Engem a veteránozás körülbelül 13 évesen fertőzött meg nagypapám Pannóniája által. Utána elhatároztam, hogy megszerzem az AM-es jogsit. 7-8 éve is már népszerű volt a Simson így engem is rabul ejtett ez a „világ” és végül én is vásároltam egyet. 1977-es s50b-el kezdtem, volt aztán schwalbe-im, electronicom, sima n-esem. De mindig is a négy sebességes enduro után sóvárogtam. 2015 májusában végül sikerült hozzájutnom egy 1990-es évjáratú sötétzöld enduro-hoz hosszas keresgélés után. Akkoriban elég borsos árat fizettem érte, de lentebb kitérek rá, hogy miért.

A motor 90%-ban gyári fényezésű. Sajnos ez egyes helyeken meg is látszik már, ütött, kopottas. Sajnos az előző tulajdonos egyszer esett vele és a tank bal oldalán elől van egy benyomódás is. De úgy voltam vele, hogy nekem így tetszik, ezzel a gyáriasan kopottas külsővel.

Vape gyújtás van a motoron (ezért is volt az ára, amennyi). Utólag szerintem jó döntésnek bizonyult, mert borzasztóan megbízható ez az egész elektronika. Sötétben elképesztő világítás mellett, nagyon gyertya „barát” is (kb. 5 éve kellett gyújtógyertyát cserélni). A blokkja teljes felújításon esett át: új sportfőtengely, kuplung, koyo csapágyak, viton szimeringek, keystone dugattyú, stb. Sikerült szert tennem egy gyári fordulatszámmérős deknire így közben az is meglett csinálva a mocin. A gyári 16N-3-as karburátorral voltak sokáig problémáim, nehezen lehetett beállítani, sokat evett és füstölt vele, így 6 éve váltottam Amal karburátorra ami szépen ellátja a sima 60/2-es wr hengert. Tökéletes az alapjárat, kiváló a gázreakció. A kipufogórendszer még az eredetije, kellemes hangzást biztosít.

4 éve jött az ötlet, hogy egy komolyabb, de talán a gyári vonalakhoz hű módosítást eszközöljek rajta. Az első fékrendszer „modernizálásába” vágtam bele. Simson s53-as első kereket és első teleszkópokat szereztem be. Az s53-as kerékből kivettem a tárcsafékes agyat és egyedi küllőkkel bele lett fűzve egy 16 colos sima simson ráfba. A féktárcsa meg lett alaposan tisztítva és a megfelelő csavarokkal rögzítve lett a kerékagyra. A fékezést szintén s53-as féknyereg biztosítja. A  főfékmunkahenger egy taiwani univerzális fajta ami szintén tökéletesen ellátja a rászabott feladatot. Így már azért másabb vele a megállás is. Az utolsó módosítás a kinézetben 1 pár fehér oldalú mitas gumi volt, ami szerintem még jobban feldobja a motor kinézetét.

Régebben nagy távokat is megtettem vele, szerencsére sosem hagyott ott sehol. Mostanában már leginkább csak városban használom de így is mindig hatalmas élmény újra és újra egy több mint 30 éves ikonikus veteránnal motorozni.

cikk/fotók: Pintér Ferenc /FELA Garage/

The post Gyáriasan „modern” Simson S51 – FELA Garage appeared first on Retrovasak.hu.

The post Simson S50 ETZ 150ccm motorral appeared first on Retrovasak.hu.

Még a tavalyi Balaton kerülés utáni napon felmerült, hogy a következő alkalom lehetne két napos. Szállás után nézünk, ahol én vállalok egy kis bográcsban készített vacsorát, és emellett/ezután jut idő sokat beszélgetni, majd némi alvás után másnap megkerüljük kicsiny országunk nagy tavát. Így is lett. Balatonfüredet vettük célba, ez nagyjából egyforma távolságra van Budapesttől, ahonnan hárman indulnak, és az én kis falumtól is.

Tavaly is sokat szereltem indulás előtti nap, idén arra gondoltam, kitakarítom a karburátort – aminek amúgy semmi baja -, ne hogy útközben esetleg galibát okozzon, elvégre két éve nem nyúltam hozzá. A vége az lett, hogy egész nap próbáltam indítani a motort a – kétszer is – kitakarított karbival. Végül a gyújtáson is állítottam, cserélgettem gyertyákat, pipát, mire valahogy beindult. Nem volt sok időm tesztelni, mentem vele néhány kilométert, aztán leállítottam és újra indítottam. Beindult. Letakartam. Kész.

Mentem és előkészítettem a holnapi pusztapörkölthöz mindent, hogy a bográcsba már csak bele kelljen dobálni. Összepakoltam a holmimat is, törölköző, fogkefe, váltás ruha, stb.

Régóta terveztem már, idén végre sikerült kiviteleznem a fecskére egy egyedi csomagtartó rendszert, azaz oldaldobozt a család jobblétre szenderült mosógépének borító lemezeiből. Reggel hatkor megtömtem a holmimmal, és 6:34-kor nekivágtam az útnak Balatonfüred felé. A tavalyi túrával ellentétben most nem kellett időre mennem, így menetlevelet sem írtam – pedig a srácok mosolyogva kérdezték.

Az időjárásra utólag mondhatjuk, hogy kegyes volt hozzánk, mert bár volt pár csepp eső, Sümegen pedig novembert idéző köd, emellett 15°C, mégsem áztam el, és nem fagytam meg, ahogy a többiek sem. Az útburkolat amolyan magyaros volt, tehát hullámvasút random gödrökkel, s ami még fűszerezte az egészet, az a Sümeg és Balatonfüred között húzódó dimbes-dombos szakasz. Volt, ahol hatvannal gurultam lefelé, és olyan is, ahol lehet, hogy gyalog hamarabb fölértem volna.

Ahogy terveztem, elsőnek érkeztem a lefoglalt szállásra, ahol – hála a segítőkész szállásadónak – mindenben kaptunk segítséget, így megkezdhettem a vacsora előkészületeit. Volt bogrács, így nem kellett teknősbéka módjára motoroznom, hátamon a sajátommal. Bár a kollégák szerint a fejemre is dobhattam volna, és akkor otthon hagyhatom a sisakot. A rendelkezésre álló tűzifa jócskán elázott az előző napokban aláhullt égi áldás következtében, de sikerült tüzet csiholnom az edény alá.

Három óra magasságában érkezett a fővárosi delegáció, azaz Peti a sokat megjárt S51B-vel, s vele Norbi egy S53 Sperberrel, ami elég ritka madár idehaza, ráadásul önindítós, valamint Dávid, aki a legfiatalabb tagja volt a csapatnak, ennek ellenére talán a legidősebb motorral érkezett, egy Star-ral. Székesfehérvártól jött velük Józsi is a piros enduróval.

A délutáni főzőcske során érkezett egy barátunk autóval, ő is Peti, akinek ez a túra most nem fért bele a munkája miatt, de a társaságnak nem tudott nemet mondani, így vacsorázni és éjszakázni ő is eljött. Valamint az est díszvendégeként érkezett Tamás, akinek külön örültünk, hiszen öreg róka létére sokunkat látott már el elektromos téren hasznos tanácsokkal. Sajnos nem maradt sokáig, de azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy megtiszteltetésnek vettük látogatását.

Amíg főtt a pörkölt, alaposan levizslattuk egymás masináját, megbeszéltük az úton gyűjtött tapasztalatokat, miegymást. Késő délután aztán a vacsora mellett és után kinyílt a dumaláda, beszélgettünk egy jó nagyot késő estig. Megvitattuk a másnapi indulást is, útvonalat, találkozási pontokat, hiszen Laci és Lajos idén is elkísér minket egy darabon.

Itt ki kell térnem egy kicsit arra, hogy hol számoltuk el magunkat. Azért terveztük idén két naposra a túrát, hogy legyen idő beszélgetni minden egyébről, ne csak a motorokról, hogy egy kicsit jobban megismerhessük egymást. Igen ám, de ugyebár adott a közös pont, a Simson – legyen akármilyen típus -, és erről mindenkinek volt bőven mondanivalója. Szóval nem jutottunk sokkal közelebb a célhoz, ellenben alapos, mindent átfogó kurzuson vehettünk részt, hiszen műszaki tapasztalatokat cseréltünk, valamint külön kiemelném Norbit, aki talán a legmélyrehatóbb ismereteit osztotta meg velünk a szerelésről, karbantartásról. Valamint Petit, akivel fölösleges vitatkozni, ha típusismeretről, gyártástörténelemről van szó. Éjfél is elmúlt, mire aludni tértünk, de muszáj volt, hiszen reggel időben akartunk indulni. Lefekvés előtt még kipakoltuk az asztalt és a padokat a pavilonból, a motorokat pedig a helyükre állítottuk. Reggel azért látszott, hogy az akció nem volt hiába. Néhány csepp esett ugyan éjjel, de így mindenki száraz nyeregre ülhetett föl.

A reggel napsütéssel indult, ahogy az időjósok jelezték. Peti hajnalban indult vissza autóval Kőszegre. Lassan mindenki előkerült, megreggelizett, összepakolt. Elbúcsúztunk a szállásadónktól, aki biztosított minket arról, hogy ilyen elvetemült csapatot még nem látott, és a kapuból integetett utánunk. Még Füreden tankoltunk és kávéztunk, aztán elindultunk Keszthely irányába – merthogy ezúttal az óramutató járásával ellentétes irányban haladunk -, így határozott a csapat.

Keszthelyen várt ránk a megbeszélt benzinkúton Laci és Lajos – egy sötétzöld S53-assal és egy piros SR50-essel -, valamint belebotlottunk négy fiatal cseh turistába is, akik két szép Trabanttal utaztak éppen. Rövid társalgás és vetkőzés után, már erősebb napsütésben indultunk tovább, immáron heten. Ismét nagy hasznát vettem az oldaldobozaimnak, volt hova tennem a kabátot és az egyéb meleg holmikat.

Balatonszentgyörgyön ebédeltünk, ahol tavaly is, s rövid nyújtózkodás után indultunk tovább. Laci és Lajos innen már visszafelé vették az irányt Vas megyébe, ismét öten maradtunk. Balatonföldváron álltunk meg kis pihenőre, valamint fényképezkedni is, mert a Szép kilátó idén kimaradt. Tartani kellett az időt Keszthelyig. Peti viszont tudott egy helyet a part közelében, ahová felsorakoztattuk a bicajokat pár kattintásra. Olyan kép viszont nem készült sajnos, amin az összes, azaz mind a hét motor egymás mellett látható a Balatonnal egyetemben.

Aki utazott már hosszabb távot kismotoron, az tudja, hogy nem egyszerű nyeregben maradni órákon keresztül, még ha rövid pihenőkre meg is áll az ember. Legtöbbször én voltam a sereghajtó a menetben, így végig láttam, hogy a srácok milyen tornagyakorlatokat végeznek menet közben. Avatatlan szemek biztosan azt hihették, hogy valami amatőr motoros-kaszkadőr csoportot látnak.

Idén is – ahogy talán mindig – a déli parton volt nagyobb a forgalom. Amikor felmerült az ötlet, hogy más lesz az útirány, mint tavaly, aggódtam kicsit, hogy sokszor kell majd balra kanyarodni, mert azt nem szeretek. Motorral meg pláne. Végül megúsztuk minden gond és bonyodalom nélkül.

Az enyingi körforgalom melletti buszmegállóban álltunk meg újra együtt, illetve utoljára is, azon a ponton, ahol tavaly találkoztunk. Itt Norbinak kellett picit szerelni, mert a Sperbernek kiakadt a gázbovdenje a karburátor felől. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy az előző napi elkapkodott karburátor beállításomnak is beérett a gyümölcse, így minden indulásnál, kivéve a hideg állapotból történő indításokat, gyertyát kellett pucolnom. A túra végére már rutinná vált – sajnos -, hogy rugdaltam vagy tíz-tizenötször, ha nem indult, gyertyapucolás, aztán meg elsőre felpörgött. Mondhatni, én voltam a leggyengébb láncszem ebben a futamban.

Szóval az enyingi körforgalom után Peti, Józsi, Norbi és Dávid együtt mentek tovább Székesfehérvárig, ott Józsi is hazafelé vette az irányt. Én pedig Balatonfűzfő irányába haladtam, és megálltam egy már tavalyról ismerős benzinkúton. A délután már eléggé kezdett előre haladni, és választanom kellett: Balatonfüred után azon az úton megyek haza, amelyiken jöttem, vagy visszagurulok Edericsig, és onnan Sümegen át a megszokott útvonalon hazáig.

Nehéz kérdés volt ez, mert bár az út rövidebb a Balatonfüred-Nagyvázsony-Sümeg vonalon, ám sok meredek és kanyargós szakaszt tartalmaz, aminek nem biztos, hogy a fecském örülne. Azon a lejtőn, amelyiken 60-al gurultam lefelé, elképzelésem se volt, hogyan kapaszkodna föl a motor. Lehet, hogy eme akadályok miatt időben ez a lehetőség sem lenne rövidebb. Ha Ederics felé megyek, akkor mindenképp sötétben érek haza, és majdnem másfél Balaton-köröm lesz. Szóval megtankoltam, megkajáltam, és hopp, nyeregbe. Irány Ederics.

A srácokkal 40-45km/h között tartottuk a tempót a túra folyamán, ezt meghálálják ezek a kis gépek. Nincsenek túlhajszolva, azt szokták mondani, ezzel a sebességgel lemegy a Simson a térképről is. Hát én most drasztikusan megemeltem az utazósebességet, és 46-48km/h-val repesztettem, ahol csak tudtam. Balatonfűzfő és Sümeg között meg sem álltam. Balatonedericset elhagyva észleltem a sötét felhőket, és kaptam is pár cseppet. Aztán mikor elállt, beértem egy erdős szakaszra, ahol állt a víz az úton. Sok leesett hirtelen, de szerencsére pont lekéstem róla. Meglepődtem kissé, mikor Sümegre értem, ahol száraz volt minden. Az ellenszélnek hála, én is.

Már a 8-ason voltam, amikor rendesen kezdett sötétedni. Kám-nál, amikor letértem a 8-asról, már szinte besötétedett. Ekkor már kénytelen voltam reflektorral menni, mert az izzó tompított szála feladta a harcot. Persze ez a megveszekedett 6V így sem képes napfelkeltét varázsolni, de kibírta hazáig. Balatonfűzfőtől hazáig egy nagy rohanásnak éreztem az egészet, annak ellenére, hogy menet közben órákban számoltam visszafelé az időt. Este fél tízkor álltam meg a ház előtt, összesen 488km után, ami a két napot illeti.

Mindenki épségben hazaért, mondhatjuk, jól sikerült az idei, 2020-as kiruccanás, immáron két nap alatt. Ha így folytatjuk, és jól számolok, akkor öt év múlva egy hetes fesztivállá érik ez a túra. Persze ez csak vicc, de a fene tudja. A tavalyi túra is egy tavaly előtti viccből kerekedett ki.

cikk/fotók: Varga Krisztián

The post A második felvon(ul)ás appeared first on Retrovasak.hu.

The post Simson S51: csak egy „kis” átalakítás appeared first on Retrovasak.hu.