Generációkon átívelve – egy családi Zsiguli története

Az autó 73′-as évjáratú 2101. Papám 77/78-ban vette. Rengeteg nyaralásra mentünk el vele még gyerekként, és ezzel az autóval hoztak haza, amikor megszülettem. Majd 2003-ban papám nekünk adta, mert tönkrement szegény Trabink. Onnantól fater vezette, ez volt a családi és egyetlen autónk. Közben sok minden át lett alakítva későbbi évjáratú alkatrészekkel, díszekkel, beltérrel. 2013-ban megkaptam a jogsit, és félig-meddig az autót is. Innentől közösen használtuk, de akkor már elkezdtem visszaalakítani korhűre.

Fater ezt nem mindig nézte jó szemmel, aztán ez már komoly gondot is okozott, mert én még több mindent akartam, de még mindig ez az egy autónk volt. 2016-ban sikerült vennem egy nagyon szép 07-est, amit már fater használ. Akkor lett ideiglenesen leültetve az autó, és még jó pár változtatást kapott, ami tart azóta is. (Bár hozzá kell tenni, hogy vissza kellett emelni a szabályok miatt.) Már régóta érdekelnek az évjárat szerinti dolgok, ugyanakkor imádom az „only dropped resto” stílust.

Az építésben komoly szempont azonban, hogy amennyire lehet, korhű legyen. Korabeli kiegészítők, plusz ami a resto stílusba belefér. Semmiféle olyan változtatás nem lesz az autón, ami a gyári mivoltát nagyban befolyásolja, vagy ne lehetne éppenséggel könnyen visszaalakítani. Hálistennek már fatert is kezdi ez érdekelni, így a kocka is kap majd ezt-azt, de ott a gyári dolgok megtartása mellett. Mindemellett mindkettő autó napi használatban van, mert szerintem az az élvezetes autó, amit vezetni lehet. Illetve nagyon tisztelem azokat, akik hobby autóikról gondoskodnak (OT, kiállítási, csapatós’ bármi), független a márkától, évjárattól, kortól.

Visszatérve, az autó idén remélhetőleg kap egy teljes felújítást, majd egy forgalmiba írt ültetést is. És marad az utakon, ha rajtam múlik, minimum még egyszer 45 évet!

Kancsár Zoltán