres MZ-t, a 44 lóerővel rendelkező egyedi…
Tovább » -
Daniella feltámasztása – Danuvia
Pár hete jutottam hozzá Daniellához, aki egy fólia alatt várta, hogy rátaláljak. Egy mondhatni korai szériás, 1960-as motorhoz sikerült hozzájutnom,…
Tovább » -
Világjáró Tuk-Tuk
Van négykerekűek és kétkerekűek elnevezésű rovatunk is, ez a különleges járgány lesz az első, amelyik mindkettőbe belekerül (pedig 3 kereke van),…
Tovább » -
Simson Star 1967 – Solti Tamás
Az én történetem már gyerekkoromban elkezdődött. Gyerekkoromat Jawa Babetta, és egy 1973-as Simson Star társaságában töltöttem. Édesapámmal sokszor beszélgettük, hogy…
Tovább »