A büszke, boldog tulajdonos. Forrás: kitt.hu

Joe T elérte azt, amiről sokan csak álmodhatnak. Az autók iránti szenvedélye – mint sokunk esetében – születése óta kíséri őt. Aztán amikor teret nyert magának a nyugat, emberünket is a képernyő elé szegezte az akkoriban megjelent műholdas tévé, aminek köszönhetően elérhetővé váltak a külhoni tévéadók, az RTL, a SAT1… Az egyik neves osztrák tévécsatorna, az ORF műsorára akkortájt tűzték ki a Knight Rider című sorozatot. A fekete-fehér televíziók korszakában egészséges vitákat okozhatott, hogy a főhős szuperautó fekete, avagy sötétkék. Mint mindenki, aki akkoriban nézte a sorozatot, Zsolt is nagy rajongóvá vált. Az amúgy is autós beállítottságával – mindig is tetszettek neki a régi Mercedesek, odavolt az Ikarusokért – amikor jött ez a sorozat, gyermekként teljesen elvarázsolta.

„Egyszerűen elájultam, mert azt mondtam, hogy – Úristen! – van egy ilyen autó, aminek eleve gyönyörűszép a formája. Ez a mai napig szerintem egy nagyon szép kupéforma. …az meg, hogy beszélt, magától ment, meg a műszerfalában az a rengeteg csillogó-villogó cucc, meg a tévék… Nekem nagyon tetszett a dísztárcsa… Ahogy egy-egy jelenetben forgott a kerék… Ezek a dolgok annyira megragadtak Bennem.” – mesélte gyerekkori élményeit Zsolt. Emiatt el is határozta, hogy megtanul németül, hogy megértse a történeteket.

10-11 éves korában rajzokat készített a TV előtt, írt, igyekezett dokumentálni mindent, amit az új és látványos sorozat magával hozott. Gyerekfejjel például lement a panelház pincéjébe, és ott fából faragott magának K.I.T.T.-kormányt, papírlapokra vízfestékkel festett műszerfalat – így képzelte bele magát a sorozat főhősének, Michael Knightnak a szerepébe. Később jött a rágóspapírok gyűjtése… Talán már akkor is lehetett sejteni, hogy a „gyári elmebajt” Zsolt sosem fogja kinőni.

A gyermekkori ábrándok után közel két évtized elteltével merült fel újra a Knight Rider és K.I.T.T. fogalma – 2008-2009 környékén egy youtube videón látta meg Zsolt, hogy valaki egy a filmbéli autót kísértetiesen idéző darabbal áll be Amerikában egy rendezvényre. – „Csodálkoztam, hogy hogyhogy nem a Hasselhoff vezeti?! Hogy lehet az, hogy egy hétköznapi ember ilyen kocsival közlekedik?!” –  Akkor tudatosult benne, hogy ez egy replika volt – egyes rajongók másolatokat építenek a filmben szereplő kocsiból. Egyre mélyebbre ásta magát a témában, ami mára már egy iparággá nőtte ki magát – egy Knight Rider-építő iparág. Ekkor jutott elhatározásra, hogy maga is belevág és megépíti saját Knight Rider replikáját.

A győri és az abonyi építés. Mindkettő gyönyörű darab! A fotó forrása: Varga Zsolt, facebook.

Korábban ugyan volt vállalkozó szellemű magyar, aki K.I.T.T. replikát épített, de a magyar származású Ágoston László Ausztriában élt, autója osztrák rendszámmal rendelkezett, így tulajdonképpen Zsolt az első számú magyarországi épített K.I.T.T. büszke tulajdonosa. Bár ezzel kapcsolatban megosztóak lehetnek a vélemények. Joe T építésén kívül mára már több Knight Rider replika létezéséről van tudomásunk Magyarországon – Abonyban apa és fia közös erővel építették meg a filmes ikont, Kállai Ambrus és ifj. Kállai Ambrus is több hazai rendezvényen vettek részt a különlegességgel; valamint ezeken kívül is elkészült több újabb K.I.T.T. is, bár a további építők személye ezideáig homályban maradt…

2009-ben vette az első alapautót, ami egy fekete V6-os Firebird volt, bézs belsővel, de ez sajnos nem lett jó… Az előnyei mellett viszont több hátránnyal is járt, mivel sem a fekete szín nem stimmelt, sem a bézs belső, valamint kiderült az is, hogy az autó korábban több helyen is sérülést szenvedett. Így ezt Zsolt elengedte. 2010-ben kötött ki jelenlegi autója alapjánál, az 1987-es, piros, „ötezres” V8-as Firebird Formula változatnál, aminek a motorja akkor még asztalon volt, nem volt belseje, viszont sérüléstől mentes karosszériát kínált. Egyenesen egy diósdi műhelyből került Zsolti kezei alá az alapot jelentő autó.

Zsolt egyébiránt amikor nem éppen K.I.T.T. volánja mögött ül – a mindennapokban is szeret kifejezetten régi autókat használni: a régi, klasszikus Mercedesek mellett szocialista autókból is megtalálható néhány – K.I.T.T. mellett megfér a Trabant, a piros Lada 1500, de akad kék villogós rendőrségi Zsiguli is, mely ugyancsak a tulajdonos saját építése.

A mai napig nagyon szép a Pontiac kupé formája. A fotó forrása: Varga Zsolt

Joe T K.I.T.T. replikája kísértetiesen hasonlít a filmben látható darabra, közel 95 %-ban meg is egyezik a TV képernyőjén látott modellel. Vannak ugyan hiányosságok, de a használhatóságot kell elsősorban szem előtt tartani. Az eredeti autókban például nem volt fűtőszál a hátsó szélvédőn. Ebben különbözik ezektől a daraboktól Zsolti kedvence. Minden más a ’82-es autót idézi: a díszlécek, a hátsó lámpák, még a gumik mintázatának választása is egy az egyben megegyezik a filmben látottakkal. Nincs belső visszapillantó tükör, ezt a szerepet hátsó kamera látja el – akárcsak a filmben.

Látványban minden funkciót „tud” az autó, mint filmbeli megfelelője, működő scanner, magyar hangon beszél, filmes effektek demói játszódnak le az egyik monitoron, show-elemként füstöt is fúj, ha kell. J

Sokan talán illúziórombolónak tarthatják, de a felszereltség részét képezi a csomagtartóban helyet foglaló mélynyomó, amit két erősító táplál – fokozva a zenei élményt.

A technikai adatokról mindössze annyit lehet tudni, hogy a Joe T tulajdonában lévő példány egy 5000 cm³-es, központi injektoros változat, hivatalosan 170 lóerő környékén teljesít gyári adat szerint, végsebessége 180-190 km/h körül tetőzik. De ez egy ennyi idős autó tekintetében kiváló. Viszont nem is száguldásra hivatott. A video blogger a mindennapi, megbízható használatot tartja szem előtt, és ennek megfelelően is használja kedvencét. Kezdetben sport vezérműtengellyel volt felszerelve az autó – használhatatlan volt, mivel minden egyes elindulásnál elforogtak a hátsó kerekek. Zsoltnak abszolút nem erre volt szüksége, így szinte azonnal gyári vezérműtengely került beépítésre.

„Nem akarok vele száguldozni, kényelmesen, normálisan utazótempóban akarok eljutni A-ból B-be, viszont üzembiztosnak kell lennie, működjön rajta minden úgy, ahogy kell. Nekem az az egyetlen kívánságom volt, hogy soha ne hagyjon cserben…”

Hasonló emlékek gazdagítják az első magyar építésű Knight Rider virtuális emlékalbumát. Fotó: Molnár Anett, facebook.

Élmények szempontjából talán a legmeghatározóbb emlékek közé az sorolható, amikor egy srác születésnapi ajándékként azt adta a nővérének, hogy elmentek megnézni az autót. Teljes titoktartás mellett szervezték le a találkozást. A srác bekötötte nővérének a szemét, hogy még hatásosabb legyen a meglepetés, aztán amikor megszólalt az autó és lekerült a lány szeméről a kötés, aki a valóban jól sikerült nagy meglepetéstől úgy el kezdett sírni, hogy egy percig nem lehetett vele beszélni a meghatottságtól…

„Szürreális élmény volt Nekem is, hogy felnőtt emberek ennyire, ilyen szinten tudnak rajongani.” – mondta el nagy átéléssel Zsolt.

A nagy rajongás további ékes példája, amikor egy fogyatékkal élők napközis otthonába is meghívást kapott, ahol a srácok nagy rajongása és szeretete fogadta. Továbbá hívták már iskolákba gyereknapra, óvodákba, számos helyen megfordult már K.I.T.T.-tel.

Joe T ugyan saját maga örömére építette az autót és korántsem gondolt arra, hogy mindezzel saját rajongótábora alakul ki – mindezzel mások gyerekkori álmát is valóra váltva, közkinccsé téve az ikonikus autót. Ettől szép ez az egész.

„Annyira nem tudtam ülni egy ilyen autóban, hiszen Amerikában azért ez sokkal könnyebb volt, kiállításon, ahová elvittek ilyen replikákat, Nekem meg meg kellett építenem, hogy ülhessek egyben.”

Az autó értéke a sorozatbéli múltat tekintve felbecsülhetetlen, összehasonlításképpen viszont leszögezhető, hogy egy ilyen autó kb. 40-50 ezer eurót kóstál – nem számítva a befektetett munkát. Zsolt a szabadidejében rakta össze saját maga az egészet, az alkatrészeket megvette, és szépen lassan, kb. 4 és fél év alatt állt össze az autó – a karosszéria-, fényezőmunka, ajtókárpitok és üléskárpitok kivételével minden más saját kezű munka. A lakkfekete fényezés külön érdekessége, hogy nem a gyári GM színkód került alkalmazásra – ebben az esetben az eredetileg piros színű autó fémig vissza lett csiszolva, majd a Mercedes lakkfekete festékére esett a választás (még ezt is módosították), ami alapul szolgált a kívánt éjfekete szín eléréséhez. Majd két-három réteg fényesítő lakk került a karosszériára, ettől fénylik olyan nagyon-nagyon szépen a legendás vas.

A megszólalásig hasonlító, részletesen kidolgozott műszerfal. Forrás: Varga Zsolt

A képeken is látható, végleges formájába 2014 nyarán került az autó. Zsolt minden télen leállítja az autót – ilyenkor készülnek rajta az esedékes szépészeti, felújítási munkák, alkatrészcserék. Célja, hogy az újabb szezonra még szebb, még jobb, a sorozatbéli beszélő autónak még inkább méltó megtestesítője legyen. Joe T távolabbi tervei között szerepel, hogy az autó távvezérelhető legyen, s azt az illúziót keltse, mintha K.I.T.T. valóban önvezető autó lenne.

Érdekesség, hogy Zsolt kedvence egy 2014-es európai koncertturné hazai állomásán is ki lett állítva – nevezetesen a Hungaroringen, aminek műsorvezetője maga David Hasselhoff volt. A norvég szervezésű eseménysorozat egyik momentuma az volt, hogy minden országban kitettek egy K.I.T.T.-tet a bejárathoz. Ez a megtiszteltetés érte Zsoltit is. Nem mellesleg a szervezők még meg is dicsérték a hazai építésű autót – európai színvonalon a legszebbek közé sorolták Joe T Knight Rider replikáját.

Zsoltnak annyira életformává nőtte ki magát a Knight Rider, mint hobbi, hogy youtube csatornáján video blogot üzemeltet és ontja az egyre népszerűbb videókat a témában. Kikapcsolódásként éli meg, minden percét maximálisan kiélvezi.

A cikket írta: Brantmüller Zoltán – Branti

A kiemelt képet készítette: Györkös Dani

Az első hazai Knight Rider építéséről az alábbi linken nézhető meg a videó, természetesen a tulajdonos tolmácsolásában.

The post A győri Knight Rider appeared first on Retrovasak.hu.

The post Buick Riviera és Chevy Van G20 bemutató appeared first on Retrovasak.hu.

The post Mercury Cyclon Spoiler – SportVerda appeared first on Retrovasak.hu.

A padlólemez viszont teljes átalakításra szorult, mivel meg kellett oldani az új sebességváltó beszerelését, amit a Ford F-150 Raptor-ból vettek, ráadásul a tízfokozatú automata került bele. Motorja a 4,9 literes V8 helyett az új Mustang 5 literes V8-ast kapta, ami a mérések szerint 460 lóerőt teljesít 570 NM nyomatékkal. DSE (Detroit Speed Engineering) által szállított futóművet kapott. Teljesen át kellett alakítani a fékeket, mivel a fékek a régi 213 lóerős motorhoz voltak kalibrálva, és ezt a több mint duplájára nőtt teljesítményt valahogy kordában is kell tartani.

A hangélmény biztosítása érdekében, a kipufogót egy Flowmester rendszerre cserélték.

Utasterében megtartották nagyrészt a teljesen eredeti állapotot, kivéve a váltókart, de ennek ellenére a retró és a modern stílusok keveredése még teljesen jó összképet mutat.

The post Amerikai izomautó 1968-ból appeared first on Retrovasak.hu.

The post Cadillac DeVille Convertible appeared first on Retrovasak.hu.

Az amerikai aranykort szimbolizáló autóban egy 6.4 literes, 325 lóerős V8-as dübörög, és négyfokozatú automata váltóval rendelkezik. Súlya valamivel több, mint 2.1 tonna, egy ekkora test mozgatásához bizony kell is erő bőven. Papíron összesen hat személyt tud elnyelni a Sixty-Two Coupe, bár ránézésre legalább ennek a számnak a dupláját is el lehetne hinni. Mindössze 21.497 példány készült a modellből, újkori ára ötezer dollár alatt mozgott, jelenlegi értéke ennek természetesen a sokszorosa, hazánkban igazi ritkaságnak számít.

Bense Róbert

The post Cadillac Sixty-Two Coupe (1959) appeared first on Retrovasak.hu.

Az autó napi használatban volt 20 éven keresztül és én is ebben nőttem fel. Amióta az eszemet tudom imádtam benne lenni, imádtam, hogy nem jön szembe belőle egy tucat az utcán, és rengeteg kedves emlék fűz hozzá. Ez volt az első autó, amit hajtottam amikor megszereztem a jogosítványt és miatta kezdtem el mélyebben belefolyni az autóbütykölés varázslatos világába. Ez az autó nyújtotta a belépőt az amerikai autózásba, valamint a youngtimerezésbe, továbbá számtalan embert ismerhettem meg általa, részévé válhattam egy világméretű Beretta közösségnek, és az utóbbi időben magam is igyekszem idehaza segíteni mindenkit, akit megfog ez a típus.

Na de ennyit a személyes részről, most kicsit mesélnék az autóról. Az elmondások alapján az autónak igazán komoly baja nem volt szerencsére, de bármikor adódott valami, azt nem volt egyszerű elhárítani. Sajnos a ’90-es és 2000-es években nagyon kevesen „mertek” hozzányúlni egy amerikai autóhoz, pedig semmivel nem volt komplexebb, mint egy korabeli nyugati autó, igaz egy keleti blokkos autóhoz képest tele volt szenzorokkal, komputerrel, amik olykor tudtak rakoncátlankodni. Nagyobb javítás volt rajta amikor vezérlő elektronikát kellett cserélni belőle, illetve amikor egyszer elszállt a fagydugója, illetve az alapjáratával voltak gondok, de hála egy lelkiismeretes helyi szerelőnek mindig menetkész volt és tette a dolgát.

Még 2005-ben az első amerikai autós találkozómon is ezzel az autóval voltunk, és onnantól kezdve a Komáromba látogatás hagyománnyá vált. Az évek azonban nem múltak el nyomtalanul. Édesanyám mindig nagy becsben tartotta, vigyázott rá, ápolgatta, de sajnos az esztétikán túl nyúló karbantartás, többek között az anyagiak miatt is elmaradt. Így érkeztünk el 2014-be, amikor már sok tétel sorakozott a listán, ami a sikeres műszaki útjába állt, így az autó parkolópályára került. Egy évet állt a garázsban, közben lett helyette másik napi szaladgálós, de a sorsa még nem dőlt el. Ebben az időben kezdtem el foglalkozni a jogsiszerzéssel és részben emiatt, részben pedig a személyes kötődés miatt igyekeztem meggyőzni a családot, hogy tartsuk meg az autót és állítsuk vissza a régi „fényét”.

Így kezdődött el 2015-ben az autó újjászületése. Alkatrészek kellettek, de nyilván nem lehet hozzá itthon szinte semmit se kapni, de ebay-ről sikerült azokat a dolgokat beszerezni, amik első körben a műszakihoz kellettek. A sikeres vizsgát követően elkezdtem használni, délután amikor hazaértem az iskolából sokszor beültem, és csak mentem amerre tetszett. Imádtam azt a szabadságot amit a környékbeli utakon való csavargás adott, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy az autó maga több sebből vérzik. A további alkatrészek beszerzése kezdetben nehézkes volt, de megismertem azokat a jól bevált oldalakat (pl. rockauto), ahonnan szinte bármilyen kopó alkatrészt be lehet szerezni még ezekhez a típusokhoz is. Viszont ekkor még mással szereltettük be a megrendelt motyókat, ami azonban több problémához is vezetett, így egyre jobban kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy magam csináljak meg amit tudok. Nyilván egy nagyon hosszú tanulási folyamat volt, de rengeteg videó és blog olvasásával, illetve a megfelelő szerszámok beszerzésével képessé váltam nagyon sok minden elvégzésére otthon is. Ebben további motiváció volt, hogy láttam, olcsó munkának híg a leve, viszont arra nem volt keretünk, hogy mindent profi szinten, valaki mással csináltassunk meg.

2016-ra eljutottunk oda, hogy minden gyermekbetegségét orvosoltuk az autónak és elhatároztuk, hogy nem csupán használható, hanem amennyire lehet „tökéletes” állapotba szeretnénk hozni az autót. Ebben az évben találkoztam először egy típustárssal, akinek az autója később szintén a miénk lett, és innen nem volt megállás…

2017-ben az autó teljes egészét újrafényeztettük, mert sajnos a gyári lakk már teljesen lekopott. Ez volt az első alkalom, amikor igazán mélyen beleástam magam az autóba, hiszen itthon végeztük el a szétszedését, valamint az összerakását is az autónak. Máig emlékszem, ahogy egy szerdai nap megírtam a történelem érettségit, majd mentem az autóért és másnap már álltam is neki az összeszerelésnek. Imádtam, ahogy napról-napra állnak össze a részletek, és mire kész lettem, egy teljesen új autó állt az udvaron. Itt éreztem először, hogy milyen szép dolog a restaurálás és az, amikor vissza tudja állítani az ember a gyárihoz nagyon hasonló állapotot.

Nem sokáig élveztük a munka „gyümölcsét”, a következő évben a legnagyobb projektbe vágtunk az autóval kapcsolatban, egy teljes motorfelújításra. Természetesen számos nem várt problémával találtuk szembe magunkat, de szerencsére a ’18-as AMTS-en találkoztam a CCE Garage csapatával és Nagy Attilával, akiknek rengeteget köszönhetek, hiszen a segítségükkel olyan szintre sikerült hozni a teljes motorteret, amilyenre már régóta szerettem volna. Az elkészült autó már tényleg nem hasonlított régi önmagára, esztétikailag és mechanikusan is teljesen megújult. Olyan érzés volt vezetni, mintha most gurultam volna ki vele a szalonból.

A ’19-es évre nem maradt már sok, csupán néhány apróbb finomítás. Végre feltöltésre került a klíma, ami egy hatalmas áldás tud lenni, amikor nyáron utazunk, valamint az autó kapott egy teljes alvázvédelmet (mely szintén a CCE-s srácokat dicséri). Szerencsére az alja rendkívül jó állapotban volt, mivel télen nem volt használva és egész életét fűtött garázsban töltötte.

Az autó azóta abszolút hétvégi státuszban van, de amikor az idő engedi előveszem, akár csak egy bevásárlás, vagy éppen egy veterán találkozó miatt. Külföldre is minden gond nélkül el lehet vele indulni és remek kis utazóautó. Igaz a 90- néhány lóerő, a 3 sebességes automatával nem egy rakéta, de normál közúti használatban kompromisszumok nélkül használható. Ami érdekesség, hogy csupán egy központi befecskendezős, és a váltó sem ezt prognosztizálja, de simán képes 7,5 alatti országúti fogyasztásra (nyáron, klímával 8 liter fölött kicsivel).

Elmondhatatlanul büszke vagyok az autóra, és tudom jól, hogy az emberek többségének nem kelti fel az érdeklődését, de számomra ez a legkedvesebb tárgy a világon. Semmi pénzért sem válnék meg tőle, és ha rajtam múlik, még 30 évig fogja róni az utakat. Nem ez a leggyorsabb, igazából egy szinte fapados kivitel, típuson belül is csak olyan verziók léteznek, amikben több a „boogie”, de ezek mind nem érdekelnek. Amikor ránézek a gyerekkoromat látom, eszembe jutnak a barátok, akiket az autó révén szereztem, a veterános találkozók, ahol teljes mellszélességgel merek kiállni és prezentálni az én (és mások) munkáját.

Köszönöm, ha eddig elolvastad ezt a „rövid” összefoglalót, de ha még további részletek érdekelnek a felújítás folyamatáról, akkor látogass el a garázsomba, és kövess Instagramon (@hungarianberettaguy):
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d72847366

cikk/fotók: Jakab Viktor

Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!

The post Érzelmekkel teli gyermekkori szerelem! Chevrolet Beretta – Jakab Viktor appeared first on Retrovasak.hu.

Már az előző tulaj is elkezdte javítani rajta az idők nyomát, de számunkra is volt vele feladat bőséggel. Mivel napi használatban volt sokáig, így a karosszérián volt javítanivaló, illetve az automata váltóval is meggyűlt a bajunk, de egy cseredarabbal sikerült orvosolni. Ezen kívül számos apróbb esztétikai dolgot javítottam meg rajta és igazából 3 éve szinte komolyabb beavatkozás nélkül használjuk. A tavalyi évben kapott egy teljesen „új” bordó belsőt a korábbi szürke helyett, ami még különlegesebbé teszi.

Az autó nincs napi használatban, de bármikor bevethető és számtalanszor előfordult már, hogy amíg a napi közlekedőedény kiesett, addig ő látta el az ilyen feladatokat. Elsősorban saját örömünkre szolgál, jó időben szívesen utazunk vele, illetve amikor van rá lehetőség, minél több veterán és amerikai autós találkozóra is ellátogatunk.

A típus bár ritka itthon és Európában is, valamint az USA-ban is már egyre kevesebb fut belőlük, mégis egy átlagos szemlélődőnek a figyelmét ritkán kelti fel. Sokan nem tudják mi ez, nincs hozzá személyes kötődés, és mivel a formája miatt jó pár évet letagadhatna, komolyabb érdeklődéssel kevesen fordulnak hozzánk, hogy meséljünk az autóról. Ugyanakkor számos ember mesélt már személyesen arról, hogy anno amikor kint volt a 80-as 90-es években az USA-ban, akkor használt ilyen autókat, mert elsősorban a gyártás első éveiben bizony egy fő felhasználása volt ezen modelleknek (nem a GTU-nak) a bérautó kölcsönzés.

Pár szóban bemutatnám a típust, amit 1988 és 1996 között forgalmaztak, ’93-tól pedig kifejezetten európai piacos kivitelek is készültek belőle. A GTU modell volt a „top of the line”, ez keményebb futóművet, a 2.8-as V6-os motort és a speciális body kit-et, valamint a felniket jelentette. Ez a konkrét darab egy viszonylag jól extrázott, automata váltós, digitális műszerfallal, tempomattal és a napfénytetőn kívül minden egyéb akkoriban rendelhető extrával.

Nekem személy szerint nagyon közel áll a típus a szívemhez, és imádom azt a ’80-as évek feelinget, amit az autó áraszt, amikor este lehúzott ablakkal krúzolsz a városban, előtted a digitális műszerfal sávjai, a (meglepően jól szóló) Delco sztereóból pedig szól valami autentikus new jack swing szám.

Röviden ennyit osztanék meg az autóról, de akit komolyabban is érdekelnének részletek az elvégzett munkákról vagy úgy általában az autóról, az az alábbi linken olvashat róla, illetve követhet Instagramon is (@hungarianberettaguy).
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d7f69a384

cikk/fotók: Jakab Viktor

Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!

The post Chevrolet Beretta GTU – Jakab Viktor appeared first on Retrovasak.hu.

The post A 280 lovas nevadai lángcsóva 🔥 | 1958 DeSoto Firesweep appeared first on Retrovasak.hu.

The post 1957 Plymouth Savoy Walkaround és Vezetés appeared first on Retrovasak.hu.