Az én Kispolszkim története – Kelemen Patrik
Kedves Autórajongók!
Kelemen Patrik vagyok Maklárról, Heves megyéből. 19 éves autórajongó fiatalember. A mai, modern autók mellett a veterán autók is a kedvenceim. Most pedig arról írok nektek, hogyan lettem Kispolszki tulajdonos.
17 éves voltam amikor megszereztem a jogosítványomat. Már pár hónappal előtte is azon járt az eszem vajon milyen autó lenne az ideális első autónak. Évek óta gyűjtögettem a pénzem, nyáron dolgoztam, hogy legyen elég pénzem egy saját autóra, mert elég független típus vagyok. Kb. tizenéves korom elején szippantott be a retro világ. Ekkor kezdett el jobban érdekelni a szüleim gyerekkora, hogy milyen volt akkor a világ. Ekkor kerültek a képbe, a ma már retro autók. Tudtam, egyszer én is szeretnék majd egy faros Skodát vagy valamilyen régi autót. Sokat lapoztam a családi albumot és láttam, hogy volt a családban több autómárka is: Polski Fiat, Wartburg, Lada, Opel, Ford. Ez csak még jobban hozzájárult az autórajongásomhoz. Eldöntöttem, én is valamilyen olyan autót szeretnék venni elsőnek, mint amilyen az édesapámnak vagy más családtagomnak volt régen. Ezt az ötletemet a szüleim nem nagyon díjazták. Ők azt szerették volna ha egy biztonságos, megbízható, modernebb autót veszek, friss jogsisnak az való. Így a szüleim úgy döntöttek, hogy vesznek egy második autót. A választásunk egy Volkswagen Foxra esett (ami még mindig meg van), ezt használtam én. Én mondtam ki a végső döntést, jó lesz ez az autó. Csak annyit tudtam róla, hogy fekete színű, háromajtós, klímás és Volkswagen Fox. Nem néztem én ilyeneket, hogy lóerő meg gyorsulás 0-ról 100-ra, borzasztóan örültem neki. Ez se gyakori autó, Magyarországon a használt autós oldalakon kb. 40-50 eladó van belőle (bár Eger környékén van pár ilyen autó még). Szóval ezt az autót használtam én, addig amíg az öcsém el nem kezdte a jogsiszerzést. Ekkor gondolkodtam el, hogy ő is majd használni fogja a Volkswagent, rajtam és édesanyámon kívül, így éppen idejét láttam, hogy megvegyem az első saját autómat. Böngésztem a használt autós oldalakat, de ekkor már biztos voltam, hogy valamilyen retro autót veszek. Végül a Skoda 105-ös és a Kispolszki között gondolkoztam. De édesapám első autója is egy Kispolszki volt, így hamar döntöttem: Kispolszkit veszek.
2019 augusztusában megláttam két hirdetést is a közelben. Az egyiket itt, nálunk, a faluban árulták, a másikat Egerben. A falubelit néztük meg először. Klassz kis autónak tűnt de kellett volna javítani rajta egy-két dolgot és mivel sem az édesapám sem én nem vagyok jártas annyira az otthoni autójavításban, hogy szétszedjük azt autót, így ezt az autót hagytuk. Aztán megnéztük az egri autót. Az picit többe került, mint amennyit szántam volna rá de nagyon jól nézett ki. Féltem is, hogy édesapám soknak találja az árát de neki is nagyon tetszett a kis járgány. Kicsit tudtunk alkudni az árból és néhány nappal később el is hozták hozzánk az 1986-os, narancssárga, kisműszerfalas Kispókot. Nagyon boldog voltam, saját autó a saját pénzemből, tiszta szabadság. Sikerült pont olyan színűt és kinézetűt vennem, mint amilyen apumnak volt régen.
Nem tudtam várni (elég türelmetlen típus vagyok) és már a következő napokban elintéztem minden papírmunkát (eredetiségvizsga, átíratás, biztosítás, első szervíz), ami ahhoz kellett, hogy a kisautó már közlekedhessen az utakon. Így hát elkezdtem megismerni az autót, hogy ugyan hogy működik ez a 24 lóerős, farmotoros kis ördög. Nem volt sok dolgom, mert ez az autótípus végig kísérte az életem. A szüleim mesélték, hogy már óvodás koromban kiabáltam az ablakból, ha elment a szembe szomszédunk a házunk előtt a Kispolszkijával, hogy:
„ERZSI, ERZSI! KIPÓKKI, KIPÓKKI!”
Egyébként a szembe szomszédunknak a Kispolszki mellett volt egy szép 105-ös Skodájuk is. Emlékszem sokat néztem kiskoromban azokat az autókat, amikor kiállt velük valaki a garázsból. Utoljára apum Kispókjában ültem 1 évesen a hátsó ülésen. Öcsém ebből az autókázásból kimaradt, mert mielőtt megszületett volna, már másik autónk volt. Ekkor a Kispolszki már tényleg kicsinek bizonyult így búcsút vett tőle a család.
Tehát megtettem az első kilométereket az autóval, most már pár száznál tartok és nem bántam meg a vásárlást, azóta is féltem, garázsban tartom, szépítgetem. Nagyon büszke vagyok rá és örülök amikor az emberek az utcán megnézik a kiskocsit. Pár kisfiú és kislány integet is nekem én pedig visszadudálok nekik, ami nagyon tetszik nekik. A 30-40-50 éves korosztály sokszor állít meg parkolóban, benzinkúton, hogy megnézhessék ezt a lengyel verdát. Ilyenkor sokszor beszélgetésbe keveredünk és elmesélik a tapasztalataikat az autóval kapcsolatban, ami szintén nagy öröm nekem. A nagyszüleim korosztálya pedig teljesen meglepődik, amikor elárulom nekik mennyiért vettem a kocsit és mennyit is érnek ma a jó állapotúak. Nagyon örülök még annak is, hogy a facebookos Kispolszki csoportokban, sok segítőkész ember van. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy rajongótábora van ennek az autótípusnak. Persze nem csak jó élményem van az autóval, ott vannak a hideg, reggeli indítások, mikor tizedjére indul be vagy amikor néha leállt és alig indult be megint és feltartottam az autósokat. De hát ez ilyen, 34 év az 34 év. A legfontosabb az, hogy aki ilyen autót vesz számítson ezekre is, mert ezek a veterán autók sok törődést igényelnek de megéri retro autózni. Az írásomat édesapám szavaival zárom:
„Kisfiam, ha tudtam volna, hogy ilyen népszerű lesz ez az autó és te is Kispolszkit szeretnél, akkoriban nem adtam volna el.”
Köszönöm, hogy elolvastátok. 😊