A Balti tenger a 2018-as év célkitűzése lett. Az első napon még idehaza szálltak meg Komáromban, Babettás jó ismerősök társaságában, akik még a szlovák oldalra is átkísérték őket és mint az űrhajósokat a kilövőállomáson, elbúcsúztatták és magukra hagyták a nagyvilágba elveszni látszó kettőst.

A naponta megújuló internetes összefoglalók alapján nagyon sokan tudták nyomon követni a napi megtett távokat, időket és szurkoltak nekik a céljuk eléréséhez. Napi 300 km körüli futásteljesítmény figyelemre méltó volt mindenki számára, valamint az is, hogy nem tartottak pihenőnapot sem.  Így a cseh Tatra gyár ovál pályáján megrendezett 12 órás megbízhatósági Babetta versenyén is csak rövid ideig voltak a díszvendégek. Lengyelország –  Auschwitz láger látogatása is viszonylag röviddé alakult, de mindenképp emlékezetessé, hiszen a bejáratnál magyar csoportba ütköztek és az élménybeszámolókat a fényképezéseket kötelezően meg kellett tartaniuk.

Kissé nehezen lehetett tájékozódni a közel 2 négyzetméteres lengyel térképen, annál is inkább, mivel az erős szél és az esőzés nem kedvezett a papír alapú segítségnek.  A hideg idő is (reggeli 6 fokban indulás) az első 10 napig folyamatosan próbára tette őket.  Jó néhány kisebb-nagyobb szerelés, defekt, karbantartási munkálatokra szükség volt, és a navigálás sem ment egyszerűen a térkép túl kis léptéke végett. A telefonos alkalmazás használata korlátozott volt a tápellátás miatt.

Varsó után Gdansk hoz közeledve Zsolt motorja aztán nagy kolompolással jelezte, hogy nem akarja látni a tengert, majd megállt. Néhány telefonos segítség után kiderült, hogy a velük tartó un. kísérő autó, ami a hadkiegészítőket vitte az út során, nincs túl messze a lerobbanás helyszínétől és segítségükre sietett.

A Balti tengert Gdansknál érték el a hajó kikötőben, majd még aznap a Hel félsziget  – Hel városának legvégén lévő campingjében vertek sátrat.  Innen már visszafelé vezetett az útjuk, holott a féltávot még nem érték el.

Az időjárás kedvezőbbre fordult, így volt lehetőség a vadkempingre is sátor nélkül az erdőben. Az óriási Lengyelországot Kostrzyn Nad odra-nál hagyta el a csapat.

Német területen viszont ezekkel a kis motorokkal rendszám és azonosító nélkül nem egy megnyugtató állapot, hát még Berlin kíméletlenül forgalmas belvárosi útjain.  Ám a Brandenburgi kapu és a Tv torony elmaradhatatlan fotózásai a motorokkal arra sarkallta őket, hogy minél inkább helytálljanak a forgalomban, ami sikerült is.

Berlin alatt aztán komoly nehézségekbe bonyolódtak, hiszen csupa olyan út volt, ahonnan ezek a kis járművek ki voltak tiltva. Majd egy egész délután ráment arra, hogy megtalálják a jó irányba vezető alsóbbrendű utakat. Persze senki ne gondolja, hogy eközben műszaki, tankolási vagy étkezési gondok nem adódtak Ezek a nehézségek aztán egy kempingben átértékelődtek fürdés és pihenést követően.

Prága felé tartva aztán a 4-es út is tilalmi táblával lepte meg őket, az autóútról a gépeket áttolva az árkon, az út melletti traktoroknak szolgáló keskeny aszfalton haladtak, míg nem vége szakadt az útnak egy lejtő végén, ahol Gábor Babettájának a lánc kihajtása ment tönkre. Némi tanácstalanságot követően Zsolt észrevette a főúton elrobogó kísérőautót (mekkora véletlen!) és gyors telefonhívással leterelte őket a következő lehajtón. A hiba elhárítása után jókora kerülőtat megtéve szerpentines, kacskaringós, meredek, majd leszállós, tolós nehézségekkel kellett megbirkózniuk. 80 kilométert kellett így letudni Prága városának táblájáig. Ugyanitt kemping táborban szálltak meg ahol Harley Davidson találkozóra gyűltek össze a rajtuk csodálkozó nagy motorosok. Élménybeszámolók, fotózások már rituálészerűen mentek most is.

Reggeli csekély forgalomban a patinás Károly-hídon fotózkodtak, és szinte felemelő, felszabadult hangulatban hagyták el a még nyugodt várost. Ausztriáig jó néhány nehézség adódott, főleg a karburátor és az indítási mechanizmus terén, Igyekeztek üzemanyagra váltani a megmaradt kevéske koronájukat, bár egy tankolással mintegy 1500 forintnak megfelelő valuta még nem annyira számottevő tétel egy ekkora távú túra esetén.

A Prága – Bécs távolságot egynapi motorozással azért sikerült megtenni, a hosszú emelkedők ellenére is. Bécs után a 9-es út melletti privát szálláson pihentek meg, érezvén a feszültséget, hogy már csak egyetlenegy főváros maradt az 5 ország – 5 főváros célkitűzés eléréséhez. Az osztrák tartózkodás közismerten rejteget az utazók számára kellemetlen meglepetéseket, és csak bízni tudtak a kora reggeli indulás, illetve az így megnyíló surranópálya előnyében. Ennél fogva öröm volt az országhatárt elérni és szlovák területre gurulni. Pozsony tábla fotózásakor egy hazai Simson SR 2-es géppel túrázós barát csatlakozott kíséretként egészen a Balatonig.  Ez a régi pedálos kismotor nem csak, hogy megbízható és szép is, de a mi tempónk majdhogynem kevésnek bizonyult neki. A hengere és a blokkja tiszta volt a megtett táv ellenére is, és mindezt menet közben csodálva felbecsülhetetlenné tette a kis Babetták hatalmas teljesítményeit!

Még az utolsó napra is kijutott a szerelésből, megtámogatva esőruha használattal. Dunaföldvárnál egy 5 fős Babettás csapatba botlottak nagy – nagy örömmel és persze közös fotózással, élménybeszámolókkal és telefonszám cserékkel. Aztán késő délután leparkolták a nagy túragépeket a Szeged város táblánál, ahonnan 12 nappal azelőtt indultak el.

Fáradság helyett új terveket szőve a következő évi célok felé. A motorra szerelt műszer ekkor 3398 kilométert és 99 óra 50 perc menetidőt mutatott!

Innen a Hódmezővásárhely valamint Szatymaz felé vezető távot már ki-ki egymagában tette meg, igazán megelégedve ennek a kicsinyke gépnek a hatalmas teljesítményével, amit úgy hívnak, hogy: BABETTA!

Fotók forrása, cikk: Farkas Gábor

The post A Szeged környéki Babettások legújabb kalandjai appeared first on Retrovasak.hu.

A szegedi kora reggeli indulás a Nagylaki határhoz, majd Arad felé vezetett. Azt követően Déva városa és várának hegye alatt haladtunk  el az E79-es úton.  Ám itt nem sokat időzve, kis kitérővel a Vajdahunyadi várhoz érkeztünk. Míg a várba bementünk, addig az ott szolgálatot teljesítő forgalom irányító rendőrök felügyeltek a gépmasináinkra Köszönet érte! A csodás helyszín után egy másik úton, a 687-en nem várt emelkedőkkel kellett megküzdeni bemelegítésképpen. Az E79-esen tértünk vissza a Fogaras felé vezető útra. A mintegy 100 kilométeres szakasz vége felé egy mező szélén találtunk esti pihenőt, amit jó nagy esőzés tett röviddé.

Reggel a hátramaradt szakasz nem volt már sok a transzfogarasi 7/c útig, de meg kellett szárítani esőtől ázott ruháinkat, és némi szerelést is be kellett iktatni a lánchajtás áttételének megváltoztatásához, vagyis a hegymenetre  alakításához. A másfél lóerőnyi teljesítménnyel kacskaringós, emelkedős szakaszokon araszolgattunk fel néha tolással segítve a lendület megmaradását, nem engedhettük meg egy pillanatra sem magunknak, hogy megálljunk csodálkozni, vagy  fotózni,  hisz onnantól csak a motor feltolása maradt volna számunkra az egyetlen feljutási lehetőség. A csúcson szegedi nagymotoros ismerősökkel futottunk össze, de voltak Magyarországról- Miskolcról is turisták, akik örömüket fejezték ki ennek a páratlanul ritka találkozásnak.

Ám ezzel még csak az első elképzelés valósult meg, a további tervek felé vettük utunkat egy lefelé ereszkedéssel, amit egy négy órán át tartó hideg-szeles, szakadó esőzésben tettünk meg a Kárpátok déli részéig ahol egy Drakula camping nevű helyen szálltunk és szárítkoztunk meg. Másnap sem hagytuk el a Kárpátokat, a hegyvonulat déli részén nyugati irányban a 73/c alsóbbrendű és minőségű úton Campulung majd néhány szerelés javítgatás kis és nagy dombra és hegyre mászás után megkönnyebülve értük el Brassó városát. Az éjszakát ott töltöttük, a reggeli városnézést és gyönyörű panorámát a város fölé emelkedő kilátóról néztük meg, ahová gyorsjáratú felvonón lehetett feljutni.

Dél körül már a 10-es úton haladtunk vígan, hiszen egy szusszanásnyi ideig kellemes fennsíkon vezetett át az utunk, ami némi előgyűjtésre adott lehetőséget az elkövetkező hegyes szakasz előtt ami a Bodza folyó és duzzasztott tava felett kanyargott. Az erőpróbákat először 8%, majd 10%, később két alkalommal is 12%-os szerpentinekkel kellett abszolválni. Kis gépeik sírása nyöszörgése, később mélyebb hangú morgása visszhangzott a meredek sziklafalakon. A duzzasztó betongátjánál a léleknek felemelő látvánnyal bíró a tó teljes hosszát csodálva  a délutánba nyúló ebéd igen jólesett.

Oktalanul bízva a hegyes vidék leküzdésében indultunk tovább, ám tartogatott még  jó néhány próbatételt a Bodza megyei hegyvonulat. Később Bodzavásár 2/b útja már más meglepetéseket okozott. 3-4  kilométerenként lámpás vezérlésű forgalomirányítás mellett útjavítások voltak, és mikor elindult a forgalom, nem  nagyon toleráltak bennünket, így sokszor az útpadkára kényszerülve, a forró meleg síkságban csak lassan haladhattunk előre a türelmetlen kamionosok  és személyautósok között. Egész Romániára jellemzően nincsenek segédmotorosok, ezért sűrűn előfordult, hogy nem is értették ottlétüket. Mindemellett viszont (vagy lehet épp ezért) országszerte nagyon jókedvűen, integetéssel biztatták a különleges kis csapatunkat  az emberek, a  rikító  sárga egyenpólók, és a túrát hirdető zászlók pedig még érdekesebbé tették a látványunkat. Brajla előtt egy trafóállomás mögé telepedve, egy friss tarló szélén aludtunk, gyönyörűen ragyogó csillagos szabad ég alatt, a távolban szélkerekek pirosan villódzó fényeinek látképével.

A másnapi gyors útra kelés korai érkezést hozott a Galac utáni határátkelőhöz, Moldova felé. Az elektronikus igazolvány és rendszám-forgalmi engedély hiányában visszafordítottak minket a tőlük megszokott kedvességgel. Újra Brajla utcáin baktatva kerestük meg a komp átkelőhelyét, aminek segítségével sikerült a 22/d úton eljutni Tulcsáig. Ott a kikötőben a rendelkezésre álló vállalkozó hajósok igen komoly, 300 eurós ajánlattal leptek meg bennünket amennyiért kivittek volna minke a Duna-delta torkolat tengerbe ömlő részéhez. Ez az ár arra sarkallt minket, hogy pihenőidő nélkül belevágjunk még egy 130 km-es, forróságos, tikkasztó szakaszba. A 22 – E87 es úton elértük célunkat, a Fekete-tenger partját, egy üdülőhely közelében. Mivel azonban a túra az egyszerűségen és a költséghatékonyságon is alapult, ezért vagy vadkemping, vagy egyszerűbb kemping jöhetett szóba. Végül Navodari  városka mellett, töredezett, lyukas úton jutottunk el – néha lépésben – a szállásra.

Itt eltöltöttünk egy napot, amire szükségünk is volt, hiszen Babettákkal ekkora távot nem lehet megtenni harci sérülések nélkül. Ezeket orvosolni kellett, elsősorban a gépek állapota kívánta ezt meg természetesen. Így egy lassú defektet, indítópofákat, karburátorokat  kellett szerelni, szükség esetén cserélni.

Rendezve a műszaki problémákat egy napi kihagyás után déli irányba hajtottunk tovább örömittasan, miután a Mamaia beach 9 km hosszú nedves, homokos  fövenyén végigmotoroztunk kora reggel. Akkor, amikor viszonylag kevesen csodálták a tengert, viszont annál többen a járműveinket. Konstanca után a 39-es úton kényszerültünk szerelésre, ám nem volt megoldhatatlan probléma a Babetta specialisták számára. A part közelben húzódó út vége már Bulgária határátkelőhelye volt, ahova bearaszoltunk, mint egy  szupercsapat .

Sikeres bejutás után a közeli szabadstrandon parkoltuk le érdeklődésekben gazdag környezetben motorocskáinkat. A tovább indulás innen csak másnap kora reggel történt, bár ez nem volt túl nagy kihívás hisz az éjszaka a  közbiztonság  miatt szorosan a motorok mellet feküdve igen éber alvással telt.

Tikkasztó forróságban, forró levegőpamacsokban, friss  levegőért kapkodva. lassan haladtunk, vigyázva, nehogy túlhevüljenek a motorok hengerei. Már délutánra járt az idő, mikor az egymás után következő faluk közül a nagyon sokadikban találtunk egy étkezőhelyet. Jólesett a megállás, de az eltöltött idő meglehetősen kevés volt egy újabb kitartó  csatározáshoz a forró aszfalton. A kíméletes üzemmód azonban meghálálta magát, így nem történt technikai malőr egyik motorral sem ezen a szakaszon. A 4-es úton Bukarest elé érve előbb külvárosok, majd a belső tranzit vonal széles, jó minőségű aszfaltján néhol közúti sebességgel száguldoztunk egyhuzamban akár  néhány kilométert is a viszonylag kevés rendőrlámpa és a rugalmas közlekedés miatt. Bukarestet elhagyva egy visszafogott áron üzemelő remek panzióban kötöttünk  ki  és kezelgetthettük leégéstől fájó tagjainkat. A másnapi 6 órás indulás kellemes hűvösben történt, szívet melengetően zengtek a motorok a 7-es úton, Pitesti felé. Majd bízva motorjaink meglévő erejében, az Olt völgyét választva vágtunk neki az új élményeknek. A néha beszűkülő utakon nyomuló kamionok veszélyes közelsége oda vezetett, hogy a táj szépsége időnként feledésbe merült.

A lehető legkevesebb megállással tettük meg ezt a szakaszt, mielőbb átlendülve a szoros helyzeteken. A 67/c út bár gyönyörű tájon vezet, mégis elég nehéz szakasz, ám a kis motorjaink remekül álltak helyt itt is. Szászsebes után egy kamionos panzióban elég olcsón csillapítottuk a fejünkben a motorzúgás hangját. A reggeli szokásos láncolajozás és tankolás után nem tervezett újabb nagy teljesítményre került sor, hisz még nem fordult elő eddigi túráink során, hogy egyhuzamban folyamatosan 100 kilométert tegyünk meg. Úgyhogy kellett is a kései reggeli, ahol találkozhattunk magyar világjáró kerékpárosokkal is, ami feldobta a hangulatot így a túra vége felé közeledve.

Később az Arad felé vezető utat elhagytuk, egy új ötlettől vezérelve – miszerint Temesvár városát még nem látták a Babetták – elindultunk új célunk felé, bár az odavezető, kegyetlenül rossz, talán néhol útnak sem nevezhető átjáró nagyon megviselte a jobb sorsra hívatott motorokat és persze bennünket is. Meghökkentő volt, hogy ezen a valamin kamionos forgalom is volt. Több alkalommal a Babetta előzte meg a  kamiont (könnyedén)!

Az Arad megyei rész után, Temes megye határvonalától azonban az út szinte tökéletes volt (helyi viszonylatban persze), és újra  jó haladást tett lehetővé. Az Alföld adta forróság elől igen sokára sikerült elbújni egy kis erdő szélen ahol egy hamar elfogyasztott ebéd után a már a nem messze lévő Temesvárt  is bevettük. A hazaérkezés reményében tettük meg a Kiszombor felé vezető 83 kilométert a 6-os úton. A vámkezelést követően Kiszombornál az egyik motor ülése eltörött, így hegesztési lehetőség után kellett néznünk, de szerencsére segítő szándékú emberek közreműködésével a hibát orvosolni tudtuk. A Szeged Múzeum elé érkezvén elkészültek a csoportképek csak úgy mint 10 nappal azelőtt az indulás reggelén.

Azután elbúcsúztunk egymástól, és ki-ki hazafelé vette az irányt, ám a Hódmezővásárhelyi társunknak a hazaúton a váratlanul kifogyott üzemanyag problémáját még némi bónusz motortolás közbeiktatásával kellett elhárítania egy benzinkútig. Ez azonban nem szegte kedvét, hogy jövőre újabb túrába fogjon társaival.

Farkas Gábor

The post Babettákkal a Fekete-tengerig appeared first on Retrovasak.hu.