Az előző heti beharangozónkból megtudhattátok (ha nem olvastátok, itt pótolhatjátok), hogy Tapolcáról, Perger Zolitól származik az 1310-esünk. Még tavaly nyáron, az autóban ülve elevenítette fel a 31 éves Dacia emlékezetes momentumait, a kezdetektől egészen odáig, hogy hozzá került. Ezen a héten ismét feljött erről a szó, és most is nagyon szívesen hallgattam végig az autóról szóló történeteket. Egy elmúlt kort idéztek fel…

1988-ig kell visszamennünk az időben, ekkor került új autóként első tulajdonosához a kék színű 1310 TX. Nem használták sokat a Daciát, ám az első években mégis került rá néhány harctéri sebesülés. No nem kell itt komoly dolgokra gondolni, mégis úgy döntött a gazdája, hogy ebből, illetve a nem túl strapabíró gyári fényezésből adódóan újrafesteti az autót. Szerencséje volt, egy telephelyen kimaradt festékadag pont elég volt rá, fusiban megoldották, még a gyári színt is reprodukálták. Apró szépséghiba, hogy itt-ott egy két helyen azért megfolyt a festék, ezeket a nyomokat ma is büszkén viseli a karosszéria (minket nem zavar, nem bántjuk).

A Dacia hű társ volt évekig, ám sajnos tulajdonosa megbetegedett, az autó pedig feleslegessé vált. Az idős úr nem szerette volna, ha elkallódik a kocsi, azt meg végképp nem akarta, hogy visszavigyék Romániába – akkoriban ez nagy divat volt. Betegágyán feküdve maga mellé hívta gyerekkori jóbarátját és odaadta neki a kulcsokat, ő pedig megígérte, hogy megőrzi az autót.

Így is történt. A korábbi gépjárművezető oktató (innen jött az ATI-s autóvá történő átalakítás ötlete Zoliéknál) eltette az 1310-est, társa egy szintén „új” Lada Samara és egy mászkálós, családi Audi volt a garázsban. A Samarát azért időnként elővették, de a Dacia 16 évig aludta álmát. Mígnem egyszer csak Zoli kapott egy fülest, hogy egy sümegi garázsban valóságos lelet lapul. Egy látogatást megért.

Vastag por fedte, pókok szaladgáltak alatta. Dohos nedvességnek azonban nyoma sem volt, az autó szinte konzerválódott a másfél évtized alatt. Megvásárolni mégsem lehetett. Ajándékot ugyanis nem illik eladni, ehhez tartotta magát az akkor már nyolcvanas éveit taposó tulajdonosa is. Aztán jött a nagy ötlet, ha eladni nem is, elcserélni még el lehet, főleg ha ezentúl is jó helye lesz a Daciának. Így aztán egy Jawa-ért cserébe Zolihoz került az autó. Mivel neki már volt egy Daciája (mint ahogy a fenti képen is látható), ezért itt is a „másodhegedűs” szerepét kapta a kék garázslelet, előfordult, hogy két műszaki között alig 300 kilométert mentek vele. Azért persze jó néhány kempingtúrán részt vett, és Zoli is gondját viselte.

A történet többi részét nagyjából már ismeritek, innen kezdődött a beharangozónk…a Dacia, ami korábban 16 évet pihent, végül nálunk kötött ki. Hamarosan kalandra indul, jó célt is szolgál majd, és ha digitális lenyomatként is, de reméljük, hogy nagyon hosszú ideig fennmarad az emléke. Ha nincs az a régi barátság, ha nem őrzik meg, ki tudja, hogy hol lenne most ez az autó?

A következő felvezető epizódban a Dacia-kaland főbb dátumairól is lerántjuk a leplet!

Bense Róbert

A Dacia-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt., Fortuna Bt., PlázaCopy Siófok, Motoparts Webáruház, Autotveszek.hu 

The post Dacia-kaland – egy régi barátság emlékére appeared first on Retrovasak.hu.