fbpx

BMW Z1 (1990)

A „Z-széria” első tagját 1987-ben, a Frankfurti Autószalonon mutatták be, majd 1989 márciusa és 1991 júniusa között volt gyártásban, ezen időszak alatt mindössze alig 8.000 darab készült belőle (mind balkormányos), így hát nem is csoda, hogy egy-egy szebb állapotú példányért akár százezer eurót is elkérnek. A képeken látható, 1990-es évjáratú BMW Z1-et az idei AMTS-en kaptuk lencsevégre, jöjjön egy kis modelltörténet.

BMW Z1

A Porschék kedvelőinek ismerős lehet a legendás holland tervező, Harm Laagay neve, aki a nyolcvanas évek derekán került a BMW-hez. Itt ugyan csupán pár évet töltött el, míg vissza nem tért a stuttgartiakhoz, ám ezen rövid időszak alatt is sikerült letennie a névjegyét, ugyanis az ő terveinek az eredménye a kétüléses Z1. Az acél vázra épülő BMW egyszerűen eltávolítható, könnyű, mégis strapabíró műanyag karosszériaelemeket kapott, az autó súlya 1250 kilogramm. Érdekesség a küszöbbe süllyeszthető ajtók megoldása, illetve biztonsági szempontból különleges a megerősített szélvédőkeret is, amely így bukókeretként is szolgál.

BMW Z1

Az (orr)középmotoros Z1 egyik nagy erénye a tökéletes súlyelosztás, ez párosul az ideális futóművel, a hátsó felfüggesztést kifejezetten ezen modell számára fejlesztették. 2.5 literes, soros hathengeres erőforrása 170 lóerő teljesítménnyel bír, segítségével a BMW roadstere 7.6 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet, végsebessége pedig 225 km/óra.

A Z1 utódja a Z3, mely 1995-től 2002-ig készült, jóval nagyobb (297.000 db) példányszámban.

A kilencvenes évek elején az Autó2 című műsorban is tesztelték a modellt, méghozzá egy 204 lóerősre felhúzott változatát, ide kattintva tekinthető meg a videó.

Bense Róbert

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb