Babettákkal az Adriára

Egy igazán merész elhatározás, remek felkészülés, és bátor, határozott belekezdés jellemezte az indulás előtti időszakot. Négy meglehetősen elszánt Szeged környéki (Szatymaz, Kistelek, Hódmezővásárhely) férfi (azaz mi) a 2015-ös, 900 kilométeres, magyarországi túránk sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy ezekkel a kis motorocskáinkkal – Babetta 207 és Babetta 210 típusokkal – lejutunk Montenegró legszebb részein át az Adriára.

Az addigi tapasztalatok felhasználásával fejlesztgettük masináinkat. A kényelem, a praktikum, és a lehető legkisebb súly volt a követelmény, amit mindannyian sikerrel teljesítettünk is. Szegeden, a Széchenyi téren gyülekeztünk korán reggel, néhány fotó után nekivágtunk beteljesíteni az elképzelésünket. A kezdéskor rögtön a tiszaszigeti határátkelőhelynél a szerb oldal nem engedte át a kis csapatot kellő okmányok és forgalmi rendszám hiánya végett.

Ez várható is volt, mert nem sokkal az indulás előtt átutaztunk és érdeklődtünk a rendőrségen valamint az ottani „közlekedésfelügyeletnél”, ahol nem tudtak jogszabályt erre a régóta vitás esetre. Úgy gondoltuk, hogy a magyar határt Kiszombornál lépjük át Románia felé pedig Jimbolia határátkelőnél térünk át a szerb utakra. Minden határon magyarázkodni kellett és csak nehézségek árán juthattunk tovább. A sikeres érveket a – kerékpáros motor ez kérem – titulus hozta meg. Természetesen nem ingott meg szándékunk még akkor sem, amikor A titeli Duna – Tisza delta árterében a bokrokat és sártócsákat kerülgetve araszoltunk a szúnyogos – szinte – dzsungelben, majd nem sokkal később a főváros Beográd belvárosában tévelyedtünk el a délután 5 órás csúcsforgalomban.

Eljutottunk hamarosan a nagy hegyek lábai elé, és le is borultunk előttük térdre. Na, nem áldani őket, hanem első meghajtó lánckerék cserére. A megváltozott áttételű erőviszonyok új élményt jelentettek számunkra, hisz eddig meg nem tapasztalt magasságokba juthattunk. Így a Durmitor csúcsán lehetőségünk volt hóban nyalogatni frissen szerzett sebeinket, amiket a különleges megterhelés okozott, elsősorban a motorjainknak. Ami nem öl meg, az erősít jelszóval sok-sok alagúton át jutottunk a Piva tó duzzasztógátjáig, majd a legeldugottabb, keskeny, bokros, fás, szerpentines, lyukacsos úton elébünk tárult a Kotori öböl a maga teljes látképével ami minden nehézséget feledtetett velünk.

Térkép szerint is körbeöleltük ezt a csodálatos színteret, ahol szinte mosolyogtak ránk a pálmafák. Az édenből még egy lépést előre tettünk meg, amikor megfürdettük a Babettákat a tenger vizében . A Montenegrói tenderpartot végig Babettázva egészen Ulcinig jutottunk, ahol a parton motorozva a finom homokon, filmbeillően szeltük át a tenger kicsapódó habjait. Ettől a ponttól már visszafelé vezetett az utunk, amit Albánia érintésével tettünk meg, ami igen érdekes betekintést nyújtott az ott élők mindennapjaiba. A Montenegrói főváros Podgorica majdhogynem körbemotorozása után nem kevés emelkedő, kaptató, szerpentin várt még ránk, amit néha nagyon nehezen vészeltünk át . Hol a Babetta vitt minket a hátán hol mi vittük a hátunkon a Babettát. Egy alkalommal  naplementéig nyúló brümmögés után ugyanoda érkeztünk éjjelre ahol már idefelé is megszálltunk, így már ismerős volt az ezer csillagos kemping. Gyönyörű helyeken, csodálatos kismotorokkal jártunk. Bátran mondom, hogy csodálatos, mert az egész út során annyian megbámulták őket, oly sok szeretetet elismerést kaptak a mellettünk elhaladó autósoktól, hogy néha már nem is benzinnel mentek, hanem büszkeséggel.

A nagymotorosok mellett kissé félénken és egy hős szerénységével gurultunk le az utolsó nagy lejtőkön és hagytuk magunk mögött Montenegrót, majd újra a fővárost, majd az alföldi utakon nagy a melegben és szélben kissé dülöngélve, integetve vettünk búcsút a szerbiai utaktól. Idehaza kissé megfáradva, de törve nem, élményekkel tele vezettük hatalmas értékűvé vált Babettáinkat kiindulóhelyeinkre. Barta Zsolt Hódmezővásárhelyre, Rigó Imre Kistelekre, Gál Péter és Farkas Gábor-Szatymazra.  Az utólagos javítgatások és karbantartások már az újabb utak meghódítása miatt zajlott, mert néhány helyre motoros találkozókra meghívásokra megyünk el, ahol fényképek és motorjaink segítségével élménybeszámolókat tarunk gigantikusnak tűnő Babettázásunkról .

A túránk érintett 5 országot, amelyek útjain megtettünk összesen 1900 km-t ami napi átlagban 211 kilométert jelentett. Babszikáink jóízűen elfogyasztottak 180 l. benzint, hozzá desszertnek 4,5 l. olajat. Megszabadultunk néhány renitenskedő gyújtás és karburátor alkatrésztől. Egy hátsó gumi sem tartott  velünk végig az úton . Viszonylag kevés és nem súlyos problémával jártuk meg a távot, bár volt , hogy egy napon 360 kilométert tettünk meg 15 órás utazással. Akkor a sebességünk átlag 24 km / óra volt. A legmagasabb pont, ahol csodálkozhattunk 1907 m a Durmitor hegységben, a legalacsonyabb az Adriai-tenger Budvánál – 15 cm, kerékkel a vízben. A 9 napos kirándulásunk feledhetetlen élményeket adott nekünk, megvalósítva fiatalkori álmainkat.

Február 24 – 26. között a Hungexpo motorkiállításon lehet velünk találkozni!

Farkas Gábor