fbpx

Edsel Bermuda – füstbe ment terv

Nem ismerős az Edsel márkanév? Nem csoda! A kérészéletű, 1957 és 1960 között létező, Ford által létrehozott Edsel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére igazán különleges modellekkel próbálkoztak rövid fennállásuk alatt.

Az Edsel árban a Ford fölé lett pozicionálva, és hatalmas csinnadrattával vezették be a piacra, remélve azt, hogy sikerül megszorongatni a konkurens modelleket. A számos újdonsággal ellátott típusok azonban sem ár szempontjából, sem gyártási minőségükben nem lettek jól eltalálva, illetve a megjelenésüket és fogyasztásukat is erős kritikával illették akkoriban.

Két és fél év alatt mindössze 100.000 Edsel talált gazdára, ezek között is szuperritka a képeken látható 1958-as évjáratú Bermuda, melyből mindösszesen 1456 darabot gyártottak. Így aztán nem is meglepő, hogy ezért az Európában található példányért 42.500 eurót kérnek, ami átszámítva közel 14 millió forintot jelent.

A különleges külső jegyekkel megáldott kombi rengeteg díszítőelemet kapott, kéttónusú fényezése mellett pedig faberakásokkal is ellátták. A Bermudát hat és kilencszemélyes kivitelben lehetett megvásárolni, utóbbiból még kevesebbet, 779-et készítettek. A hatszemélyes alapára 3155 dollár volt, ám igény esetén számos, a kor színvonalához igazított igen komoly extrát is lehetett kérni bele.

Ilyen volt többek között a kormányba épített Teletouch-sebességváltó, vagy éppen a maximális sebességhatárra figyelmeztető műszeregység, illetve a gyerekzárral ellátott hátsó ajtók.

A Bermuda motorterébe az Edsel Rangerben is alkalmazott 5.9-es V8-as erőforrás került, a 303 lóerős motor 9.2 másodperces százas sprintet és 185 km/órás végsebességet biztosított a mintegy 1.9 tonnás óriásnak, ami 100 kilométeren átlagban 23 liter üzemanyagot kért. Alapból háromsebességes manuális váltóval szerelték a modellt, de extraként lehetett kérni a már említett, szintén háromsebességes Teletouch automatát is.

Az Edsel Bermuda nem érte meg a márka felszámolását, 1959-ben már csupán három típust forgalmaztak, a Villager, a Ranger és a Corsair is szolidabb formatervre váltott, gyártási költségeiket leszorították, ám így sem sikerült népszerűbbé tenni őket.

Bár hatvan évvel ezelőtt nem találta meg a közönségét az Edsel, ma már komoly gyűjtői értéket képviselnek, egyrészt korukból, másrészt a kevés fennmaradt példányszámból adódóan is.

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb