A ravioli 50 árnyalata: A FIAT 500 története, 2. rész | Villám Veterán

Az 500-as a FIAT egyik legsikeresebb modellje, amit mindenki ismer. De mi a helyzet a különböző változatokkal?

 

A FIAT 500-asokról szóló cikksorozat első részében a Topolino három változatáról, az 500A és 500B, illetve az alábbi képen látható 500C modellről olvashattál. Őket követték az ikonikus farmotoros változatok, melyek bár nagyon hasonlítanak egymásra, számos változatuk jelent meg.

Ebben a cikkben a faros 500-asok 3 első szériájáról olvashatsz. Lássuk is őket!

FIAT Nuova 500, 1957 – 1960

Az 1950-es években a torinói vállalat egy újabb kisautó tervezésébe vágott bele, ami még a 600-asnál is kisebb volt. Így született meg 1957-ben az újragondolt 500-as, amit egészen az 1970-es évekig gyártottak.

De miért is kapta ez a törpe az „Ötszázas” jelölést? A FIAT meg akarta lovagolni a ’30-as és ’40-es évek modelljeinek sikerét, így az újabb modelleket azok után nevezte el. Ez be is vált, a Topolino jogutódjából közel 4 milliót adtak el.

Az 1. szériás modellek még csak 15 lóerősek voltak, ám a széria frissítésével az 500-asok egyre erőteljesebbé váltak. Mivel az autót egy 479 köbcentis, 2 hengeres farmotorral szerelték, így az a hátsó kerekeket hajtotta. Ez sokat hozzátett az ár alacsonyan tartásához, mivel a hajtást már nem kellett hátra küldeni. További érdekesség a kabrió tető, ami a megszokottakkal ellentétben nem luxus kiegészítő: célja a nyersanyagspórolás volt.

A Nuova 500 („Új 500-as”) egy nagyszerű, korszerű konstrukció volt, mégis pár helyen megfigyelhetőek a korábbi évtizedek trendjei. Ide tartozik például a hátul szegecselt „öngyilkos ajtó” is. 1960-ban a típust átdolgozták, a „Nuova” jelzőt elhagyták, az 500 után a „D” jelölés került.

FIAT 500 D, 1960 – 1965

A 2. szériás modellek csak kisebb változásokat hoztak az 500-asok életébe. Az ajtók továbbra is hátrafelé nyíltak, a napfénytető az alapmodelleken is megtalálható volt, 15 lóerősek maradtak.

Annyi változtatás mégis történt, hogy a motor lökettérfogata 479-ről 499,5 köbcentire növekedett. Igaz, a lóerők száma ugyanannyi maradt, viszont a 11,0 kW-os teljesítmény 12,8-ra növekedett. A Nuova 500 és az 500 D között csak apró küllemi változásokat figyelhetünk meg. Közéjük tartozik például az, hogy a korábbi csepp formájú első indexek buráit kör alakúra cserélték.

FIAT 500 Giardiniera, 1960 – 1977

Akárcsak a Topolinókból, a faros 500-asokból is készült kombi változat. Az 500 D-kkel egy időben gyártásba állított puttonyos változatok szintén farmotort kaptak, ami a hátsó csomagtér alatt kapott helyet.

Az 500 D-khez hasonlóan a Giardiniera jelölésű kombikat szintén öngyilkos ajtókkal látták el, ráadásul a nyersanyagspórolás érdekében ezek is „ponyvatetőt” kaptak. A termelési költségeket tovább csökkentette, hogy a hátsó üvegfelületek tekerő berendezés helyett tolóablakokat kaptak. A csomagtér ajtaját oldalra lehetett nyitni, ami nem csak, hogy praktikus volt, viszont egy furgon illúzióját is keltette, amitől a géptest nagyobbnak tűnt.

A Giardiniera az 500 D 499,5 köbcentis, héthengeres erőforrását örökölte. A D modellek 15 lóerősek voltak, ám a nehezebb kombi test szállítása érdekében a puttonyos változatok 17,5 lóerővel dolgoztak. A Giardinierák is léghűtést kaptak, viszont a motort fekve szerelték a géptestbe. Csúcssebessége 95 km/h volt.

Mit gondolsz, a fentebbi 3 kis kávédaráló közül melyik jön be Neked a legjobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint