Az olasz egér legendája: A FIAT 500 története 1. rész | FIAT Topolino | Villám Veterán

Az 500-as modell a FIAT egyik legismertebb, egyben legikonikusabb autója, ami mára Olaszország egyik jelképévé vált.

Az elmúlt évszázad folyamán számos olyan népautót gyártottak, melyek mára igazi kultuszautókká nőtték ki magukat. Ide sorolnám például a klasszikus Minit, az Austin Sevent, a Trabit, Kacsát, illetve Olaszország farmotoros kisautóját, a Nuova 500-ast.

Annak ellenére, hogy az 500-as szériából a kétajtós faros kisautó vált a legismertebb változattá, számos olyan modell is megjelent, melyekről érdemes szót ejteni. Ebben a cikkben a Nuova 500 legrégebbi őseiről, a Topolinókról olvashatsz.

FIAT 500A és 500B

A két világháború közötti időszakban több európai gyártó is próbálkozott olcsó népautók termelésével. Közéjük tartozik a torinói vállalat is, ami 1936-ban mutatta be az elsőszériás FIAT 500-ast, közismertebb becenevén a Topolinót.

A „kisegeret” az akkor 29 éves Dante Giacosa és Rudolfo Schaffer tervezte, akik azt az utasítást kapták, hogy álljanak elő egy kétszemélyes kisautóval, mely fél mázsa rakomány szállítását is elbírja, ráadásul az ára ne legyen több mint 5.000 líra. Ez utóbbi kifejezetten problematikusnak bizonyult, mivel ez a korábbi legolcsóbb modell árának fele lett volna. A gyártásba állított változat a tervezett árnál 3.000 lírával többre sikeredett, ám a Topolino volt annyira jó minőségű és strapabíró, hogy ez ne jelentsen gondot.

Az alacsony ár elérése érdekében a Topolino felszereltsége kifejezetten puritánra sikeredett. Csakis a legfontosabb műszerekkel és visszajelzőkkel látták el, ráadásul a tekerős ablakok helyett tolóablakokat kapott. Ez mind az autó öntömegére, mint a termelés költséghatékonyságára pozitív hatással volt.

További fontos, említésre méltó részlet a perforált alváz és az áramvonalas vonalvezetés. A fentebbi két képen megfigyelheted, hogy még a kilincseket is úgy alakították ki, hogy belesimuljanak a géptestbe, illetve az, hogy az alváz „lyukacsos”.

Ez utóbbi hatalmas újításnak számított, mivel a Topolino volt az első autó, amit perforált alvázzal gyártottak. Ezt a megoldást az 500A és 500B megjelenése előtt repülőkön alkalmazták, melynek célja az volt, hogy csökkentsék az autó súlyát. A Topolino esetén többről van szó: a perforálás lehetővé tette, hogy az autó előállítási költségei csökkenjenek, ráadásul a kisebb öntömeg miatt a motor nagyobb erőt tudott kifejteni.

Erőforrás tekintetében az 500A és 500B modellek egy soros 4 hengeres erőforrást kaptak, amihez egy 4 fokozatú váltó társult. Az 500A-kat 1936 és 1948 között gyártották, melyek 13 lóerő leadására voltak képesek. A 16 lóerős 500B változatokat egyedül ’48-ban gyártották, melyek örökölték az A-modell motorját, váltóját és vízhűtését, ám a szívét kissé átdolgozták, így az oldalszelepek a motor fölé költöztek.

Mind a két variáns 569 köbcentis volt, viszont a teljesítmény változott. Az 500B-k 3 lóerővel erősebbek voltak, ráadásul csúcssebessége 85 km/h-ról 90-re növekedett. Ahogy az akkoriban megszokott volt, az orrmotor a hátsó kerekeket hajtotta.

De miért lett Topolino az 500-as FIAT és mi köze az egerekhez? A „topolino” olaszul „egérkét” jelent, ám többről van itt szó. A Disney az 1930-as években kezdett Európában, többek között Itáliában is terjeszkedni, legendás egér karakterét olaszul Topolinónak nevezték el.

De hogy jön ez ide? A Topolino becenév onnan ered, hogy a korabeli olasz közönség az autó orrszerkezetébe Mickey Egér arcát vélte belelátni: a mesehős rajongóit a lámpák Mickey füleire, a sárhányók hajvonalára emlékeztették.

Az 500A & 500B egérkéből számos kivitel létezett, ráadásul több országban gyártották. A FIAT francia leányvállalata például Simca Cinq néven szerelte, a német NSU pedig a gyártási jogokat vásárolta meg. A fenti képeken például egy Simcát látsz, bevallom, magáról a Topolinóról nem találtam jó minőségű képsort, így ennek az átcímkézett változatnak a képeit használtam – a FIAT-étól eltérő logón kívül a két autó szinte azonos.

A kétszemélyes kivitel mellett kombi és furgon változatok is léztek. A kombik a „kertész”, vagyis „Giardiniera” jelzőt kapták, amik kivitelük ellenére, a költséghatékonyság érdekében szintén ponyvatetőt kaptak. Azok számára, akik a (kombi) Topolino alacsony árát is sokallták, „Legno” kivitelben is rendelhették, szó szerinti jelentésében „faipari” változatot jelent, melynek oldallemezeit fából készítették – igen, jól gondolod, ez utóbbiak esetén a termeszek és faevő rovarok komoly gondot jelentettek!

FIAT 500C

1948-ra a Topolino formaterve már jelentősen elöregedett, ezért a torinói vállalat kissé átdolgozta. 1949-ben jelent meg az 500C, mely alapjaiban hasonlított a korábbi változatokra, ám orrszerkezete szögletes/ dobozos vonalvezetést kapott.

Az alábbi képeken láthatod, hogy az 500C örökölte az A és B modellek tetővonalát, ajtajai szintén hátrafelé nyíltak (öngyilkos ajtó), ráadásul kilincsei továbbra is a korábbi változatok áramvonalas, ajtóba bújtatott variánsai voltak. A ponyvatető az 500C esetén sem a luxus jelképe volt: a költséghatékonyság érdekében mindet, köztük az alapmodelleket is elhúzható tetővel szerelték.

Az 500C-t szintén egy 4 sebességes kézi padlóváltóval, illetve vízhűtéses, soros, 4 hengeres motorral gyártották. Az erőforrás lökettérfogata 570 köbcentire növekedett, kivitel szempontjából a kétajtós változat mellett őt is lehetett furgon, Giardiniera kombi és Giardiniera Legno kivitelben rendelni. A 3. szériát 1955-ig gyártották, Franciaországban Simca 6 néven árulták. A Topolinókat végül felváltották a faros változatok, ám ezekről majd a folytatásban ejtek szót.

Addig is, írd meg Nekünk, hogy Neked melyik a kedvenc kisegered. Az Art Deco stílusú vagy a dobozosabb változat jön be jobban? Esetleg vezetted már valamelyiket?

cikk/fotók: Tarsoly Bálint