Gergely életében 2023 tavasza hozott megint egy ilyen fordulópontot.
Megint ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán ideje modernebb autót választani. Kényelmesebbet. Fiatalabbat. Olyat, amivel kevesebb a gond. Ez az érzés nála sosem belülről indul igazán – inkább külső hatásokból. Beszélgetésekből, példákból, abból a csendes nyomásból, amit minden autós ismer: „nem kéne már valami újabb?”

Így került sor a 280-as eladására.
És ahogy nála már szinte hagyomány, ebből is barátság született. Ahogy korábban a C240 eladásából is – csak azt akkor valahogy elfelejtette megemlíteni. Nála az autók nem egyszerű tulajdoncserék. Inkább találkozások. Történetek. Kapcsolatok kezdetei.

A 280-as után egy W203 C200 Kompressor érkezett.
Papíron tökéletes döntés. Modernebb, kulturált, gyors, kényelmes. Egy ideig élvezte is. De ahogy teltek a hetek, egyre inkább előjött az a nehezen megfogalmazható hiányérzet. Nem volt vele semmi konkrét baj. Egyszerűen csak… nem volt az igazi.

A Mercedes-érzés nem mindig műszaki adat.
Sokszor inkább hangulat. Szag. Motorrezgés. Egy bizonyos nyugalom, amit nem lehet katalógusból kiválasztani.

Nem húzta sokáig. Egy barátjához került az autó – még a régi W202-es javítós időkből ismerték egymást. Így újabb autó ment tovább, és újabb barátság maradt utána.

És Gergely ismét ott találta magát, ahol már annyiszor:

W202-et keresett.

De akkoriban hathengerest találni már nem volt egyszerű. Ami felbukkant, az vagy árban volt irreális, vagy állapotban. Így született egy kompromisszum: egy gyönyörű állapotú W202 220 CDI került hozzá.

Szép autó volt. Megkímélt. Megbízható.
Annyira megszerette, hogy még egy bemutató videót is készített róla. Egy kis tisztelgés a típus előtt.

De mélyen legbelül még mindig ott volt a V6 utáni vágy.

2023 őszén aztán jött egy lehetőség.
Egy C240.

Az ilyen döntések nála ritkán racionálisak. Inkább ösztönösek. És általában utólag derül ki, hogy jól döntött-e.

Így lett egyszerre két W202-e.
És bármennyire is szerette mindkettőt, kettő már sok. A dízelnek mennie kellett volna.

Csakhogy az eladás nem ment. Jöttek érdeklődők, hibát kerestek, gyanakodtak. Amikor pedig nem találtak semmit, jöttek a felesleges viták, okoskodások. Gergely ezt nem szereti. Inkább levette a hirdetést.

Aztán pár hét múlva dönteni kellett.
És végül a V6-os C240 talált gazdára néhány nap alatt. Több Mercedes mellé került, hobbiautónak. Jó helyre ment – ez volt a legfontosabb.

A CDI maradt. És tette a dolgát. Szépen.

Egészen addig, amíg újra be nem csúszott egy „okos” döntés.
Egy W204 CDI.

Fiatalabb. Modernebb. Elvileg gondtalanabb.
Egy 12 éves autónál az ember már nem feltétlenül számít rozsdára vagy komoly problémákra.

A valóság persze mindig szeret meglepetést okozni.

Néhány hét után Gergely már érezte:
„Nem kellett volna.”

És közben már késő volt. A W202 CDI gyorsan gazdára talált – ebből is barátság lett. A W204 viszont elkezdte dobálni a hibákat. Szépen sorban.

Nem szereti húzni az időt.
Őszintén meghirdette. Minden hibájával. Ár alatt, némi bukóval eladta. Nála ez alapelv: másra nem hagy problémát.

És ekkor jött az igazi üresség.

Lesz még egyáltalán W202?

A piac addigra szinte kiürült. Ami maradt, az legtöbbször lelakott, elhanyagolt, reménytelen állapotú autó volt. Csoportokba írt, érdeklődött, keresett. Leginkább hathengerest.

Volt egy benzines példány is, nyolc éve állt. Trélerrel kellett volna elhozni. Mire a segítség összeállt volna… elvitték. Utólag nem bánta. Valószínűleg túl nagy falat lett volna.

Nyolc nap telt el így.
Reménykedéssel. Telefonokkal. Üzenetekkel.

Aztán jött egy üzenet.

Attól a sráctól, akinek korábban eladta azt a bizonyos C240-est. A család napokig gondolkodott rajta. Végül úgy döntöttek:

Ha Gergelynek kell… visszaadják.
Pont annyiért, amennyiért megvette.

Nem sok gondolkodás kellett.
Másnap ment érte.

Így került vissza hozzá a kék V6-os W202. Másodszor.

Van valami különös az ilyen visszatérésekben.
Mintha egy kör bezárulna. Mintha az autó is tudná, hova tartozik.

Az autó története önmagában is különleges.
2000-ben hozták be Svájcból. Az akkori tulajdonos mindent megőrzött: számlákat, dokumentumokat, sőt még azt a fekete-fehér újsághirdetést is, amely alapján kiválasztotta. Ritka kincs az ilyen múlt.

Az idős tulajdonos később, 83 éves korára már demencia jeleit mutatta. A család inkább megvált az autótól, nehogy baj történjen. Csendes, méltóságteljes búcsú volt.

Gergelynél viszont új élet kezdődött.

És közben egy másik szenvedély is egyre erősebb lett: a hobbi karosszériázás és fényezés. Először saját autókon. Aztán barátokén. Nem üzletként – inkább szívből.

Így több, már-már elveszett retró autó kapott új esélyt.
Új fényt. Új történetet.

Talán ez az egész történet lényege.

Nem a legújabb autó a legjobb.
Nem a legerősebb. Nem a legdrágább.

Hanem az, amelyikhez emlék köt.
Amelyikhez történet köt.
Amelyikhez ember köt.

És néha az, amelyiket megmentünk.

👉 A csillag pedig továbbra is ott van az orron.
Nem hangosan. Nem hivalkodva.
Csak csendben mutatja az utat.
És aki egyszer hallgat rá… az általában mindig visszatér. ⭐🚗

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Az utak változnak, a csillag marad appeared first on Retrovasak.hu.

Így talált rá Roskó Gergely egy sérült W202 C180-ra. Kevés kilométerrel, nem túl jó állapotban, valahol a hahu kínálatának mélyén. Nem volt szép, nem volt ígéretes – de volt benne történet. És Gergely az ilyen autókat mindig megérzi.

Barátjával, Zolival indultak megnézni az autót, aki akkor már egy 220 CDI kombit hajtott. A Mercedes egy építészmérnök tulajdona volt. A bácsi már nem élt, az autót a fia árulta, miután a néni alól „kiütötték”. A javítás szakszervizben vállalhatatlan összeg lett volna, ezért döntöttek az eladás mellett.

Az udvaron állva, a sérült autót nézve Gergely kimondott egy mondatot, ami nemcsak ígéret volt, hanem hitvallás is:

Vissza fogja állítani gyári állapotára.

Nem volt alku. Nem volt számolgatás.
A szimpátia és ez a kijelentés elég volt. A néni felajánlotta, hogy enged 20 000 forintot az árból, de Gergely nem fogadta el. Már a papírokat írták. Így menekült meg a C180.

A felújításhoz donor autót vásároltak. Ami nem kellett bele, azt továbbadták – és ekkor indult el valami egészen különleges. Ismerősök, ismeretlenek keresték meg őt alkatrészért, tanácsért, segítségért. Gergely pedig segített. Cserélt, adott, megmutatott.

Szép lassan kialakult róla egy kép:
ő az, aki tudja ezeket az autókat.

Ahogy az idő engedte, egyre mélyebbre ástak a típusban. Nem csak a W202-t, hanem a hozzá kapcsolódó Mercedes-világot is megismerték. Nem könyvekből, nem fórumokról – hanem a gyakorlatban, csavarokon, hibákon, megoldásokon keresztül.

2019 tavaszán Gergely mégis úgy érezte: jó a C180… de kevés.
Eladta. Egy fiatal srácnak, aki annyira beleszeretett az autóba, hogy a képek alapján látatlanban el akarta utalni az árát. Gergely nemet mondott. Az autó el volt téve – és aki megveszi, annak érte is kell jönnie.

Ezután következett egy W210 320 CDI, ahogy egy barát fogalmazott: szívmotivációs vásárlás. A használat során azonban sorra jöttek a problémák. Javítás javítás hátán, míg végül megszületett a döntés:

bukó ide vagy oda, mennie kell – W202 kell, mert az jó.

Még azon a nyáron érkezett egy C240 Elegance, amit Gergely nagyon megszeretett.

2021-ben viszont megpróbált „észszerű” lenni. Jött egy Focus 1.6 TDCi. Egy hónapig. Nem volt rossz autó – csak nem az ő világa.

Ezután egy kifogástalan állapotú W203 220 CDI következett. Patika volt. Szép volt. Műszakilag hibátlan. De hiányzott belőle az a megfoghatatlan érzés, amitől egy Mercedes több lesz egyszerű közlekedési eszköznél. Végül egy gyerekkori barát volt főnöke vette meg, aki a mai napig nagy becsben tartja.

Gergely ekkor már pontosan tudta, mit keres.
W202-t. Hathengerest. Automatát.

Meg is találta. Egy facelift előtti példányt, kissé elhanyagolt állapotban, 170 000 kilométerrel. Az ár 800 ezer forint volt, de az autó messze nem volt olyan állapotban. A tulajdonos számára szerelem volt, de nem értett hozzá, a szerelők sorra becsapták. A halála után, a covid alatt az autó évekig állt és pusztult.

Gergely nemet mondott az árra.
A család visszakérdezett: akkor mennyit ér?

Nem akart mondani összeget. Nem akart megbántani senkit.
A néni azonban ránézett, és csak ennyit mondott:

– A papa autója magánál meg tud újulni. Látom magán.

Gergely kimondta: 600 ezer.
És elhozta az autót.

Rengeteg munka következett. Idő, türelem, odafigyelés.
De amikor elkészült, ott állt egy Mercedes, pontosan olyan, amilyennek egy 170 ezer kilométeres példánynak lennie kell.

És ekkor vált világossá:

nem mindig az a legfontosabb, milyen autót vezetünk.
Hanem az, melyiket mentjük meg.

👉 A történet folytatódik…
A csillag még mindig ott van az orron.
És még mindig mutatja az utat. ⭐

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Amikor a hűség már nem kérdés, csak döntés appeared first on Retrovasak.hu.

Egy ilyen pillanat volt az is. Egy rossz mozdulat, egy kicsit több gáz, egy kicsit kevesebb ész – a bal eleje bánta. Megjavítottuk, mert az autót nem hagyjuk cserben, főleg nem azt, amelyik addig annyi mindent adott. Fényezésre viszont már nem futotta. Akkoriban a munkahelyemen egyre nőttek az elvárások, a fizetés meg csak csökkent. Volt olyan hónap, amikor egy métert sem volt pénzem menni vele, mégis ott állt a ház előtt. Minden reggel ránéztem, és tudtam: nem a pénz hiányzik igazán, hanem az út.

A család persze aggódott.
– Miért nem veszel egy normális kis dízelt? – hangzott el egyre gyakrabban.
Én meg csak hallgattam. Mit lehet erre mondani? Hogy ez nem közlekedési eszköz? Hogy ez már több annál? A csillagot néztem az orrán, és próbáltam hinni, hogy majd jobb lesz.

2009 őszén aztán elfáradtam.
Nem egyik napról a másikra. Szépen, lassan. Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem vitatkozik. Csak bólint. Elcseréltem egy 9 éves, Opel-motoros dízel Astrára. Papíron logikus döntés volt. A valóságban viszont rideg. Öt hónap alatt 600 ezer forintot nyelt el, én pedig egyre mélyebbre süllyedtem. Amikor végül kimondtam, hogy vigye innen valaki, nem érdekel mennyiért, valójában nem az Astrától akartam megszabadulni, hanem attól az érzéstől, hogy rossz helyen vagyok.

A hirdetéseket böngészve akkor 230 ezer forintért volt a legolcsóbb W123-as. Az lett a cél. Egy kapaszkodó. Az Opel végül 310 ezret hozott, és közben felbukkant egy bordó W201 200D automata. Nem volt szerelem első látásra, inkább olyan csendes igen. Megnéztem egy másikat is… az rom volt. Így maradt a bordó.

És maradt öt évig.

Ma már tudom: ritka az ilyen kapcsolat. Nem volt izgalmas, nem volt hangos, nem volt gyors. De mindig indult. Mindig hazahozott. Hűségesebb autóm soha nem volt. A mai napig sajnálom, hogy nem maradhatott velem. Megérdemelt volna egy nyugodt, békés nyugdíjas kort.

2015-ben újra megmozdult bennem valami.
Hiányzott a 124-es érzés. Az az utazás, az a nyugalom, az a „megérkeztem” érzés. Pénz nem volt egy jóra, így lett egy „egész jónak hitt borzalom” egy ismerőstől. Ők sem ismerték igazán, alfások voltak, más világ. Én pedig megint hittem.
A K-Jetronik katasztrófa volt. Az egész autó egy tákolt túlélő. De az akarat erősebb volt, mint a józan ész.

Még abban az évben eladtam. Bukóval.
Plusz melókat vállaltam, és épp annyi összejött, hogy megvehessek egy W210 250 TD-t. A kínálat alsó feléből való volt, de összességében nem rossz. Csak azt a fagyállót kellett gyanúsan gyakran utántölteni. 2016 januárjában aztán eljött a vég. Hengerfejes lett. Nagyon.

Egyetlen hétvégém volt megoldani.
Vettem egy 200 ezer kilométeres motort egy jóbaráttól. És ment tovább. Egy ideig. Egészen 2017-ig, amikor az infra rendszer döntött úgy, hogy elég volt. Nem vette el a kulcsot. A ház előtt ragadtam, félig kitekerve a kormányt.

Egy miskolci öreg mester azt mondta:
– Megcsináljuk.

Tréler, szétszedés, új E.Z.S., új kulcs. Öröm. Remény.
Egy hónap múlva újra ugyanaz.
– Adatvesztés. Erre nincs garancia.

Addigra viszont már túl sok mindent éltem át vele. Olvastam, tanultam, kérdeztem. Az öreg mester felvilágosított, én pedig eldöntöttem: megoldom én.
Hónapokig kerestem a megfelelő indítószettet. Utolsó esély. Ha nincs, eladom alkatrésznek.

Aztán írt egy srác. Automata váltós szett.
Nem érdekelt. Megvettem. Beszereltem. Indult!
Elindultam… max fordulat 1200. 😀

Aztán egy véletlen kuplungcsúsztatás. Egy pillanatra felpörgött.
Ez már remény volt.

Végül megfejtettem. Automata szett manuálisba. És vissza.
Ennek híre ment. A telefonszámomé is.
Naponta csörgött a telefon. Idegenek hívtak. Kérdeztek. Segítséget kértek.

És segítettem.
Mert tudtam, milyen érzés ott állni egy autó mellett, tanácstalanul.

Mire minden működött, furcsa üresség maradt bennem.
Mint egy rossz házasság után, amikor már nincs harag, csak csend.
Eladtam.

De az eladásból barátság született.
Nem az első… és nem is az utolsó.

👉 Hamarosan jön a 3. rész – érdekes fordulatokkal, új utakkal és új csillagokkal. ⭐

Roskó Gergely története folytatódik…

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Törések, hűség és a visszaút keresése appeared first on Retrovasak.hu.

Gergő számára az autók világa nem volt ismeretlen. Édesapja autószerelő volt, így a műhely levegője már gyerekkorában, 5-6 éves korában körülvette. De az első igazi „saját megmozdulásom” – ahogy ő fogalmaz – 1998-ra tehető, amikor a 14 éves fiú egy nyári szünetben egy merész döntést hozott.

A családi garázsban már egy éve porosodott a háromhengeres Wartburg, lejárt műszakival, itt-ott rügyező rozsdával, lógó alkatrészekkel. A gimi csak szeptemberben kezdődött, a suli vége pedig már megtörtént. Gergő egyszerűen azt gondolta: „Előszedem a 3 hengerest és kezdek vele valamit.”

Nem volt nagy terv, csak egy kamasz és egy autó. De ami következett, az egy életre szóló tanulságot adott. Gittet, festéket vásárolt, és amit szükségesnek tartott, megvette az autósboltban a haveroknál. Aztán kezdetét vette a munka: hegesztés, gittezés, csiszolás, festés, futóműjavítás – mindez egy 14 éves fiú kezei által.

De nem volt egyedül. Édesapja minden este átnézte a munkát, ellenőrizte, hogy jól meghúzta-e a csavarokat. Ez volt az igazi iskola – nem tankönyvekből, hanem gyakorlatból, egy mester mellett.

Augusztusra a családi „Varnyú” újjászületett. Miskolcon az autóklubban csont nélkül vizsgázott le. De a legszebb pillanat az volt, amikor a vizsga után Gergő apja elmondta a vizsgabiztosaknak: „Nem én csináltam az autót, hanem a fiam!” Még a vezető is lejött megnézni, ki ez a kölyök. 🙂
A W115-ös: Az első igazi szerelem

A Wartburg után azonban valami megváltozott. A gimnáziumi évek alatt egy ismerős révén került a képbe egy történet, amely örökre meghatározta Gergő autós jövőjét.

Az egyik régi haverjuk ide kezdett udvarolni egy lánynak, akinek az édesapja egy ismert és elismert autószerelő volt – egy szuper kis műhellyel. A srácnak volt egy Renault 5-öse, amit elcserélt egy nagyon romos W115-ös 200 D Mercire. Gergő elment megnézni az autót, és bár lepusztult állapotban volt, valami megcsapta a szívét.

„Éreztem, hogy ez valami más, mint a többi autó, ami addig körülöttem volt” – emlékszik vissza. Azonnal eldöntötte: segít helyreállítani.

Suli után mindig rohantam a műhelybe. A srác éjszaka melózott, így délelőtt aludt, Gergő suliban volt, de délutánonként és este készült a vas. Motort újítottak fel, karosszériát, belteret – majd teljesen fekete lett az autó, iszonyatosan fényesen lelakkozva. Teli króm dísztárcsái voltak, és ragyogott a napon.

„Amikor mentünk vele, én nem tudom leírni mit éreztem – talán a büszkeségen túl azt, hogy mi vagyunk a legnagyobb királyok a világon!”

Aztán jöttek még W123-asok, részleges felújításokra, és Gergő imádta mindegyiket. De a W115 maradt a közös büszkeség, az etalon, amelyhez minden más mérődött.
Tragédia és új kalandok

A sors azonban néha kegyetlen. A szeretett 115-ös összetört. Jött helyette a srácnak egy W201-ese, szuper kis autó 1988-ból, 200-as benzinmotorral. De az igazi csoda egy este történt, amikor Gergő és a testvére – a Bratyes – Nagymamájéknál sétáltak le.

Mellénk gurult egy csoda: egy W124-es, de nem a szokásos 200D kerregésével. Laci haveruk volt az új szerzeményével – egy 300-as, 24 szelepes, fordított váltós. „Mentünk kipróbálni” – mondja Gergő. A csend a dízelek után, majd az első padlógáz bekövetkeztekor érzett gyorsulás rabul ejtette.

Sajnos néhány hónappal később egy figyelmetlen furgonos oldalról, pont a B-oszlopnál telibe bombázta. Kifli lett szegény, de Laci egy karcolás nélkül szállt ki – a Mercedes biztonságának dicséretére.
Az első saját csillagok

2001 év végén Gergő és a Bratyes megvették az első saját W123-as 200D-jüket. Egy eredetileg 280-as autóba tették be a motort, tehát az „extra döglött kategória” volt szegény! 😀 Nagyon büszkén feszített benne, pedig egy 140 ezer forintos, nem túl szép példány volt.

Aztán jött egy ismerős 300 D-je hosszabb kölcsönben – na az már nem ment rosszul! 🙂 De ekkor még nem volt jogsija Gergőnek, így sajnos nem vezethetett (hivatalosan). 😀
Az átmeneti évek: Trabik, Ladák és versenyautók

Körülbelül 2003-ban a Mercedesezés egy időre megszakadt. Jöttek az olcsóbb időszakok: Trabizás, majd Lada. De a Ladából lett drága játék – versenyautókat kezdtek építeni. Közben a Mercedeseken felbuzdulva Gergő apja vett egy nagyon elrohadt D-Kadettet, amit szintén abban a műhelyben raktak rendbe egy nyár alatt – ahol a Mercizés egykor kezdődött.

A visszatérés: A W124-es Sportline

2007-ben Gergő egy elég jól fizető állást kapott, amihez szükségessé vált egy használható autó, amellyel az országot járhatja. A Lada eladó lett, és Gergő elhatározta, hogy igaz némi hitel mellett, de veszek egy W124-est.

Akkor lett az első Sportline-ja, de csak egy 260-as, viszont kevés kilométerrel, szép állapotban. De ez már egy másik fejezet kezdete…

Tartsatok velünk a következő részben, ahol folytatjuk Gergő kalandjait a W124-es Sportline-ok és a modernkori klasszikusok világában!

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Egy élethosszig tartó autós szerelem krónikája appeared first on Retrovasak.hu.

Mercedes-Knight-széria, 1910-1924

A Mercedes Knight-széria története az amerikai Charles J. Knightra vezethető vissza, aki egy szelepek nélküli erőforrással állt elő, amit tolattyúk hajtottak. Paul Daimler lehetőséget látott az új erőforrásban, így meg is vásárolta annak licenszét.

A széria termelése 1910-ben a 16/ 40 PS sorozattal kezdődött, majd amit rövidesen a 16/ 45-ösök és 16/ 50-esek követtek. Eleinte úgy tűnt, hogy a 4,0 literes, négyhengeres Knight-motor kiváló választásnak bizonyult, mivel az erőforrás 500 és 1500 közti percenkénti fordulaton kiválóan szuperált, viszont az 1500-as fordulatot túllépve erőtlenné váltak, 1750 fölé pedig nem is nagyon tudtak menni.

Emiatt sebességük maximum 80 km/h-ra korlátozódott, ami a Mercedes kategóriájában az 1910-es évek folyamán már inkább a középmezőnyt, mintsem az élenjáró kategóriát képviselte. A fenti képen egy 1921-es 16/ 45 PS-t látsz.

Mercedes 6/ 25/ 40 PS, 1921-1925

Az 1920-as évek hatalmas változást hoztak a Mercedes életébe. Ekkor jelentek meg az első kompresszoros változatok, ami új típusjelölést is hozott magával. Az eddigi „adólóerő / tényleges lóerő” kombinációját egy plus számmal bővítették, ami az adott modell kompresszorral szerelt változatánk teljesítményét jelölte. Ezen az elven haladva a 6/ 25/ 40 PS típusokra 6 lóerőnyi adót kellett fizetni. A kompresszorral szerelt változatok 40, az anélküliek 25 lovasak voltak.

Ahogy az a korszakban még megszokott volt, a gyártók egy járóképes alvázat adtak át, amit az új tulajdonos azzal a lendülettel tovább is küldött egy karosszériaépítőhöz, aki a tulaj egyedi idényei szerint tervezett rá felépítményt. A fenti képen látható példány például túrakocsi, azaz kabrió limuzin kivitelt kapott, amit Európában leggyakrabban Tourenwagen, ritkábban phaetonként emlegetnek.

Mercedes (-Benz) 15/ 70/ 100 PS, 1924-1929

Akárcsak August Horch, az Audi alapítója, a Bogár megalkotása előtt Ferdinand Porsche is dolgozott a Mercedes-nél. Porsche hamar rájött, hogy a kompresszoros motorokat a ’20-as években jobb, ha csak verseny- és tekintetes méretű luxusautókba szerelik. Így született meg ’24-ben a sűrítővel 100, anélkül 70 lóerős 15/ 70/ 100 PS is.

Két évvel később jelent meg az erőteljesebb 24/ 100/ 140-es változat, amik a Daimler és Benz 1926-os egyesülését követően motorjaik lökettérfogata szerint a 400-as és 630-as típusra neveztek át.

A 400-asokat egy 3.920 köbcentis, hathengeres motorral szerelték, amik kiviteltől függően, 3.100-as percenkénti fordulaton 69 és 99 ló erejével dolgoztak. A hagyományos változatok csúcssebessége 105 km/h, a kompresszorosoké 112 km/h volt. A fenti képen egy Typ 400-as túraautót látsz.

Mit gondolsz, a fenti három Mercedes közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 ragyogó csillag, avagy a Mercedes 3 legendás modellje – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az autózás több mint 100 évében a gyártók rengetek sikermodell és nagy presztízsű autót mutattak be. Közéjük tartozik a Mercedes is, melynek három nagyszerű típusáról olvashatsz. Az előző részben a Patent-Motorwagenről, Victoriáról és Mylordról olvashattál.

Mercedes Simplex, 1901-1909

A Simplex jelölés Maybach-hoz köthető, aki egy könnyen kezelhető, vezethető automobilt kívánt tervezni. A széria termelése idején többféle (erősségű) motorral is gyártották. A legerőtlenebbek a 22 lovasak voltak, de készültek 32 és 40 LE-s változatok is. Mi több, 60 lóerős motorral is rendelhető volt, ami 1902-ben vált elérhetővé.

A Simplexeket többféle tengelytávval és kivitelben lehetett rendelni. Ne feledjük el, hogy a századforduló környékén a „szalonautó” egy járóképes alvázat jelentett, amit az átadás után az első tulajdonos egy karosszériaépítőhöz küldött, amit a vásárló idényei szerint terveztek meg. A fenti képen látható példány egy 60 lovas „túralimuzin”, de sportmodellek, kabriók és nyitott limuzinok is készültek. Az 1909-ben életbelépő luxusadó-törvény miatt az automobilok jelölései megváltoztak, így például a 45 PS-ből 26/ 45 PS lett.

Benz Parsifal, 1902-1905

A Wagner utolsó zeneművéről elnevezett típus hatalmas felfordulást okozott a német gyártó életében. A kereskedelmi igazgató modernizálni szerette volna a márka modellkínálatát, és Karl Benz akarata ellenére felkérte a francia Marius Barbarout-t, hogy tervezze meg az új modellt.

Az igazgatóság álláspontja annyira megoszlott, hogy Benz és fiai otthagyták a céget. Szerencsére egy új tervező hatására meggondolták magukat, így 1904-ben Karl Benz, mint a felügyelő bizottság tagja, Richard pedig, mint személyautó-gyártási igazgató tért vissza a céghez.

A Parsifal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eladások érdemlegesen nem járultak hozzá a cég növekedéséhez. A széria termelésének négy évében több motorral is szerelték. A leggyengébb a 952 köbcentis, egyhengeres változat volt, ami 1.400-as fordulaton 8 lóerő leadására volt képes. Négyféle két- és háromféle négyhengeres változatban volt elérhető. A legerősebb az 5.880 köbcentis, négyhengeres variáns volt, ami 1.300-as fordulaton 35 ló erejével hasított.

Benz 28/ 95 PS, 1914-1924

Annak ellenére, hogy a széria gyártása ’14-ben kezdődött és ’24-is tartott, összesen csak 600 darab 28/ 95 PS-modell készült. Persze hozzá kell tenni, hogy a bemutatást követő évtől egészen az I. világháború végéig a termelést leállították.

A 28/ 95 PS volt az első Mercedes, amit csúcsos hűtővel, a megszokottnál elnyújtottabb motorháztetővel és külső, fémtömlős kipufogókkal szereltek. Mi több, maga a motor is egyedi fejlesztés volt: az acélhengeres erőforrást a Daimler DF 80-as repülőgépmotorok mintájára tervezték meg. A 28/ 95 PS volt az egyik első Mercedes, ami a luxuskategória helyett sportautók csoportját gyarapította.

Mit gondolsz, a fenti három Benz közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 ragyogó csillag, avagy a Mercedes 3 legendás modellje – 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az autózás több mint 100 évében a gyártók rengetek sikermodell és nagy presztízsű autót mutattak be. Közéjük tartozik a Mercedes is, melynek három nagyszerű típusáról olvashatsz. A cikkben felsorolt modellek még Benz néven jelentek meg, és sokat hozzátettek a gyártó sikerének megalapozásához.

Benz Patent-Motorwagen, 1886-1893

Kezdjük is a legismertebb, egyben a hivatalosan elfogadott első belsőégésű motorral ellátott járművel, Carl Benz háromkerekű „szabadalmaztatott motoros szekerével”. Az első példány 1985-ben készült el, majd a következő év folyamán szabadalmaztatták és rendelhetővé vált. A háromkerekű jármű 600 birodalmi márkába került.

A 954 köbcentis, egyhengeres motor 400-as fordulaton 2/3 lóerő leadását tette lehetővé. A Patent-Motorwagen érdekessége, hogy nem volt benzintankja, szerepét a porlasztó (felületi gázosító) töltötte be. Ebbe 4,5 liter benzint lehetett tölteni, a motorba juttatását és annak mennyiségét egy ülés alatti karral a sofőr szabályozta.

Benz Victoria, 1893-1898

Az 1890-es években bukkantak fel a négykerekű ló nélküli hintók. Korai példányaik közé tartozott a Benz Victoria is, amit Benz Emile Roger, a cég franciaországi képviselőjének javaslatára terveztek és forgalmaztak. A ’83 februárjától elérhető modellt két- és négyszemélyes kivitelben is lehetett rendelni. Ez utóbbiak un. „Vis-à-Vis” elrendezésűek voltak, ami annyit jelentett, hogy az utasok a sofőrrel szemben utaztak. Erről részletesebben itt olvashatsz.

A Patent-Motorwagenhez képest a Victoria már valóságos erőgépnek számított. Míg előbbi 0,75 lóerős volt, addig az újabb modell korai példányai is 5 lovasak voltak – mi több, a széria gyártásának ’98-as leállításáig a teljesítmény 20 LE-re növekedett. További, meghatározó újításnak számított, hogy a Victoriákra már kör alakú kormánykereket illesztettek, így egy lépéssel közelebb kerültünk a mai autókban megszokott vezérlési egységek őseihez.

Benz Mylord, 1897-1901?

A Benz Mylord ’97-es feltűnésével egy lépéssel közelebb kerültünk a mai luxusautók távoli őseihez. A klasszikus értelemben vett landau és coupé de ville, ez utóbbi amerikaiasan „town car”, kivitel kombinációja annyit jelentett, hogy az utasokat a sofőrtől elválasztották. Míg az utasokat egy rögzített szerkezet, addig a sofőrt semmi sem védte az időjárás viszontagságaitól. A „landau”kivitel jelentése, hogy a hátsó, rögzített „kabinban” utazók feje fölé lehúzható tetőt szereltek.

Akárcsak a Victoriákon, a Mylordokon is feltűnt a lábfék, ami a hátsó kerekeket fékezte. Mi több, hátrameneti fokozattal és önálló benzintartállyal is ellátták őket. A levegővel felfújt gumik eleinte extraként, rövidesen alapfelszereltségként szerepeltek a katalógusokban.

Mit gondolsz, a fenti három Benz közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 ragyogó csillag, avagy a Mercedes 3 legendás modellje – 1. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A II. világégést követően a világ autóipara sok mindenben megváltozott. Az 1930-as és korai 1940-es évek formatervezői megoldásait egyre inkább felváltották a ponton karosszériás géptestek. Egyes régiókban az erőforrások nagyobbá és erőteljesebbé váltak, míg más területeken a funkcionalitás előrébbvaló volt, mint a design. Ebben a cikkben három olyan autóról olvashatsz, amiket a háború után állítottak sorozatgyártásba, és elmondható róluk, hogy teljesen új konstrukciók voltak, nem pedig a háború előtti modellek átdolgozott változatai voltak.

Citroën 2CV „Kacsa”, 1948 – 1990

A lista legismertebb, egyben legnagyobb túlélője a 2CV, amit a francia gyártó egészen 1990-ig szerelt. Annak ellenére, hogy a Citroën már a háború előtt több prototípust is készített a „Szántóföldek királynőjéből”, a sorozatgyártás csak 1948-ban indult be – a hadbalépés idején a tesztautókat (elvileg) szétszerelték és elpusztították, viszont a háború lezárását követően pár darabot megtaláltak.

A korai szériás példányok még csak 9 lóerősek voltak, ami idővel 12, 18, végül 29 lóerőre növekedett. Az autót egy kéthengeres, léghűtéses boxermotorral látták el, ami az első kerekeket hajtotta. A legenda szerint a 2 CV onnan kapta a „Kacsa” becenevet, hogy a típus rajongói bíztak benne, hogy ezt a „rút kiskacsát” végül áttervezik és egy szép hattyú válhat belőle. Ez sajnos nem jött be, a termelés 1990-es leállításáig a Kacsákon csak a legszükségesebb módosításokat végezték el.

Studebaker Starlight Coupe „Üvegház”, 1947 – 1949

A lista következő tagjáért ugorjunk át a tó másik oldalára, ahol az autógyártás egy teljesen más irányba fejlődött. Az USA márkái eleinte a háborúba lépés előtti modellek puritánabb változatait árulták, majd az 1940-es évek végén jelentek meg az első új modellek.

Az első teljesen új amerikai autók az 1947-es Studebakerek voltak, amiket a pár évvel később kialakuló „Uszony-háború” dizájnmozgalom vezetője, Virgil Exner tervezett. A ’47-es Studebakerek alacsony, széles, elnyújtott formatervet kaptak, ami leginkább a géptest farán figyelhető meg. Mi több, a ’47-es Studebakerek voltak az első amerikai autók, amiket ponton karosszériával terveztek.

Fontos megemlíteni, hogy egészen a ’60-as évek közepéig-végéig az amerikai gyártók minden szeptemberben áttervezték az autóikat, így az azonos modellévben forgalmazott típusok egymás hasonmásai voltak. Mai értelemben vett „típusokról” nem beszélhetünk, mivel a típusjelölés a felszereltségtől, díszítettségtől, motortól és kiviteltől függött – így lehetséges például, hogy egy ’57-es Chevrolet 210 első ránézésre egyezett a sokkal dekoratívabb Bel Airrel.

Azon túl, hogy 1947-ben a Study volt az első, aki a kerekeket és sárvédőket már a géptestbe integrálta, autóit „Starlight Coupe” kivitelben is lehetett rendelni. Ez annyit jelentett, hogy a B oszlopokat elhagyták, a B-ket megerősítették, és a hátsó szélvédőt négy plexiből állították össze. A három krómcsík szerkezeti funkcióval nem rendelkezett, ezek az illesztések helyét fedték el.

A „Starlight Coupe” kivitel egy radikális újításnak számított, mivel a korabeli technológia fejletlensége miatt még senki sem próbálkozott nagyobb hajlított üvegfelületek tervezésével. Alig pár év alatt a gyártási megoldások ezt lehetővé tették, így ez a megoldás már elavulttá vált. A fenti képeken a 1947-es modellév egyik csúcsmodelljét, egy Studebaker Champion Starlight Coupe-t látsz.

Mercedes-Benz W186 „Adenauer”, 1951 – 1957

Ha már szót ejtettünk a francia és amerikai autógyártás új modelljeiről, nem lehet elsiklani a fiatal NSZK fejlesztései felett sem. A békekötés után a Mercedes-nek hírnevét újra meg kellett alapoznia, ezért előállt egy teljesen új luxusautóval, ami az „Adenauer” becenevet kapta.

Azon túl, hogy a 300-as típus ára gyakorlatilag megfizethetetlen volt, a megrendelőknek bizonyítaniuk kellett, hogy semmilyen kötelék nem fűzi őket a nácikhoz. A Stuttgarti Csillag elvei szerint csak olyan embereknek adtott el W186-osokat, akik igazolni tudták, hogy nem vettek részt a náci párt mindennapjaiban.

A széria az „Adenauer” becenevet kapta, mivel az NSZK első kancellára, Konrad Adenauer, több példányt is állami szolgálatba állított. A legenda szerint megrendelésével elsőként a BMW-t kereste fel, viszont mikor ki akart szállni a bajor márka limuzinjából, kalapja leesett. Ezt elfogadhatatlannak találta, ezért választása a Mercedes-re esett, mert az Adenauer utastere bőven volt olyan magas, hogy kalappal a fején ki tudjon szállni. A W186-os szériát 1957-ig gyártották, közel 12.200 darab talált gazdára. A következő évben jelent meg az áttervezett 300D (W189).

Mit gondolsz, a fenti három autó közül melyik volt a leginnovatívabb? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 legendás klasszikus, amik a II. világháború után jelentek meg – 1. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

The post Napi sztorik a Csirketelepen E125. (380 SL Cabrio Mercedes Floridából) appeared first on Retrovasak.hu.

Le merem fogadni, hogy ha azt mondanám Neked, hogy mondj egy olyan német prémium márkát, ami egy időben olcsó népautókat és luxus limuzinokat is gyártott, biztosan a BMW-re gondolnál. Ez talán nem is meglepő, hiszen a bajor gyártó az 501-es Barokk Angyalt az Isettával párhuzamosan forgalmazta.

Azt már csak kevesen tudják, hogy a stuttgarti konkurencia is próbálkozott „elitebb népautók” gyártásával, ám a Mercedes projektje sikertelenséggel végződött. A II. világháború előtt nem sokkal, a KdF-Wagen tervezése idején mutatkozott be a 130H, gyári kódja szerint W23-as Merci.

Ahogy az a ’30-as évek Európájában akkoriban divatosnak számított, a 130H is az áramvonalas formatervezés elveit követte. Az autó küllemi megjelenésének alapjait a Rumpler Tropfenwagen ihlette, ám az un. „lapát orrot” már inkább a korabeli Tatráktól, pl. Tatra 57, örökölte.

Annak ellenére, hogy a kor színvonalához képest kényelmes és divatos volt, sajnos a rossz súlyelosztás és nehézkes kormányzás miatt csak kisszámú megrendelések érkeztek. A 130H-t 1934 februárjától 1936-ig gyártották, majd az áttervezett W29-es vette át a helyét – sajnos ez sem vált sikermodellé.

A W23-asokat kétajtós „tudor” limuzin és ponyvatetős kabrió kivitelben lehetett rendelni. A ’30-as években az öngyilkos ajtós elrendezés még gyakorinak számított, így a 130H is hátul zsanérozott ajtókat kapott.

Rövid mellékszál: A menetiránnyal ellentétesen nyíló ajtók onnan kapták az „öngyilkos ajtó” becenevet, hogy az autózás hajnalán az automobilok ajtajai menet közben időnként kinyíltak. Mikor az utasok megpróbálták bezárni, megesett, hogy kiestek, az ajtó fejbe csapta őket, és meghaltak.

Ennek a 4 személyes tudornak/ kabriónak az utasterét is az éra esztétikai elvárásai szerint alakították ki. Talán ami mai szemmel érdekesnek hathat, hogy a műszerfala kifejezetten puritánnak mondható. Ez akkoriban megszokott volt, a tervezők nem akarták, hogy a túl sok díszítés elvonja a sofőr figyelmét.

A kistermetű géptesthez kisméretű motor társult. A 130H nevében a „130” az 1,3 literes, soros 4 hengeres motorra utalt, míg a „H” a „Heckmotor”, vagyis farmotor rövidítése volt. Váltó terén is csak egy lehetőség létezett, ami egy 4 sebességes padlóváltó volt. Kuriózum, hogy az összes fokozatot szinkronizálták, mivel ez a XX. század első felében a drága luxusautók kiváltsága volt.

A 26 lóerős, 19 kW-os motor egy megközelítőleg 92 km/h-s csúcssebességet tett lehetővé. Belőle fejlesztették ki a 150H (W30) sportmodellt is, ám ebből csak egy prototípus készült.

A 130H egy ígéretes modellnek indult, ám a tervezési baklövések miatt alig 3 évig gyártották. Mára csak kevés maradt fenn belőlük, ám ez is a szerencsén múlt: A háború alatt a nácik rengetek magán autót koboztak el, viszont a W23-asok katonai és állami szolgálatot nem tudtak betölteni, így nem is kobozták el őket.

Mit gondolsz, Neked bejön ez a faros Stuttgarti Csillag? Oszd meg velünk véleményed!

A típus fontosabb adatai röviden

• Márka és típus: Mercedes-Benz 130H
• Gyárikód: W23
• Kivitel: Kétajtós „tudor” limuzin és kabrió
• Gyártás ideje: 1934 – 1936
• Szállítható személyek száma: 4 fő
• Motorelrendezés és térfogat: 1,3 liter, sor-4
• Váltó típusa: 4 sebességes kézi padlóváltó
• Maximálisan leadott lóerők száma: 26 LE
• Csúcssebesség: 92 km/h

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Nemhogy A osztálynak, Smartnak is kicsi! appeared first on Retrovasak.hu.