fbpx

Bemutatkozik a Babetta Klub Hungary

Nem is tudom. Azt hiszem 2017 telén pattant ki az ötlet a fejemből. Ami aztán szinte megvalósíthatatlan ötletnek tűnt. Ám volt egy személy, aki biztatott! Csináljam! Igazából teljesen bizonytalanul kezdtem bele.

blank

Egészen kicsi koromban kezdődött, talán 5 éves lehettem, vagy kevesebb, mikor papa kitolta az öreg 300-as Babettát a pincéből. Eléggé féltem ettől a szekértől. Majd valahogy a közelébe merészkedtem. Ekkor lettem a Babetta igazi szerelmese. Napi szinten a motoron voltam. Aztán hozzánk került a gyűjteményem egyik legjobban becsben tartott motorja, az öreg 206-os. Amiről később kiderült, prototípus. Ezután folyton csak a Babetta, Babetta. Szinte látatlanban beraktam a hátsó kereket 6 évesen (nagyjából). Mintha erre születtem volna. Nem kellett sok idő, mikor hozzám került egy Riga. Ezen tanultam meg szerelni. Felújítani.

Ez volt az első lépés. Ezután minden évben kerültek a gyűjteménybe motorok. Két Simson s51. Egy 1980-as Komár, amit idén szeretnék rendbe rakni. Egy Romet Kadet, amit évek óta hibátlanul hajtunk. Na de a Babetta. Miből már van 7. 206, 210, 208, két darab 300-as és egy 500-as, mit a lakásban újítottam fel, és ott is őrzöm. A jelenlegi projektem pedig egy metálzöld amerikai exportos darab, ami persze csak replika. Minden motor egy különleges kis történettel került ide. A 206 tulajdonosa hosszú évekig a Babetta gyárban dolgozott.

blank

Pár hónappal ezelőtt került ide egy 228, ami teljes restaurálásra érkezett. Vele együtt egy 500-as blokkfelújításra. Ha már mindez ennyire jól alakult, azt is elmondhatom magamról, én alapítottam a Babetta Klub Hungary-t. Célom volt ezzel, hogy legyen egy Babetta klub, ahol mindenki segíti egymást. Találkozókat, és egyéb programokat szervezünk a jövőben. Mellesleg egy könyvet is írok a Babetták gyártásáról. – Oláh Norbert, a BKH alapítója.

Most pedig engedjétek meg, hogy bemutatkozzanak az alapítótagok. Aki segített nekem ebben az egészben, aki szintén biztatott, az Nagy Máté. Mátéról néhány szó:

14 éves koromban szereztem meg első Babettámat. Azért esett erre a típusra a választásom, mert nem volt pénzem ,,jobbra”. Elkezdtem rendbe rakni az amúgy majdnem hibátlan motort. Aztán szétszedtem, összeraktam, szétszedtem, összeraktam. Aztán megvettem a második Babettámat. Majd a harmadikat. És így tovább. 1972-től 1983-ig az összes évjáratból volt legalább egy. Egy ideig csak kereskedtem velük, szerelgettem őket, de mindig ott motoszkált a gondolat, hogy kell építeni egyet. Ezért mikor 2016 decemberében hozzájutottam egy elég hiányos 207-eshez, nem is volt kérdés mi lesz vele. Le lett ültetve, rat stílusú lett a motor.

blank

Ezután sorra jöttek az ötletek, hogy milyenné fogok még átalakítani Babettákat. Így fogtam neki a második építésnek. Az alap szintén egy 207-es, de ez a bobber stílust fogja képviselni, ha elkészül. Mára eljutottam addig, hogy számomra a Babetta az igazi szerelem, nem szeretnék más motort venni, csak Babettát.

Célunk pedig nem más volt, mint Magyarország legnagyobb Babettás közösségének létrehozása. Ami végre megvalósulni látszik. Ekkor jött a képbe Szentesi Gábor, aki csoportunkat vette kezelésbe. Ő intézi a Klub különböző ügyeit.

Gáborról:

Sajnos már nem vagyok Babetta tulaj. De voltam egy jó pár gazdája. De talán nem is ez a lényeg! Papám a Babetta gyárban dolgozott 1975-től 1985-ig! Ezalatt rengeteg tapasztalatot szerzett. És most örömmel veszem át a tudását! A gyárba napi szinten egy 206 prototípussal járt. Ami érdekes módon eladásra került. Talán ennek a motornak köszönhetem, hogy megismerhettem egy igen jó barátomat, Oláh Norbertet, akit mi csak Dokinak, NHD-nak hívunk. Hisz értékeljük tudását, amit a Babetták terén szerzett papámtól! S csodálom munkáit! Pl. a 228 restaurálás. Mintha a gyárban készülne. Vagy az 500-as, amit télen rakott össze egy roncsból. És sorolhatnám még milyen kincseket őriz! Ő őrzi már sok éve papám prototípus 206-osát. Kiváló állapotban. 98%-ban gyári maradt a motor. Csak az első gumi, és néhány csavar nem a gyári. Szinte mesteri módon szerel. Legyen az Romet, vagy Simson. Még parázslik bennem némi remény, hogy valahogy visszaszerezhetem a kismotort.

blank

Szepesi Kristóf a Klub adminisztrátoraként tevékenykedik. Kristófról:

2016-ban került hozzám egy piros, 1983-as évjáratú Babetta 500 modell. Azért hozzám, mert bátyámnak is volt egy ’84-es darabja. Az egész úgy kezdődött, hogy felhívtak, van-e kedvem vele menni egy kört. Persze kipróbáltam, és az volt a szerelem első látásra/hajtásra, tudtam, hogy kell nekem egy ilyen. Teltek a hónapok, elkezdtem tanulmányozni a motor karbantartását. Aztán bátyám szólt, hogy a motorja nem jó, én pedig elmagyaráztam neki, hogy a karburátor lesz a bajos. Addigra már belejöttem, kerestem hozzá alkatrészt, és így találkoztam Mátéval. Később elkezdtük megbeszélni a találkozót, és olyan barátság született, ami a mai napig tart. A legelső Babettámat pedig a mai napig használom.

blank

És aki noszogatott, szintén biztatott, Birtalan István, ki a csoportunk legfőbb embere. Sokat tesz értünk, és közösségünkért. Talán nélküle nem is létezne ez a Klub. Ha nem biztat, bele sem vágok! Istvánról:

1987-ben születtem, így hát még fénykorukban láttam tündökölni témánk főszereplőit. 15 évesen már tulaja voltam egy 210 -es Babettának. Majd hosszú kihagyás után 20-as éveim végén lett újra mopedem. Majd egy év alatt kilenc kismotort köztük újra Babettákat is restaurálgattam. Nyilván azóta ez a szám nőtt, immár csak saját – növekvő – gyűjteményben 6 különböző mopedem van, köztük betonbiztos helye két korai Babettának is. Mentéseim során számos kontaktot hozott a net csodás világa, így Norbit is, akivel folyamatos eszmecsere közben pattant ki a Babetta Klub ötlete is.

blank

Norbinak igyekszem a könyv születésében, a Facebook és a valós klub születésében és éltetésében is segíteni, miközben a való életben is törekszem mentegetni a kétkerekűeket, mind a Babettákat, mind más típust. A klub ötlete kb. egy éve érlelődött, és mivel megannyi kisebb csoport mozog itthon, ezeket is szeretnénk egy nagyobb baráti társasággá egyesíteni.

Lényegében egy barátságos klub megteremtése volt számunkra a cél, ahol mindenki tiszteli egymást. Programjaink között szerepelt találkozó is, amiben Kürti Krisztiánnal az élén a Bóbita Kismotor Klub segített. Egyre nagyobb közösséget alkotunk. Amit örömmel szemlélünk. És szeretnénk is meghálálni tagjainknak, hogy csatlakoztak hozzánk. Jövő nyáron szép számban lesznek programok Észak-Magyarország területén is.

A cikket írta: Oláh Norbert, Nagy Máté, Birtalan istván, Szepesi Kristóf, Kürti Krisztián, és Szentesi Gábor.

Üdvözlettel a BKH vezetősége!

A klub facebook-oldala ide kattintva érhető el!

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb