A limuzinokra ma úgy tekintünk, mint a háromdobozos elrendezés legismertebb példái. A géptest két üléssorral és négy ajtóval rendelkezik, ami 5, ritkább esetekben 6 személy szállítására alkalmas. Ezt a tervezők a XX. század folyamán sem gondolták másképp, ám néhány módosított változatuk is létezett, amikről ma már csak kevesen tudnak. Ezek közül mutatok be Neked 3 darabot!

A „tudor” limuzin

A cikksorozat első részében több olyan formatervvel ismerkedhettél meg, melyek inkább emlékeztettek ló nélküli hintókra, mintsem a mai értelemben vett személyautókra. Ezeket valamikor az 1900-as évek elején váltották fel a nosztalgikus, dobozos kasztnik, amiket többféle limuzin kivitelben is gyártottak.

A hagyományos értelemben vett, négyajtós limuzinok mellett kétajtós változatok is készültek, amikre a „tudor” jelzővel utaltak. Mikor először hallottam a kifejezést, azt gondoltam, hogy ez egy egyfajta utalás a brit Tudor dinasztiára, ám kiderült, hogy köze sincs hozzá! A tudor megnevezés a „two-door limousine”, vagyis kétajtós limuzin kifejezésből származik, ám a szedánokra utaló szót rendszerint elhagyják.

A fentebbi képen egy 1928-as Ford A Modellt látsz, ám a kivitelt még jó pár évtizedig használták. Ezzel az elrendezéssel készült például ez az 1955-ös, kéttónusú Chevrolet Bel Air is, amikre akkoriban „Club Sedan”-ként is utaltak.

A „hardtop convertible” limuzin

Ha már USA-autó, folytassuk az egyik legamerikaibb formatervi megoldással, amit valaha gyártásba állítottak, a hardtop limuzinnal. A kifejezés magyarul annyit tesz: keménytetős kabrió, ám ennek a kasztninak semmi köze a lehúzható kemény tetőhöz.

Az amerikaiak, főleg a fiatalok, rajongtak a lehúzható puhatetőért, ám azok fel- és lehúzása, illetve karbantartása túlságosan időigényes és nehézkes volt. A gyártók éveken át próbálkoztak különböző megoldásokkal, végül 1953-ban a Chevrolet-nak sikerült egy „kiskaput” találnia.

A kupé változatokat B-oszlop nélkül szerelték, a tetőt és a géptestet eltérő színűre fújták, a tető vonalát pedig úgy alakították ki, mintha egy lehúzható ponyváról lenne szó. A trend gyorsan terjedt, 1955-ben már limuzinokat is lehetett hardtop kivitelben rendelni.

Annak ellenére, hogy ezek a kivitelek valójában rögzített tetőszerkezetet kaptak, egy lehúzható tető látszatát, az utasokban pedig ennek érzetét keltették. A négyajtós hardtop kasztni az ’50-es évek Amerikájában extrának számított, ám felára és újszerűsége miatt sokaknak nem tetszett. Végül a vásárlók hozzászoktak, a ’60-as évek luxusautói közül sokat csak efféle limuzinként lehetett rendelni. A fentebbi két képen egy 1959-es és egy 1966-os Imperial Crown „Southampton”-t látsz, ami a luxus MOPAR-ok B-oszlop nélküli limuzinjainak fantázianeve volt.

A „Flying Wing hardtop” vagy „Flattop”

Az 1950-es évek végén a GM főtervezője, Harley J. Earl nyugdíjba vonult. Az 5 márka formatervezői bajban voltak, húzniuk kellett az időt, amíg valami teljesen újjal elő nem tudtak állni. Így született meg a Flying Wing, vagyis a „repülő szárny” kivitel.

A Flying Wing valójában a hardtop formaterv továbbgondolt változata, amire „flattop”, magyarul „lapos tető”-ként is szoktak utalni. Ezt a kivitelt csak a GM márkái, a Chevrolet, Pontiac, Olsdmobile, Buick és Cadillac alkalmazta, kizárólag az 1959-es és 1960-as modellévben.

Azon túl, hogy az övvonal felett nem volt B-oszlop, a géptest előre és hátra is panoráma szélvédőket kapott, ami egyrészt kiváló kilátást biztosított, másrészt viszont nagyon is veszélyesnek számított. Egy borulásos ütközés esetén a tető kis túlzással olyan könnyen szakadt be, mintha kabrió lett volna. A fenti képeken egy 1959-es Cadillac Series 62-est, a Caddy akkori alapmodelljét látod.

Mit gondolsz, a fenti három limuzin kivitel közül Neked melyik jön be a legjobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 3 különleges formaterv, amiket már nem gyártanak – 4. rész, limuzinok | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az amerikai sorozat előző részében nyolc olyan autóról olvashattál, melyek tanksapka fedele eltér a mai autókétól. A folytatásban 6 olyan amerikai klasszikust mutatok be Neked, melyeknél nem is egy teli tanki kifizetése, hanem magának a tanksapkának a megtalálása jelent kihívást!

A lökhárítóba rejtett tanksapka fedél

A lista első tagjain még viszonylag könnyű megtalálni, hogy hová toljuk be a pisztolyt. Az ’50-es évek második felében több gyártó is a rendszámtábla mögé rejtette a tanksapka fedelét, viszont a General Motors egyes márkái inkább a hátsó lökhárítóba integrálták. Ez a megoldás vonalvezetés és esztétikum szempontjából jóval előnyösebb, mint a gépest jobb vagy bal oldalára illesztett változat, ám karambol esetén kifejezetten veszélyes volt – gondolj csak a későbbi Ford Pintókra: megtolnak hátulról és az autó ki is égett.

A fenti képek jól demonstrálják a korabeli, modellévenkénti áttervezés jelenségét. A fentebbi képeken egy 1957-es Buick Special Rivierát és egy 1958-as Buick Special kabriót látsz. Nem, a „Riviera” nem elírás, a ’60-as évek sportmodelljeinek megjelenése előtt a Riviera jelző a Buick négyajtós, B-oszlop nélküli „hardtop” kivitelének jelzője volt.

Az ’58-as változat jóval több krómdíszítést kapott. Ez nem véletlen, A GM a temérdek krómdíszben, a Chrysler az uszonyokban látta a jövőt, míg a Ford többnyire ki akart maradni a design háborúból. Az ’58-as modellév Chevrolet-i, Pontiac-jai, Oldsmobile-jai, Buickjai és Cadillac-jei mind tengernyi krómot kaptak, amiért a „Chrome mobile”, vagyis „krómmobile” gúnynevet aggatták rájuk.

A „hátul középre rejtett” tanksapka fedél

Az 1950-es évek végén az Imperial, a Chrysler luxusmárkája a tanksapka fedelét szintén a géptest fenekére illesztette, ám azt nem a rendszámtábla mögé, hanem afölé helyezte el. A töltőnyílás fedele így nem rontotta a formaterv szépségét, ráadásul praktikusabb is volt, mintha a rendszámtábla mögé helyezték volna, mivel az nem zavarta a nyíláshoz való hozzáférést.

A fenti képeken egy 1960-as Imperial Crown kabriót, alatta egy 1962-es Crown kupét látsz. Bár a ’60-as puhatetősön mindent megtalálsz, ami az amerikai űrkorszak autóinak nélkülözhetetlen kelléke volt, debütálása idején már ódivatúnak számított. A gyártók egyik modellévről a másikra elpártoltak az uszonyokról, ’60-ban már a letisztult, szögletes(ebb) formaterv számított divatosnak – legjobb példája a ’60-as Lincoln Continental.

A ’62-es kupé a legbizarrabb jenki autók egyike. A ’61 és ’63 között szerelt Imperialok a ’30-as évek formaterveinek állított emléket, ami sajnos jócskán alulmúlta a várt sikereket. A retró megjelenés többek között betudható a géptesten kívül rögzített első lámpáknak és a hátsó fényeknek, míg a hátsó fények az ’55-ös Imperialoknak állított emléket.

Az uszonyba rejtett tanksapka

A cikk utolsó kategóriájába azok a modellek esnek, melyek tanksapkáit a géptest uszonyaiba rejtették. Itt már a tankolás kisebb Activity-vé is válhat, hiszen pontosan tudni kell, hogy hol is kell a nyílást keresned. Ezt a megoldás többnyire a GM márkáinak esetén vált népszerűvé, a Chrysler és Ford márkái nem sokat törődtek a fedelek ilyen szintű elrejtésével.

Az uszonyba rejtett tanksapkás modellek egyik legősibb példája a ’49-es Cadillac, ám már a ’47-eseken is a hátsó fények alá rejtették el. A fentebbi képeken egy ’53-as Cadillac Series 62-est és egy ’57-es Chevrolet Bel Airt látsz. Mindkettő tanksapkáját a baloldali uszonyba dugták el, ám a Cadillac tankolásához magát a lámpatestet kellett felnyitni, míg a Bel Air farán egy kis ajtót kellett kinyitni.

A rejtett tanksapkák közül az uszonyba rejtett változatok a legismertebbek, ráadásul a tervezők számtalan változatot mutattak be. Ezekről egy önálló cikket fogok közölni.

Addig is, írd meg Nekünk, hogy szerinted melyik a legegyedibb, legvagányabb megoldás? Neked melyik a kedvenced? Oszd meg velünk a véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ezt tankold meg, ha tudod: 5+1 vagány tanksapka fedél – amerikai sorozat 4. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1950-es években az USA autótervezői rengeteg újítást hoztak az autózás világába. Közéjük tartozik például a B-oszlop nélküli „hardtop” kupé és limuzin kivitel, a rakétákra, repülőkre és űrhajókra emlékeztető díszítőelemek, de még a panoráma szélvédők is.

A korszak típusait modellévente növekvő és változó megjelenésű uszonyokkal látták el. Velük párhuzamosan kezdődött meg a tanksapka fedelek elrejtése és díszítése is. Az amerikai sorozat 3. részében 8 olyan amerikai benzinfalót mutatok be Neked, melyek tanksapka fedelének díszítése és elhelyezése mai szemmel furcsának, egyedinek vagy legalábbis szokatlannak tűnhet.

A szegélyezett tanksapka fedél

Az évtized eleji tanksapka fedelek még szinte semmi olyan különlegességet nem mutattak, amit ma szokatlannak mondhatnánk. Az autó jobb vagy bal oldalára illesztették őket, ám annyiban mégis eltértek, hogy valamilyen krómozott szegélyt/ a fedelet körbeölelő díszítést kaptak.

Ezek a krómozott szegélyek extrának számítottak, az alapmodellekre nem szerelték őket. A fenti képeken egy 1951-es Hudson Hornetet, a Hornet akkori csúcsmodelljét, illetve egy 1950-es Buick Specialt látsz. Megfigyelheted, hogy a krómozott szegély mind a kettő esetén eltér, ám a fedél megjelenését kihangsúlyozzák, esztétikusabbá teszik.

A díszített tanksapka fedél

A díszlécezett fedeleket a díszítéssel „elrejtett” változatok követték, amik 1955 után váltak népszerűvé. Ennek a megoldásnak a lényege, hogy a tanksapka fedél továbbra is a géptest oldalán maradt, ám annak jelenlétét valamilyen dísszel megpróbálták elfedni.

Ilyen például a fenti képeken látható ’56-os Chrysler New Yorkeré is, melyre a 8 díszcsíkból kettőt a fedélre rögzítettek. A másik egy szintén ’56-os Dodge Coronet D500, a Dodge e modellévi választékának legerősebb tagja. A kabrió egytónusú fekete fényezést kapott, ami már önmagában elrejti a töltőnyílás helyét, ráadásul az ajtóra egy, azt szinte teljesen elfedő díszt is rögzítettek.

A felfelé nyíló tanksapka fedél

Ez a kategória szinte egyezik az előzővel, mivel a töltőnyílásokat ebben az esetben is igyekeztek elrejteni. A különbség, hogy a fedelet a megszokott oldalirányú nyitással ellentétben felfelé lehetett nyitni – egyedi, különleges tervezői részlet, bár nem vagyok benne biztos, hogy a pisztolyt kényelmesen be lehetett tenni.

A fenti képeken egy Plymouth Sport Fury-t, az ’59-es modellév legerőteljesebb, legsportosabb Plymouth-át látod, míg mellette egy ’56-os DeSoto Fireflite képeit nézheted meg. A DeSoto tanksapka fedelének díszítése hasonlít az ’56-os Dodge D500-éra, ám a spanyol felfedezőről elnevezett gyártó puritán módon egy elnyújtott „V8” emblémával oldotta meg.

A „csomagtartó fedél mellé” helyezett tanksapka fedél

A cikk utolsó kategóriájára nem ismerek szakkifejezést, így a címben körbe is írtam a designelem lényegét. A Chrysler-konszern legdrágább márkájának, az Imperialok második generációjának (1957-1959) érdekessége, hogy a tanksapka fedelét nem a gépest bal vagy jobb oldalára, hanem „féloldalasan középre” tervezték.

Szerintem ez egy érdekes, különleges megoldás, ám nem igazán praktikus: egy ügyetlen mozdulat, és összefröcskölhetjük a csomagtér fedelének alsó szegmensét. Szerencsére az Imperial hamar felhagyott ezzel a megoldással, 1960-tól már a népszerűbb, rendszámtábla mögé rejtett megoldást alkalmazta.

A fenti képeken egy 1957-es és egy sárga 1958-as Imperial Crown kupét láthatsz, mindkettőt a „Southampton” fantázianevű kétajtós, B-oszlop nélküli hardtop kivitelben gyártották. Ezen a két luxusautón megfigyelhető a modellévenkénti áttervezés, ami az ’57-es és ’58-as Imperialok külsejét tekintve az első-hátsó lökhárítók és a hűtőrács módosításában ki is merült.

Mit gondolsz, a fenti kategóriák közül Neked melyik jön be a leginkább? A lista mely uszonyos szörnye tetszik a legjobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

Tarts Velünk, mert a folytatásban az uszonyokba és egyéb helyekre rejtett tanksapkákat mutatom be! – egyik legjobb példájuk a fenti képen is látható ’56-os Cadillac Eldorado Biarritz.

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ezt tankold meg, ha tudod: 5+3 vagány tanksapka fedél – amerikai sorozat 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A XX. század folyamán több luxusgyártó is próbálkozott olyan modellek tervezésével, melyek letaszíthatnák a Cadillac-et a trónról. Közéjük tartozott például a Lincoln, Duesenberg és Packard, de még a drágább Buickok és olcsóbb Cadillac-ek közé beárazott Kaiserek és Tuckerek is.

A független gyártókon és a Ford legelitebb márkáján túl a Chrysler-konszern is növelni akarta mind bevételeit, mint státuszértékét, így megalapította az Imperial márkát, ami 1955 és 1975 között gyártott luxus limuzinokat, kupékat és kabriókat. Fontos megemlíteni, hogy az „Imperial” elsőként 1926-ban bukkant fel, mint a legjobban felszerelt és legerősebb Chryslerek típusjelölése.

Sajnos a rossz marketing miatt a cégcsaládon belül önállóan működő Imperialokat is gyakran Chrysler Imperial néven emlegetik, ráadásul a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji modelleken feltüntetett „Imperial by Chrysler” (Imperial a Chryslertől) tábla is csak azt a tévhitet erősítette meg, hogy az Imperialok valójában felcicomázott Chryslerek.

Ennek ellenére Az Imperial modellek sikeresek voltak, ám az autók minőségének romlása a divízió bezárásához vezetett. Az Imperial sosem tudta átvenni a Cadillac helyét, többnyire a Packardokkal és Lincolnokkal versengett a második helyért. Az viszont elismerésre méltó, hogy a tervezők rájöttek, hogyha nem is tudnak olyan nagy presztízsű autót tervezni, mint a Cadillac, reklámjaikban rendszeresen arra hivatkoztak, hogy az adott összegért több extrát és kényelmet ad, mint a Lincoln!

Ahogy az ’50-es években, az amerikai gyártók még a következő évtizedekben is modellévente változtattak autóik formatervén, hogy azok egyrészt frissebbnek tűnjenek, másrészt arra ösztönözzék a vásárlókat, hogy idő előtt cseréljék le az autóikat.

A cikkben szereplő 1966-os modell az 1964-től 1968-ig gyártott szériába tartozik. Igaz, az autókat motorikusan évente módosították, ám megjelenésükben már nem tértek el olyan radikálisan egymástól, mint az ’50-es évekbeli társaik.

A Crown az Imperial árlistájának második tagja volt. A legolcsóbbak a Custom modellek voltak, melyeket időnként típusjelölés nélkül, egyszerűen csak, mint Imperial emlegettek. Őket a Crown modellek követték, majd a választék csúcsán a Le Baronok álltak.

1966-ban az Imperialokat kupé, kabrió, limuzin és B-oszlop nélküli négyajtós „hardtop” kivitelben lehetett rendelni. A B oszlop nélküli „hardtop” kupék és limuzinok a „Southampton” jelzőt kapták. Ezt a megoldást a gyártók már ’53 óta használták, mint feláras extra. Célja a kabriózás érzetének keltése volt. A fentebbi kiviteleken kívül több MOPAR kombit (Plymouth, Dodge, DeSoto és Chrysler) is lehetett „keménytetős kombi” formájában vásárolni.

A ’66-os Crownok formaterve nem sokat változott az előző évi modellekéhez képest. A hátsó lámpákat és foglalatukat elnyújtották, hogy a géptest szélesebbnek tűnjön, a csomagtartóba integrált „Continental Kit”-et pedig átdolgozták. Ez utóbbi a külső pótkeréktartó korabeli megnevezése, amit a ’60-as években több gyártó is már a csomagtér fedelébe integrált. Természetesen ez csak esztétikai célokat szolgált, a pótkereket a csomagtartóban dugták el.

Ami viszont szerintem kifejezetten praktikus és designos megoldás, hogy a tanksapkát a hátsó embléma mögé rejtették el. Így egyrészt nem rontotta a vonalvezetés összképét, másrészt akkoriban a középre helyezett töltőnyílást jó ötletnek tartották, mert így a kúton nem tudtál „rossz oldalra állni”.

A Crown és Le Baron modelleket minden olyan extrával meg lehetett rendelni, ami akkoriban a technológia csúcsát jelentette. Az automataváltó egyértelműen az alapfelszereltség részét alkotta, viszont elektromosan állítható ülések, rádió és légkondi is szerepeltek a palettán.

További érdekesség maga a kormány megjelenése. Ez az elbarnult, áttetsző kormánykerék a MOPAR-ok egyik jellegzetessége volt, amit a konszern a jet korszak végén fejlesztett ki. Lényegében egy áttetsző perecről van szó, ami a maga korában hihetetlenül futurisztikusnak számított.

Erőforrás tekintetében a ’66-os Crown limuzinok és kupék egy 7.206 köbcentis OHV V8-ast kaptak, ami 350 lóerő és 651 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. Váltó terén sem volt nagy választék, az egyetlen opció a 3 sebességes automata TorqueFlite volt.

Ez a megközelítőleg 2.400 kilós nehézvas 9,9 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, csúcssebessége 199 km/h volt. Tankja 87 literes volt, ami egyáltalán nem túlzás, mivel átlagfogyasztása 25,4 liter körül változott.

Mit gondolsz, Neked bejön ez a V8-as korona, vagy inkább a Cadillac és Lincoln modelljei közül válogattál volna? Oszd meg velünk véleményed!

A típus fontosabb adatai röviden

• Márka és típus: Imperial Crown
• Kivitel: „Hardtop” limuzin
• Gyártási év: 1966
• Formaterv használata 1964 és 1969
• Motorelrendezés és térfogat: 7.206 ccm-es V8
• Váltó típusa: 3 sebességes TorqueFlite automata
• Maximálisan leadott lóerők száma: 350 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 651 Nm
• Csúcssebesség: 199 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 9,9 s
• Átlagfogyasztás: 25,4 liter/ 100 km

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A 7,2 literes birodalmi behemót 1966 Imperial Crown | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.