A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Törések, hűség és a visszaút keresése

Ahogyan Gergő meséli…
Vannak dolgok, amiket fiatalon még nem mér fel az ember.
A következményeket. A súlyt. A veszteséget.
Csak az érzés számít. A pillanat. A vagányság. Az, hogy most én ülök benne, most én vagyok valaki.

Egy ilyen pillanat volt az is. Egy rossz mozdulat, egy kicsit több gáz, egy kicsit kevesebb ész – a bal eleje bánta. Megjavítottuk, mert az autót nem hagyjuk cserben, főleg nem azt, amelyik addig annyi mindent adott. Fényezésre viszont már nem futotta. Akkoriban a munkahelyemen egyre nőttek az elvárások, a fizetés meg csak csökkent. Volt olyan hónap, amikor egy métert sem volt pénzem menni vele, mégis ott állt a ház előtt. Minden reggel ránéztem, és tudtam: nem a pénz hiányzik igazán, hanem az út.

A család persze aggódott.
– Miért nem veszel egy normális kis dízelt? – hangzott el egyre gyakrabban.
Én meg csak hallgattam. Mit lehet erre mondani? Hogy ez nem közlekedési eszköz? Hogy ez már több annál? A csillagot néztem az orrán, és próbáltam hinni, hogy majd jobb lesz.

2009 őszén aztán elfáradtam.
Nem egyik napról a másikra. Szépen, lassan. Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem vitatkozik. Csak bólint. Elcseréltem egy 9 éves, Opel-motoros dízel Astrára. Papíron logikus döntés volt. A valóságban viszont rideg. Öt hónap alatt 600 ezer forintot nyelt el, én pedig egyre mélyebbre süllyedtem. Amikor végül kimondtam, hogy vigye innen valaki, nem érdekel mennyiért, valójában nem az Astrától akartam megszabadulni, hanem attól az érzéstől, hogy rossz helyen vagyok.

A hirdetéseket böngészve akkor 230 ezer forintért volt a legolcsóbb W123-as. Az lett a cél. Egy kapaszkodó. Az Opel végül 310 ezret hozott, és közben felbukkant egy bordó W201 200D automata. Nem volt szerelem első látásra, inkább olyan csendes igen. Megnéztem egy másikat is… az rom volt. Így maradt a bordó.

És maradt öt évig.

Ma már tudom: ritka az ilyen kapcsolat. Nem volt izgalmas, nem volt hangos, nem volt gyors. De mindig indult. Mindig hazahozott. Hűségesebb autóm soha nem volt. A mai napig sajnálom, hogy nem maradhatott velem. Megérdemelt volna egy nyugodt, békés nyugdíjas kort.

2015-ben újra megmozdult bennem valami.
Hiányzott a 124-es érzés. Az az utazás, az a nyugalom, az a „megérkeztem” érzés. Pénz nem volt egy jóra, így lett egy „egész jónak hitt borzalom” egy ismerőstől. Ők sem ismerték igazán, alfások voltak, más világ. Én pedig megint hittem.
A K-Jetronik katasztrófa volt. Az egész autó egy tákolt túlélő. De az akarat erősebb volt, mint a józan ész.

Még abban az évben eladtam. Bukóval.
Plusz melókat vállaltam, és épp annyi összejött, hogy megvehessek egy W210 250 TD-t. A kínálat alsó feléből való volt, de összességében nem rossz. Csak azt a fagyállót kellett gyanúsan gyakran utántölteni. 2016 januárjában aztán eljött a vég. Hengerfejes lett. Nagyon.

Egyetlen hétvégém volt megoldani.
Vettem egy 200 ezer kilométeres motort egy jóbaráttól. És ment tovább. Egy ideig. Egészen 2017-ig, amikor az infra rendszer döntött úgy, hogy elég volt. Nem vette el a kulcsot. A ház előtt ragadtam, félig kitekerve a kormányt.

Egy miskolci öreg mester azt mondta:
– Megcsináljuk.

Tréler, szétszedés, új E.Z.S., új kulcs. Öröm. Remény.
Egy hónap múlva újra ugyanaz.
– Adatvesztés. Erre nincs garancia.

Addigra viszont már túl sok mindent éltem át vele. Olvastam, tanultam, kérdeztem. Az öreg mester felvilágosított, én pedig eldöntöttem: megoldom én.
Hónapokig kerestem a megfelelő indítószettet. Utolsó esély. Ha nincs, eladom alkatrésznek.

Aztán írt egy srác. Automata váltós szett.
Nem érdekelt. Megvettem. Beszereltem. Indult!
Elindultam… max fordulat 1200. 😀

Aztán egy véletlen kuplungcsúsztatás. Egy pillanatra felpörgött.
Ez már remény volt.

Végül megfejtettem. Automata szett manuálisba. És vissza.
Ennek híre ment. A telefonszámomé is.
Naponta csörgött a telefon. Idegenek hívtak. Kérdeztek. Segítséget kértek.

És segítettem.
Mert tudtam, milyen érzés ott állni egy autó mellett, tanácstalanul.

Mire minden működött, furcsa üresség maradt bennem.
Mint egy rossz házasság után, amikor már nincs harag, csak csend.
Eladtam.

De az eladásból barátság született.
Nem az első… és nem is az utolsó.

👉 Hamarosan jön a 3. rész – érdekes fordulatokkal, új utakkal és új csillagokkal. ⭐

Roskó Gergely története folytatódik…

Retrovasak.hu