A kripták kasztnijai, avagy 5 különleges formaterv, amiket már nem gyártanak – 1. rész | Villám Veterán

Az elmúlt több mint 100 évben a gyártók számtalan formatervet és kiviteli formát álmodtak meg. Ma 5 olyat mutatok be Neked, amiket a múlt század elején használtak!

Az eddigiekben sok olyan cikket olvashattál a Retrovasak oldalán, melyek kifejezetten egy adott típus történetét, vagy a szóban forgó autó és tulajdonosa élményeit, kapcsolatát ismertetik. Az oldalon már rengeteg márka- és típusleírásról olvashatsz, viszont egy kategória eddig kimarad. Ez pedig a korok formaterve, azok fejlődése és változása. 

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a típusismertetések mellett szót ejtsünk az autók megjelenéséről, formatervéről, gyártási idejük esztétikai elvárásairól és azok miértjeiről is. Pontosan ezért, ma 5 olyan klasszikus formatervet mutatok be Neked, melyeket az autógyártók már évtizedek óta nem használnak. Lássuk is őket!

A Vis-à-Vis

A hőskori automobilok még nagyban követték a hintók formatervi megoldásait. Egyik legjobb példája a Vis-à-Vis elrendezés, mely magyarul annyit tesz: egymással szemben. A francia kifejezés mondhatni, kifejezetten lényegre törő, mivel a két üléssor utasai egymással szemben utaztak.

A múlt század fordulóján még nem tűnt gondnak, hogy a sofőr előtt üljön valaki, mivel ezek az automobilok még elég lassúak voltak, ráadásul főképp a gazdagok játékszereként tekintettek rájuk. A fenti képen látható autó egy 1900-as évjáratú Benz Ideal, ami 4,5 lóerő leadására volt képes. 

A száguldás szóba sem jöhetett, így a sofőrnek nem igazán kellett attól tartania, hogy a vele szemben utazó kitakarja az utat és balesetet szenvednek. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy az 1900-as évek elején még alig néhány motorizált szekér járta az utakat, így a szembejövő forgalomtól nem kellett tartani. 

A Dos-à-Dos

A Dos-à-Dos elrendezés a Vis-à-Vis ellentéte. A két üléssor utasai egymásnak háttal ülve utaztak. A sofőrt már nem zavarhatták a szemben ülő utasok, mivel azok mögötte, a menetiránynak továbbra is háttal utaztak.

Ahogy a Vis-à-Vis, a Dos-à-Dos elrendezés is a hintók trendjeit követték. A képen látható automobil azért is különleges, mert ez egy 1884-es De Dion Bouton, az egyik utolsó, a mai napig is működőképes gőzautó. 

A (Shooting) Brake

Az utóbbi pár évben reneszánszát éli a shooting break kivitel. Gondoljunk például a Mercikre, melyek esetén a formaterv átmenetet képez a funkcionális kombik és a sportos kupék között. Ez rendben is van, el is fogadtuk, de ki gondolt bele abba, hogy miért a lövészetről/ vadászatról nevezték el a kivitelt?

A „Shooting Brake” hintókat az uraságok vadász eseményeken használták. Ezt a kiviteli formát később a korai automobilok is hasznosították: a sofőr mögé két, egymással szembe néző üléspadot helyeztek el, ahol a vadászok ültek. 

Bár az utasok továbbra sem a menetiránnyal szemben ültek, ez az elrendezés praktikus volt: a géptest hosszában akár 3 – 3 utas is elfért, míg a megszokott elrendezés szerint maximum hárman fértek volna el. A csomagtartó hiánya nem volt probléma, a fegyvereket és egyéb csomagokat külön szekerekkel, a leggazdagabbak esetén automobilokkal szállították. 

A képen egy 1894-es Peugeot Type 10-es látható, melyből 1896-ig összesen csak három darab készült. Az 1.645 köbcentis ikerdugattyús farmotor a hátsó kerekeket hajtotta.

A Tonneau

A XX. század első pár évében kezdtek megjelenni a mai autók legősibb változatai: a motor a képtest alól előre került, az ülések pedig menetirányba tekintettek. Közéjük tartozik a tonneau is, ami franciául annyit tesz: hordó!

Ha közelebbről is megnézed ezt az 1903-as Gladiator 10HP-t, láthatod, hogy a mai trendekkel ellentétesen nem a géptest oldalán, hanem hátulján lehetett beszállni. Az ajtó két oldalán ülések helyezkedtek el. A „hordó” kifejezés onnan ered, hogy a hátsó üléssort/ a géptest hátulját lekerekítették, fából gyártották le, ami a korabeli közönséget egy hordóra emlékeztette. 

Természetesen idővel ez a formatervi megoldás is változott. Egyes Buickok esetén a hátsó utasok oldalajtókat kaptak, a géptestet már fémből készítették, egyedül a hátsó szekció formája emlékeztetett már csak hordóra.

A Phaeton

Le merem fogadni, hogy a „Phaeton” hallatán elsőre a Volkswagen luxus limuzinjára gondolsz. Ez nem is csoda, hiszen az utóbbi évtizedekben máshol nem is hallhattad a kifejezést. Az igazság az, hogy a phaeton eredetileg a tető nélküli és ponyvatetős ló nélküli hintók megnevezése volt, mely idővel a kabrió limuzinok hivatalos megnevezésévé vált. 

Természetesen ez a kivitel is a hintókig vezethető vissza, mely az automobilok esetén még az 1920-as és 1930-as években is megfigyelhető volt. A trend Amerikában, igaz egyre ritkábban, de még az 1940-es években is időnként felbukkant, viszont az 1950-es évekre már az USA-ban is eltűnt. A kivitelt több évtized után a Lincoln Continentalok élesztették újjá, ám a Ford luxus divíziója is csak rövid ideig alkalmazta. 

A fenti képen egy 1940-es Buick Specialt látsz, mely hátsó ajtajait hátul zsanérozták. Az „öngyilkos ajtó” becenév onnan ered, hogy ezek az ajtók menet közben időnként kinyíltak. Az utas megpróbálta becsukni, ám a biztonsági öv hiánya miatt kiesett, az ajtó fejbe csapta és azonnal meg is halt. 

Mit gondolsz, a fenti 5 korai kivitel közül melyik a legmenőbb? Esetleg ismerted a történetüket? Oszd meg velünk véleményed!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint