De mit jelent ez pontosan? Nem egy egyszerű restaurálásról vagy felújításról van szó. A Tolman-féle 205 GTI egy modernizált klasszikus, amely megőrzi az eredeti karakterét, de olyan technológiákkal és fejlesztésekkel gazdagodik, amelyek még ma is versenyképessé teszik.

A recept változatlan: könnyű, gyors és élménydús

A Peugeot 205 GTI az autós világ egyik legismertebb hot hatch-e, és az egyik legfontosabb tulajdonsága mindig is az volt, hogy könnyű és agilis maradt. A Tolman-féle verzióban sincs ez másképp: az autó üres tömege mindössze 895 kg, ami még ma is elképesztően alacsonynak számít.

A titok a donorkarosszéria: Tolmanék egy eredeti 205-ös Peugeot-ból indulnak ki, amely galvanizált acél kasztnival gördült le a gyártósorról. Ennek köszönhetően a korrózióval nincs nagy gond – feltéve, hogy a donorautó nem volt súlyosan sérült. Az eredeti karosszéria azonban szinte az egyetlen dolog, amely megmarad az autón. Minden más vagy alapos felújításon esik át, vagy egyenesen vadonatúj alkatrészekből épül fel.

Digitális múltidézés – így néz ki belülről

A Tolman-féle 205 GTI belső tere is egy különleges egyvelege a múltnak és a jelennek. Azok, akik szeretik az eredeti 205-ös műszerfalát, örömmel láthatják, hogy az alapvető dizájn nem változott – viszont az analóg órák helyett egy modern, digitális kijelző került a műszerfalba.

Az ülések újak, félbőr huzattal, amelyek tökéletesen passzolnak az autó karakteréhez. A kormány mögött ülve az ember azonnal érzi, hogy egy különleges, vezetési élményre hangolt gépben ül, amely a legjobb értelemben idézi a múltat.

A modernizáció azonban itt nem áll meg: a Tolman 205 GTI komoly hangrendszert is kapott. Négy prémium hangszóró, külön erősítő és egy csomagtartóba rejtett mélynyomó gondoskodik arról, hogy az autó nemcsak száguldás közben, hanem zenei aláfestéssel is élményt nyújtson.

A legérdekesebb részlet pedig talán az, hogy a rengeteg új technológia ellenére a Tolman mérnökei figyeltek arra, hogy az autó súlya ne növekedjen. Ennek köszönhetően az autó vezethetősége és fürgesége megmaradt.

Erősebb szív, brutális teljesítmény

Persze a modernizálás nem csak az utastérről és a kényelmi extrákról szól – a motorháztető alatt is komoly változások történtek.

A Tolman 205 GTI az 1.9 literes, 16 szelepes szívómotort kapja, amely a Peugeot 306 GTi 6-ból és a 405 Mi16-ból lehet ismerős. Az eredeti állapotában ez a motor nem fért volna el a kis 205-ös motorterében, így Tolmanék alapos átalakításokat végeztek: új alumínium szelepfedél, egyedi tervezésű kormányszervó és teljesen új beállítások gondoskodnak róla, hogy az autó a lehető legjobb teljesítményt hozza ki a motorból.

A végeredmény? 193 lóerő, ami mai szemmel nézve talán nem tűnik hatalmasnak, de az 895 kg-os tömeghez viszonyítva bődületes teljesítmény. Az autó tonnánkénti teljesítménye meghaladja a 100 lóerőt, ami azt jelenti, hogy egy kategóriában van a ritka Porschékkal, Ferrarikkal és BMW M-modellekkel.

A motor nemcsak erős, hanem kiegyensúlyozott és élvezetes is: mivel egy szívómotorról van szó, egyenletesen adja le az erejét, és könnyedén felpörög akár 7.500 fordulat/percre.

Jobb futómű, nagyobb tapadás, stabilabb kanyarvétel

A 205 GTI eredeti változatai mindig is híresek voltak arról, hogy ha kövér gázt adtak nekik, az első kerekek gyakran kipörögtek, kanyarban pedig a belső hátsó kerék könnyen elemelkedett a talajtól.

Tolmanék ezt az örökséget is modernizálták:

• Sperrdiffi került az első tengelyre, így a nyomatékátvitel sokkal hatékonyabb.
• Áttervezett futómű-geometria és szélesebb abroncsok segítenek a tapadás növelésében.
• Módosított lengéscsillapítók biztosítják, hogy az autó stabilabb legyen kanyarokban, még nagy tempónál is.
• Négydugattyús AP Racing fékek gondoskodnak a megnövekedett teljesítményhez szükséges fékerőről.

Ráadásként – ami talán meglepő egy ennyire sportos, vezetési élményre hangolt autótól – zajszigetelő anyagokat is használtak, hogy a belső tér csendesebb és komfortosabb legyen.

A modernizált legenda ára és exkluzivitása

Mindez persze nem olcsó mulatság. A Tolman által újraálmodott Peugeot 205 GTI 125.000 angol fontba kerül, ami körülbelül 61 millió forintnak felel meg.

Ennyi pénzért persze egy csúcskategóriás modern sportautót is lehetne venni, de aki a régi hot hatch-ek utánozhatatlan vezetési élményére vágyik, annak a Tolman 205 GTI az egyik legkülönlegesebb lehetőség.

És hogy mennyire exkluzív? Összesen csak 20 darabot készítenek belőle, így garantáltan ritkaság marad.

Egy dolog biztos: a Peugeot 205 GTI csillaga továbbra is fényesen ragyog, és Tolmanék gondoskodtak róla, hogy a legenda modern formában is tovább éljen.

Peugeot.hu

The post Időutazó legenda, avagy a Tolman Peugeot 205 GTI restomod appeared first on Retrovasak.hu.

Ford Pinto, 1970 – 1980

Biztos vagyok benne, hogy az egyik első autó, amire a cím hallatán gondoltál a Mustang volt. Nem véletlen, hiszen a Ford izomautója a legismertebb sportautók egyike. Pont emiatt a mai listából kihagyom, és helyette tragikus sorsú kistestvérét, a Pintót mutatom be helyette.

A pintó egy spanyol eredetű miniló, amit szőrzetének színéért tenyésztenek. Az Új Világba érkezve az indiánok évszázadokon át harci célokra használták, 1956 óta pedig törzskönyvezik is őket.

A Ford törpelova 1970-ben, az olajválság miatt született meg, mint a Chevrolet Corvair és Vega, a Bogár, több japán kisautó és a Plymouth/ Dodge Valiant. A kezdeti sikereket hamar beárnyékolta, hogy ha egy karambol esetén az autót hátul találat érte, a géptest fenekébe tervezett benzintank kigyulladt.

Rengeteg utas vesztette életét, ráadásul egyes állítások szerint a Ford tudod a tervezői hibáról, ám olcsóbb volt a perköltségeket fizetni, mint az autót áttervezni. A Pinto számos meme és filmes humor forrását képezi, és mint egy autóipari baklövés tartják számon.

A kétajtós hatchback kivitelen túl furdon, illetve „Pinto Squire” kombik is készültek. A New Jersey-ben, Kaliforniában és Ontarióban szerelt kompakt kisautót háromféle sornégyes és egy 2,8 literes V6-tal is lehetett rendelni. Az alapmodellek egy négyfokozatú manuális váltót kaptak, de háromsebességes automata és Selectshift Cruise-O-Matic-kal is elérhető volt.

Ford Bronco, 1965 – 1977

A bronco kifejezés a „bucking horse”, magyarul „bakugró ló” kifejezésből ered, amit a Ford az 1965 és 1977 között gyártott, első generációs Bronco SUV-ok esetén használt először, ’96-ig öt generációja jelent meg. Az 1. széria hatalmas sikert aratott, vetélytársai között a CJ-5-ös Jeep és az International Harvester Scout is szerepelt.

Az első generációs Broncókat háromajtós kompakt SUV (akkor még „Multi Purpose Vehicle”, röviden MPV), pickup, illetve ajtós és tetőnélküli szabadidő-autó kivitelben lehetett rendelni. A 2,8 és 3,3 literes sorhatos mellett egy 4,7 és 4,9 literes V8-as is szerepelt a palettán, míg váltóból csak két lehetőség volt elérhető. Az alapmodellek egy háromfokozatú kézi váltót kaptak, viszont az extrák között egy háromsebességes automata is szerepelt.

Dodge Charger, 1966 – 1967

Ha már két Fordról szót ejtettünk, a lista utolsó tagjaként emlékezzünk meg a valaha gyártott egyik legsikeresebb MOPAR-ról, a Dodge Charger első generációjáról is. Annak ellenére, hogy a mai köznyelvben a „charger” kifejezést szinte kivétel nélkül a telefon- és egyéb elektronikai cikkek töltőiként azonosítjuk, korábbi értelmezése szerint angolszász területeken a középkori csatalovakra is ezt a szót használták/ -ják.

A Dodge harci paripájának első generációja 1966-ban vált elérhetővé, amit a következő modellév végéig, csak minimális ráncfelvarrással gyártottak. 1967 őszétől már a következő generációt reklámozták, ami már évente új megjelenést kapott.

A ’66-os és ’67-es változatokat a Chrysler B platformjára építették, műszakilag sokban hasonlított a kortárs Coronetekre. Kilencféle motor- és váltókombinációval volt elérhető, melyek közül a legkisebb a 230 lovas, 5.210 köbcentis V8 volt, amit egy háromfokozatú kézi váltóval párosítottak.

A legerőteljesebb 425 lovas, 6.974 köbcentis HEMI V8 volt, amit egy négysebességes manuális váltóval szereltek. Csúcssebessége 236 km/h volt és 5,6 mp alatt érte el a 100-as tempót. A nagy motorhoz és teljesítményhez hatalmas fogyasztás társult, akár 27,7 litert is elpusztíthatott 100 km-en.

Ugyanez a 7,0 literes HEMI háromsebességes Torquflite automatával is rendelhető volt, ami a csúcssebességesn 3 km/h-t, a 100-as gyorsuláson pedig 0,9 mp-et rontott. Fogyasztása is nagyobb volt, átlagfogyasztása 31,3 liter is lehetett. A fenti képeken egy ’66-os és piros ’67-es példányt látsz.

Mit gondolsz, a fenti három vasparipa közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines paripa, avagy 3 klasszikus autó, amiket lovakról neveztek el – 6. rész |Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az állatokról elnevezett cikksorozat első három részében madarakról, az előzőben pedig halakról és vízi állatokról elnevezett klasszikusokról olvashattál. Ma ismét három olyan autót mutatok Neked, melyek nevét a vízi világ ihlette.

Plymouth Barracuda, 1964-1966

A Studebaker Avanti és Pontiac GTO megkezdődött az amerikai izomautók korszaka, amiből a legtöbb gyártó ki akarta venni a részét. Közéjük tartoztak a MOPAR-ok, a Chrysler-konszern 1964-ben mutatta be a sportos Plymouth Barracuda első generációt, amit 3 éven át gyártottak. A széria nagy sikert aratott, az 1973-as olajválságig három generációja, az évenkénti ráncfelvarrás miatt pedig számtalan formaterve jelent meg.

Az első generációs Barracudákat a Virgil Exnert és a Forward Lookot leváltó, a korábbinál szögletesebb vonalvezetést preferáló Elwood Engel és Milton Antonick vázolta fel. Érdekesség, hogy a Chrysler Engelt a Fordtól csábította el, ő tervezte a Lincoln Continentalok negyedik generációját.

Az 1964 és 1966 között gyártott Barracudákat az A platformra építették, amin a kompakt Valianttal osztozott. Ebben a három évben a tengeri ragadozóról elnevezett típust 2,8 és 3,7 literes sorhatossal és 4,5 literes V8-assal is lehetett rendelni.

Az autó teljesítménye mellett a tervezők a részletekre is nagy figyelmet fordítottak. A Chrysler a Pittsburgh Plate Glass közreműködésével fejlesztette ki a termetes hátsó, hajlított szélvédőt. Az 1,34 m² –es üvegfelület nagy durranásnak számított, ez volt az első sorozatgyártású autó, amit ilyen nagy hátsó üveglappal szereltek.

Chevrolet Nova, 1967-1974

A „Nova” jelölés elsőként 1962-ben a Chevrolet Chevy II-eseken jelent meg, mint a széria legsportosabb modellje. 1967-re a Nova önálló típussá vált, a harmadik generáció tagjait kupé, hatchback és limuzin kivitelben is lehetett rendelni.

’67 és ’74 között a Novákat rengeteg motorral és váltóval lehetett rendelni. A legkisebb a 2,5 literes sornégyes volt, amit a 3,1, 3,8 és 4,1 literes sorhatos követett. Persze V8-as erőforrással is rendelhető volt, a legkisebb lökettérfogatú az 5,0 literes volt, de 5,4L, 5,7L, 5,7L, 6,5L és 6,6 literes változatban is elérhető volt.

Váltók közül is bőven lehetett válogatni. Kétféle kettő és háromsebességes automata és egyféle 3 fokozatú és négyféle 4 sebességes kézi váltó szerepelt a palettán.

Miért került a Nova a listára? Annak ellenére, hogy neve sokakat a szupernóvákra emlékeztet, más jelentéssel is bír. A „nova” angolul egy lazacfélének a neve, ami többnyire Kanadában őshonos. Valószínű, hogy a marketingesek az állatról nevezték el a modellt, mivel a ’60-as évek óta trendivé vált gyors, erőteljes állatokról elnevezni az új sportautókat.

Bertone Pirana, 1967

A Bertone Pirana egy tanulmányautó volt, amit az olasz tervezők az 1967-es Londoni Autószalonon mutattak be. A GT a Jaguar E-type kasztniját és hajtásláncát örökölte, amit kissé átterveztek – emiatt Jaguar Piranának is szokták nevezni.

A frontmotoros, hátsókerekes sportautót a Jaguar 4,2 literes XK sorhatos erőforrásával látták el. Az angol kiállításon olyan sikeres volt, hogy a New York-i és Montreali Autószalonon is bemutatták. Később 2+2-es kupévá alakították, viszont sosem került sorozatgyártásba.

Mit gondolsz, a fenti három közúti kopoltyús közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 közúti kopoltyús, avagy 3 klasszikus, amit halakról neveztek el – 5. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Mercedes-Knight-széria, 1910-1924

A Mercedes Knight-széria története az amerikai Charles J. Knightra vezethető vissza, aki egy szelepek nélküli erőforrással állt elő, amit tolattyúk hajtottak. Paul Daimler lehetőséget látott az új erőforrásban, így meg is vásárolta annak licenszét.

A széria termelése 1910-ben a 16/ 40 PS sorozattal kezdődött, majd amit rövidesen a 16/ 45-ösök és 16/ 50-esek követtek. Eleinte úgy tűnt, hogy a 4,0 literes, négyhengeres Knight-motor kiváló választásnak bizonyult, mivel az erőforrás 500 és 1500 közti percenkénti fordulaton kiválóan szuperált, viszont az 1500-as fordulatot túllépve erőtlenné váltak, 1750 fölé pedig nem is nagyon tudtak menni.

Emiatt sebességük maximum 80 km/h-ra korlátozódott, ami a Mercedes kategóriájában az 1910-es évek folyamán már inkább a középmezőnyt, mintsem az élenjáró kategóriát képviselte. A fenti képen egy 1921-es 16/ 45 PS-t látsz.

Mercedes 6/ 25/ 40 PS, 1921-1925

Az 1920-as évek hatalmas változást hoztak a Mercedes életébe. Ekkor jelentek meg az első kompresszoros változatok, ami új típusjelölést is hozott magával. Az eddigi „adólóerő / tényleges lóerő” kombinációját egy plus számmal bővítették, ami az adott modell kompresszorral szerelt változatánk teljesítményét jelölte. Ezen az elven haladva a 6/ 25/ 40 PS típusokra 6 lóerőnyi adót kellett fizetni. A kompresszorral szerelt változatok 40, az anélküliek 25 lovasak voltak.

Ahogy az a korszakban még megszokott volt, a gyártók egy járóképes alvázat adtak át, amit az új tulajdonos azzal a lendülettel tovább is küldött egy karosszériaépítőhöz, aki a tulaj egyedi idényei szerint tervezett rá felépítményt. A fenti képen látható példány például túrakocsi, azaz kabrió limuzin kivitelt kapott, amit Európában leggyakrabban Tourenwagen, ritkábban phaetonként emlegetnek.

Mercedes (-Benz) 15/ 70/ 100 PS, 1924-1929

Akárcsak August Horch, az Audi alapítója, a Bogár megalkotása előtt Ferdinand Porsche is dolgozott a Mercedes-nél. Porsche hamar rájött, hogy a kompresszoros motorokat a ’20-as években jobb, ha csak verseny- és tekintetes méretű luxusautókba szerelik. Így született meg ’24-ben a sűrítővel 100, anélkül 70 lóerős 15/ 70/ 100 PS is.

Két évvel később jelent meg az erőteljesebb 24/ 100/ 140-es változat, amik a Daimler és Benz 1926-os egyesülését követően motorjaik lökettérfogata szerint a 400-as és 630-as típusra neveztek át.

A 400-asokat egy 3.920 köbcentis, hathengeres motorral szerelték, amik kiviteltől függően, 3.100-as percenkénti fordulaton 69 és 99 ló erejével dolgoztak. A hagyományos változatok csúcssebessége 105 km/h, a kompresszorosoké 112 km/h volt. A fenti képen egy Typ 400-as túraautót látsz.

Mit gondolsz, a fenti három Mercedes közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 ragyogó csillag, avagy a Mercedes 3 legendás modellje – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az autózás több mint 100 évében a gyártók rengetek sikermodell és nagy presztízsű autót mutattak be. Közéjük tartozik a Mercedes is, melynek három nagyszerű típusáról olvashatsz. Az előző részben a Patent-Motorwagenről, Victoriáról és Mylordról olvashattál.

Mercedes Simplex, 1901-1909

A Simplex jelölés Maybach-hoz köthető, aki egy könnyen kezelhető, vezethető automobilt kívánt tervezni. A széria termelése idején többféle (erősségű) motorral is gyártották. A legerőtlenebbek a 22 lovasak voltak, de készültek 32 és 40 LE-s változatok is. Mi több, 60 lóerős motorral is rendelhető volt, ami 1902-ben vált elérhetővé.

A Simplexeket többféle tengelytávval és kivitelben lehetett rendelni. Ne feledjük el, hogy a századforduló környékén a „szalonautó” egy járóképes alvázat jelentett, amit az átadás után az első tulajdonos egy karosszériaépítőhöz küldött, amit a vásárló idényei szerint terveztek meg. A fenti képen látható példány egy 60 lovas „túralimuzin”, de sportmodellek, kabriók és nyitott limuzinok is készültek. Az 1909-ben életbelépő luxusadó-törvény miatt az automobilok jelölései megváltoztak, így például a 45 PS-ből 26/ 45 PS lett.

Benz Parsifal, 1902-1905

A Wagner utolsó zeneművéről elnevezett típus hatalmas felfordulást okozott a német gyártó életében. A kereskedelmi igazgató modernizálni szerette volna a márka modellkínálatát, és Karl Benz akarata ellenére felkérte a francia Marius Barbarout-t, hogy tervezze meg az új modellt.

Az igazgatóság álláspontja annyira megoszlott, hogy Benz és fiai otthagyták a céget. Szerencsére egy új tervező hatására meggondolták magukat, így 1904-ben Karl Benz, mint a felügyelő bizottság tagja, Richard pedig, mint személyautó-gyártási igazgató tért vissza a céghez.

A Parsifal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eladások érdemlegesen nem járultak hozzá a cég növekedéséhez. A széria termelésének négy évében több motorral is szerelték. A leggyengébb a 952 köbcentis, egyhengeres változat volt, ami 1.400-as fordulaton 8 lóerő leadására volt képes. Négyféle két- és háromféle négyhengeres változatban volt elérhető. A legerősebb az 5.880 köbcentis, négyhengeres variáns volt, ami 1.300-as fordulaton 35 ló erejével hasított.

Benz 28/ 95 PS, 1914-1924

Annak ellenére, hogy a széria gyártása ’14-ben kezdődött és ’24-is tartott, összesen csak 600 darab 28/ 95 PS-modell készült. Persze hozzá kell tenni, hogy a bemutatást követő évtől egészen az I. világháború végéig a termelést leállították.

A 28/ 95 PS volt az első Mercedes, amit csúcsos hűtővel, a megszokottnál elnyújtottabb motorháztetővel és külső, fémtömlős kipufogókkal szereltek. Mi több, maga a motor is egyedi fejlesztés volt: az acélhengeres erőforrást a Daimler DF 80-as repülőgépmotorok mintájára tervezték meg. A 28/ 95 PS volt az egyik első Mercedes, ami a luxuskategória helyett sportautók csoportját gyarapította.

Mit gondolsz, a fenti három Benz közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 ragyogó csillag, avagy a Mercedes 3 legendás modellje – 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1950-es évek végére a három nagy amerikai gyártó mindegyike más design elemekben látott fantáziát. A MOPAR-ok az uszonyos trendet követték, a General Motors márkái a mértéktelen krómfelületekre esküdtek, míg amennyire csak lehetett, Fordék ki akartak maradni a versengésből. Ha MOPAR rajongó vagy, olvasd el a Chrysler 1957-es palettájáról írt cikkemet, ha pedig a GM az eseted, olvass tovább.

Chevrolet Impala

Az ’58-as modellévre a Chevrolet-kat teljesen áttervezték, már nem is hasonlítottak az ’55 és ’57 között gyártott szériákra. Ebben az évben jelentek meg az ikerlámpák, ráadásul az autó orrára tekintetes hűtőrácsot illesztettek. Az Impalák formaterve szinte egyezett a választék többi tagjáéval, viszont ezek 3-3 hátsó lámpát, míg az olcsóbbak 2-2-t kaptak.

További újdonságnak számított, hogy ebben az évben vált önálló típussá az Impala, előtte a Bel Airek sportmodelljeinek jelzője volt. Az ’58-ban kizárólag kétajtós, B-oszlop nélküli hardtop kupé és kabrió kivitelben rendelhető csúcsmodellt 20 féle motor- és váltókombinációval lehetett rendelni, melyek legfürgébbike az 5.694 köbcentis Super Turbo-Thrust V8-assal és 3 sebességes kézi kormányváltóval szerelt változata volt.

Ez a motor-váltó páros 280 LE és 481 Nm nyomaték leadását tette lehetővé, ami egy 193 km/h-s csúcssebességet tett lehetővé. 8,4 mp alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, átlagfogyasztása 22,3 liter körül lehetett. Persze a sportos Corvette-ek ennél nagyobb teljesítményre is képesek voltak, viszont ebben a listában nem szerepelnek, mert rájuk a design-osztály nem „krómozta túl” őket.

Pontiac Bonneville

Akárcsak a Chevrolet-kat, ’58-ra a GM eggyel drágább márkájának autóit is áttervezték. A két márka formaterve némileg hasonlít egymásra, viszont a Pontiac kasztnija jóval díszesebb, ráadásul ami külön érdekesség, hogy a tanksapkát, a bal hátsó lámpák mögé rejtették el.

1958-ban a Pontiac csúcsmodellje a kétajtós hardtop és puhatetős kabrió kivitelben rendelhető Bonneville volt, amit a következő évben az újonnan megjelenő Catalina váltott le. Az Impala és Bonneville kupé érdekessége, hogy az opciónális légkondi esetén a légbeömlőt a hátsó szélvédő fölé illesztették.

Ebben az évben a Bonneville-eket ötféle motor- és váltókombinációval lehetett rendelni, ami a vele párhuzamosan gyártott Impalák választékának negyede volt. Erőforrás tekintetében egy lehetőség létezett, ami egy 6.041 köbcentis V8-as változat volt, aminek a teljesítménye a porlasztók és váltók függvényében változott. A legerőteljesebb változat 310 LE-s és 542 Nm-es volt, amit a GM 4 sebességes Hydra-Matic automatájával párosítottak. Csúcssebessége 208 km/h volt és 8,6 mp alatt érte el a 100-a tempót. A nagyobb motor, teljesítmény és automataváltó ellenére a Bonneville átlagfogyasztása 20,3 liter volt, ami 2 literrel kevesebb, mint a fentebb ismertetett Impaláé.

Oldsmobile 98-as széria

A belépő szintű luxusautók esetén a GM már nem vacakolt a sportos modellek önálló névadásával. Az Olds csúcsmodelljei a 98-as széria tagjai voltak, amiket az ’58-as modellévre teljesen átterveztek. A széria érdekessége, hogy ezeket az Olds-okat kezdték „krómmobil”-ként gúnyolni, majd idővel a kifejezés a Gm többi márkájának típusaira is ráragadt.

Az ’58-as Olds-ok hatalmas krómozott lökhárítókat és hűtőrácsot kaptak, ráadásul az első lámpákból egy krómozz lángcsóva is hátrafelé nyúlik. Mi több, a géptest hátsó részletén megfigyelhetőek az un. „gitárhúrok”, a tanksapkát pedig a bal uszony lámpája mögé rejtették.

Az ’58-as Ninety-Eight kabriókat kétféle 6.075 köbcentis V8-assal és kizárólag 4 fokozatú Hydra-Matic automata váltóval látták el. A legerőteljesebbek 312 lovasak és 563 newtonosak voltak, csúcssebességük 189 km/h volt. Gyorsulása némileg elmaradt a Chevrolet és Pontiac-étől, 10,1 mp alatt érte el a 100-as tempót –ezért én nem hibáztatnám, mivel a puhatetősök öntömege is meghaladta a 2,1 tonnát.

Buick Roadmaster

Akárcsak az Olds, a Buick sem teketóriázott a sportos csúcsmodellek egyedi jelölésével. A Buick legolcsóbb modellje a Special volt, amit a Century és Super követett, majd a választék csúcsán a Roadmaster helyezkedett el. Ez utóbbiakat két- és négyajtós, B-oszlop nélküli, illetve puhatetős kabrióként is lehetett rendelni.

Az ’58-as Buickok még az Olds-oknál is több krómot kaptak. Mi több, a gyártó olyan büszke volt a 160 darab krómozott négyzetből összeállított hűtőrácsra, hogy saját nevet is adott neki: Fashion-Aire Dynastar Grille.

A Roadmaster kabriók legjobban felszerelt változatait egy 5.957 köbcentis V8-assal és egy 3 sebességes Flight-Pitch-Dynalow automata váltóval látták el. A 300 lóerős és 542 Nm-es erőforrás 7,7 mp alatt gyorsította a 2,2 tonnás kabriót 100 km/h-ra, csúcssebessége 186 km/h volt. Igaz, a Roadmaster kabrió lombább volt, amint a nála olcsóbb Chevrolet-ek és Pontiac-ok, viszont jóval több extrát is kapott, amik sokat dobtak az autó öntömegén.

Cadillac Eldorado Brougham

Az előző négy autóval ellentétben a Cadillac esetén nem egy sportkupéról vagy kabrióról, hanem egy limuzinról ejtünk szót. A Cadillac már az ’50-es évek eleje óta gyártotta az Eldorado kabriókat, amik a paletta legprominánsabb tagjai voltak. ’56-tól kupé formájában is elérhetővé vált, ami a Seville jelzőt kapta, a kabriókat pedig Biarritz néven árusították.

1957-ben jelent meg a limuzin változat, amit a következő év végéig kínáltak. Mivel az Eldorado Brougham még a Rolls Royce-oknál is drágább volt, alig pár száz darabot adtak el. Emiatt ’58-ra nem is tervezték át őket, ebben a modellévben is az ’57-es formatervvel szerelték.

Az Eldorado Broughamok hasonlítanak a jóval olcsóbb Sixty Special limuzinokra, viszont azok eltérő oldalsó krómdíszítést kaptak. A legkönnyebben arról lehet őket megkülönböztetni, hogy míg a Sixty-k hátsó ajtajai előrefelé nyíltak, addig az Eldorado limuzinok hátsó ajtajai hátrafelé nyíló, un. „öngyilkos ajtó”-s elrendezést kaptak.

Ezt a luxusautót kizárólag egy 6,0 literes V8-assal és egy 4 sebességes automata váltóval szerelték. A 335 lovas és 542 newtonos motor 11,3 mp alatt érte el a 100 km-s tempót – ha belegondolsz, ez egy 2,5 tonnás autóhoz képest nem rossz. Csúcssebessége 200 km/h volt.

Azon túl, hogy az alapfelszereltség magába foglalta a szervót, fékrásegítőt, elektromos ablakokat, automata váltót, bőrüléseket és légkondit, az Eldorado Brougham olyan extrákkal is rendelkezett, amik még 70 évvel később is hatalmas szónak számítanak. Ilyen például a három féle báránybőr kárpitozás, a kesztyűtartóba rejtett minibár, vagy az ahhoz mellékelt ezüst poharak, amik mágneses talpat kaptak.

Ha ez még nem lenne elég, az elektromosan nyíló csomagtér ajtó, az aranyozott toll, a bőrkötésű jegyzetfüzet, egy üveg Arpege Extrait De Lanvin parfüm és teljes pipere szett is a csomag részét alkotta.

Mit gondolsz, a fenti öt krómozott batár közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A túl sok króm sosem elég: A General Motors 1958-as csúcsmodelljei appeared first on Retrovasak.hu.

A FIAT 500-asok típustörténetét ismertető cikksorozat előző négy részében megismerhetted a félezres kisautók összes tömegtermelt változatát, beleérte a kis példányszámban gyártott platósokat és a Ghia pickup prototípusát is. Ebben a részben X olyan modellről olvashatsz, melyek egyes részleteikben jelentően eltérnek a megszokott faros Cinquecentóktól. Lássuk őket!

FIAT 500 America, 1957 – 1961

A háború után több európai gyártó is próbálkozott kiskategóriás modelljeik amerikai exportálásával. Ez természetesen nem sikerült, mivel ezek az autók sokkal kisebbek és erőtlenebbek voltak, mint amerikai vetélytársaik. Akárcsak a Renault a Dauphine-t, a FIAT az 500-ast akarta az Újvilágban népszerűsíteni.

Az 500-as USA-export modelljeit az olaszok kissé átdolgozták, hogy megfeleljen a helyi követelményeknek. Azon túl, hogy a sebességmérőt MPH-ra állították, a lökhárítók hatalmas ütközőbabákat kaptak, illetve, hogy a hátsó fényeket áttervezték, az első lámpákat is átdolgozták.

Ez utóbbiak a jenki szabályozás szerint 7 hüvelyk (17,78 cm) átmérőjűek kellettek, hogy legyenek, amik jóval nagyobbak voltak, mint a hazai változatok. Szerintem a nagyobb fényszórók elég furán mutatnak rajta, csiga- vagy gülüszemű megjelenést adnak az orrésznek. Motor terén nem volt változás, ezek is a megszokott kéthengeres, 479 köbcentis variánssal dolgoztak.

 FIAT 500 Jolly, 1958 – 1975

A Ghia egyszerűen nem tudott betelni az 500-as FIAT-okkal. A pickup prototípusán túl egy hobbi változatot is tervezett, melyet viszont már gyártottak. Ezek lettek a Jolly változatok.

A Jolly-k megegyeztek a velük párhuzamosan gyártott változatokkal. Ez nem is csoda, hiszen azokból alakították át őket. A különbség abból áll, hogy az ajtókat leszedték, a tetőt levágták, helyére egy „sátortetőt” illesztettek. A gyári üléseket fonottakra cserélték, a műszaki megoldásokhoz nem nyúltak.

FIAT-Abarth 500 Coupé Zagato, c. 1957

A Ghián kívül több olasz autóipari cég is rajongott az 500-asért, ám ezek nem álltak meg az ajtók leszerelésénél. Az 1957-es Torinói Autószalonon mutatkozott be az 500 Coupé, melynek formatervén a Zagato, műszaki megoldásain az Abarth dolgozott.

Az Ötszázas sportkupé változata nem váltott ki akkora visszhangot, mint az előd 750 GT, viszont így is szép eredményeket ért el. A kávédaráló méretű motort az Abarth-nak sikerült úgy megbütykölnie, hogy az a szériagyártású Nuova 500 15 lóereje helyett 23-t adjon le! Az Abarth-Zagato modellt limitált mennyiségben, utcai- és versenyváltozatként is forgalmazták.

Ferves Ranger, 1966 – 1970

Elérkeztünk a cikk utolsó, egyben az 500-asokra legkevésbé hasonló típushoz. Ha azt hiszed, hogy az alábbi képen egy játékautót látsz, nagyon tévedsz. Furcsa megjelenése ellenére ez a törpe terepjáró szériamodell volt.

A Ferves a Ferrari különleges modelljeit gyártó cég volt. Neve egy mozaikszó, ami a „FERrari VEicoli Speciali” szavak összevágásával jött létre. A Ranger az 1966-os Torinói Autószalonon mutatkozott be, a kortárs kis-FIAT 499 köbcentis kéthengeresével szerelték, de több FIAT 600-as alkatrészt is találhatunk benne.

Ezt a kistermetű offroadert két- és négykerekes változatban is gyártották, összesen 600 példány született. Ezek közül ma 50 fennmaradt darabtól tudunk, melyek az egyes árveréseken csillagászati áron kelnek el.

Mit gondolsz, a fenti 4 kis-FIAT közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A maccheroni 50 árnyalata: A FIAT 500 története, 5. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A XX. század évtizedeiben az autógyártók több olyan típusjelöléssel álltak elő, melyek kifejezetten kreatívak voltak, ráadásul valamilyen különleges jelentéssel is bírtak. Elsőként a szokásos példáimat ismételném, például a DeSoto Firedome, a „Tűz-/ Lángkupola”, a Buick Roadmaster, az „Utak bajnoka/ mestere”, vagy akár a londoni utcakép ikonikus eleme, az AEC Routemaster, az „Útvonalak mestere” – a nagy piros busz.

Természetesen az olaszok is sok olyan autót gyártottak, melyek neve kifejezetten hangzatosra sikerült. Kiemelném közülük a Lanciát, ami több olyan modellt is forgalmazott, amiket ősi római útvonalakról neveztek el. Az igazat megvallva elsőként azt hittem, hogy egyszerűen csak női neveket kaptak, akárcsak a Borgward Isabella, ám itt többről van szó!

A Római Birodalom az ókor egyik legnagyobb területű birodalma volt. Gyakran hallani azt a mondást, hogy „Minden út Rómába vezet”, amit akár szó szerint is vehetünk, hiszen a rómaiak számtalan, hatalmas távokat felölelő útvonalakat alakítottak ki. Ma bemutatok Neked 3 olyan Lanciát, amit római utakról neveztek el!

Lancia Augusta, 1934 – 1936

Az Augusta egy kistermetű Lancia volt, ami az 1932-es Párizsi Autószalonon mutatkozott be, majd 1933-tól 1936-ig gyártották Olaszországban. Nem sokkal a sorozatgyártás beindítása előtt az itáliai vállalat Franciaországban nyitotta meg első külföldi gyárát, ahol 1938-ig Belna néven szerelték.

Az Augustát limuzin és kétajtós kabrió kivitelben is lehetett rendelni, mindkettőt ugyanazzal az 1.196 köbcentis V4-es erőforrással és 4 sebességes kézi váltóval gyártották. A széria kifejezetten sikeresnek bizonyult, a termelés ideje alatt több mint 17.200 darabot adtak el.

Ahogy az a XX. század elején még természetesnek számított, a gyári kivitelek mellett járóképes alvázként is forgalmazták őket, melyre egy karosszériaépítő mester a vásárló igényei szerinti egyedi felépítményt tervezett.

A Via Augusta az ókori Róma egyik legforgalmasabb útja volt, ami az Ibériai-félszigeten haladt át. A nagyjából 1.500 km hosszú utat korábban Via Herculeának nevezték, ám Augustus császár idején felújították, átépítették, illetve új nevet is kapott.

Lancia Aurelia, 1950 – 1958

Az Aurelia egy további különleges, már háború utáni modell, mely az első olyan szériagyártású autók közé tartozott, amik V6-os erőforrást kaptak. A termelés ideje alatt több változata is megjelent, a legkisebb 1,8, a legnagyobb lökettérfogatú a 2,5 literes volt. Egyedül egy váltóval, egy 4 sebességes kézivel lehetett rendelni.

Az Aurelia érdekessége, hogy több karosszériaépítő cég is dolgozott rajta. Kivitel szempontjából limuzin, kupé, kabrió és spider változatok léteztek, ám akárcsak az Augusta esetén, a Lancia járóképes alvázakat is adott el.

A fentebbi GT egy hagyományos gyári változat, míg a zöld kabrió karosszériáját a Vignale tervezte. Rajta kívül a Pininfarina, Zagato és Ghia is tervezett Aurelia kasztnikat. A típusból összesen 18.200 darab készült.

A Via Aurelia az Augustánál egy jóvalta rövidebb út volt. A Róma városának határán elhelyezkedő Porta Aureliától indult, több településen át Pisáig vezetett.

Lancia Flavia, 1961 – 1971

A Flavia az 1960-as Torinói Autószalonon mutatkozott be, akkor még csak a kezdeti 1.500 köbcentis, 4 hengeres alumínium boxermotorral. Idővel egy 1,8 és 2,0 literes boxer erőforrással is elérhetővé vált.

A berlinák (limuzinok) formatervét a Lancia saját formatervezője, Piero Castagnero vázolta fel, míg a kupékat és kabriókat a Pininfarina álmodta meg. A termelés megkezdése után nem sokkal a Vignale is csatlakozott a GT-k és puhatetős változatok tervezéséhez és gyártásához. Kis számban különleges, egyedi Zagato változatok is készültek. A szériát ’71-ben Lancia 2000-ré nevezték át és ’75-ig gyártották.

A Via Flavia Triesztből indult és az isztriai Pulával kötötte össze. Az utat Vespasianus császár uralkodása alatt, valamikor időszámításunk szerint 78 és 79 környékén építették.

Mit gondolsz, a fenti három olasz autóból Neked melyik jön be a legjobban? Ha lesz folytatás, mely modelleket említenéd meg? Oszd meg Velünk véleményed!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ősi római Lanciák, avagy 3 különleges Lancia, amiket római utakról neveztek el | Villám Veterán -Retrovasak.hu appeared first on Retrovasak.hu.

forrás: FERRARI Négyesi Pál

The post Ferrari Mondial Quattrovalvole appeared first on Retrovasak.hu.