A „madarakról elnevezett veterán autók” cikksorozat előző két részében eddig 7 olyan klasszikusról olvashattál, melyek típusjelölése valamilyen madárra utalt. Természetesen a lista nem volt teljes, így arra jutottam, hogy megírom a folytatást, amiben további 3 olyan klasszikust mutatok be Neked, amiket madarakról neveztek el. Lássuk is őket!

Packard Hawk, 1958

A Packard egy, a konzervatív luxust megtestesítő önálló márka volt, ami az ’50-es évekre már nem tudott lépést tartani a több gyártót magukba foglaló konszernekkel. A Studebakerrel történő egyesülés sem hozott sok szerencsét, mivel az utolsó Packardok már kissé átdolgozott, gyakorlatilag átcímkézett Studebakerek voltak.

A márka megszűnésének évében mutatkozott be a gyártó egyik legbizarrabb GT-je, ami a kortárs Packard limuzinokhoz és kombikhoz hasonlóan szintén egy átdolgozott Studebaker volt. Ez pedig nem más, mint a Packard Hawk.

Azon túl, hogy ez a Packard többnyire egy áttervezett Studebaker volt, még neve is a korabeli Studebaker GT-inek megnevezését követi: az ’50-es évek második felében a Study több sportos modellje is a Hawk, vagyis sólyom nevet viselte, pl. Silver Hawk, Golden Hawk, Sky Hawk, Power Hawk, stb.

Bár a fentebbiek sok jóra nem utalnak, a Packard Hawk mégis egy drága, kifejezetten erős, sportos autó volt. Ezt az egy modelléves típust kizárólag egy 4.737 köbcentis V8-assal lehetett rendelni, míg váltó terén egy 4 sebességes kézi és egy 3 sebességes Flight-O-Matic automata közül lehetett választani.

Mindez 275 lóerő és 452 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. A manuális változatok 7,5 mp, az automaták 8,9 mp alatt gyorsultak 100 km/h-ra. Csúcssebességük 204 és 212 km/h volt. Lehet, hogy mai szemmel ezek nem tűnnek nagy számoknak, ám akkoriban ezek nagyon jó értékeknek számítottak!

Ford Thunderbird, 1955

Miután a Chevrolet bemutatta az 1. generációs Corvette-et, a Ford is meg akarta építeni saját változatát. Ez sikerült is, ám az utóbbi valójában egy új piaci szegmens megszületéséhez vezetett.

A Thunderbird magyarul annyit tesz: Mennydörgésmadár. Az amerikai őslakosok mitológiája szerint létezik egy hatalmas, sasszerű madár, ami mind termetében, mind erejében felülmúlja a halandó lényeket. A mítoszok szerint szemével képes villámokat szórni, míg szárnyaival hatalmas szélvihart tud felkavarni.

Az 1. generációs T-birdöket 1955 és 1957 között gyártották, és mind a 3 modellévben történtek ráncfelvarrások, apróbb módosítások. Az ’55-ös változatokat egy 4.778 köbcentis V8-assal látták el, melyhez 3 féle váltó közül lehetett válogatni.

Az ’55-ös modellév legerőteljesebb változatai egy 3 sebességes Ford-O-Matic váltót kaptak, amik 198 lóerővel dolgoztak és maximálisan 386 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Csúcssebességük 175 km/h volt és 10,2 mp alatt gyorsult 100-ra. Nála kicsivel jobb eredményt értek el a 193 lovas, 4 sebességes manuális változatok, amik 179-cel is száguldhattak és 9,4 mp alatt érték el a 100-as tempót!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines szárnyas, avagy 3 veterán autó, amiket madarakról neveztek el – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Ezek a modellek a megszokott kivitelekkel ellentétben a „personal luxury car” kategóriát képviselték, amit nálunk egyszerűen csak „GT”-nek nevezünk. Az amerikai GT-k a „kólásüveg designt” követték, melynek első példája az 1962-es Studebaker Avanti volt. A kivitelt rövidesen a többi gyártó is használni kezdte, ami az 1966-os Olds Toronadón is megmutatkozott.

A Toronadóval a General Motors célja az volt, hogy felvegye a versenyt a Ford T-birdökkel, a típust 1966-tól 1992-ig gyártották, s ez idő alatt 4 generációja jelent meg. Az Olds sportautóját a GM E platformjára építették, így alapjaiban egyezett a ’63-tól gyártott Buick Rivierával és ’67-től szerelt Cadillac Eldoradóval.

A Hármójuk között a legszembetűnőbb műszaki különbség, hogy a Rivierát hátsó, addig az Eldoradót és Toronadót elsőkerék hajtással tervezték. Az Olds GT-je borzasztóan koptatta a gumikat, sőt, a GM a Firestone-nal közösen fejlesztett ki a Firestone TFD, vagy is a „Toronado Front Drive” gumikat.  Annak ellenére, hogy a fronthajtás talán izomautók esetén annyira nem előnyös, autótörténetileg kifejezetten jelentős szerepe volt: A ’66-os Toronado volt az második amerikai autó, amit fronthajtással terveztek – az első a ’37-es Cord volt. További érdekesség és menő designelem, hogy bukólámpákat kapott.

Megjelenése idején a ’66-os Toronado kifejezetten stílusosnak számított. Az „Custom” alapmodell felett helyezkedett el a jobban felszerelt „DeLuxe” változat. A jobban felszerelt modellek kartámaszt, első és hátsó biztonsági öveket és, ami ma már viccesen hangozhat, de 2 sebességes ablaktörlő lapátokat kaptak. Ezeken felül persze a DeLuxe modellek gazdagabb krómdíszítést is kaptak.

Ha közelebbről is megnézed a fentebbi képeket, láthatod, hogy a kormány küllői befelé ívelnek. Ez egyfajta biztonsági funkciót töltött be: célja, hogy karambol esetén a kormány/ -rúd ne nyársalja fel a sofőrt. Lehet, hogy ez ma már furának tűnik, de akkoriban még sem a légzsákot, sem pedig a biztonsági kormányrúd nem létezett. Ezt a megoldást amúgy már ’57-ban az Imperialokon is alkalmazták, bár az ő esetükben a kormány közepét ki is párnázták.

A termelés első évében a Toronadókat egy 7,0 literes Rocket V8-assal lehetett rendelni. Váltó terén is csak egy lehetőség létezett, ami egy 3 sebességes TH-425-ös Turbo-Hydramatic automata változat volt. A következő évi modellek formatervét csak minimálisan dolgozták át, ám műszakilag fejlettebbek voltak, mint a ’66-os modellek. Többek között új fékeket kaptak, ráadásul ’67-től már a 7,5 literes Rocket V8-assal is rendelhetőek voltak.

A legelső Toronadók 6 964 köbcentis motorja 385 lóerő és 644 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. 8,0 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, csúcssebessége 220 km/h volt. Átlagfogyasztása 25,8 liter körül lehetett.

A fenti képeken látható formatervet ’68-ban átdolgozták, ám többnyire csak a hűtőrácsot változatták meg. Az első 2 évben nagyjából 41 000 példányt gyártottak, ami alulmúlta a tervezett eladások mennyiségét. Annak ellenére, hogy T-birdből több mint 69 000 fogyott, mégsem mondható kudarcnak, hiszen a testvér Rivierából alig több mint 45 300-t adtak el, úgy, hogy a Buick ’66-ra teljesen megújult!

A típus fontosabb adatai röviden

• Márka és típus: Oldsmobile Toronado
• Kivitel: Personal Luxury Car / GT
• Gyártási év: 1966
• Formaterv használata 1966 és 1967
• Motorelrendezés és térfogat: 6964 ccm-es V8 (Rocket V8)
• Váltó típusa: 3 sebességes Turbo-Hydramatic automata
• Maximálisan leadott lóerők száma: 385 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 644 Nm
• Csúcssebesség: 220 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 8,0 s
• Átlagfogyasztás: 25,8 liter/ 100 km

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A 385 lovas V8-as hurrikán – 1966 Oldsmobile Toronado | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1950-es évek hatalmas változást hoztak az amerikai autózás életébe. Ekkor kezdtek nőni a cirkálók uszonyai, váltak népszerűvé a rakétákat és repülőket mintázó díszek és kaptak szárnyra az egy modelléves formatervek. 

További fontos, a korszakot meghatározó elem a Ford Thuderbirdök megjelenése. A típus hatalmas sikert aratott, a GT-k egyes részletei a Ford olcsóbb autóin is megjelentek. Persze a T-modell atyjának cége kihasználta a T-birdök népszerűségét, s a márka olcsóbb típusait a „Mennydörgésmadárra” való utalásokkal próbálta népszerűsíteni.

De mi is az a Country Sedan és mi volt a szerepe a Ford kínálatában? A kifejezés magyarra fordítva annyit tesz: „vidéki limuzin/ szedán”. Bár kivitel szerint ez egy kombi volt, a névválasztás mégsem a véletlen műve. 

Az ’50-es évek az egyes cégek igyekeztek olyan típusjelölésekkel előállni, ami meghökkentette a korabeli közönséget – egyéni vélemény, de szerintem akkoriban az egyes modellek sokkalta vagányabb típusjelöléseket kaptak, mint ma. Ilyen például a Buick Roadmaster, „az utak mestere/ bajnoka”, vagy a DeSoto Firedome, a „tűzkupola”.

Visszatérve, a Country Sedan jelölés elsőként 1952-ben bukkant fel, mint a Customline kombi kivitele. 1955-ben önálló típussá vált és egészen 1974-ig gyártották. A cég legdrágább Country Squire kombiját követő modell volt. Az ’50-es években a két puttonyos szinte azonos megjelenéssel bírt. A formatervi különbség többnyire ki is merült abban, hogy a Squire-ök oldalát faberakással díszítették, nézd csak meg a két fentebbi képet: a kék egy ’56-os Country Sedan, alatta pedig egy ’56-os Country Squire kombit látsz.

Az 1956-os modellévben a Country Sedan a legjobb ár-érték arányú kombik egyike volt. Megjelenése jól ábrázolta a kibontakozó autóipari űrversenyt, ráadásul 6 és 8 személyes kivitelben is rendelhető volt. Erőforrás és váltó terén sem szerénykedett: többféle sorhatos és V8-as motorral lehetett rendelni, ráadásul 3 és 4 sebességes kézi és automataváltók is szerepeltek a palettán. 

Ahogy fentebb már írtam, a Ford ki akarta használni a T-birdök sikerét, így egyes részleteit a kínálat olcsóbb változataiban is meg lehetett találni. A hasonló formaterven kívül például a Country Sedan legerősebb erőforrásai a T-birdben is megtalálható 4.778 és 5.115 köbcentis V8-asok voltak, amiket egy 3 vagy 4 sebességes kézi vagy 3 sebességes Ford-O-Matic automatával is lehetett párosítani.

A képeken bemutatott példányt a Thunderbird 4.778 köbcentis motorjával szerelték, amit a 3 sebességes Ford-O-Matic automataváltóval párosítottak. Kettejük közös munkája 202 lóerő leadását tette lehetővé. 

Fogyasztás terén nem szerénykedett, mivel átlagosan 20,1 litert szürcsölt el 100-on. Cserébe 11,5 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ami akkoriban egy elég jó érték volt! Ennél már csak egy erőteljesebb lehetőség létezett, ami az 5.115 köbcentis V8 és a Ford-O-Matic váltó segítségével 225 ló erejével dolgozott.

Mit gondolsz, ha Te 1956-ban új családi kombit akartál volna venni, Te a Country Sedant választottad volna, vagy inkább a Chevrolet, Pontiac, Plymouth, Dodge vagy Studebaker kínálatában nézelődtél volna? Oszd meg Nekünk véleményed!

A típus fontosabb adatai röviden

Az alábbi adatok a cikkben bemutatott példányra vonatkoznak!

• Márka és típus: Ford Country Sedan
• Kivitel: csak kombi
• Gyártási év: 1956
• Formaterv használata: 1955 és 1956
• Szállítható személye száma: 8
• Motorelrendezés és térfogat: 4.778 ccm-es V8
• Váltó típusa: 3 sebességes „Ford-O-Matic” automata
• Maximálisan leadott lóerők száma: 202 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 392 Nm
• Csúcssebesség: 163 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 11,5 s 
• Átlagfogyasztás: 20,1 liter / 100 km

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A T-bird és a V8-as vidéki limuzin – 1956 Ford Country Sedan appeared first on Retrovasak.hu.