A II. világégést követően a világ autóipara sok mindenben megváltozott. Az 1930-as és korai 1940-es évek formatervezői megoldásait egyre inkább felváltották a ponton karosszériás géptestek. Egyes régiókban az erőforrások nagyobbá és erőteljesebbé váltak, míg más területeken a funkcionalitás előrébbvaló volt, mint a design. Ebben a cikkben további három olyan autóról olvashatsz, amiket a háború után állítottak sorozatgyártásba, és elmondható róluk, hogy teljesen új konstrukciók, nem pedig a háború előtti modellek átdolgozott változatai voltak.

Renault 4CV, 1947 – 1961

Ha már a sorozat előző részét a Kacsával indítottuk, kezdjük most is egy francia csodával. A Renault 1947-ben állította sorozatgyártásba a 4CV-t, amit a francia mérnökök még a háború alatt titokban fejlesztettek ki.

Mivel a náci megszállás idején a francia gyártók főleg az afrikai frontra szánt haszongépeket szereltek, a háború után temérdek sárga festék maradt a nyakukon. Emiatt a kezdeti időszakban a 4CV-t kizárólag sárga színben lehetett rendelni, ami miatt a „Vajdarab” becenevet kapta.

Erőforrás tekintetében a 4CV-ket kizárólag egy soros, 4 hengeres motorral szerelték, ami a korai példányok esetén 760 köbcentis volt. Rövidesen ezt 748-ra csökkentették, viszont a korábbi 17 leadott lóerő 21-re növekedett.

Külön érdekesség, hogy sportváltozatok is készültek. Mielőtt Jean Rédelé megalapította volna saját márkáját, az Alpine-t, több versenyt is nyert egy ilyen Vajdarabbal. Ha részletesebben is érdekel a francia Bogár története, olvass bele a róla szóló írásomba!

Nash Airflyte, 1949 – 1951

Az amerikai Nash 1949-ben mutatta be háború utáni első igazán új autóit, amik az Airflyte szériajelölést kapták. Ez három modellt foglalt magába: a Ramblert, az Ambassadort és a Statesmant. Mivel mind a három autó az Airflyte sorozat tagja volt, megjelenésük hasonló volt, többnyire csak termetükben tértek el egymástól.

Az Airflyte-ok vonalvezetését a korabeli repülők és vonatok ihlették. Megjelenésük áramvonalas volt, megjelenésük idején a „felborított fürdőkád” becenevet kapták. Az Airflyte-ok többnyire a Chevrolet-ekkel és Plymouth-okkal az alacsony árkategóriában versengtek, magát a Nash-t a „Kenosha Cadillac” jelzővel illették, ami az autók jó minőségére utalt. Fontos, hogy a Nash-ek voltak az első tömegtermelésű autók, amiket opcionális légkondival is lehetett rendelni, ami „Weather-Eye” néven szerepelt a katalógusokban.

Messerschmitt KR175, 1953 – 1955

A háború elvesztése után az NSZK repülőgyártói bajban voltak. A győztes hatalmak betiltották a harci gépek termelését, így több márka, köztük a legendás Messerschmitt is, ki kellett, hogy találjon valamit, hogy ne kelljen lehúzni a rolót.

1953-ban mutatkozott be a KR175-ös törpeautó, amiről az a legenda járta, hogy utasterét vadászgépek pilótafülkéiből alakították ki. Ahogy a típusjelölés is sugallja, a kevesebb, mint negyed tonna öntömegű háromkerekűt egy 175 köbcentis, léghűtéses, kétütemű, egyhengeres Sachs motor hajtott. Csúcssebessége 80 km/h volt, amit megközelítőleg 30 mp alatt ért el.

A két utas egymás mögött foglalhatott helyet, a géptesten egy ajtót találunk, amit felfelé kellett buktatni. Annak idején az NSZK lakosai sokszor, mint „Hófehérke koporsója” emlegették.

Mit gondolsz, a fenti három autó közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 legendás klasszikus, amik a II. világháború után jelentek meg – 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A II. világháború lezárását követően Németország két részre szakadt. A helyzet a nyugati országrészben sem volt felhőtlen, az NSZK lakosságának nem volt pénze új autó vásárlására. Ennek ellenére a gyártók mégis találtak egy szegmenst, amivel az ’50-es évek folyamán megmenekültek a csődtől.

Ekkor született meg a törpeautó vagy mikroautó fogalma, ami lényegében átmenetet képzett a személyautók és a motorok között. Ezek a járművek egy alig pár száz köbcentis, gyakran egyhengeres motort kaptak, amit egy kisteremtű, kétszemélyes géptestbe illesztettek. A kivitelt többnyire a háborús harci gépek gyártói alkalmazták, akik valamilyen alternatívát kellett, hogy találjanak, mivel a győztes hatalmak megtiltották a repülők szerelését.

Messerschmitt KR175, 1953 – 1955

Igen, jól olvastad, ezt a háromkerekű kisautót a hajdani vadászgépgyártó, a Messerschmitt forgalmazta. Egyes legendák és mendemondák szerint a kasztnit el nem készült repülők fülkéiből alakították át, ám erre érdemleges bizonyítékot nem találtam. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy „hozott anyagból”, értsd, formatervből dolgoztak.

A KR175-ös egy léghűtéses, kétütemű, egyhengeres Sachs motort kapott. Csúcssebessége 80 km/h volt, amit nagyjából 30 mp alatt ért el. Mivel az autó mindössze 220 kiló, ráadásul a géptest is kicsi és kb. fél méterrel az út felett ülsz, a sebesség jóval nagyobbnak érződik, mint amennyi valójában – tapasztalat. A németek emiatt egyszerűen csak, mint „Hófehérke koporsója” utaltak rá. Az egyajtó kupé ajtaját felfelé lehetett nyitni, az utas a sofőr mögött foglalhatott helyet.

Érdekesség, hogy a megszokott kerek kormány helyett a motorok botkormányhoz hasonló kormányt kapott, amin a gázt a bal kéz felé helyezték. A váltó 4 előremeneti fokozatot kapott, rüki nem volt rajta. A hátramenethez a motort fordítva kellett elindítani, így mondhatjuk, hogy 4 hátrameneti sebessége volt! A széria egész sikeresnek bizonyult, ’55 után jelent meg a KR201-es változat. Olaszországban licensz alapján gyártották, a franciák egyszerűen lekoppintották és Inter Berline néven árulták.

Brütsch Mopetta, 1956 – 1958

Ez a stuttgarti törpeautó viseli a valaha gyártott, legkisebb példányszámban termelt mikroautók címét, mivel három év alatt összesen csak 14 darab készült el – igaz, az elmúlt évtizedekben számos replikája született.

Ez az egyszemélyes törperoadster egy 50 köbcentis motort kapott, ami egy 35 km/h-s csúcssebességet tett lehetővé. Akárcsak az előbbi Messerschmitt, ez is egy kétütemű, egyhengeres erőforrást kapott. A kis lökettérfogatnak köszönhetően fogyasztása elég kedvező volt, nagyjából 2,5 liter szürcsölt el 100-on.

Zündapp Janus, 1957 – 1958

A Zündapp egy 1917-ben alapított cég volt, ami az első világháború idején fegyveralkatrészeket, majd később robogókat és motorokat is gyártott. Az 1950-es években a vezetőség úgy döntött, hogy az újonnan népszerű mikroautók piacát ők is ki akarják alknázni, így előálltak a Janus-szal, ami a kétarcú istenhez hasonlóan két orr résszel rendelkezett.

A Janus-t egy 245 köbcentis, kétütemű, egyhengeres motorral látták el, ami 14 lóerő leadására volt képes. Kistermetű erőforrása miatt csúcssebessége nem érte el a 100 km/h-t, állítólag maximum 80 km/h-val száguldani. Az autó orr és farrésze azonos megjelenésű volt, így valós gondot okozhatott eldönteni, hogy jön vagy megy.

A két üléssort egymásnak háttal illesztették a gépestbe, így a hátul ülők menetiránnyal ellentétes utaztak. Mi több, a korabeli prospektusok kiemelték, hogy a padok ággyá alakíthatóak.

A gyártás két évében nagyjából 8,6 ezer példány készült, ám csak kevés maradt fent, így igazi gyűjtői daraboknak számítanak. Ha úgy érzed, ismerős az autó, az nem véletlen. A Pixar Verdák 2 c. meséjében egy ilyen törpe alakította Zündapp professzor karakterét.

Mit gondolsz, a fenti három mikroautó közül Neked melyik jön be a leginkább? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines törpe, avagy 3 különleges mikroautó – 1. rész, NSZK appeared first on Retrovasak.hu.