Nemhogy A osztálynak, Smartnak is kicsi!
Mercedes-Benz 130H (W23) | Villám Veterán
A Mercedes már jóval a Smartok megjelenése előtt is próbálkozott kiskategóriás modellek gyártásával. Közéjük tartozik a faros 130H, gyári kódja szerint W23-as modell is!
Le merem fogadni, hogy ha azt mondanám Neked, hogy mondj egy olyan német prémium márkát, ami egy időben olcsó népautókat és luxus limuzinokat is gyártott, biztosan a BMW-re gondolnál. Ez talán nem is meglepő, hiszen a bajor gyártó az 501-es Barokk Angyalt az Isettával párhuzamosan forgalmazta.
Azt már csak kevesen tudják, hogy a stuttgarti konkurencia is próbálkozott „elitebb népautók” gyártásával, ám a Mercedes projektje sikertelenséggel végződött. A II. világháború előtt nem sokkal, a KdF-Wagen tervezése idején mutatkozott be a 130H, gyári kódja szerint W23-as Merci.
Ahogy az a ’30-as évek Európájában akkoriban divatosnak számított, a 130H is az áramvonalas formatervezés elveit követte. Az autó küllemi megjelenésének alapjait a Rumpler Tropfenwagen ihlette, ám az un. „lapát orrot” már inkább a korabeli Tatráktól, pl. Tatra 57, örökölte.
Annak ellenére, hogy a kor színvonalához képest kényelmes és divatos volt, sajnos a rossz súlyelosztás és nehézkes kormányzás miatt csak kisszámú megrendelések érkeztek. A 130H-t 1934 februárjától 1936-ig gyártották, majd az áttervezett W29-es vette át a helyét – sajnos ez sem vált sikermodellé.
A W23-asokat kétajtós „tudor” limuzin és ponyvatetős kabrió kivitelben lehetett rendelni. A ’30-as években az öngyilkos ajtós elrendezés még gyakorinak számított, így a 130H is hátul zsanérozott ajtókat kapott.
Rövid mellékszál: A menetiránnyal ellentétesen nyíló ajtók onnan kapták az „öngyilkos ajtó” becenevet, hogy az autózás hajnalán az automobilok ajtajai menet közben időnként kinyíltak. Mikor az utasok megpróbálták bezárni, megesett, hogy kiestek, az ajtó fejbe csapta őket, és meghaltak.
Ennek a 4 személyes tudornak/ kabriónak az utasterét is az éra esztétikai elvárásai szerint alakították ki. Talán ami mai szemmel érdekesnek hathat, hogy a műszerfala kifejezetten puritánnak mondható. Ez akkoriban megszokott volt, a tervezők nem akarták, hogy a túl sok díszítés elvonja a sofőr figyelmét.
A kistermetű géptesthez kisméretű motor társult. A 130H nevében a „130” az 1,3 literes, soros 4 hengeres motorra utalt, míg a „H” a „Heckmotor”, vagyis farmotor rövidítése volt. Váltó terén is csak egy lehetőség létezett, ami egy 4 sebességes padlóváltó volt. Kuriózum, hogy az összes fokozatot szinkronizálták, mivel ez a XX. század első felében a drága luxusautók kiváltsága volt.
A 26 lóerős, 19 kW-os motor egy megközelítőleg 92 km/h-s csúcssebességet tett lehetővé. Belőle fejlesztették ki a 150H (W30) sportmodellt is, ám ebből csak egy prototípus készült.
A 130H egy ígéretes modellnek indult, ám a tervezési baklövések miatt alig 3 évig gyártották. Mára csak kevés maradt fenn belőlük, ám ez is a szerencsén múlt: A háború alatt a nácik rengetek magán autót koboztak el, viszont a W23-asok katonai és állami szolgálatot nem tudtak betölteni, így nem is kobozták el őket.
Mit gondolsz, Neked bejön ez a faros Stuttgarti Csillag? Oszd meg velünk véleményed!
A típus fontosabb adatai röviden
- Márka és típus: Mercedes-Benz 130H
- Gyárikód: W23
- Kivitel: Kétajtós „tudor” limuzin és kabrió
- Gyártás ideje: 1934 – 1936
- Szállítható személyek száma: 4 fő
- Motorelrendezés és térfogat: 1,3 liter, sor-4
- Váltó típusa: 4 sebességes kézi padlóváltó
- Maximálisan leadott lóerők száma: 26 LE
- Csúcssebesség: 92 km/h
cikk/fotók: Tarsoly Bálint
