Érzelmekkel teli gyermekkori szerelem! Chevrolet Beretta – Jakab Viktor

Egy újabb Chevrolet Beretta modellt szeretnék bemutatni, az előzőhöz hasonlóan 1989-ből. Ez az autó nagyon közel áll a szívemhez, hiszen régebb óta a család része, mint én magam, édesanyám első autója, amit még ’94-ben vettek egy pesti használtautó kereskedésben nagyjából 500.000Ft-ért. Egy „űrugrás” volt az addigi másik autó, egy 1200-as Zsigulihoz képest. Automata váltó, klíma, kényelem és csönd, valamint egy abszolút egyedi forma, kívül-belül gyönyörű bordó színben.

Az autó napi használatban volt 20 éven keresztül és én is ebben nőttem fel. Amióta az eszemet tudom imádtam benne lenni, imádtam, hogy nem jön szembe belőle egy tucat az utcán, és rengeteg kedves emlék fűz hozzá. Ez volt az első autó, amit hajtottam amikor megszereztem a jogosítványt és miatta kezdtem el mélyebben belefolyni az autóbütykölés varázslatos világába. Ez az autó nyújtotta a belépőt az amerikai autózásba, valamint a youngtimerezésbe, továbbá számtalan embert ismerhettem meg általa, részévé válhattam egy világméretű Beretta közösségnek, és az utóbbi időben magam is igyekszem idehaza segíteni mindenkit, akit megfog ez a típus.

Na de ennyit a személyes részről, most kicsit mesélnék az autóról. Az elmondások alapján az autónak igazán komoly baja nem volt szerencsére, de bármikor adódott valami, azt nem volt egyszerű elhárítani. Sajnos a ’90-es és 2000-es években nagyon kevesen „mertek” hozzányúlni egy amerikai autóhoz, pedig semmivel nem volt komplexebb, mint egy korabeli nyugati autó, igaz egy keleti blokkos autóhoz képest tele volt szenzorokkal, komputerrel, amik olykor tudtak rakoncátlankodni. Nagyobb javítás volt rajta amikor vezérlő elektronikát kellett cserélni belőle, illetve amikor egyszer elszállt a fagydugója, illetve az alapjáratával voltak gondok, de hála egy lelkiismeretes helyi szerelőnek mindig menetkész volt és tette a dolgát.

Még 2005-ben az első amerikai autós találkozómon is ezzel az autóval voltunk, és onnantól kezdve a Komáromba látogatás hagyománnyá vált. Az évek azonban nem múltak el nyomtalanul. Édesanyám mindig nagy becsben tartotta, vigyázott rá, ápolgatta, de sajnos az esztétikán túl nyúló karbantartás, többek között az anyagiak miatt is elmaradt. Így érkeztünk el 2014-be, amikor már sok tétel sorakozott a listán, ami a sikeres műszaki útjába állt, így az autó parkolópályára került. Egy évet állt a garázsban, közben lett helyette másik napi szaladgálós, de a sorsa még nem dőlt el. Ebben az időben kezdtem el foglalkozni a jogsiszerzéssel és részben emiatt, részben pedig a személyes kötődés miatt igyekeztem meggyőzni a családot, hogy tartsuk meg az autót és állítsuk vissza a régi „fényét”.

Így kezdődött el 2015-ben az autó újjászületése. Alkatrészek kellettek, de nyilván nem lehet hozzá itthon szinte semmit se kapni, de ebay-ről sikerült azokat a dolgokat beszerezni, amik első körben a műszakihoz kellettek. A sikeres vizsgát követően elkezdtem használni, délután amikor hazaértem az iskolából sokszor beültem, és csak mentem amerre tetszett. Imádtam azt a szabadságot amit a környékbeli utakon való csavargás adott, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy az autó maga több sebből vérzik. A további alkatrészek beszerzése kezdetben nehézkes volt, de megismertem azokat a jól bevált oldalakat (pl. rockauto), ahonnan szinte bármilyen kopó alkatrészt be lehet szerezni még ezekhez a típusokhoz is. Viszont ekkor még mással szereltettük be a megrendelt motyókat, ami azonban több problémához is vezetett, így egyre jobban kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy magam csináljak meg amit tudok. Nyilván egy nagyon hosszú tanulási folyamat volt, de rengeteg videó és blog olvasásával, illetve a megfelelő szerszámok beszerzésével képessé váltam nagyon sok minden elvégzésére otthon is. Ebben további motiváció volt, hogy láttam, olcsó munkának híg a leve, viszont arra nem volt keretünk, hogy mindent profi szinten, valaki mással csináltassunk meg.

2016-ra eljutottunk oda, hogy minden gyermekbetegségét orvosoltuk az autónak és elhatároztuk, hogy nem csupán használható, hanem amennyire lehet „tökéletes” állapotba szeretnénk hozni az autót. Ebben az évben találkoztam először egy típustárssal, akinek az autója később szintén a miénk lett, és innen nem volt megállás…

2017-ben az autó teljes egészét újrafényeztettük, mert sajnos a gyári lakk már teljesen lekopott. Ez volt az első alkalom, amikor igazán mélyen beleástam magam az autóba, hiszen itthon végeztük el a szétszedését, valamint az összerakását is az autónak. Máig emlékszem, ahogy egy szerdai nap megírtam a történelem érettségit, majd mentem az autóért és másnap már álltam is neki az összeszerelésnek. Imádtam, ahogy napról-napra állnak össze a részletek, és mire kész lettem, egy teljesen új autó állt az udvaron. Itt éreztem először, hogy milyen szép dolog a restaurálás és az, amikor vissza tudja állítani az ember a gyárihoz nagyon hasonló állapotot.

Nem sokáig élveztük a munka „gyümölcsét”, a következő évben a legnagyobb projektbe vágtunk az autóval kapcsolatban, egy teljes motorfelújításra. Természetesen számos nem várt problémával találtuk szembe magunkat, de szerencsére a ’18-as AMTS-en találkoztam a CCE Garage csapatával és Nagy Attilával, akiknek rengeteget köszönhetek, hiszen a segítségükkel olyan szintre sikerült hozni a teljes motorteret, amilyenre már régóta szerettem volna. Az elkészült autó már tényleg nem hasonlított régi önmagára, esztétikailag és mechanikusan is teljesen megújult. Olyan érzés volt vezetni, mintha most gurultam volna ki vele a szalonból.

A ’19-es évre nem maradt már sok, csupán néhány apróbb finomítás. Végre feltöltésre került a klíma, ami egy hatalmas áldás tud lenni, amikor nyáron utazunk, valamint az autó kapott egy teljes alvázvédelmet (mely szintén a CCE-s srácokat dicséri). Szerencsére az alja rendkívül jó állapotban volt, mivel télen nem volt használva és egész életét fűtött garázsban töltötte.

Az autó azóta abszolút hétvégi státuszban van, de amikor az idő engedi előveszem, akár csak egy bevásárlás, vagy éppen egy veterán találkozó miatt. Külföldre is minden gond nélkül el lehet vele indulni és remek kis utazóautó. Igaz a 90- néhány lóerő, a 3 sebességes automatával nem egy rakéta, de normál közúti használatban kompromisszumok nélkül használható. Ami érdekesség, hogy csupán egy központi befecskendezős, és a váltó sem ezt prognosztizálja, de simán képes 7,5 alatti országúti fogyasztásra (nyáron, klímával 8 liter fölött kicsivel).

Elmondhatatlanul büszke vagyok az autóra, és tudom jól, hogy az emberek többségének nem kelti fel az érdeklődését, de számomra ez a legkedvesebb tárgy a világon. Semmi pénzért sem válnék meg tőle, és ha rajtam múlik, még 30 évig fogja róni az utakat. Nem ez a leggyorsabb, igazából egy szinte fapados kivitel, típuson belül is csak olyan verziók léteznek, amikben több a „boogie”, de ezek mind nem érdekelnek. Amikor ránézek a gyerekkoromat látom, eszembe jutnak a barátok, akiket az autó révén szereztem, a veterános találkozók, ahol teljes mellszélességgel merek kiállni és prezentálni az én (és mások) munkáját.

Köszönöm, ha eddig elolvastad ezt a „rövid” összefoglalót, de ha még további részletek érdekelnek a felújítás folyamatáról, akkor látogass el a garázsomba, és kövess Instagramon (@hungarianberettaguy):
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d72847366

cikk/fotók: Jakab Viktor

Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!