A 601-esek voltak a zwickaui gyár leghosszabb időn át gyártott modelljei. 1963 és 1991 között több mint 2 millió 818 ezer példány talált gazdára. Így nem is meglepő, hogy ha csak annyit mondasz, hogy „Trabant” vagy Trabi, mindenki azonnal a 601-esre gondol.

De milyen Trabikat gyártottak a 601-es előtt? Milyen egyedi kivitelei voltak? Milyen autók gyártását tervezték még? A Trabant 50 árnyalata c. cikksorozatból ezek ki fognak derülni! Ebben a részben a „Gömbölyű Trabantokról” olvashatsz.

Trabant 500, 1960-1963

1960-ban mutatkozott be a Trabant 500-as szériája, amit a P50-esekkel 3 éven át párhuzamosan gyártottak. A két típus között csak kisebb változásokat figyelhetünk meg, viszont az 500-asok díszítése sokkal jobban illeszkedtek a kibontakozó autóipari űrkorszak esztétikai ideáljaihoz.

Annak ellenére, hogy a kasztni formatervezése, mondhatni, változatlan maradt, ráadásul a tolóablakokat továbbra sem váltották fel a tekerős ablakok, az 500-asok több olyan designelemmel is bírnak, amik akkoriban az USA-ban és Nyugat-Európában divatosnak számítottak.

Már a P50-esek első indexbúrái is rakétákat utánzó, un. „dagmar” stílusú formatervet kaptak, viszont az 500-asok oldalsó díszlécei az ’50-es évek közepén forgalmazott Buickok krómcsíkjainak másolatai, melyek vonalvezetése a géptestnek dinamikus megjelenést kölcsönöztek.

Trabant 600, 1962-1965

1963-ra a gömbölyű Trabantot ismét áttervezték. Az oldalsó díszléceket újakra cserélték, az erőforrás lökettérfogatát 100 ccm-mel megnövelték. Akárcsak az 500-asok esetén, a kétajtós „tudor” limuzin kivitelek mellett a háromajtós kombik is szerepelek a 600-asok palettáján.

Az alig több mint 106 ezres példányszámban gyártott NDK-s kisautót Standard, DeLuxe és Camping fantázianevű felszereltségi szintekkel lehetett rendelni. Ez utóbbi kifejezetten a kombik felszeretségét jelölte. A puttonyos „Camping” változatok tetőlemezei elhúzható ponyvatetőt kaptak, az üléseket ággyá lehetett alakítani, bár ez a hagyományos Universalokra is vonatkozott.

Neked a P50-es, 500-as, vagy 600-as Trabi a kedvenced? Miért? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A Trabant 50 árnyalata – 3. rész |Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

De milyen Trabikat gyártottak a 601-es előtt? Milyen egyedi kivitelei voltak? Milyen autók gyártását tervezték még? A Trabant 50 árnyalata c. cikksorozatból ezek ki fognak derülni! Ebben a részben a „Gömbölyű Trabantokról” olvashatsz.

Trabant 500, 1960-1963

1960-ban mutatkozott be a Trabant 500-as szériája, amit a P50-esekkel 3 éven át párhuzamosan gyártottak. A két típus között csak kisebb változásokat figyelhetünk meg, viszont az 500-asok díszítése sokkal jobban illeszkedtek a kibontakozó autóipari űrkorszak esztétikai ideáljaihoz.

Annak ellenére, hogy a kasztni formatervezése, mondhatni, változatlan maradt, ráadásul a tolóablakokat továbbra sem váltották fel a tekerős ablakok, az 500-asok több olyan designelemmel is bírnak, amik akkoriban az USA-ban és Nyugat-Európában divatosnak számítottak.

Már a P50-esek első indexbúrái is rakétákat utánzó, un. „dagmar” stílusú formatervet kaptak, viszont az 500-asok oldalsó díszlécei az ’50-es évek közepén forgalmazott Buickok krómcsíkjainak másolatai, melyek vonalvezetése a géptestnek dinamikus megjelenést kölcsönöztek.

Trabant 600, 1962-1965

1963-ra a gömbölyű Trabantot ismét áttervezték. Az oldalsó díszléceket újakra cserélték, az erőforrás lökettérfogatát 100 ccm-mel megnövelték. Akárcsak az 500-asok esetén, a kétajtós „tudor” limuzin kivitelek mellett a háromajtós kombik is szerepelek a 600-asok palettáján.

Az alig több mint 106 ezres példányszámban gyártott NDK-s kisautót Standard, DeLuxe és Camping fantázianevű felszereltségi szintekkel lehetett rendelni. Ez utóbbi kifejezetten a kombik felszeretségét jelölte. A puttonyos „Camping” változatok tetőlemezei elhúzható ponyvatetőt kaptak, az üléseket ággyá lehetett alakítani, bár ez a hagyományos Universalokra is vonatkozott.

Neked a P50-es, 500-as, vagy 600-as Trabi a kedvenced? Miért? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A Trabant 50 árnyalata – 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A XXI. század emberének a fejében a kombik úgy élnek, mint ötajtós, puttonyos limuzinok, melyek megjelenése nem igazán rí ki a tömegből. Ez persze nem mindig volt így, a XX. század folyamán több izgalmas puttonyos is járta az utakat. Ma ezek közül mutatok be hármat!

A „hardtop”-kombi

A „hardtop” kivitel elsőként 1953-ban bukkant fel, mint a kupék B-oszlop nélküli változata. Eredeti célja az volt, hogy a kabriózás érzetét és látszatát keltse, ezért is hívták „hardtop convertible”-nek, vagyis keménytetős kabriónak. Nevükkel ellentétben ezek a tetők rögzítettek voltak, nem lehetett őket fel-le húzni.

Két évvel később a B-oszlop nélküli kasztnik már a limuzinokon is elérhetőek volt, az évtized végén pedig már kombikat is lehetett ezzel a kivitellel rendelni. Persze a puttonyos változatok senkit sem csaptak be, viszont az utasokban még kelthette azt az érzést, hogy egy felhúzott tetejű kabrióban utaznak.

A fenti képen egy ’57-es Buick Caballerót látsz, aminek A és C oszlopai alig vastagabbak egy spaghetti szálnál, így egy borulásos karambol esetén a tető gyakorlatilag azonnal be is szakadt. A trendet természetesen az alacsonyabb árkategóriás gyártók is követték, még a Ramblereket, mint például ezt az ’58-as Ambassadort is, lehetett B-oszlop nélküli kombiként rendelni.

A tolótetős kombi

Az ebbe a kategóriába eső kombikra az 1963 és 1966 között gyártott Studebaker Wagonaire-eken kívül egy példát sem találtam. A kivitel neve lényegében össze is foglalja, hogy miről van szó: A csomagtér feletti tető egy részét el lehetett csúsztatni, hogy termetesebb rakományt is lehessen szállítani.

A fenti képeken látható ’64-es Wagonaire jól mutatja, miről is van szó. A tetőcsomagtartó mögötti részt el lehetett tolni, s ezzel jelentősen megnőtt a rakodótér térfogata. A Studebaker a Wagonaire kombikat több típus puttonyos változataként is gyártotta.

A plexitetős kombi

A két amerikai autó után a listát egy szocialista járgánnyal zárjuk. A Púpos Wartburgok azon kevés keleti autók közé tartoztak, amiket a limuzin és kombi kivitelen túl kupé, roadster és kabrió kivitelben is gyártottak. Mi több, kombiból is három lehetőség létezett: A három- és ötajtós változatokon kívül plexitetős kivitelek is készültek.

Az utóbbi kategóriába eső puttonyosok csomagtere feletti részt oldat plexivel, tetejét pedig elhúzható puhatetővel látták el. Ez a megoldás inkább esztétikus, mint praktikus: autós kempingezés alkalmával, kis túlzással, a szabad ég alatt aludhattunk.

Mit gondolsz, a fenti három kivitel közül Neked melyik tetszik a leginkább? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 3 különleges formaterv, amiket már nem gyártanak – 6. rész, kombik | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A belsőégésű motorok térhódításával nem csak a magánszemélyek, de a rendfenntartó, egészségügyi és állami szervek is lecserélték lovaskocsijaikat. Ezek alól a mentők sem voltak kivételek, amik a múlt század közepén még teljesen más megjelenésűek voltak, mint mai társaik.

Jogos a feltételezés, hogy a mentőautók mindig is dobozos/ haszonjárművek áttervezett változatai voltak. A valóság az, hogy a mai mentők külleme csak az évtized közepe után alakult ki, előtte limuzinok és kombik átalakított másai voltak.

A „Sedambulance”

A lista elő, egyben legfurcsább tagjai a limuzinokból átalakított mentők. Ezek a háború környékén voltak népszerűek az USA-ban, maga a megnevezés, a „sedambulance” is a sedan és ambulance szavak összevonásával jött létre, amit a MOPAR-ok, tehát Plymouth, Dodge, DeSoto és Chryslerek esetén használtak.

A fenti képeken egy egyetemi kórház 1947-es DeSoto Customökből álló flottáját látod. Az autókat meghosszabbították, a betegágyakat a csomagtartón át tolták be a géptestbe. A hátsó üléspadot kivették, s ezzel helyet teremtettek magának az ágynak, illetve egy orvosnak, aki a beteg egy összecsukható széken mellette ült. Az is előfordult, hogy a könnyebb ki- és beszállítás érdekében a B oszlopokat ki lehetett szedni.

A szedán mentők nem csak az USA-ban bukkantak fel, több ország gyártói is alkalmazták ezt a furcsa megoldást. Ilyen például a fenti képen is látható GAZ-12 ZIM is, amit az amerikai DeSotókhoz hasonlóan megnyújtottak.

A furgonokból átalakított mentőautók

A szedán mentőautókkal párhuzamosan, mai szemmel korszerűbbnek tűnő változatok is léteztek, amiket furgonokból (sedan delivery) alakítottak ki. Ilyen például az alábbi képen látható 1953-as Chevrolet is, melynek hátsó ajtaján már minden gond nélkül be lehetett egy betegágyat gurítani, viszont az ablakok hiánya nyomasztóan hathatott.

A „furgon mentők” átmenetet képeztek a limuzin és kombi változatok között, ráadásul ezeket is külön, megbízás útján kellett módosítani. Az alacsony árkategóriás modelleken túl drágább autókból, például Packardokat is készült ilyen felépítményű mentőautó – bár ezek esetén a helyzet kicsit más volt, mert a luxusgyártók nem árultak zöldséges furgonokat.

A kombiból átalakított mentőautók

Szerencsére idővel rájöttek, hogy egy limuzin túl szűkös egy mentőautó szerepét betölteni, így áttértek a kombik átalakítására. A puttonyos autókat, akárcsak az alábbi ’58-as Buickot, szintén meghosszabbították, belterüket pedig magasabbra tervezték.

Természetesen a gyártók továbbra sem kínáltak mentőautókat, az átalakításokat egy külső megbízott végezte el, pont ahogy manapság a halottaskocsikat is szokták. És ha már halottaskocsi: Ezeket a kombikat úgy tervezték meg, hogy szükség esetén rövid idő alatt át lehessenek őket alakítani.

A kombikból átalakított mentőket az 1980-as évek környékéig gyártották, az új évtizedben már teret hódítottak a mai is megszokott dobozos változatok. A fenti képeken egy ’68-as Dodge Polara és ’69-es Cadillac mentőt látsz. Ez utóbbit a Superior karosszériaépítő cég alakította át, ami a Meteorral együtt a múlt század legismertebb kombikat mentőkké alakító amerikai vállalata volt.

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Kihalt kasztnik, avagy 3 különleges formaterv, amiket már nem gyártanak – 5. rész, mentőautók | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A FIAT 500-asok különböző változatairól szóló cikksorozat első részében a Topolino 3 változatával, a másodikban a Nuova 500, az 500 D és Giardiniera kombival ismerkedhettél meg. A folytatásban további 3 Ötszázast ismerhetsz meg. Lássuk is őket!

FIAT 500 Furgoncino, 1960 – 1975

Ha már az meglepett, hogy az 500-asból kombi változatok is készültek, most figyelj! A FIAT ki akart használni minden lehetőséget, amivel növelni tudta az eladásait. A Giardiniera kombival párhuzamosan Furgoncino, magyarul „Furgonocska” néven dobozos kisteher változatokat is forgalmazott.

A dobozos kiviteleket is a Giardiniera 499,5 köbcentis, kéthengeres farmotorjával szerelték, ami 17,5 lóerő leadását tette lehetővé. A kettő közti különbség többnyire csak a géptesten figyelhető meg: A Furgonico nem kapott hátsó ablakokat, illetve a rakodótér növelése érdekében hátsó üléssort sem szereltek bele. Míg a nyersanyagspórolás érdekében a hagyományos és kombi kivitelek ponyvatetőt kaptak, a furgonok teteje teljes egészében fémből készült.

FIAT 500 Camioncino, c. 1965

Ha még a kombi és dobozos 500-asok sem lettek volna elég meghökkentőek, itt van a platós változat! A Camioncino, „kamionocska”, az akkoriban Rómában székelő Giannini testvérek műhelyének szüleménye, melyből összesen csak 100 darab készült!

Ezek a különleges platósok egyeznek a korábbi teherszállító változatokkal, ami nem is meglepő, mivel Giardinira kombikból alakították át őket. Erőforrás terén ezek is a megszokott 17,5 lovas változatot kapták, amihez a platón lévő csapóajtón át lehetett hozzáférni.

Lehet, hogy mai szemmel elborult ötletnek tűnik egy 500 köbcentis platóst gyártani, mégis jól tette a dolgát. 250 kg-nyi rakomány szállítását tette lehetővé, ráadásul, ha a szükség úgy kívánta, erőforrására, aksijára gépeket, berendezéseket is rá lehetett kötni.

FIAT 500 Ziba, 1962

A Giannini testvérek mellett több, ismertebb karosszériatervező cég is próbálkozott az 500-asok áttervezésével. Közéjük tartozik a Ghia is, aki egy pickup változatot tervezett.

Akárcsak az előző változatok, a „Ziba”-ra keresztelt változat is a Giardiniera és 500 D 499,5 köbcentis 17,5 lovas változatával készült. Az újratervezés során a Ghia a műszaki megoldásokhoz nem nyúlt, egyedül a géptesten végzett néhány módosítást.

A Ziba 1962-ben mutatkozott be, állítások szerint összesen csak egy prototípusa készült el – Ez természetesen nem jelenti azt, hogy más karosszériatervezők nem álltak elő hasonló designnal, illetve azt, hogy később ne készült volna róla replika!

Mit gondolsz, a fenti 3 kis-FIAT közül neked melyik a kedvenced? A következő részben további 500-as különlegességekről olvashatsz. Addig is oszd meg velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A gnocchi 50 árnyalata: A FIAT 500 története, 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A II. világháború lezárását követően az amerikai gyártók visszatérhettek a személyautók termeléséhez. Annak ellenére, hogy a jellegzetes űrkorszakbeli designelemek csak 1955 után váltak kifejezetten hivalkodóvá, már a ’47-es modelleken, pl. Cadillac, is megfigyelhetőek voltak.

A Buick a konzervatív luxus megtestesítője volt, így esztétikai részletei mindig is visszafogottabbak voltak, mint vetélytársaié. Ez ezen az ’50-es Super kombin is megfigyelhető: a korszak autóihoz képest aránylag kevés krómdíszítést kapott, hűtőrácsa pedig 9 állított krómcsíkból állt – ez már akkori is puritán stílusúnak számított. Egyéni vélemény: ez a hűtőmaszk engem mindig egy hatalmas fogszabályzóra emlékeztet.

A cikk képein bemutatott példánynak két fő különlegessége is van. Az első, hogy ez egy 1950-es Buick Super kombi, hivatalos megnevezése szerint Buick Super Estate. A Super e kombi, egymodelléves formatervéből és kiviteléből összesen csak 2.480 darab készült. Ez nem is meglepő, hiszen újonnan 2.844 dollárba fájt! Viszonyítási alapként egy ’50-es Chevrolet Styleline 1.390, egy „Bel Air hardtop” pedig 1.740 dollárba került – ezek voltak akkor a Chevy legdrágább modelljei.

A másik érdekesség a „woody-kivitel”. Igaz, a faberakás a későbbi évtizedekben is felbukkant, mint különleges díszítőelem, ám a háború utáni nyersanyaghiány miatt a jenki gyártók gyakran használtak fát, mint funkcionális karosszériaelem.

Ezt a példányt a legtöbb olyan extrával felszerelték, amik az ’50-es modellévben elérhetőek voltak. Közéjük tartozik például a kétsebességes Dynaflow automata kormányváltó, az analóg óra és rádió is. További, évtized eleji extraként megemlíteném a vezető oldali tükörbe integrált, un. „coach light”, lámpát, amit a korai automobilok a hintóktól örököltek – nem találtam meg a kifejezés magyar megfelelőjét, a „coach light” angolul hintó fényt/ lámpát jelent.

Erőforrás tekintetében az ’50-es Super Estate-eket kizárólag a Buick 4.065 köbcentis, soros, 8 hengeres Fireball motorjával lehetett rendelni – a V8-asok csak később váltak népszerűvé. Váltó terén viszont két lehetőség is létezett, az egyik a már fentebb is említett kétsebességes Dynaflow automata, a másik egy 3 sebességes kézi kormányváltó volt.

A manuális változatok 124 lóerővel és 298 newton nyomatékkal dolgoztak. Csúcssebességük 133 km/h volt és 19,9 mp alatt értél el a 100 km/h-s tempót. A Dynaflow-s változatok értékei csak minimálisan tértek el: 128 lóerősek voltak és 302 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Legnagyobb sebességük 134 km/h volt és 22,6 mp alatt gyorsultak 100-ra.

Ha jobban megfigyeled a fenti képeket, láthatod, hogy a motorháztetőt a megszokottakkal ellentétben nem elölről hátra, hanem mindkét oldalon, felfelé lehetett nyitni. Ez már akkoriban is régimódi megoldásnak számított – végül ’53-ban a Buick is áttért a megszokott nyitási irányhoz.

Mit gondolsz, ha Te 1950-ben amerikai luxus kombit akartál volna venni, Te a Super Estate-et választottad volna, vagy inkább a Chrysler, DeSoto és Mercury modelljei közül válogattál volna? Oszd meg velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Mindenható fogszabályzó és egy sor-8-as luxus kombi: 1950 Buick Super Estate Wagon | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A FIAT 500-asokról szóló cikksorozat első részében a Topolino három változatáról, az 500A és 500B, illetve az alábbi képen látható 500C modellről olvashattál. Őket követték az ikonikus farmotoros változatok, melyek bár nagyon hasonlítanak egymásra, számos változatuk jelent meg.

Ebben a cikkben a faros 500-asok 3 első szériájáról olvashatsz. Lássuk is őket!

FIAT Nuova 500, 1957 – 1960

Az 1950-es években a torinói vállalat egy újabb kisautó tervezésébe vágott bele, ami még a 600-asnál is kisebb volt. Így született meg 1957-ben az újragondolt 500-as, amit egészen az 1970-es évekig gyártottak.

De miért is kapta ez a törpe az „Ötszázas” jelölést? A FIAT meg akarta lovagolni a ’30-as és ’40-es évek modelljeinek sikerét, így az újabb modelleket azok után nevezte el. Ez be is vált, a Topolino jogutódjából közel 4 milliót adtak el.

Az 1. szériás modellek még csak 15 lóerősek voltak, ám a széria frissítésével az 500-asok egyre erőteljesebbé váltak. Mivel az autót egy 479 köbcentis, 2 hengeres farmotorral szerelték, így az a hátsó kerekeket hajtotta. Ez sokat hozzátett az ár alacsonyan tartásához, mivel a hajtást már nem kellett hátra küldeni. További érdekesség a kabrió tető, ami a megszokottakkal ellentétben nem luxus kiegészítő: célja a nyersanyagspórolás volt.

A Nuova 500 („Új 500-as”) egy nagyszerű, korszerű konstrukció volt, mégis pár helyen megfigyelhetőek a korábbi évtizedek trendjei. Ide tartozik például a hátul szegecselt „öngyilkos ajtó” is. 1960-ban a típust átdolgozták, a „Nuova” jelzőt elhagyták, az 500 után a „D” jelölés került.

FIAT 500 D, 1960 – 1965

A 2. szériás modellek csak kisebb változásokat hoztak az 500-asok életébe. Az ajtók továbbra is hátrafelé nyíltak, a napfénytető az alapmodelleken is megtalálható volt, 15 lóerősek maradtak.

Annyi változtatás mégis történt, hogy a motor lökettérfogata 479-ről 499,5 köbcentire növekedett. Igaz, a lóerők száma ugyanannyi maradt, viszont a 11,0 kW-os teljesítmény 12,8-ra növekedett. A Nuova 500 és az 500 D között csak apró küllemi változásokat figyelhetünk meg. Közéjük tartozik például az, hogy a korábbi csepp formájú első indexek buráit kör alakúra cserélték.

FIAT 500 Giardiniera, 1960 – 1977

Akárcsak a Topolinókból, a faros 500-asokból is készült kombi változat. Az 500 D-kkel egy időben gyártásba állított puttonyos változatok szintén farmotort kaptak, ami a hátsó csomagtér alatt kapott helyet.

Az 500 D-khez hasonlóan a Giardiniera jelölésű kombikat szintén öngyilkos ajtókkal látták el, ráadásul a nyersanyagspórolás érdekében ezek is „ponyvatetőt” kaptak. A termelési költségeket tovább csökkentette, hogy a hátsó üvegfelületek tekerő berendezés helyett tolóablakokat kaptak. A csomagtér ajtaját oldalra lehetett nyitni, ami nem csak, hogy praktikus volt, viszont egy furgon illúzióját is keltette, amitől a géptest nagyobbnak tűnt.

A Giardiniera az 500 D 499,5 köbcentis, héthengeres erőforrását örökölte. A D modellek 15 lóerősek voltak, ám a nehezebb kombi test szállítása érdekében a puttonyos változatok 17,5 lóerővel dolgoztak. A Giardinierák is léghűtést kaptak, viszont a motort fekve szerelték a géptestbe. Csúcssebessége 95 km/h volt.

Mit gondolsz, a fentebbi 3 kis kávédaráló közül melyik jön be Neked a legjobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A ravioli 50 árnyalata: A FIAT 500 története, 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1950-es évek hatalmas változást hoztak az amerikai autózás életébe. Ekkor kezdtek nőni a cirkálók uszonyai, váltak népszerűvé a rakétákat és repülőket mintázó díszek és kaptak szárnyra az egy modelléves formatervek. 

További fontos, a korszakot meghatározó elem a Ford Thuderbirdök megjelenése. A típus hatalmas sikert aratott, a GT-k egyes részletei a Ford olcsóbb autóin is megjelentek. Persze a T-modell atyjának cége kihasználta a T-birdök népszerűségét, s a márka olcsóbb típusait a „Mennydörgésmadárra” való utalásokkal próbálta népszerűsíteni.

De mi is az a Country Sedan és mi volt a szerepe a Ford kínálatában? A kifejezés magyarra fordítva annyit tesz: „vidéki limuzin/ szedán”. Bár kivitel szerint ez egy kombi volt, a névválasztás mégsem a véletlen műve. 

Az ’50-es évek az egyes cégek igyekeztek olyan típusjelölésekkel előállni, ami meghökkentette a korabeli közönséget – egyéni vélemény, de szerintem akkoriban az egyes modellek sokkalta vagányabb típusjelöléseket kaptak, mint ma. Ilyen például a Buick Roadmaster, „az utak mestere/ bajnoka”, vagy a DeSoto Firedome, a „tűzkupola”.

Visszatérve, a Country Sedan jelölés elsőként 1952-ben bukkant fel, mint a Customline kombi kivitele. 1955-ben önálló típussá vált és egészen 1974-ig gyártották. A cég legdrágább Country Squire kombiját követő modell volt. Az ’50-es években a két puttonyos szinte azonos megjelenéssel bírt. A formatervi különbség többnyire ki is merült abban, hogy a Squire-ök oldalát faberakással díszítették, nézd csak meg a két fentebbi képet: a kék egy ’56-os Country Sedan, alatta pedig egy ’56-os Country Squire kombit látsz.

Az 1956-os modellévben a Country Sedan a legjobb ár-érték arányú kombik egyike volt. Megjelenése jól ábrázolta a kibontakozó autóipari űrversenyt, ráadásul 6 és 8 személyes kivitelben is rendelhető volt. Erőforrás és váltó terén sem szerénykedett: többféle sorhatos és V8-as motorral lehetett rendelni, ráadásul 3 és 4 sebességes kézi és automataváltók is szerepeltek a palettán. 

Ahogy fentebb már írtam, a Ford ki akarta használni a T-birdök sikerét, így egyes részleteit a kínálat olcsóbb változataiban is meg lehetett találni. A hasonló formaterven kívül például a Country Sedan legerősebb erőforrásai a T-birdben is megtalálható 4.778 és 5.115 köbcentis V8-asok voltak, amiket egy 3 vagy 4 sebességes kézi vagy 3 sebességes Ford-O-Matic automatával is lehetett párosítani.

A képeken bemutatott példányt a Thunderbird 4.778 köbcentis motorjával szerelték, amit a 3 sebességes Ford-O-Matic automataváltóval párosítottak. Kettejük közös munkája 202 lóerő leadását tette lehetővé. 

Fogyasztás terén nem szerénykedett, mivel átlagosan 20,1 litert szürcsölt el 100-on. Cserébe 11,5 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ami akkoriban egy elég jó érték volt! Ennél már csak egy erőteljesebb lehetőség létezett, ami az 5.115 köbcentis V8 és a Ford-O-Matic váltó segítségével 225 ló erejével dolgozott.

Mit gondolsz, ha Te 1956-ban új családi kombit akartál volna venni, Te a Country Sedant választottad volna, vagy inkább a Chevrolet, Pontiac, Plymouth, Dodge vagy Studebaker kínálatában nézelődtél volna? Oszd meg Nekünk véleményed!

A típus fontosabb adatai röviden

Az alábbi adatok a cikkben bemutatott példányra vonatkoznak!

• Márka és típus: Ford Country Sedan
• Kivitel: csak kombi
• Gyártási év: 1956
• Formaterv használata: 1955 és 1956
• Szállítható személye száma: 8
• Motorelrendezés és térfogat: 4.778 ccm-es V8
• Váltó típusa: 3 sebességes „Ford-O-Matic” automata
• Maximálisan leadott lóerők száma: 202 LE
• Maximálisan leadott nyomaték: 392 Nm
• Csúcssebesség: 163 km/h
• 0 – 100-as gyorsulás: 11,5 s 
• Átlagfogyasztás: 20,1 liter / 100 km

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post A T-bird és a V8-as vidéki limuzin – 1956 Ford Country Sedan appeared first on Retrovasak.hu.

Kövesd te is a Klasszik Kasztni Youtube csatornáját!

The post A MERKÚR-tól sem érkezdett szebb Trabi: Egy 1988-as Trabant 601 kalandos története appeared first on Retrovasak.hu.