fbpx

Egy kedves hippi a Zay utcában

Duna Auto

blank


A napokban hivatalosan is átadták a Duna Autó Zrt. Volkswagen LNF, vagyis haszonjármű szervizét. Az idén 30 éves vállalat telephelyén eddig is több mint 1.500 Volkswagen személygépkocsi fordult meg évente, de a friss licencnek köszönhetően újabb piaci igényeket tudnak kielégíteni. A 18 márkakereskedés mellett így már 22 márkaszerviz várja az ügyfeleket Óbudán. Az átadón egy igazi legenda is tiszteletét tette.

blank

Az 1961-es évjáratú Samba-kivitelű VW T1 igazi kuriózum, hiszen a 23 ablakos Typ 2 Deluxe a Transporter kínálat elitjének számít. A modellváltozat prototípusa 1951 nyarán került piacra. A kultikus kisbusz különlegességei közé tartozik az eltolható vászontető, a kétszínű fényezés, a gazdag krómdíszítés, valamint az extrákkal felszerelt beltér.

A Volkswagen T1-ről túlzás nélkül megállapítható, hogy a világ egyik legismertebb járműve, kortól és nemtől függetlenül valamennyi szempár jó eséllyel nyomban beazonosítja. A koncepció Ben Pon, holland Bogár- és Porsche-kereskedő fejéből pattant ki, aki a wolfsburgi gyárban a Plattenwageneket (saját célra, Bogár-alkatrészekből épített kisáruszállító) elnézve fantáziát látott a sorozatgyártásában. Tervéről sikeresen meggyőzte a Volkswagen vezérkarát is, a többi már történelem.

via: dunaauto.hu

Támogass minket! https://retrovasak.hu/wp-content/uploads/RetroVasak-tamogatas-High-Quality.jpg
Ezt is olvasd el:
[fb_pe url=”https://www.facebook.com/retrovasak/posts/733247506865569″ bottom=”30″]

RetrovasakTV

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb