Fiat Coupé – hamislambó
Vannak kortalan autók, melyek nem veszítik el vonzerejüket az idő múlásával. A Fiat Coupé is ilyen, a minap pedig volt szerencsém látni egyet és megállapítottam, hogy még most is csípőből elfogadnám.
Ami vitathatatlan: dizájn szempontjából Chris Bangle és a Pininfarina együttműködése egy kívül-belül gyönyörű autót eredményezett, méghozzá idestova már 24 éve, ami nagy szó, hiszen a Fiat Coupé még ma is kitűnik a többi járgány közül, és a laikusok simán méregdrága, néhány éves sportautónak nézik. Emellett még ritka is, hiszen az 1993-tól 2000-ig gyártott Coupéból összesen 72.000 darab készült, ami a jármű jellegét tekintve nem kicsi szám, mégsem elég ahhoz, hogy minden sarkon lássunk belőle egyet.
De nézzük a Fiat jellemzőit, a Tipo padlólemezére épült Coupé egészen egyedi küllemmel lett megáldva. A gyönyörű orr és a bura alatti ikerfényszórók mellett külön említést érdemel az ablakkeretbe rejtett kilincs, valamint a kör alakú hátsólámpák és a szokatlan helyen díszelgő üzemanyag betöltő. Az ezzel párosuló idomok maximálisan egyedi megjelenést biztosítanak. A beltér a Pininfarina munkáját dicséri, az első ülések helykínálata meglepően jó, de még hátul is egész kényelmesen el lehet férni.
Hogy a hátrányairól is ejtsünk néhány szót, sajnos elég sokat széthajtottak és sufnituningoltak közülük, így ritka madár a szép darab. Az utastérben megszokottak a zörgő-csörgő hangok és általában az elektronikai problémák sem kerülik el a Coupét. Pozitívum viszont, hogy az alkatrészek nem méregdrágák, és viszonylag alacsony áron hozzá lehet jutni egy korrekt állapotú példányhoz, emellett pedig rengeteg örömet is okozhat újdonsült gazdájának, mivel nagyon kellemesen fekszi az utat, sportos hangolású a futómű (igaz ez rosszabb utakon kellemetlen lehet), és fogyasztás szempontjából is vállalható eredményeket produkálnak a szívómotoros változatok. A hétköznapokon is használható Coupé biztonsági felszereltsége hozza a kor színvonalát, a légzsákok és az állítható övmagasság mellett ABS-t és oldalmerevítést is kapott a sportos Fiat.
A motorpaletta a kezdetekben két erőforrásból állt, a kétliteres, 16 szelepes, 139 lóerővel rendelkezett, a turbós 195-tel. 1996-ban kijött a négyhengeres 1.8-as, 130 lovas, valamint a kétliteres, öthengeres, 147 lovas változat is, ebből a verzióból később egy 220 lóerős is készült, melynek végsebessége 250 km/óra volt. 1998-ban mutatkozott be a Limited Edition, mely hatgangos váltóval, új fejlesztésű fékrendszerrel, valamint számos karosszéria és felszereltségbeli újítással lett ellátva, ebből mindössze 1400 darab készült.
A gyártást az ezredfordulón állították le és bár megosztja az autókedvelőket és a tulajdonosokat is a Fiat Coupé, mégis szerethető gép maradt, nem utolsó sorban pedig a mai napig vonzza a szemeket.