A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Amikor a hűség már nem kérdés, csak döntés

Vannak autók, amelyek nem harsányak.
Nem kiabálnak a hirdetésekből, nem villognak a fotókon. Egyszerűen csak ott vannak – csendben, kissé megtörten, és várják, hogy valaki észrevegye bennük azt, amit más már nem lát.

Így talált rá Roskó Gergely egy sérült W202 C180-ra. Kevés kilométerrel, nem túl jó állapotban, valahol a hahu kínálatának mélyén. Nem volt szép, nem volt ígéretes – de volt benne történet. És Gergely az ilyen autókat mindig megérzi.

Barátjával, Zolival indultak megnézni az autót, aki akkor már egy 220 CDI kombit hajtott. A Mercedes egy építészmérnök tulajdona volt. A bácsi már nem élt, az autót a fia árulta, miután a néni alól „kiütötték”. A javítás szakszervizben vállalhatatlan összeg lett volna, ezért döntöttek az eladás mellett.

Az udvaron állva, a sérült autót nézve Gergely kimondott egy mondatot, ami nemcsak ígéret volt, hanem hitvallás is:

Vissza fogja állítani gyári állapotára.

Nem volt alku. Nem volt számolgatás.
A szimpátia és ez a kijelentés elég volt. A néni felajánlotta, hogy enged 20 000 forintot az árból, de Gergely nem fogadta el. Már a papírokat írták. Így menekült meg a C180.

A felújításhoz donor autót vásároltak. Ami nem kellett bele, azt továbbadták – és ekkor indult el valami egészen különleges. Ismerősök, ismeretlenek keresték meg őt alkatrészért, tanácsért, segítségért. Gergely pedig segített. Cserélt, adott, megmutatott.

Szép lassan kialakult róla egy kép:
ő az, aki tudja ezeket az autókat.

Ahogy az idő engedte, egyre mélyebbre ástak a típusban. Nem csak a W202-t, hanem a hozzá kapcsolódó Mercedes-világot is megismerték. Nem könyvekből, nem fórumokról – hanem a gyakorlatban, csavarokon, hibákon, megoldásokon keresztül.

2019 tavaszán Gergely mégis úgy érezte: jó a C180… de kevés.
Eladta. Egy fiatal srácnak, aki annyira beleszeretett az autóba, hogy a képek alapján látatlanban el akarta utalni az árát. Gergely nemet mondott. Az autó el volt téve – és aki megveszi, annak érte is kell jönnie.

Ezután következett egy W210 320 CDI, ahogy egy barát fogalmazott: szívmotivációs vásárlás. A használat során azonban sorra jöttek a problémák. Javítás javítás hátán, míg végül megszületett a döntés:

bukó ide vagy oda, mennie kell – W202 kell, mert az jó.

Még azon a nyáron érkezett egy C240 Elegance, amit Gergely nagyon megszeretett.

2021-ben viszont megpróbált „észszerű” lenni. Jött egy Focus 1.6 TDCi. Egy hónapig. Nem volt rossz autó – csak nem az ő világa.

Ezután egy kifogástalan állapotú W203 220 CDI következett. Patika volt. Szép volt. Műszakilag hibátlan. De hiányzott belőle az a megfoghatatlan érzés, amitől egy Mercedes több lesz egyszerű közlekedési eszköznél. Végül egy gyerekkori barát volt főnöke vette meg, aki a mai napig nagy becsben tartja.

Gergely ekkor már pontosan tudta, mit keres.
W202-t. Hathengerest. Automatát.

Meg is találta. Egy facelift előtti példányt, kissé elhanyagolt állapotban, 170 000 kilométerrel. Az ár 800 ezer forint volt, de az autó messze nem volt olyan állapotban. A tulajdonos számára szerelem volt, de nem értett hozzá, a szerelők sorra becsapták. A halála után, a covid alatt az autó évekig állt és pusztult.

Gergely nemet mondott az árra.
A család visszakérdezett: akkor mennyit ér?

Nem akart mondani összeget. Nem akart megbántani senkit.
A néni azonban ránézett, és csak ennyit mondott:

– A papa autója magánál meg tud újulni. Látom magán.

Gergely kimondta: 600 ezer.
És elhozta az autót.

Rengeteg munka következett. Idő, türelem, odafigyelés.
De amikor elkészült, ott állt egy Mercedes, pontosan olyan, amilyennek egy 170 ezer kilométeres példánynak lennie kell.

És ekkor vált világossá:

nem mindig az a legfontosabb, milyen autót vezetünk.
Hanem az, melyiket mentjük meg.

👉 A történet folytatódik…
A csillag még mindig ott van az orron.
És még mindig mutatja az utat. ⭐

Retrovasak.hu