Chevrolet Beretta GTU – Jakab Viktor
Egy 1989-es Chevrolet Beretta GTU-t szeretnék a következő pár bekezdésben bemutatni. Az autó nem az első, és nem is az utolsó ilyen típus a családban. Az első autónk kapcsán ismerkedtünk meg pár évvel ezelőtt az akkori tulajjal, majd később úgy hozta az élet, hogy ő megvált tőle és mi lettünk az új gazdái. Egy későbbi veterán autó találkozón futottam össze teljesen véletlenül az autó eredeti tulajával, aki ’89-ben újonnan vette az autót a bécsi GM szalonban és aki 20 éven keresztül használta. Az autó tőle került a minket megelőző tulajához, így az autó teljes életútja ismert a tulajdonosok tekintetében.
Már az előző tulaj is elkezdte javítani rajta az idők nyomát, de számunkra is volt vele feladat bőséggel. Mivel napi használatban volt sokáig, így a karosszérián volt javítanivaló, illetve az automata váltóval is meggyűlt a bajunk, de egy cseredarabbal sikerült orvosolni. Ezen kívül számos apróbb esztétikai dolgot javítottam meg rajta és igazából 3 éve szinte komolyabb beavatkozás nélkül használjuk. A tavalyi évben kapott egy teljesen „új” bordó belsőt a korábbi szürke helyett, ami még különlegesebbé teszi.
Az autó nincs napi használatban, de bármikor bevethető és számtalanszor előfordult már, hogy amíg a napi közlekedőedény kiesett, addig ő látta el az ilyen feladatokat. Elsősorban saját örömünkre szolgál, jó időben szívesen utazunk vele, illetve amikor van rá lehetőség, minél több veterán és amerikai autós találkozóra is ellátogatunk.
A típus bár ritka itthon és Európában is, valamint az USA-ban is már egyre kevesebb fut belőlük, mégis egy átlagos szemlélődőnek a figyelmét ritkán kelti fel. Sokan nem tudják mi ez, nincs hozzá személyes kötődés, és mivel a formája miatt jó pár évet letagadhatna, komolyabb érdeklődéssel kevesen fordulnak hozzánk, hogy meséljünk az autóról. Ugyanakkor számos ember mesélt már személyesen arról, hogy anno amikor kint volt a 80-as 90-es években az USA-ban, akkor használt ilyen autókat, mert elsősorban a gyártás első éveiben bizony egy fő felhasználása volt ezen modelleknek (nem a GTU-nak) a bérautó kölcsönzés.
Pár szóban bemutatnám a típust, amit 1988 és 1996 között forgalmaztak, ’93-tól pedig kifejezetten európai piacos kivitelek is készültek belőle. A GTU modell volt a „top of the line”, ez keményebb futóművet, a 2.8-as V6-os motort és a speciális body kit-et, valamint a felniket jelentette. Ez a konkrét darab egy viszonylag jól extrázott, automata váltós, digitális műszerfallal, tempomattal és a napfénytetőn kívül minden egyéb akkoriban rendelhető extrával.
Nekem személy szerint nagyon közel áll a típus a szívemhez, és imádom azt a ’80-as évek feelinget, amit az autó áraszt, amikor este lehúzott ablakkal krúzolsz a városban, előtted a digitális műszerfal sávjai, a (meglepően jól szóló) Delco sztereóból pedig szól valami autentikus new jack swing szám.
Röviden ennyit osztanék meg az autóról, de akit komolyabban is érdekelnének részletek az elvégzett munkákról vagy úgy általában az autóról, az az alábbi linken olvashat róla, illetve követhet Instagramon is (@hungarianberettaguy).
https://www.v8cars.hu/vehicle.php?vehicle=58e7d7f69a384
cikk/fotók: Jakab Viktor
Köszönjük az összefoglalót, és gratulálunk a szép Vashoz!