A 7,2 literes birodalmi behemót 1966 Imperial Crown | Villám Veterán

A Chrysler-konszern évtizedeken át próbálta letaszítani a Cadillac-et a trónjáról. Annak ellenére, hogy ez persze nem jött össze, a viaskodás során rengeteg kiváló luxusautó született. Ilyen például az 1966-os Imperial Crown is!

A XX. század folyamán több luxusgyártó is próbálkozott olyan modellek tervezésével, melyek letaszíthatnák a Cadillac-et a trónról. Közéjük tartozott például a Lincoln, Duesenberg és Packard, de még a drágább Buickok és olcsóbb Cadillac-ek közé beárazott Kaiserek és Tuckerek is.

A független gyártókon és a Ford legelitebb márkáján túl a Chrysler-konszern is növelni akarta mind bevételeit, mint státuszértékét, így megalapította az Imperial márkát, ami 1955 és 1975 között gyártott luxus limuzinokat, kupékat és kabriókat. Fontos megemlíteni, hogy az „Imperial” elsőként 1926-ban bukkant fel, mint a legjobban felszerelt és legerősebb Chryslerek típusjelölése.

Sajnos a rossz marketing miatt a cégcsaládon belül önállóan működő Imperialokat is gyakran Chrysler Imperial néven emlegetik, ráadásul a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji modelleken feltüntetett „Imperial by Chrysler” (Imperial a Chryslertől) tábla is csak azt a tévhitet erősítette meg, hogy az Imperialok valójában felcicomázott Chryslerek.

Ennek ellenére Az Imperial modellek sikeresek voltak, ám az autók minőségének romlása a divízió bezárásához vezetett. Az Imperial sosem tudta átvenni a Cadillac helyét, többnyire a Packardokkal és Lincolnokkal versengett a második helyért. Az viszont elismerésre méltó, hogy a tervezők rájöttek, hogyha nem is tudnak olyan nagy presztízsű autót tervezni, mint a Cadillac, reklámjaikban rendszeresen arra hivatkoztak, hogy az adott összegért több extrát és kényelmet ad, mint a Lincoln!

Ahogy az ’50-es években, az amerikai gyártók még a következő évtizedekben is modellévente változtattak autóik formatervén, hogy azok egyrészt frissebbnek tűnjenek, másrészt arra ösztönözzék a vásárlókat, hogy idő előtt cseréljék le az autóikat.

A cikkben szereplő 1966-os modell az 1964-től 1968-ig gyártott szériába tartozik. Igaz, az autókat motorikusan évente módosították, ám megjelenésükben már nem tértek el olyan radikálisan egymástól, mint az ’50-es évekbeli társaik.

A Crown az Imperial árlistájának második tagja volt. A legolcsóbbak a Custom modellek voltak, melyeket időnként típusjelölés nélkül, egyszerűen csak, mint Imperial emlegettek. Őket a Crown modellek követték, majd a választék csúcsán a Le Baronok álltak.

1966-ban az Imperialokat kupé, kabrió, limuzin és B-oszlop nélküli négyajtós „hardtop” kivitelben lehetett rendelni. A B oszlop nélküli „hardtop” kupék és limuzinok a „Southampton” jelzőt kapták. Ezt a megoldást a gyártók már ’53 óta használták, mint feláras extra. Célja a kabriózás érzetének keltése volt. A fentebbi kiviteleken kívül több MOPAR kombit (Plymouth, Dodge, DeSoto és Chrysler) is lehetett „keménytetős kombi” formájában vásárolni.

A ’66-os Crownok formaterve nem sokat változott az előző évi modellekéhez képest. A hátsó lámpákat és foglalatukat elnyújtották, hogy a géptest szélesebbnek tűnjön, a csomagtartóba integrált „Continental Kit”-et pedig átdolgozták. Ez utóbbi a külső pótkeréktartó korabeli megnevezése, amit a ’60-as években több gyártó is már a csomagtér fedelébe integrált. Természetesen ez csak esztétikai célokat szolgált, a pótkereket a csomagtartóban dugták el.

Ami viszont szerintem kifejezetten praktikus és designos megoldás, hogy a tanksapkát a hátsó embléma mögé rejtették el. Így egyrészt nem rontotta a vonalvezetés összképét, másrészt akkoriban a középre helyezett töltőnyílást jó ötletnek tartották, mert így a kúton nem tudtál „rossz oldalra állni”.

A Crown és Le Baron modelleket minden olyan extrával meg lehetett rendelni, ami akkoriban a technológia csúcsát jelentette. Az automataváltó egyértelműen az alapfelszereltség részét alkotta, viszont elektromosan állítható ülések, rádió és légkondi is szerepeltek a palettán.

További érdekesség maga a kormány megjelenése. Ez az elbarnult, áttetsző kormánykerék a MOPAR-ok egyik jellegzetessége volt, amit a konszern a jet korszak végén fejlesztett ki. Lényegében egy áttetsző perecről van szó, ami a maga korában hihetetlenül futurisztikusnak számított.

Erőforrás tekintetében a ’66-os Crown limuzinok és kupék egy 7.206 köbcentis OHV V8-ast kaptak, ami 350 lóerő és 651 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. Váltó terén sem volt nagy választék, az egyetlen opció a 3 sebességes automata TorqueFlite volt.

Ez a megközelítőleg 2.400 kilós nehézvas 9,9 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, csúcssebessége 199 km/h volt. Tankja 87 literes volt, ami egyáltalán nem túlzás, mivel átlagfogyasztása 25,4 liter körül változott.

Mit gondolsz, Neked bejön ez a V8-as korona, vagy inkább a Cadillac és Lincoln modelljei közül válogattál volna? Oszd meg velünk véleményed!

A típus fontosabb adatai röviden

• Márka és típus: Imperial Crown
• Kivitel: „Hardtop” limuzin
• Gyártási év: 1966
• Formaterv használata 1964 és 1969
• Motorelrendezés és térfogat: 7.206 ccm-es V8
• Váltó típusa: 3 sebességes TorqueFlite automata
• Maximálisan leadott lóerők száma: 350 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 651 Nm
• Csúcssebesség: 199 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 9,9 s
• Átlagfogyasztás: 25,4 liter/ 100 km

cikk/fotók: Tarsoly Bálint