Nem szívtál eleget? Vegyél Pannóniát!

Igen, a cím maga is polgárpukkasztó , a hithű Pannóniások ezt olvasva valószínűleg felszisszennek. Régóta böki a csőrömet sok minden ezzel a témával kapcsolatban, így most rászántam magam és e cikkben összegzem.

A Pannóniásdiba három éve csöppentem bele, egy jó haverom kölcsönadta próbakörre a csőlámpás T1-esét. A feeling egyből elkapott, alacsony fordulatú férfias hang, mely olyan tiszta volt, mint egy kétszer mosott alsónadrág, se csörgés, se zörgés. Az immunrendszerem gyenge és ahogy anno elkaptam a Simsonkórt , úgy a Pannónialepra is egyből rám ragadt. Miért Pannónialepra? A válasz egyszerű, a használható (!) alkatrészek utáni kajtatás és a sok egymás utáni blokkszéthúzás felőrli az ember idegrendszerét, aminek később beláthatatlan következményei lehetnek. Mondom ezt most, akkor  még úsztam a rózsaszín ködben, egyre csak hajtogatva magamban ,,kell egy ilyen motor’’.

A haver haverjának volt épp egy Pléh 10-es eladó. Még az elején elmondanám, hogy igyekszem mindent pontosan és hitelesen leírni, hogy más márkatársam ne járjon hasonlóképpen pórul. Elmentünk megnézni a motort, szét volt szedve, már festésre előkészítve, a blokkja ,, felújítva” pihent, várva a beszerelést, pár újrakrómozott  alkatrész is beletartozott az árba. Mivel nem lett volna időnk akkoriban az összeszereléssel pepecselni, úgy egyeztünk meg , hogy majd ő összerakja nekünk miután lefényeztettük, becsíkoztattuk az elemeket. Már aznap előre kifizettünk mindent és nyugodt szívvel távoztunk.

Minden a tervek szerint ment, a frissen fújt elemekkel összerakta a Pancsit. Telefonált, hogy kész és mi elmentünk a motorért. Indítás után kisvártatva a mosolyom nem volt őszinte, hiszen halk, de  fémesen súrlódó hang szűrődött ki a blokkból.  Kérdeztük mi ez, azt mondta, hogy fogalma sincs. Nem problémáztunk , elhoztuk (itt lett elbaltázva, persze utólag könnyű okosnak lenni).

A motorkerékpár ment, a hangot kezdtük megszokni, megkapta a rendszámot. Nagy lelkesedéssel indultunk a Pannóniával a Pannónia gyárba rendezvényre, ahol a üzem 40 éves bezárását gyászolták  a magyar technika kedvelői. Az egyhengeresünk szépen ment, egészen a Parlamentig. Ott egyik pillanatról a másikra megszűnt a szikraképzés . Dekni le, a megszakító működésének ellenőrzése érdekében megrúgtuk a motort. A lendkerék olyan mértékben kalimpált , hogy alul és felül már kiesztergálta az aluházat. Ezaz! Megvan a blokkzaj oka. Ekkor gurultuk az első 100 kilométert és egyből generál elé néztünk. Na igen, ilyen gépet engedett ki a  kezéből az a szakbarbár ,, jó az  a vevőnek, majd rájön, hogy sz@r’’ . Felhívtuk telefonon, de már csak mentegetőzött meg bizonygatta a saját igazát és mosta a kezeit. Szétszedés után derültek csak ki igazán a turpisságok, például az alapméretesként eladott henger igencsak 69,00 mm átmérőjű volt , a dugattyú pedig indiai. Na igen, ez csak pár apróság, nem akarom sorolni ,mert csak felbosszantom magam még így évek után is. A legszebb az egészben, hogy a barátomat szintén becsapta szemtelenül, neki is anyagi kárt okozva. Igen, ez Magyarország, itt ezen nem szabad meglepődni.

A nehézségek ellenére a P10 elkészült, köszöni jól van. Az utóbbi években beleástam magam az egyhengeres Pannónia témába, és nem húzom fel magam már azon sem, hogyha öt blokkot kell szétbontani ahhoz ,hogy a T5-ösömbe egy megfelelő erőmű elkészüljön.  Egy Csepeles ,,öreget’’ idézve: ,,Nincs rossz motor, csak hozzá nem értő tulaj’’. Ezt a bölcsességet szem előtt tartva igyekszem minél jobban e márka ismerőjévé válni, aminek előbb-utóbb meglesz az eredménye.

A Pannóniának köszönhetően rengeteg remek embert ismerhettem meg, akik önzetlenül és kölcsönösen képesek egymást segíteni és ennél nincs is szebb a korcs 21. században. Bátran kijelenthetem, hogy megszerettem ezt a márkát (a kezdeti kudarcok ellenére ) és mindig melegséggel tölti el a szívemet,  ha meghallom a hozzám érkező Pannóniás haverok motorjainak hangját a házunk előtt.

Lőrincz Marcell