The post Buick Riviera és Chevy Van G20 bemutató appeared first on Retrovasak.hu.

The post Mercury Cyclon Spoiler – SportVerda appeared first on Retrovasak.hu.

A padlólemez viszont teljes átalakításra szorult, mivel meg kellett oldani az új sebességváltó beszerelését, amit a Ford F-150 Raptor-ból vettek, ráadásul a tízfokozatú automata került bele. Motorja a 4,9 literes V8 helyett az új Mustang 5 literes V8-ast kapta, ami a mérések szerint 460 lóerőt teljesít 570 NM nyomatékkal. DSE (Detroit Speed Engineering) által szállított futóművet kapott. Teljesen át kellett alakítani a fékeket, mivel a fékek a régi 213 lóerős motorhoz voltak kalibrálva, és ezt a több mint duplájára nőtt teljesítményt valahogy kordában is kell tartani.

A hangélmény biztosítása érdekében, a kipufogót egy Flowmester rendszerre cserélték.

Utasterében megtartották nagyrészt a teljesen eredeti állapotot, kivéve a váltókart, de ennek ellenére a retró és a modern stílusok keveredése még teljesen jó összképet mutat.

The post Amerikai izomautó 1968-ból appeared first on Retrovasak.hu.

The post Cadillac DeVille Convertible appeared first on Retrovasak.hu.

Az amerikai aranykort szimbolizáló autóban egy 6.4 literes, 325 lóerős V8-as dübörög, és négyfokozatú automata váltóval rendelkezik. Súlya valamivel több, mint 2.1 tonna, egy ekkora test mozgatásához bizony kell is erő bőven. Papíron összesen hat személyt tud elnyelni a Sixty-Two Coupe, bár ránézésre legalább ennek a számnak a dupláját is el lehetne hinni. Mindössze 21.497 példány készült a modellből, újkori ára ötezer dollár alatt mozgott, jelenlegi értéke ennek természetesen a sokszorosa, hazánkban igazi ritkaságnak számít.

Bense Róbert

The post Cadillac Sixty-Two Coupe (1959) appeared first on Retrovasak.hu.

Az autó napi használatban volt 20 éven keresztül és én is ebben nőttem fel. Amióta az eszemet tudom imádtam benne lenni, imádtam, hogy nem jön szembe belőle egy tucat az utcán, és rengeteg kedves emlék fűz hozzá. Ez volt az első autó, amit hajtottam amikor megszereztem a jogosítványt és miatta kezdtem el mélyebben belefolyni az autóbütykölés varázslatos világába. Ez az autó nyújtotta a belépőt az amerikai autózásba, valamint a youngtimerezésbe, továbbá számtalan embert ismerhettem meg általa, részévé válhattam egy világméretű Beretta közösségnek, és az utóbbi időben magam is igyekszem idehaza segíteni mindenkit, akit megfog ez a típus.

Na de ennyit a személyes részről, most kicsit mesélnék az autóról. Az elmondások alapján az autónak igazán komoly baja nem volt szerencsére, de bármikor adódott valami, azt nem volt egyszerű elhárítani. Sajnos a ’90-es és 2000-es években nagyon kevesen „mertek” hozzányúlni egy amerikai autóhoz, pedig semmivel nem volt komplexebb, mint egy korabeli nyugati autó, igaz egy keleti blokkos autóhoz képest tele volt szenzorokkal, komputerrel, amik olykor tudtak rakoncátlankodni. Nagyobb javítás volt rajta amikor vezérlő elektronikát kellett cserélni belőle, illetve amikor egyszer elszállt a fagydugója, illetve az alapjáratával voltak gondok, de hála egy lelkiismeretes helyi szerelőnek mindig menetkész volt és tette a dolgát.

Még 2005-ben az első amerikai autós találkozómon is ezzel az autóval voltunk, és onnantól kezdve a Komáromba látogatás hagyománnyá vált. Az évek azonban nem múltak el nyomtalanul. Édesanyám mindig nagy becsben tartotta, vigyázott rá, ápolgatta, de sajnos az esztétikán túl nyúló karbantartás, többek között az anyagiak miatt is elmaradt. Így érkeztünk el 2014-be, amikor már sok tétel sorakozott a listán, ami a sikeres műszaki útjába állt, így az autó parkolópályára került. Egy évet állt a garázsban, közben lett helyette másik napi szaladgálós, de a sorsa még nem dőlt el. Ebben az időben kezdtem el foglalkozni a jogsiszerzéssel és részben emiatt, részben pedig a személyes kötődés miatt igyekeztem meggyőzni a családot, hogy tartsuk meg az autót és állítsuk vissza a régi „fényét”.

Így kezdődött el 2015-ben az autó újjászületése. Alkatrészek kellettek, de nyilván nem lehet hozzá itthon szinte semmit se kapni, de ebay-ről sikerült azokat a dolgokat beszerezni, amik első körben a műszakihoz kellettek. A sikeres vizsgát követően elkezdtem használni, délután amikor hazaértem az iskolából sokszor beültem, és csak mentem amerre tetszett. Imádtam azt a szabadságot amit a környékbeli utakon való csavargás adott, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy az autó maga több sebből vérzik. A további alkatrészek beszerzése kezdetben nehézkes volt, de megismertem azokat a jól bevált oldalakat (pl. rockauto), ahonnan szinte bármilyen kopó alkatrészt be lehet szerezni még ezekhez a típusokhoz is. Viszont ekkor még mással szereltettük be a megrendelt motyókat, ami azonban több problémához is vezetett, így egyre jobban kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy magam csináljak meg amit tudok. Nyilván egy nagyon hosszú tanulási folyamat volt, de rengeteg videó és blog olvasásával, illetve a megfelelő szerszámok beszerzésével képessé váltam nagyon sok minden elvégzésére otthon is. Ebben további motiváció volt, hogy láttam, olcsó munkának híg a leve, viszont arra nem volt keretünk, hogy mindent profi szinten, valaki mással csináltassunk meg.

2016-ra eljutottunk oda, hogy minden gyermekbetegségét orvosoltuk az autónak és elhatároztuk, hogy nem csupán használható, hanem amennyire lehet „tökéletes” állapotba szeretnénk hozni az autót. Ebben az évben találkoztam először egy típustárssal, akinek az autója később szintén a miénk lett, és innen nem volt megállás…

2017-ben az autó teljes egészét újrafényeztettük, mert sajnos a gyári lakk már teljesen lekopott. Ez volt az első alkalom, amikor igazán mélyen beleástam magam az autóba, hiszen itthon végeztük el a szétszedését, valamint az összerakását is az autónak. Máig emlékszem, ahogy egy szerdai nap megírtam a történelem érettségit, majd mentem az autóért és másnap már álltam is neki az összeszerelésnek. Imádtam, ahogy napról-napra állnak össze a részletek, és mire kész lettem, egy teljesen új autó állt az udvaron. Itt éreztem először, hogy milyen szép dolog a restaurálás és az, amikor vissza tudja állítani az ember a gyárihoz nagyon hasonló állapotot.

Nem sokáig élveztük a munka „gyümölcsét”, a következő évben a legnagyobb projektbe vágtunk az autóval kapcsolatban, egy teljes motorfelújításra. Természetesen számos nem várt problémával találtuk szembe magunkat, de szerencsére a ’18-as AMTS-en találkoztam a CCE Garage csapatával és Nagy Attilával, akiknek rengeteget köszönhetek, hiszen a segítségükkel olyan szintre sikerült hozni a teljes motorteret, amilyenre már régóta szerettem volna. Az elkészült autó már tényleg nem hasonlított régi önmagára, esztétikailag és mechanikusan is teljesen megújult. Olyan érzés volt vezetni, mintha most gurultam volna ki vele a szalonból.

A ’19-es évre nem maradt már sok, csupán néhány apróbb finomítás. Végre feltöltésre került a klíma, ami egy hatalmas áldás tud lenni, amikor nyáron utazunk, valamint az autó kapott egy teljes alvázvédelmet (mely szintén a CCE-s srácokat dicséri). Szerencsére az alja rendkívül jó állapotban volt, mivel télen nem volt használva és egész életét fűtött garázsban töltötte.

Az autó azóta abszolút hétvégi státuszban van, de amikor az idő engedi előveszem, akár csak egy bevásárlás, vagy éppen egy veterán találkozó miatt. Külföldre is minden gond nélkül el lehet vele indulni és remek kis utazóautó. Igaz a 90- néhány lóerő, a 3 sebességes automatával nem egy rakéta, de normál közúti használatban kompromisszumok nélkül használható. Ami érdekesség, hogy csupán egy központi befecskendezős, és a váltó sem ezt prognosztizálja, de simán képes 7,5 alatti országúti fogyasztásra (nyáron, klímával 8 liter fölött kicsivel).

Elmondhatatlanul büszke vagyok az autóra, és tudom jól, hogy az emberek többségének nem kelti fel az érdeklődését, de számomra ez a legkedvesebb tárgy a világon. Semmi pénzért sem válnék meg tőle, és ha rajtam múlik, még 30 évig fogja róni az utakat. Nem ez a leggyorsabb, igazából egy szinte fapados kivitel, típuson belül is csak olyan verziók léteznek, amikben több a „boogie”, de ezek mind nem érdekelnek. Amikor ránézek a gyerekkoromat látom, eszembe jutnak a barátok, akiket az autó révén szereztem, a veterános találkozók, ahol teljes mellszélességgel merek kiállni és prezentálni az én (és mások) munkáját.

Köszönöm, ha eddig elolvastad ezt a „rövid” összefoglalót, de ha még további részletek érdekelnek a felújítás folyamatáról, akkor látogass el a garázsomba, és kövess Instagramon (@hungarianberettaguy):
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d72847366

cikk/fotók: Jakab Viktor

Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!

The post Érzelmekkel teli gyermekkori szerelem! Chevrolet Beretta – Jakab Viktor appeared first on Retrovasak.hu.

Már az előző tulaj is elkezdte javítani rajta az idők nyomát, de számunkra is volt vele feladat bőséggel. Mivel napi használatban volt sokáig, így a karosszérián volt javítanivaló, illetve az automata váltóval is meggyűlt a bajunk, de egy cseredarabbal sikerült orvosolni. Ezen kívül számos apróbb esztétikai dolgot javítottam meg rajta és igazából 3 éve szinte komolyabb beavatkozás nélkül használjuk. A tavalyi évben kapott egy teljesen „új” bordó belsőt a korábbi szürke helyett, ami még különlegesebbé teszi.

Az autó nincs napi használatban, de bármikor bevethető és számtalanszor előfordult már, hogy amíg a napi közlekedőedény kiesett, addig ő látta el az ilyen feladatokat. Elsősorban saját örömünkre szolgál, jó időben szívesen utazunk vele, illetve amikor van rá lehetőség, minél több veterán és amerikai autós találkozóra is ellátogatunk.

A típus bár ritka itthon és Európában is, valamint az USA-ban is már egyre kevesebb fut belőlük, mégis egy átlagos szemlélődőnek a figyelmét ritkán kelti fel. Sokan nem tudják mi ez, nincs hozzá személyes kötődés, és mivel a formája miatt jó pár évet letagadhatna, komolyabb érdeklődéssel kevesen fordulnak hozzánk, hogy meséljünk az autóról. Ugyanakkor számos ember mesélt már személyesen arról, hogy anno amikor kint volt a 80-as 90-es években az USA-ban, akkor használt ilyen autókat, mert elsősorban a gyártás első éveiben bizony egy fő felhasználása volt ezen modelleknek (nem a GTU-nak) a bérautó kölcsönzés.

Pár szóban bemutatnám a típust, amit 1988 és 1996 között forgalmaztak, ’93-tól pedig kifejezetten európai piacos kivitelek is készültek belőle. A GTU modell volt a „top of the line”, ez keményebb futóművet, a 2.8-as V6-os motort és a speciális body kit-et, valamint a felniket jelentette. Ez a konkrét darab egy viszonylag jól extrázott, automata váltós, digitális műszerfallal, tempomattal és a napfénytetőn kívül minden egyéb akkoriban rendelhető extrával.

Nekem személy szerint nagyon közel áll a típus a szívemhez, és imádom azt a ’80-as évek feelinget, amit az autó áraszt, amikor este lehúzott ablakkal krúzolsz a városban, előtted a digitális műszerfal sávjai, a (meglepően jól szóló) Delco sztereóból pedig szól valami autentikus new jack swing szám.

Röviden ennyit osztanék meg az autóról, de akit komolyabban is érdekelnének részletek az elvégzett munkákról vagy úgy általában az autóról, az az alábbi linken olvashat róla, illetve követhet Instagramon is (@hungarianberettaguy).
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d7f69a384

cikk/fotók: Jakab Viktor

Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!

The post Chevrolet Beretta GTU – Jakab Viktor appeared first on Retrovasak.hu.

The post A 280 lovas nevadai lángcsóva 🔥 | 1958 DeSoto Firesweep appeared first on Retrovasak.hu.

The post 1957 Plymouth Savoy Walkaround és Vezetés appeared first on Retrovasak.hu.

Az óriási és kényelmes járgányok igazi jelképei voltak az Egyesült Államoknak, ugyanis sokak szemében a jólétet, valamint a szabadságot jelentették. Persze ehhez kellett az, hogy a nyersanyag és az olaj ára is alacsony legyen, ám mivel az 50-es, 60-as években ez egyáltalán nem volt probléma, semmi nem állta útját a hatalmas hodályok térnyerésének. Senki nem lepődött meg egy közel 1700 kilós Impalán, amihez mai szemmel is elképesztően erős, V8-as, majd’ 400 lóerős motor tartozott, hiszen a nagy testhez nagy lélek is dukált. Bár a hatvanas években a kompaktok (Falcon) és a pónik (Camaro) is egyre inkább elterjedtek, ezek a modellek is mindinkább súlyosabbak és erősebbek lettek.

A hetvenes években aztán beütött a krach, az olajválság(ok) és a környezetszennyezési-mutatók a törvények durva szigorítását idézték elő, a nagy autóknak pedig innentől kezdve meg voltak számlálva a napjaik. A GM még időben lépett, de több gyártó is európai, valamint japán licenszeket honosított. A fogyókúra egyik legjobb példája a Pontiac Bonneville, amely 1974-ben még két tonnát nyomott, és egy 7.5 literes V8-as duruzsolt a nappali méretű motorterében, azonban 1987-re már „csak” 1508 kilós volt és 3.8 literes, V6-os motor hajtotta.

Pár évre rá takarékossági-mutatóval nehezítették az amúgy is gondban lévő gyártók dolgát, 1977-ben 1 liter üzemanyaggal 7.5 kilométert kellett megtennie egy autónak, tíz évvel később ez a szám 11.7 km-re módosult. Ha valaki nem tartotta be a játékszabályokat, annak óriási büntetést varrtak a nyakába. A GM-nek ismételten jól jött a japán együttműködés, a Ford a fronthajtásos Escorttal menekült a szabályok elől, az American Motors pedig a Renault-val fogott össze, minek eredményeként módosított Renault 9 és 11-es modellek jelentek meg a tengerentúli palettán.

A nyolcvanas évek végére valamelyest megnyugodott a piac, ám számos legendás gyártó roppant össze a nyomás alatt, az egykor kedvelt monstrumok pedig jó ideig számkivetettként éltek. Az Egyesült Államokban mostanság is megfigyelhető egyfajta kettősség, ami a négykerekűek világát jellemzi. Amely darabok viszont túlélték a válságot, ma már megbecsült veteránokként falják az üzemanyagot.

Bense Róbert

The post Ezért mentek össze az amcsi óriások appeared first on Retrovasak.hu.