fbpx

Klasszikus különlegességek tárháza – MotorWorld Böblingen

Nemrég írtam a Porsche 70. évfordulós kiállításáról, azonban a háromnapos stuttgarti túránk keretében bőven akadt még látnivaló, melyről érdemes szót ejteni. Eme „classic” beszámolóban Stuttgarttól körülbelül 20 kilométerre lévő, Böblingenben található MotorWorld komplexumról, illetve leginkább a benne rejlő csodákról szeretnék ömlengeni egy kicsit – mert ezekről az autókról mást nem lehet. Lássunk is hozzá!

Első napunk első programjaként iktattuk be a helyet, ami igen csak belopta magát a szívünkbe. Lényegében egy luxus és sportautó komplexumról van szó, ahol a fő profil az autók múzeum, avagy kirakat szerű tárolásában rejlik. Üvegkalitkában, kordon mögött, vagy csak lazán, szabadon, hadd csorogjon a nyál, mindegyik tárolási módra találtunk példát. Emellett különböző autószalonoknak és szervizeknek ad helyet az óriásgarázs, többek között Rolls-Royce, Bentley és Lamborghini szalon is található itt mindenféle vintage autós szuvenír bolttal és klasszikus javítőműhellyel egyetemben.

Belépésünkkor rögtön egy Rolls-Royce duóval találtuk szemben magunkat, mellettük nem sokkal pedig már egy benzinkút installáció fogott közre egy kék, tip-top állapotú 356-os Porschét. Gyakran maguk az autók, vagy a díszlet is eladó, de bárhogy is legyen, élni és tárolni tudni kell. Lehet, hogy kicsit porosabb lesz, mint a többi, de mennyire vagány már ez a beállítás? Szó nélkül állnék be ide bármelyik üvegfalú, zárt egység helyett – bár belőlem a rajongó beszél, nyilván ezt mondjuk egy befektető másképp méri fel. Az angol luxusautó szalon melletti helyiségben egy első generációs soft-top Targát is találtunk, melynek különlegessége, hogy a hátsó szélvédő üveg helyett vászonból készült, és kivehető, így szinte teljes értékű, bukókeretes kabrió válik a 911-esből. 2-300.000 euró között lehet az értéke, ugyanis S, tehát a ’60-as években kapható csúcsmodellről van szó.

Egy képet engedjenek meg nekem modern csodákról is, ugyanis a bordó Lamborghini Aventador SV LP750-4 mellett nem lehetett szó nélkül elmenni, emellett pedig remek átvezetés az olasz márka szervizrészlegéhez, ahol a modern erőgépeken kívül egy igazi klasszikus ínyenc falattal is találkozhattunk. A bejáraton kémlelve, oszlopok, állványok és polcok között átlőve sikerült megörökíteni a részletet, mely egy hófehér Countach-hoz tartozik. Azért ez kemény dolog, meg kell hagyni… Persze ekkor még nem sejtettem, hogy egy hangárral odébb egy 25. évfordulós, fekete példányt testközelből is megnézhetek majd – elnézést a kis „spoilerért”. Ha már Lambo, egy lassacskán youngtimer korba érő Diablo-t is elcsíptünk a szerviz utcai bejáratánál. Ritka, mint a fehér Murcielago, ami az utca másik oldalán parkolt, azok is eléggé kikoptak már a Gresham elől, vagy épp a francia riviéráról.

Az emeleten Mustangból összevágott biliárdasztalt, Miniből faragott íróasztalt, vagy Ferrari 365 GTB/4 Daytona csomagtartófedélre installált dohányzóasztalt is megvásárolhattunk volna, ha lett volna nálunk utóbbi esetben 7.500 euró. Sajnos nem volt, így kihagytuk a (replika) Fuchs felnin alapuló, 1690 eurós ülő alkalmatossággal (vagy kisasztallal?) egyetemben. Egy Porsche parking only táblát azért majdnem hazavittem magammal, de végül ésszerűen döntöttem, a 15 ezer forintos fémdarab helyett 70. évfordulós Porsche kvartett kártyát és egy 50. évfordulós Transaxle era könyvecskét szereztem be a múzeumban.

Az üvegfalak mögött rengeteg különlegesség bújt meg, a korai Porsche 356-tól kezdve a 911 GT2 RS-en és Carrera GT-n át a C1-es Corvette-ig sorolhatnám a típusokat.

Aztán tovább álltunk, a másik épület külső bejáratánál a következő látvány fogadott minket:

A második rész az autók elhelyezése és a hangulata miatt impozánsabb volt, a kínálat pedig talán még izgalmasabb, de legalább olyan vegyes és bámulatra méltó, mint az azt megelőző. Két óriási kedvenc egyből ki is lett pipálva az első generációs 911 Speedster és a Ferrari 246 Dino GT keretében. A 90-150 millió forint értékű V6-os paripa mellett más olasz szépségeket is rejtett a terem. A már szóban ellőtt Lamborghini Countach 25th Anniversary mellett egy Ferrari Testarossa és egy 208 GTB Turbo foglalt helyet. Utóbbi modell az olasz adózási szabályok trükkös kijátszása apropójából született, a kisebb motorral jóval kedvezőbb áron tudták értékesíteni a 308-as típust országon belül. Így csökkent a V8-as térfogata 3-ról 2 literre, a hiányzó lóerők részleges pótlásaként pedig bekerült egy turbófeltöltő is (bár létezett szívó változat is a 208-asból). Összesen 437 darab 208 GTB Turbo készült 1982 és 1985 között. Felhívnám a figyelmet az apró kis légbeömlőnyílásra a hátsó kerék előtt közvetlen, ez a szemnek finom kis részlet különbözteti meg nagyobb motoros társaitól a Turbo verziót.

A Ferrarik és néhány egyéb izgalmas régiség mellett természetesen akadt még sok Porsche az említett Speedsteren kívül is. A legszebbek egyértelműen a 930 Turbo-k voltak kék, bordó és fehér színben – utóbbi egy ritka kabrió kivitel volt. Egy különleges színű, pisztácia zöld második szériás 911-es mellett az orrmotoros típusok is képviseltették magukat egy rendhagyó 928-assal. Az autót a Strosek műhely vette kezelésbe, a végeredmény pedig legalább annyira rendhagyó és kirívó, mint amennyire megosztó is egyben. Ennél a szintén bent lévő és kötelező jelleggel lencsevégre kapott, piros Corvette C2 Stingray Convertible vitathatatlanul ízlésesebb látványt nyújtott.

A következő csodabogár egy Morgan 3 Wheeler, a jelenlegi európai autógyártás talán legrendhagyóbb és egyben legjópofább terméke. A V2-es motort orrában hordó modell 68 lóerőt présel ki magából, ugyanakkor 585 kilogrammos súlyával még így is 7 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t – ami garantáltan legalább a másfélszeresének tűnhet egy ilyen kis apró, nyitott gyöszben, aminek nincs ki mind a négy kereke. Nagyon ki kéne próbálni egy ilyet! Az apróság egyébiránt az autószalonok és tárolóhangárok közvetlen szomszédjában található V8 Hotel halljában ácsorgott. Érdemes rákeresni a szállásra, legyen ez itt most a reklám helye. Ahogy a nevéből is adódik, hozzánk hasonló autórajongónak lett kitalálva a hotel, gyakorlatilag minden szobája valamilyen autós tematikát mutat be. Félbevágott Jaguar ágy, Martini stílusú hálószoba, esetleg szunyókálás egy Alfa Romeo orrában – lehetséges, az egyetlen probléma, hogy rendkívül borsos áron. Egy kétszemélyes szoba ára 50-60 ezer környékén mozog a főszezonban egy éjszakára.

A hotelből egy további veterán szalon nyílt, melynek bejáratánál az autógyártás fénykorából várt minket kettő Mercedes-Benz 300SL. Érdemes megfigyelni a két gép elejének különbözőségét – a körlámpás modell eredeti kupé kivitel, melyet a felfelé nyíló ajtók miatt sirályszárnyasnak, azaz Gullwing-nek becéznek, míg az állólámpás kivitelű orr már a későbbi, Roadster típus ismertetőjegye.

Ezekkel a bőven egymillió euró felett mozgó műremekekkel búcsúznék, hisz valahol meg kell húzni a határt, holott a hely ennél még jóval többet tartogat. Ferrari – Maserati, Porsche és McLaren szalonok gazdagítják még a MotorWorld pár száz méteres környékét, a végtelenségig lehetne ecsetelni a látogatásunk ideje alatt látott autók sorát. Ha valaki Stuttgartban jár, netán autós témában utazik épp, kötelező jelleggel meg kell állnia itt is pár órára! Azt mondtam már, hogy a parkoláson kívül az egész „tárlat” ingyenes?

Bacsa Zoltán

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb