fbpx

A IV. Abai autós-motoros találkozón jártunk

Augusztus 4-én negyedik alkalommal rendezték meg Abán a lassan hagyománnyá érő autós-motoros találkozót. Mi is kilátogattunk a rendezvényre, hogy a legszebb két- és négykerekű klasszikus különlegességekről hozzunk nektek egy-egy fényképet, az egyéb érdekességek mellett.

blank

A járművek 9 órától kezdtek el felsorakozni a város parkjában található színpad előtt. Az addigi túlsúlyban lévő BMW állományt igyekezett megtörni a RetróVasak csapata a pár hónapja tesztelt és bemutatott, 1988-as, amerikai piacos Porsche 924 S-sel. A típusból valamivel több, mint 16 ezer darab készült, és bár az Egyesült Államokban adták el a legyártott példányok több mint felét, Európában nagyon ritka, hazánkban pedig egyedülálló a szélességjelzővel és masszív lökhárítókkal ellátott verzió. Aki esetleg lemaradt volna az írásról, mindenképpen kattintson át, a 2,5 literes, 4 hengeres, 160 lóerős motorral szerelt német klasszikust részletesen kivesézte Robi. A 924-est a zsűri beválasztotta a találkozó 10 legszebb autója közé (amit ezúton is köszönök), csakúgy, mint két szomszédját, amiről mindjárt szót is ejtünk.

A Porschétól balra egy igen gyönyörű 2103-as Lada foglalt helyet. Bár szubjektív, de véleményem szerint a legszebb klasszikus Lada típust láthattuk a megjelent modellnek köszönhetően – ugyan a későbbi ikerlámpás, 1600-os verzió is ritka már, mint a fehér holló, a korai és „fapadosabb” Zsigulik egyszerű szépsége pedig vitathatatlan, de talán a 2103-as tartogatja a legtöbb izgalmas részletet a szemlélődők számára. Kedvencem az oldalindexeket körülölelő díszcsík, mely végigfut az autó oldalán, az ilyen finom részletektől lesz igazán vonzó egy 40 éves veterán. Joggal kapott díjat a nem hibátlan, de kifejezetten szép állapotú autó, melyet tulajdonosa ápolgat és szépítget saját kezűleg. Szép mentés szó szerint, ugyanis egy rég letámasztott, környékbeli autót mentett meg az enyészettől!

blank

Mindenképpen mesélni kell a találkozó (joggal) legszebbnek titulált járművéről, avagy rendezvény királynőjéről, vagyis az 1973-as Rolls-Royce Silver Shadow-ról is. Partnerünk által, az eseményt is támogató Fortuna Bt. jóvoltából volt látható a fehér szépség, mely korát meghazudtoló állapotnak örvend. Monumentális hűtőrácsa és kortalan eleganciája bevonzza a tekintetet, de ahogy külsőleg, úgy belül és technikailag is egyaránt találni számtalan csodálni való és elismerésre méltó részletet az autón. A 45 éves kuriózumot egy 6,8 literes, V8-as erőforrás hajtja 220 lóerővel, ami pont elég, hogy kulturáltan dinamikus keretek között mozgassa a 2,2 tonnás luxusautót. Az uralkodói kényelem nyújtására hangolt futómű mellett a kellemes, gondtalan utazás biztosításához többek között klíma berendezés is társul. A Rolls-ról szintén készült már bővebb beszámoló, mely itt olvasható!

blank

Hazánkban régi hagyomány már a különféle szoci autók tuningolt felújítása. Már csak emiatt is érdemes megemlékezni a főtengelyevő fémkutyával őrzött, átalakított, ültetett Wartburgról is. Még a legfiatalabb generációknak is megakad a tekintete a módosított kombin, bár tény, hogy az ifjak figyelemfelkeltéséhez nagyban hozzájárul a lökhárító sarkába becsípődött plüsspatkány is a krómozott felnik és a dupla kipufogóvég mellett.

blank

Két, kőkemény használatban lévő, idősödő terepjáró is kigurult, látványos parkolással prezentálva terepképességeiket. Rajtuk és a veteránokon kívül számos modern gép is megjelent Abán, róluk is közlünk pár fényképet a teljesség igénye nélkül:

blank

blank

A BMW szekciót még nem veséztük ki, azonban ott is akadt egy-két említésre méltó példány. Az E60-as 5-ösök és E46-os hármasok mellett számos E36-os 3-as képviselte a márkát, méginkább a young- és oldtimer kor felé haladva pedig néhány E30-as 3-as is tiszteletét tette a téren. A legszebb közülük egyértelműen a rendező, Kulifay Dénes többszörös díjnyertes, metálnarancsban pompázó autója volt. Két tónusban, világos színben teljesen újrabőrözött beltér és műszerfal, BBS felnik és emellett egy sorhatos, 3,5 literes, 220 lóerős motor – minden adott, hogy igazán ízléses, kívánatos és látványos gép legyen a kocsiból. Ráadásul használják is. A burnout/driftautóztatáshoz megjelent, V8-assal fűszerezett 3-as BMW ugyanis másfél szett gumi elégetése után beadta a kulcsot, a hiba pedig nem volt orvosolható a helyszínen, így a rendezőre került a sor. Lekerültek a BBS-ek, majd a csillogó kiállítási darabból előbújt a gumiszaggató, menni akaró lélek, és ha nem is a V8 játszi könnyedségével, de becsülettel elfogyasztott néhány adag hátsó gumit a közönség nagy örömére.

blank

Beszámolónkat a motoros szekcióval zárnám, ahol szintén megbújt néhány 20-30 évnél idősebb példány is a modernebb csodák között, a vadiúj Yamaha YZF R6-tól kezdve a ’90-es évekbeli Honda CBR900RR Fireblade-n át a Danuviákig széles spektrumból válogathattak a nézelődők.

blank

Köszönjük a meghívást a szervezőknek!

Bacsa Zoltán

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb