Toyota Hilux – a strapabírás szinonimája

Ha Hilux, akkor általában hatalmas, hegyen-völgyön átgázoló, monstrum kerekű, tartós céleszköz jut az eszünkbe. A japán autóipar egyik óriásának azonban jóval színesebb a története, mint ahogy azt gondolnánk, a nyolcgenerációs modell lassan fél évszázada tapossa magának az utat, nézzük, honnan indult.

A Toyotánál már jóval a Hilux előtt megjelentek a pickupok, különböző méretben, több kivitelben lehetett kapni a Toyopet nevezetű, az akkoriban divatos, személyautó jellegű, ám munkára is fogható járműveket. A közvetlen utód 1959-ben, az RK-ról Stout-ra átnevezett típus volt, mely inkább testvérnek tekinthető, hiszen maga a név a Hilux megszületését követően is fennmaradt, egészen 1989-ig.

A hátsókerék meghajtású Hilux (melynek neve a „high” és a „luxury” szavak egybeolvadásával keletkezett) végül 1968-ban lépett piacra, ekkorra érett meg ugyanis a döntés, hogy szükség lenne egy olyan autóra, ami az egyre komolyodó igényeket képes kiszolgálni, méghozzá a lehető legsokoldalúbb módon. Az első széria 1.5-ös benzinmotorral debütált, mely 130 km/órás végsebességet biztosított, 3 esztendővel később a jóval kifinomultabb 1.6-os blokk váltotta, az USA piacán ekkorra már a 2 literes, 109 lóerős változat is elérhetővé vált.

A második szériát 1972 és 1978 között gyártották, a motorpaletta hasonló marad, Amerikában már megjelent 2.2-es erőforrással is, karosszéria tekintetében a hosszított változat hozta a legnagyobb változást.

A harmadik generációval megérkezett a négykerék-meghajtású verzió is, a belépőmotor továbbra is az 1.6-os benzines maradt, ám 1981-ben jött az első dízel kivitel is, egy 2.2-es, 62 lovas blokk formájában. 1983-ban megjelent a duplakabinos változat is, ezzel jóval praktikusabb, illetve utasbarátabb irányt vett a Hilux, a mai napig fontos oldalhajtás ez a típus. Lényegében a haszon-személygépjármű közötti űrt hivatottak áthidalni, ez mind a helykínálaton, mind pedig a felszereltségben megmutatkozott.

A sorozat negyedik tagja szögletesebb lett, a motorpaletta tovább szélesedett, ám ekkor az 5 éves periódust még megtartották a Toyotánál, nem úgy, mint az 1988-as ötödik széria esetében, amelynél közel duplájára tolták a „szavatosságot”, és egészen 1997-ig vártak a minden tekintetben modernebb, a kétezres évek közepéig piacon lévő modellel.

Az ezt követő generációk már a modernebb technikát képviselik, ám a Hilux mindmáig megmaradt abban a köztes kategóriában, ahol a praktikum, a kényelem, és a munkabírás a három legfontosabb tulajdonság. Ha kacsintgattok a legújabb típus felé is, akkor ajánljuk idén készült tesztünket.

Bense Róbert