A limuzinokra ma úgy tekintünk, mint a háromdobozos elrendezés legismertebb példái. A géptest két üléssorral és négy ajtóval rendelkezik, ami 5, ritkább esetekben 6 személy szállítására alkalmas. Ezt a tervezők a XX. század folyamán sem gondolták másképp, ám néhány módosított változatuk is létezett, amikről ma már csak kevesen tudnak. Ezek közül mutatok be Neked 3 darabot!

A coupé de ville

A lista első, egyben legidősebb tagja a coupé de ville, amit az utókor leginkább, mint Cadillac típus ismer. A kifejezést angolszász területeken „town car” néven is szokták emlegetni, amit pedig a Lincoln sajátított ki.

A kiviteli forma neve a francia „coupé” és „ville”, vagyis „vágás/ vágni” és „város” szavak összevonásából jött létre. Mind a két szó használata helytálló, hiszen a múlt század elején az automobilokat még többnyire csak városi használatra, rövidebb távok megtételére használták. A „coupé” arra vezethető vissza, hogy a sofőrt egy üvegfallal „levágták” a mögötte utazóktól.

Míg a hátul ülőket rögzített tető védte a környezet viszontagságaitól, addig a vezető üléssora fölé vagy semmilyen, vagy elhúzható tetőt szereltek. A vezető részlege oldalt is nyitott volt, csak kevés esetben kapott oldalablakokat. Ez a megoldás nem csak a legdrágább gyártók modelljein volt megfigyelhető, népautókat is építettek ezzel a megoldással. Közéjük tartozik például a fenti képen látható 1924-es Renault Type NN is, melynek géptestét a Labourdette műhely építette.

A phaeton

Akárcsak a Cadillac a coupé de Ville és a Lincoln a Towncar kiviteli formát, a phaeton vonalvezetői megoldást a Volkswagenek kapcsán hallhatjuk a legtöbbet. A kivitelt eredetileg a kabrió limuzinokra használták, egyes területeken „Tourenwagen” néven is szokták emlegetni.

Ez az ősi formaterv egészen az 1930-as évek végéig gyakori kivitelnek számított, ám a háború után népszerűsége csökkent, az 1950-es évekre már szinte teljesen el is tűnt. A tömegtermelt modelleken túl a legdrágább luxusautókat is építették ezzel a kasztnival, közéjük tartozik ez az 1907-es Packard Model 30 és a Ford T-modell is.

A club sedan

A club sedan egy tipikusan amerikai kifejezés, amit az 1950-es évek kétajtós, B oszloppal szerelt limuzinjai esetén használtak. A megnevezés a club coupe újabb megnevezése, ami arra utalt, hogy bár a géptestnek nem voltak hátsó ajtajai, hátul mégis teljes értékű ülésekkel rendelkezett.

A club coupe, későbbi nevén club sedan, a legdrágább luxusautók kivételével minden árkategóriájú autó esetén rendelhető volt. A General Motors a Chevrolet, Pontiac, Olsdmobile és Buick legtöbb típusát lehetett B oszlopos, kétjatós limuzin változatában rendelni. Emellett döntött a fenti képen látható 1954-es Oldsmobile Super 88 első tulajdonosa is.

Mit gondolsz, a fenti három kivitel közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 3 különleges formaterv, amiket már nem, vagy csak kis számban gyártanak – 7. rész, limuzinok | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A „madarakról elnevezett veterán autók” cikksorozat előző két részében eddig 7 olyan klasszikusról olvashattál, melyek típusjelölése valamilyen madárra utalt. Természetesen a lista nem volt teljes, így arra jutottam, hogy megírom a folytatást, amiben további 3 olyan klasszikust mutatok be Neked, amiket madarakról neveztek el. Lássuk is őket!

Packard Hawk, 1958

A Packard egy, a konzervatív luxust megtestesítő önálló márka volt, ami az ’50-es évekre már nem tudott lépést tartani a több gyártót magukba foglaló konszernekkel. A Studebakerrel történő egyesülés sem hozott sok szerencsét, mivel az utolsó Packardok már kissé átdolgozott, gyakorlatilag átcímkézett Studebakerek voltak.

A márka megszűnésének évében mutatkozott be a gyártó egyik legbizarrabb GT-je, ami a kortárs Packard limuzinokhoz és kombikhoz hasonlóan szintén egy átdolgozott Studebaker volt. Ez pedig nem más, mint a Packard Hawk.

Azon túl, hogy ez a Packard többnyire egy áttervezett Studebaker volt, még neve is a korabeli Studebaker GT-inek megnevezését követi: az ’50-es évek második felében a Study több sportos modellje is a Hawk, vagyis sólyom nevet viselte, pl. Silver Hawk, Golden Hawk, Sky Hawk, Power Hawk, stb.

Bár a fentebbiek sok jóra nem utalnak, a Packard Hawk mégis egy drága, kifejezetten erős, sportos autó volt. Ezt az egy modelléves típust kizárólag egy 4.737 köbcentis V8-assal lehetett rendelni, míg váltó terén egy 4 sebességes kézi és egy 3 sebességes Flight-O-Matic automata közül lehetett választani.

Mindez 275 lóerő és 452 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. A manuális változatok 7,5 mp, az automaták 8,9 mp alatt gyorsultak 100 km/h-ra. Csúcssebességük 204 és 212 km/h volt. Lehet, hogy mai szemmel ezek nem tűnnek nagy számoknak, ám akkoriban ezek nagyon jó értékeknek számítottak!

Ford Thunderbird, 1955

Miután a Chevrolet bemutatta az 1. generációs Corvette-et, a Ford is meg akarta építeni saját változatát. Ez sikerült is, ám az utóbbi valójában egy új piaci szegmens megszületéséhez vezetett.

A Thunderbird magyarul annyit tesz: Mennydörgésmadár. Az amerikai őslakosok mitológiája szerint létezik egy hatalmas, sasszerű madár, ami mind termetében, mind erejében felülmúlja a halandó lényeket. A mítoszok szerint szemével képes villámokat szórni, míg szárnyaival hatalmas szélvihart tud felkavarni.

Az 1. generációs T-birdöket 1955 és 1957 között gyártották, és mind a 3 modellévben történtek ráncfelvarrások, apróbb módosítások. Az ’55-ös változatokat egy 4.778 köbcentis V8-assal látták el, melyhez 3 féle váltó közül lehetett válogatni.

Az ’55-ös modellév legerőteljesebb változatai egy 3 sebességes Ford-O-Matic váltót kaptak, amik 198 lóerővel dolgoztak és maximálisan 386 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Csúcssebességük 175 km/h volt és 10,2 mp alatt gyorsult 100-ra. Nála kicsivel jobb eredményt értek el a 193 lovas, 4 sebességes manuális változatok, amik 179-cel is száguldhattak és 9,4 mp alatt érték el a 100-as tempót!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines szárnyas, avagy 3 veterán autó, amiket madarakról neveztek el – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A vele az 1950-es évek második felében egyesülő Packard luxusautói csak több év alatt újultak meg teljesen, az 1948-as modellek megjelenése csak kicsiben tért el az előző évi modellekétől, amik amúgy a háborúba lépés előtti típusok frissített változatai voltak.

A háború utáni Amerikai trendek

Fontos megemlítenünk, hogy egészen az 1960-as évek végéig Amerikában az autók formaterve évente változott. Ennek az volt az oka, hogy a lakosság jelentős mennyiségű tőkével rendelkezett, amit a gyártók ki is akartak használni. Az egyes modellévek autói némileg eltértek az előző évi modellektől, ami azt eredményezte, hogy egy 3 éves autó már elavultnak tűnt, s ez egy újabb autó vásárlására késztette a fogyasztókat. Ez be is vált, Harley Earl, a GM főtervezője szerint a háború utáni időszakban az autók átlagosan 2 évet töltöttek egy tulajnál.

Ennek persze megvolt a maga hátulütője is: Mivel a márkák évente mutattak be egy új, vagy legalább ráncfelvarrott modellt, az egyes modellévek autói szinte azonosak voltak. Ez azt jelentette, hogy a tervezők minden egyes modellévre előálltak egy új formatervvel, amit kivitel, felszereltség és teljesítmény szerint több típusként árultak. Itt van példának az 1957-es Chevrolet Bel Air, melynek megjelenése egyezik az ’57-es Chevy 150-esével. A különbség, hogy ez utóbbi díszítése sokkalta puritánabb, motorja gyengébb volt, ráadásul ezeket a modelleket flotta autónak szánták, míg a Bel Air a Chevrolet sportautója volt.

A Packard 1948-ban

Ahogy a Chevrolet-kra és a GM további márkáira, az önálló Packardra is igaz, hogy évente frissítette az autói formatervét. Igaz, az 1948-as formaterv csak keveset változott, lényeges vonalvezetői újítások csak 1951-ben történtek.

Az 1948-as Packardok elég maradinak számítottak. Az akkoriban „felborított fürdőkád”-ként emlegetett áramvonalas, mondhatni bogárhátú design már kezdett elavultnak számítani, ráadásul a soros 8 hengeres erőforrás sem számított nagy durranásnak. A Packard a konzervatív luxus megtestesítője volt, mely nehezen vágott bele új autóipari megoldások alkalmazásába – ennek különösen fontos szerepe volt a cég megszűnésében.

1948 Packard DeLuxe Eight

Annak ellenére, hogy a háború utáni Packardok csak kicsiben tértek el a korábbi modellektől, nagypresztízsű luxusautóknak számítottak. A típus neve egyben egy utalás is: A DeLuxe a felszereltségi szintjére, míg az Eight az autó soros 8 hengeres erőforrására utalt.

A ’48-as választék legerőtlenebb modelljei a 130 LE-s Eightek voltak. Felettük helyezkedett el a 145 lovas Super Eight, míg a választék csúcsát jelentő Custom Eight már 160 lóerős volt. Mind a hármat soros 8 hengeres motorral szerelték. Váltó terén két lehetőség, egy 3 és 4 sebességes kézi kormányváltó létezett, utóbbi legmagasabb fokozata szabadonfutó volt. Ahogy a 8 hengeres erőforrás, a váltók is „maradinak” számítottak: már a jóvalta olcsóbb Chryslereket is lehetett félautomata váltóval rendelni.

Az idejétmúlt műszaki megoldások ellenére a DeLuxe felszeretségi szintje hozta a korabeli luxus elvárásait. Bár ’48-ban automataváltó még nem szerepelt a palettán, a legmagasabb szabadonfutó fokozat továbbra is népszerű extrának számított. A kezdetleges légkondi és analóg óra drága extráknak számítottak, a rádióról már nem is beszélve, ami a múlt század közepi infotainment rendszerek netovábbját jelentette. A képeken látható modellen egy további extra is megfigyelhető: a szélvédő fölé egy lehajtható „simlédert” is szereltek, ami vezetés közben napellenzőként szolgált, míg lehajtva pedig gátolta az utastér felmelegedését és védte a szélvédőt is.

Annak ellenére, hogy a ’48-as Packardok megjelenése és műszaki megoldásai kissé idejétmúltnak számítottak, nem mondanám rossz autónak őket. A cég kínálata kiszolgálta a vásárlói célcsoportot: a konzervatív, visszafogott, luxust kedvelő közönséget, melyhez minden olyan extrát megkaptak, ami akkoriban nagy számnak számított. Ez ugyanúgy érvényes a DeLuxe Eight-ekre is, hiszen már az alapmodelleket is olyan extrákkal látták el, amikért a közép árkategóriás típusokban drága extráknak számítottak – ha azokat lehetett egyáltalán gyárilag rendelni!

A típus fontosabb adatai röviden

• Márka és típus: Packard DeLuxe Eight
• Gyártási év: 1948
• Formaterv használata: 1948 – 1950
• Kategória: luxus limuzin
• Kivitel: Bogárhátó (áramvonalas) limuzin, „felborított fürdőkád”
• Szállítható személyes száma: 6
• Motorelrendezés és térfogat: soros 8 hengeres, 4 730 ccm
• Váltó típusa: 3 vagy 4 sebességes kézi kormányváltó
• Maximálisan leadott lóerők száma: 130 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 312 Nm
• Csúcssebesség: 136 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 18,3 s
• Átlagfogyasztás: 17,9 liter/ 100 km

cikk: Tarsoly Bálint

The post A bogárhátú luxus netovábbja: 1948 Packard DeLuxe Eight | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.