Egy Trabant szinte mindig az utóbbi.

Nem azért, mert ez a legjobb autó a világon. Nem is azért, mert praktikus, gyors vagy kényelmes. Egyszerűen csak van benne valami. Egy hang, egy szag, egy érzés, amit ha egyszer elkap az ember… onnantól nincs nagyon visszaút.

Offenberger Ottó története is így indult. Nem egy nagy döntéssel, nem egy régóta dédelgetett tervvel, hanem inkább egy gondolattal, ami egyre többször visszatért. Jó lenne egy Trabant. Nem egy kiállítási darab, nem egy túlfényezett, tökéletes példány, hanem egy olyan, ami él. Amit használni lehet. Amiben benne van az idő.

2021 augusztusában aztán jött egy hirdetés, ami első ránézésre semmi különös nem volt. Nem volt telepakolva fotókkal, nem próbált többet mutatni, mint ami. Mindössze ennyi állt benne: „Trabant 601, lejárt műszakival eladó.” Gödöllőn.

Ennyi.

És valamiért pont elég volt.

Egy telefonhívás után gyorsan kiderült, hogy az autó több mint két éve áll, műszaki nincs rajta, beindítva sem volt azóta. Az ilyen mondatok általában inkább elriasztják az embert, de itt valahogy nem ez történt. Inkább az volt az érzés, hogy pont egy ilyen autót keresett. Olyat, amin van mit csinálni, de nem reménytelen.

Persze ilyenkor az ember nem egyedül dönt. Jönnek a barátok, a tanácsok, a „menjetek érte azonnal, mert ezt elviszik” típusú mondatok. Klasszikus helyzet. És mire az ember észbe kap, már szerveződik is az indulás.

Vasárnap volt. Ráadásul Forma–1 hétvége Mogyoródon. Az M0 és az M3 gyakorlatilag állt, az út inkább volt araszolás, mint haladás. De aki már indult el autóért, az tudja, hogy ilyenkor nincs visszafordulás. Valahogy már az út is része lesz a történetnek.

Amikor megérkeztek, a látvány nem volt túl biztató – legalábbis elsőre. Egy nemrég elkészült lakópark előtt, az utcán állt a Trabant, körülötte építési törmelék, sitt, félkész környezet. Nem garázsban, nem letakarva, nem „megőrizve”, hanem egyszerűen ott hagyva. Mint egy tárgy, ami már nem kell senkinek.

Az eladó elmondta, hogy a lánya használta korábban, de kapott egy új autót, és onnantól a Trabant egyszerűen feleslegessé vált. Amikor lejárt a műszaki, már nem foglalkoztak vele. Nem volt vele konkrét baj, csak éppen nem volt rá szükség. Azóta ott állt. Két évig.

Kapott ugyan egy új akkumulátort, de ezen kívül nem történt vele semmi.

Egy gyors állapotfelmérés után viszont már egészen más képet mutatott a dolog. A kasztni meglepően egyben volt, korábban már javították, nem volt szétesve. A benzin természetesen teljesen használhatatlan volt, így indításról szó sem lehetett, de a motor átforgott. A fékek be voltak állva, de ez szinte magától értetődő egy ilyen helyzetben.

Nem volt tökéletes. De pont az volt, amire szükség volt.

Egy rövid alku után jött az a fordulat, ami végképp eldöntötte a dolgot: az autóhoz tartozott egy komolyabb alkatrészkészlet is, egy külön garázsban. Nem egy doboznyi apróság, hanem tényleg egy olyan mennyiség, ami később rengeteget számít.

A felpakolás viszont nem ment egyszerűen. A beállt fékek miatt a Trabant nem akarta megadni magát, kellett hozzá minden: erő, türelem, egy kis improvizáció. Az a tipikus jelenet, amikor mindenki egyszerre mondja a magáét, mégis valahogy összeáll a dolog. Végül felkerült a trélerre, és ezzel tulajdonképpen új fejezet kezdődött.

De a napnak még nem volt vége. Jött az alkatrészek begyűjtése, pakolás, szervezés, az a fajta káosz, ami kívülről nézve értelmetlennek tűnik, de belülről teljesen logikus. Fárasztó volt, de közben mégis volt benne valami jó. Az érzés, hogy történik valami.

Otthon aztán jött a valóság. Amikor már nem a lelkesedés beszél, hanem a tapasztalat. A baráti kör gyorsan felállította a „diagnózist”: motorfelújítás, fékgenerál, és utána mehet műszakira. Nem restaurálásról volt szó, nem arról, hogy tökéletes legyen, hanem arról, hogy működjön. Hogy újra lehessen használni.

A fényezéshez Ottó saját kezűleg nyúlt hozzá. Polírozta, amennyire lehetett, és szépen lassan visszajött az a fény, ami talán évek óta nem látszott rajta. Nem lett hibátlan, de nem is kellett annak lennie. Inkább az volt a fontos, hogy újra legyen benne élet.

Az első időszak inkább a megőrzésről szólt. Nem akarta túlgondolni, nem akarta átalakítani. Felkerült egy reluxa a hátsó ablakra, a tetőre egy sátor – apró részletek, de pont ezek adják meg azt az érzést, amitől egy Trabant több lesz, mint egy egyszerű autó. Ezek nem kiegészítők, hanem hangulatok.

Valahol 2022 környékén viszont változott valami. Nem az autóban, hanem a hozzáállásban. Megjelent a gondolat, hogy talán nem csak használni lehetne, hanem kipróbálni egy másik közegben is. Veterán hegyi felfutók, oldtimer trophyk – egy teljesen új világ nyílt ki.

Közben 2023-ban érkezett egy másik projekt is, egy 600-as, ami már kifejezetten versenyzésre készült. De a 601-es nem szorult háttérbe. Inkább kapott egy új szerepet.

A végső forma valahol a múlt és a jelen között született meg. A régi gyári német Trabant rally csapat hangulatát idéző matricázás került rá, ami teljesen új karaktert adott az autónak. Nem lett belőle versenyautó, de lett benne valami, ami emlékeztet arra, honnan jött ez az egész.

Persze nem maradt minden gyári. A karburátor sem az, a kipufogó sem. De pont ettől lett személyes. Nem egy katalógusból kivett állapot, hanem egy saját történet.

És aztán jött egy olyan helyzet, ami talán mindennél többet elmond erről az egészről.

Egy hideg téli hajnalon a modern autó nem indult. Üzemanyagpumpa. Nincs idő gondolkodni, nincs B terv. Vagy mégis.

Le a ponyva a Trabantról, egy gyors indítás, és már úton is volt. És ami a legjobb: működött. Nem késett el. Nem hagyta ott.

Ilyenkor érti meg az ember igazán, hogy miért tart meg egy ilyen autót.

2025-ben kapott egy egyéni rendszámot is: TR-BT 601. Egy apró részlet, de sokat elmond arról, hogy ez az autó már nem csak egy tárgy.

Nem használja sokat. Volt egy oldtimer trophy, ahol egy 8. helyezést is sikerült elérni, de nem lett belőle versenykarrier. Nem azért, mert ne tudná, hanem mert nem akarja. Van az a pont, amikor az ember már nem bizonyítani akar, hanem megőrizni.

Ez a Trabant nem restaurált. Vannak rajta hibák, karcok, itt-ott hiányzik a festék. De pont ettől igazi. Nem egy tökéletesre csiszolt tárgy, hanem egy autó, ami élt, és még mindig él.

1990 áprilisa óta az utakon van. És ha rajta múlik, még sokáig ott is marad.

Mert vannak autók, amiket megvesz az ember.
És vannak autók, amiket egyszerűen nem tud elengedni.

Retrovasak.hu

The post „Két éve ott állt az utcán… ma már eszembe sem jutna eladni” – egy Trabant 601 története appeared first on Retrovasak.hu.

The post TRABANT 601 | A PapírJaguár télen is támad – A mi sztorink – GABRIEL VLOG – KAJAKVASAK appeared first on Retrovasak.hu.

Trabant 602

Az 1960-as évek elején a Trabant gyár tervezői nekiláttak a 600-asok továbbfejlesztésének. 1963-ban mutatkozott be a jól ismert kétütemű 601-es, ám vele párhuzamosan egy wankeles példányt is teszteltek. Az első kísérleti példányok 1968-ban készültek el, melyek megjelenése szinte egyezetett a korábbi modellekével.

A 602-es egyik fő érdekessége, hogy a megszokott kéthengeres, kétütemű erőforrás helyett egy 497 köbcentis wankel motort kapott, ami 6.000-es fordulaton 63 lóerő leadására volt képes. Csúcssebessége 147 km/h volt, átlagfogyasztása 7 és 12 liter között változott.

Akárcsak a legtöbb gyártó, a rotoros erőforrást a Trabant sem volt képes „megszelídíteni”. A projektet elvetették, az összes prototípust bezúzták. A Trabant Múzeum 2002/2003-ban elkészített egy replikát, ami több 1.1-es alkatrészt is tartalmaz.

Trabant 602V

A nevében szereplő „V” betű ellenére a 602V nem V8-as motort kapott. A mássalhangzó a német „Vollheck”, vagyis ferdehátú kivitelre utal.

Annak ellenére, hogy eredetileg egy 30 lovas kétütemű motorral tervezték, az előző 602-es wankel motorjával is kompatibilis volt, így gyakorlatilag mind a két erőforrással gyárthatták volna.

Bár konkrét adatot nem találtam arról, hogy miért is tartották jó ötletnek, hogy egy ferdehátú modellt is piacra dobjanak, arra tudok csak gondolni, hogy a ’60-as évek végén már Nyugaton is több ilyen típust fejlesztettek. Ott van már rögtön a ’74-ban bemutatott Golf és a ’70-től forgalmazott Ford Pinto is.

Trabant 603

Az eddigiek közül a 603-as tűnt a legígéretesebb prototípusnak, amit nem csak formailag, de műszakilag is sok mindenben eltért a 601-es változatoktól. Igaz, ezt is duroplaszt karosszériával tervezték és műgyantával kenték ki, viszont Nyugatora is el akarták adni, így háromféle motorral is szerelték volna.

Az első erőforrás egy kétütemű, kéthengeres, 600 köbcentis változat volt, ami 30 lóerő leadására volt képes. Ezt egy 0,5 literes, egytárcsás Wankel követte, amit az NSU lincensze alapján terveztek meg. A kisebb lökettérfogat ellenére ez a motor 25-tel több, vagyis 55 lóerő leadását tette lehetővé. A harmadik változatot a Trabant a Skodával közösen fejlesztette, ami egy négyhengeres, kétütemű, 40 lovas változat volt.

Annak ellenére, hogy a 603-as Trabi sosem került sorozatgyártásba, egyes állítások szerint egy NSZK-s gyártó megvásárolta a koncepció jogait, amit később a Volkswagen Golf formájában született meg. Persze ez csak egy legenda, de ki tudja, még igaz is lehet…

Mit gondolsz, a fenti három Trabant prototípus közül Neked melyik a kedvenced? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A Trabant 50 árnyalata – 4. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Tulajdonos: Dudás Dániel

Gratulálunk a szép Vashoz!

The post Igényesen átalakított Trabant 601 – Dudás Dániel appeared first on Retrovasak.hu.

videó: Klasszik Kasztni 

The post Citrom ízű banán vagy 26 lovas pöfögő? Trabant 601 appeared first on Retrovasak.hu.

Kövesd te is a Klasszik Kasztni Youtube csatornáját!

The post A MERKÚR-tól sem érkezdett szebb Trabi: Egy 1988-as Trabant 601 kalandos története appeared first on Retrovasak.hu.

The post Aszfaltközeli Trabant 601-es appeared first on Retrovasak.hu.

Aki kíváncsi a tavalyi Trabi-túránkra, annak ajánlom az alábbi linket, ebben a cikkben viszont nem közvetlenül az utazás alatti főbb élményeket, hanem inkább az autóval kapcsolatos emlékeimet idézném fel. A fotókról annyit megjegyeznék, hogy egy 30 fokos júniusi napon készültek (szándékosan még a szponzori matricák felrakása előtt vittem ki fényképezni), kinn az alföldi pusztán, ahol a ciripelő tücskökön kívül más társaságom nemigen volt. Úgy éreztem, hogy kigurultam a világból.

’89-es „évjáratúként” még bőven vannak emlékeim a keleti autók „uralkodásának” utolsó éveiről. Közelről láttam embereket örülni olyan járgányoknak, melyek korábban még elérhetetlennek számítottak Magyarországon, és láttam kert végében elsorvadt Trabantokat, Wartburgokat, Skodákat. A hétköznapokból ezek az autók – talán a Ladákat kivéve – jóformán kihaltak, hogy aztán édeskés nosztalgiával visszatérjenek. Megértem azokat, akik szerint eljárt az idő azon négykerekűek felett, melyekre annak idején éveket kellett várni, és azokat is, akik jóformán fanatikusként rajonganak ezekért az autókért.

A józan ész teljes joggal diktálja azt, hogy inkább üljek egy újabb autóba a Trabant helyett, ám ha az érzelmi oldalát nézzük, nagyon boldog vagyok, hogy még maradt belőlük néhány, és a tulajdonosok örülnek egymásnak, találkozókra járnak, hobbiszinten életben tartják a járműkultúra ezen formáját. Ebbe magam is szerettem volna belekóstolni, és mivel mással kezdhettem volna, mint egy Trabanttal. Hiszen akit a két ütem képes egyszerre elkapni, az sosem szabadul meg a kis keletnémet „gyösz” emlékétől.

Nem mennék bele mélyebben abba, hogy milyen módon lehet ma Magyarországon épkézláb, rendezett papíros, ne adj’ Isten műszakis 601-est beszerezni. Bármilyen hihetetlen, az árak elszálltak, és vannak bőven buktatók is, úgyhogy a vásárlást tényleg csak megszállottaknak javaslom. Kósza ábrándból nem lesz vidám Trabantozás, arról nem is beszélve, hogy jó néhány alkatrészt, utastéri elemet (pl. szakadásmentes ülést) úgy kell vadászni, és nem ám internetről, hanem szájhagyomány alapján, innen-onnan kapott telefonszámokon próbálkozva. A tapasztalatokat viszont ezek a fel/megismerések is bővítik, sőt, ennél a pontnál kerül bele az ember abba a Trabis körforgásba, ahol egyébként sok rendes és segítőkész tulajdonossal és rajongóval lehet megismerkedni.

A mi, 1990-ből származó 601-esünknek is voltak hasfájásai, de szerencsére mindenre találtunk megoldást, és a túra alatt mindössze a gyertyákat, illetve az elég rossz állapotban lévő, végül magát teljesen megadó kipufogódobot kellett kicserélni.

De vissza a kezdetekhez, sosem fogom elfelejteni az első közös métereket, hogy mennyire butának éreztem magam a kormányváltó mögött, és milyen nehezen hajtogattam be magam a hátsó ülésre. Arról nem is szólva, hogy a Trabantos-kiképzés bizony nem öt perc, bármennyire is egyszerű autónak tűnik, vannak bőven titkai, és meg kell tanulni néhány praktikát, nem elég a bólogatós kutyát felpattintani a kalaptartóra. Persze nem akarok feleslegesen okoskodni, a magam nagyjából 3000 kilométerét tartóstesztnek sem nevezném. Ilyesmikkel még véletlenül sem szeretném azokat magamra haragítani, akik az elmúlt évtizedekben százezer kilométereket tekertek bele Trabantjaikba, sőt, leszögezném, hogy minden tiszteletem ezeké az embereké.

Azt viszont megtanultam, hogy indítani, sebességet váltani, a pedálokat kezelni csakis érzékkel lehet (az elején fulladtam le a város közepén is), ám onnantól kezdve, hogy az ember keze/lába rááll, már minden magától értetődőnek tűnik. Őszintén szólva imádtam az apró kis gegeket is, mint a motorháztető trükkös, csavarhúzó segítségével történő kinyitása, amit el is próbáltunk debreceni barátainkkal, hátha egyszer szükség lesz rá a bowden szakadása miatt (nem lett). De szerettem a nap végén elégedetten visszaakasztani a helyére a biztonsági övet, és egy idő után már az is természetessé vált, hogy az indexkapcsoló nem fog magától a helyére kattanni. A benzincsapról már nem is beszélve, előfordult, hogy többszöri ellenőrzés után is kételyeim merültek fel az elzárásával kapcsolatosan, és persze amikor biztos voltam benne, hogy elfordítottam, általában akkor hagytam úgy!

A tankolás is külön rituálévá vált, a skálázott mérőpálcának megvolt a maga helye, szakszerű mérés után pedig fejben ki kellett számolni, hogy mikor kell legközelebb meglátogatni a kutat, és ha az egyenletbe valamilyen véletlen folytán hiba csúszott, még mindig ott volt a tízliteres, töltött kanna a csomagtartóban. A tankolása ráadásul kicsit olyan, mint a Forma-1-ben a kerékcsere, szinte méred a másodperceket magadban, hogy mennyi idő alatt nyitod ki a motorháztetőt, majd szeded elő és öntöd ki a 2T olajat, hogy aztán pontosan annyit tölts a tankba, amennyit kell. A kútkezelők közül az idősebbek megértő mosollyal nyugtázták munkálkodásomat, a fiataloknál volt rá példa, hogy odajöttek felajánlani a tankolást, de látva az őszinte meglepődöttséget az arcukon, inkább a „köszi, intézem” választ alkalmaztam.

A túra 22 napja alatt összesen 2664 kilométert tettünk meg, így aztán volt időm kitapasztalni a 601-es főbb tulajdonságait. A Trabant türelemre tanítja az embert, nem fogsz vele gyorsan hajtani, sem meggondolatlanul előzgetni (amúgy sem kell), méghozzá azért, mert nem tudsz. A 26 lóerős, 595,5 köbcentis kétütemű motor erre elég, ezt el kell fogadni, azért hozzátenném, hogy a szükséges tapasztalat megszerzését követően egész jól lehet vele tartani a forgalom ritmusát. Ennek is köszönhető, hogy soha senki nem dudált le, nem akartak az árokba nyomni, morcos arcok helyett pedig őszinte mosolyokat és hüvelykujjakat láttam az oldalsó ablakból, mikor épp megelőztek. Ami egyébként elég gyakran meg is történt, kivétel nélkül kulturált módon.

Sokan mondogatták a túra előtt, hogy hosszabb távon kényelmetlennek és kicsinek fogom tartani a Trabantot, ám pont ebben az oldalában csalódtam a legkellemesebbet. Nem tudnék olyan esetet mondani, amikor megfáradva szálltam volna ki a járgányból, kedveltem a kurta-furcsa üléseket, ráadásul a lábamnak is bőven volt hely, a kis tárolópolcon is minden elfért, amire csak szükség volt. A csomagtartó pedig mai szemmel nézve is kategóriabajnok lenne a maga 415 literes méretével, az összes cuccunkat elnyelte. Volt még valami, amire minden alkalommal rácsodálkoztam, ez pedig a manőverezhetősége. Kevés olyan parkolóhely volt, ahová ne fértem volna be a mindössze 3.55 méter hosszú és 1.5 méter széles 601-essel, amikor pedig tolatásnál hátrafordultam, olyan érzésem volt, mintha a hátsó szélvédő az orrom előtt lett volna.

2016-ban Trabantozni kicsit olyan érzés volt, mintha beültem volna egy időgépbe, körülöttem minden a múltat jelképezte, a maga jellegzetes aromáját árasztó valójában, az autón kívül pedig pezsgett a modern világ. A Trabi ma már nem szükség, és egy mindössze szűk réteg vágyálma csupán, mégis van benne valami igazán emlékezetes és emberi. Unokaöcsém reakciójával tudom ezt a legjobban példázni, hiszen hiába huppan bele szinte minden hazahordott tesztautóba, mégis a több tucatnyi közül csak egyetlen négykerekű nevét jegyezte meg eddig, és folyton felteszi a kérdést: „Hol van a Trabant?”

Bense Róbert

The post Nyári Trabantos emlékek appeared first on Retrovasak.hu.

Alig lehetett engem kiszedni az autóból mindig is vezetni akartam és pöffeszkedve foglaltam helyet a laprugók felett nem sokkal elhelyezkedő hátsó ülésen. Másik nagyapám legjobb barátjának is volt egy hófehér füstgyárosa, ám ekkor a családban már nem volt Trabant így Józsi bácsi (nyugodjon békében) Trabantjára irányult az összes rajongásom. Telt múlt az idő és ez a rajongás csak fokozódott.

Amit csak lehetett összegyűjtöttem, ami a Trabira emlékeztető kis szuvenírekben testesült meg. Polók, kulcstartók, makettek, kis modellek, és amit csak el lehet képzelni. Bárhova is mentem mindig is figyeltem az utakat, hogy mikor jön felém egy kétütemű, hogy legalább halhassam és integethessek neki. Volt, hogy vadidegen embereket is megállítottam, akik Trabanttal voltak, hogy hadd üljek be egy pillanatra, akár csak egy szippantásra. ( 🙂 , tudniillik a Trabantnak nagyon sajátos illata van belül is kívül is).

18 éves voltam, amikor születésnapom alkalmából volt szerencsém kipróbálni egy babakék füstöst. (Később nekem is ilyen lett.) A „túra” után megszilárdult bennem a gondolat, hogy szeretnék egy saját Trabit.

Hosszú keresgélés, kutatás és spórolás után ráakadtam a saját szerzeményemre. Hamar belopta magát a családom szívébe is, és ők is csak „Pöfike” néven emlegetik.

Miután megvettem, természetesen várt rá egy alapos karbantartás. Cserélve lett valamennyi tömítés, dugattyú csapszegek és gyűrűk, továbbá tűgörgős kosarak, ékszíj, és gyújtás. A napokban kapott új fényezést és kerékfestést, mint csillag az égen, úgy tündököl az én szemem fénye.

Azóta is tart a szerelem és elválaszthatatlanok vagyunk, és igen tökéletesen jól érzem magam ebben az autóban, mert mindent megad nekem, amire vágyom tőle, és csak szép emlékek kötnek hozzá. Nagyszerű érzés reggel belépni a garázsba és látni, hogy teli mosollyal kerek „szemekkel” mosolyog rám az én babakék kis gépezetem.

Fekete Márk

The post Pöfike története – Trabant 601 appeared first on Retrovasak.hu.

,,Apa,nézd! Apa rendszámos Trabant” – szerintem őt nem igazán hatotta meg az egykori Honecker bosszúja, azonban nekem ettől a pillanattól kezdve álomautóvá vált ezen márka. Pár évvel később kisiskolásként nap mint nap jártam azon az útvonalon a menzára azonban bármennyire is kerestem többet nem láttam APA-t a parkolóban.

Telt múlt az idő, autószeretetem egyre csak nőtt-növekedett, a szülinapi és félretett pénzecskéimből elkezdtem gyűjteni a Retróautók modellautók sorozatot. Minden hónap elején izgatottan vártam az új maketteket, amik csak halmozódtak a polcon és a vitrinen. A segédmotoros jogosítvány megszerzése után,ahogy a nagyok mondják ,,Szinyás” (értsd: Simsonos) lettem. Erről a ,,betegségről ” nem ejtenék több szót, ugyanis előző írásaimban olvashattok ezekről . Nade ,ilyen kacifántos bevezetés után szeretném elmesélni az aut…khhhm a Papírjaguárom megvásárlásának történetét.

A számomra megfelelő Trabcsek felkutatását természetesen interneten kezdtem, a biológia és egyéb izgalmas órákon szorgalmasan kutattam az ideális példányt. Buzgóságomat az Igazgató úr majdnem megjutalmazta egy intővel. Jó pár Trabantot megnéztem, de kivétel nélkül mindegyiken bőven találtam hibát. Végső elkeseredésemben kritériumokat összefoglaló hirdetést adtam fel az álomautó reményében . Egy délután telefonhívást kaptam, a szóban forgó verda ígéretesnek tűnt, így elhatároztam ,hogy megnézzük. Mivel sose volt Trabantom így a témában jártas aranyszívű Robibácsit kerestem meg, aki bármikor szívesen segít ,,a kisgyereknek’’. A szakértő ,, öreggel ’’ felvértezve másnap elmentünk megnézni, a ponyvát lehúzva az autóról egyből szerelembe estem. Ott ált előttem a kimattult, de gyári állapotú 601-s, átnéztük tüzetesen ,majd Robibá odasúgta nekem :, ,ez kurv@jó, meg kell venni’’. Nem is kellett nekem ennél több bátorítás, azonnal kezébe csaptam az eladónak, ugyan az NDK-s csodát csak következő héten vittük el.

Most a Trabant szeretne végre bemutatkozni az olvasóknak, így átadom neki a szót, hisz ő a főhőse a sztorinak.

A nevem Trabcsek, de hívjatok csak Ciginek (rendszámom miatt CGT). 1987-ben születtem Zwickauban, majd Magyarországon nőttem fel, egy idős hölgy féltő karjaiban. Jó pár évet garázsban pihentem, ennek köszönhetően kevés kilométert futottam a motorom bontatlan és a kasznim szinte rozsdamentes, eredeti fehér színem van. Kombi vagyok és a fenekem kicsit lóg, de ez nem gáz, mert idén töltöm a harmincat.

Megkértem őt , hogy legyen tömör a mondanivalója, be is tartotta, ebből is látszik milyen odaadó, szófogadó jármű.

A nyár elérkeztével izgatottan vágtam bele Cigi forgalomképessé tevésébe . Édesapám jó barátja, Szilárd felelőtlenül felajánlotta, hogy segít nekem mindenben. Szinte az összes hétvégémet nála töltöttem, de a Trabi készült, Szili őszült. Volt hengerfejtömítéscsere, üzemanyagrendszer takarítás, alváz és üregvédelem, beltér tisztítás, fék és futómű átvizsgálás és javítás.

Az Trabcsek végül forgalomképessé vált, igaz ennek több ezer doboz kék Sopianae és jó pár idegszál látta kárát Szilárd részéről. Igen, bevallom lehet, hogy nem tenyérrel kellett volna felkenni a ragasztót a doblemezre vagy éppen az alvázvédős ronggyal portalanítani a fényezést….de kérem, aki ilyen autót vesz attól ne várja el senki, hogy normális is legyen. Megkönnyebbült, amikor végül kipöfögtem a csillogó-villogó füstgyárossal a kapuján, de szerintem az ő szívét is megdobogtatta a szépen szóló kétütemű motor és a fényes kaszni. Ezúton is szeretném neki megköszönni a segítséget.

A sok simogatás, csavarozás eredménye azonban nem maradt el, Trabcsekkel megkerültük a Balatont, még ezen a nyáron, de erről csak a következő cikkben olvashattok.

Lőrincz Marcell

The post Gyerekkori szerelem – Trabant 601 Universal appeared first on Retrovasak.hu.